logo

XXII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Mérnöki létesítmények a Római Birodalomban

utak, hidak, vízvezetékek, Via Appia, Pons Fabricius



A birodalom építéséhez hasonló tudatossággal és akarattal, merész mérnöki munkával épültek fel a római polgárok komfortját szolgáló mérnöki létesítmények, hidak, vízvezetékek (aquaeductus) hídjai, völgyzáró gátak, és a kontinenseket átívelő utak rendszere (Borostyánkő út). A római kor embere kevéssé tisztelte a táji adottságokat, mint az őket megelőző görögök. Tudatos munkával a táj átalakítására törekedtek. Tájalakító munkájuk eredményeit ma is viselik kontinensünk egyes vidékei.

A római kor ránk maradt építményeinek jelentős része mérnöki alkotás. Sokszor nem is tudjuk eredetüket, de ma is használjuk őket. Az építéssel foglalkozó szakemberek közül sokan specializálódtak ilyen jellegű munkák elvégzésére. A műszaki tudás java részt az etruszk és görög tapasztalatokon alapult.
A rómaiak haditudománya is sokban segítette a technikailag bonyolultabb munkák elvégzését: a „magas technikájú” hadászati ismeretekkel rendelkező katona-mérnökök nagyban hozzájárultak a mérnöki ismeretek fejlődéséhez. A mindennapi élet bőséggel adott feladatot a mérnököknek. A városokon belül és kívül egyaránt épültek szilárd burkolatú utak. Ezeknek teherbírónak kellett lenni és gondoskodni kellett vízelvezetésükről is.
A közlekedés szabályozását is meg kellett oldani: a gyalogos sávokat elválasztani a gyorsabb lovaskocsi forgalomtól. Róma legkorábbi kövezett utcája Kr. e. 238-ban készült. Scarbantia fórumának idomkövekkel szegélyezett, szép térburkolatát Sopronban, a Szent György utcában ma is megcsodálhatjuk.

Az utak folyókat, tavakat kereszteztek: az átkeléshez nagy teherbírású hidakra volt szükség, melyeken egy időben akár két irányban is haladhatott a forgalom (Róma, Pons Fabricius, Kr. e. 62). A patakokat kőgátakkal halastavakká duzzasztották, a szőlőültetvények teraszainak támfalakat építettek: a római korban a táj erősen megváltozott.
A római ember természetszemlélete nagyban különbözött az őket megelőző görögökétől. A görögök igyekeztek épületeikkel, településeikkel belesimulni a környező természetbe, a színházak nézőterének elhelyezésével a természetes adottságokat kihasználni. A római kor embere szembeszállt a természettel, igyekezett úrrá lenni azon. Nem épületeit formálta, alakította a természethez, hanem a természetet igyekezett uralma alá hajtani, legyőzni és körülhatárolt területre szorítani.

romaikor_kep



A római polgárok számára mindenek felett fontos volt a közművek megteremtése. Szerették a kényelmet, a komfortot. Nagy jelentőséget tulajdonítottak az egészséges vízellátásnak és szennyvízlevezetésnek. Épületeiket meleg levegővel fűtötték. Tudták, hogy az egyre gyarapodó, lélekszámban növekedő városok élete nem tartható fenn egészséges, emberi fogyasztásra alkalmas ivóvíz nélkül. A tiszta vizet hegyi forrásokból, több tíz kilométer hosszúságú vízvezetékeken, enyhe lejtésű fedett csatornákban vezették a települések központjába. A víz biztonságos útjához számtalan mérnöki műtárgy megépítésére volt szükség. A forrásokat kőbe foglalták (Aquincum észak részén, a „Római fürdő” területén 14 forrás vízét összpontosították egyetlen vezetékbe.

A vizet – kihasználva a terület meglévő lejtését – kő vályúban, alagutakon keresztül szállították. A nagyobb völgyeket pillérekre állított árkádsorokkal, úgynevezett. „aquaeductusokkal” hidalták át. A vizet föld alatti, boltozott „tavernákban” fogadták. Először ezek biztonságos lefedése céljából alkalmazták a római keresztboltozatot. A hidak, ívsorok tartószerkezete leggyakrabban monolit – helyszínen egy tömbbe öntött – betonszerkezet volt, melynek felületét kővel vagy téglával burkolták.

A római korból származó aquaeductusokkal szinte mindenütt találkozunk, ahol egykor a rómaiak éltek. Hasznos mérnöki létesítményről lévén szó, a vízellátás mérnöki tárgyait a későbbi évszázadokban is megtartották, és sok helyen ma is használják. Az ókori Róma vízellátását szolgáló völgyhidak jelentős szakaszai fennmaradtak, a városba érkező történeti utak mentén ma is láthatók a hatalmas építmények.
De franciaországi és spanyolországi példákat is ismerjük. A francia város, Nimes – Nemausus – 155 méter hosszú híja, a Pont du Gard a Gard folyócska völgyét hidalja át. Alépítménye három egymás feletti boltozott ívsorból áll. A boltívek közül a medret átívelő szélesebb. A híd architektúrája a középületek igényességével kel versenyre, és a merész mérnöki alkotások egyik legkorábbi példája.

A római Pannónia területén is szép számban találunk az egykori aquaeductus-ok meglétére utaló romokat. Az ókori Scarbantiába – ma Sopron – észak-nyugatról, Bánfalva irányából szállították a brennbergi völgy forrásainak tiszta vízét. A kő oszlopok csonkjai máig megmaradtak. Óbudán – az egykori római Aquincum – területén a Szentendrére vezető úttal és helyi érdeki vasúttal párhuzamosan futott a vízvezeték: pilléreinek egy részét helyreállították. Innen látták el a polgárváros házait ivóvízzel és ez szolgáltatta az ókori város nyilvános illemhelyéhez és falikútjához szükséges vizet is.


Forrás: Winkler Gábor: Építészettörténet II.