logo

XXII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A római jellemvonások túlsúlya

Latium kései köztársaságkori építészete nagy jelentőségű lett a későbbi fejlődés számára, a térképezés és a részletképzés szempontjából is. A dél-olaszországi és a szicíliai nyitott, félkör alakú, hellenisztikus nymphaeumok ezen a területen váltak nagyvonalú építészeti kompozíciók részeivé, a belső terek lezáró motívumává, és valószínűleg itt történt meg a gerendázatos és az ívezetes szerkezeti rendszernek az össze-vonása is. Ezt a sajátos építészeti kört Tivoli, Palestrina és San Antonio emlékei képviselték.


Tivoli: Hercules szentélye

A prostylos elrendezésű, pódiumon álló templomot, Gabii szentélyéhez hasonlóan, U betű alakú, porticus-szal övezett udvar középvonalába helyezték el, a színház célját betöltő theatrális elrendezésű lépcsősorok mögé. A porticust két-emeletesre építették, a felső emeleti folyosóját oszlopok szegélyezték, a földszinti homlokzatát azonban - mintegy az alagsor boltozott raktárhelyiségeinek, az emporiumnak formai folytatásaként - ívezetsorral képezték ki, és a pillérek elé pseudooszloprendes tagolást építettek. Itt alkalmazták először ezt a későbbiekben olyan jellegzetessé váló szerkezetiformai szintézist.


Praeneste: Fortuna szentélye, i. e. 80

Az ókori Praenestében a híres jóshelyen hatalmas építészeti együttes alakult ki a hegy oldalában rejtőző barlang körül. A köztársaságkor végén kezdődő építkezések alkalmával a barlangot meghagyták eredeti formájában, mellé hatalmas díszudvart és apsidális csarnokot - a tulajdonképpeni Fortuna-templomot - építették.
A római térképzés fejlődése szempontjából az utóbbi bírt különös jelentőséggel: a kb. 22xl4m méretű, hosszházas térnek a végét a sziklába vágott apsis zárta le - a hellenisztikus nymphaeumok utódaként - a tér falait pedig, az áldozatok részére szolgáló pódium felett, pseudo-oszloprendes tagolással motiválták. A templomba a tér derekán lehetett bejutni, a kialakuló kereszttengelyt a postamens félkörös betüremlése és az oszloprendi tagolás közepén történő összesűrítése is kifejezte. Hogy ez a sajátságos térfelfogás nem az elhelyezési adottságokból eredt, azt az atriumtér fejlődése bizonyította: Pompeiben a Casa del Fauno-ban, a Casa del Epidio Rufo-ban és még sok másban, az alak az atrium középvonalába kerültek, így a térben eredetileg benne rejlő keresztirányú hatások teljesen nyílvánvalóakká lettek. A Fortuna-templomban is az atrium-tér kereszt-axisa érvényesült.

A Fortuna-szentély az egész hegyoldalát elfoglaló nagyszabású építészeti foglalatba került. Rámpák vezettek fel a két egymás feletti szinten elhelyezkedő teraszra, amelynek a falait porticusok és gyűrűsdongával fedett folyosó övezte exedrák tagolták. A felső szinten - a latiumi szentélybeosztásnak megfelelően - a nagy U betű alakú udvar alakult, ennek mélyét oszlopsoros kerengővel körülvett lelátó koronázta. Az egész kompozíció mint hatalmas színház nyílt ki a hegy lábánál elterülő síkság felé.


Terracina. Juppiter szentély, i. e. 1. sz.

Latium déli határán fekvő volszk településben, Anxurban - a római Terracinában - a tivoli és a praenestei szentély-kerülethez hasonló temenos épült. Ebben az együttesben sem a teraszon elhelyezkedő templom típusa és beállításmódja volt előremutató, hanem magának a terasz oldalának boltozatos folyosóval való megerősítése.


Róma: Tabularium, i. e. 78

Az Itáliában bárhol kiérlelődött építészeti formákat Róma városa „szentesítette”, rajta keresztül terjedtek el és általánosodtak az elért eredmények. Ez történt a Latiumban először felvetődött íves-gerendás szerkezettel is.

A Colosseum-motívum első Róma városi alkalmazása az állami levéltár, a Capitolium dombjának a Forum Romanum felé eső oldalába épített Tabularium kétemeletes homlokzatáról ismeretes. Valószínűleg csak az első emeleti folyosóját tagolták az íves-gerendás rendszer formáival, a dorizáló fél-oszlopokat kannelurázták, az ívezet vállpárkányát szinte csak kijelölték; az aprólékos részletezés miatt a rendszer még hiányolta későbbi markáns megjelenését.

romaikor_kep



A folyosót hevederek közé falazott kolostorboltozat-elemekkel, axisonként külön fedték le, a hátsó falon a külső támaszoknak megfelelően félpilléreket építettek. A homlokzaton a féloszlopokkal tagolt pillérek szerkezetileg teljesen összeértek, együtt is falazták őket. A Tabularium pillérkeresztmetszete önmagában is nagy jelentőségű vívmányt jelentett, mert alaprajzi formája megmutatta, hogy mi a módja a különböző jellegű támaszformák összevonásának.


S. Antonio (Tivoli mellett): nymphaeum

A nymphaeum a dongával fedett, félkörös apsissal záródó térforma egyik első megoldása volt a római építészetben. A közel négyzetes alaprajzú tér oldalfalait négy elemből álló Colosseum-motívum tagolta, mögöttük harántdongás fülkesor alakult ki: a nymphaeumoknak külső exedrája és az ívesgerendás rendszer felülettagoló rendszere ezzel az interieur részévé lett.
A térben a „szerkezetszerű dekoráció” elve érvényesült: az íves lefedés vonala az oldalfelület íveiben visszacsengett, az oldalfalak súlyos tagolása mintegy kifejezte a boltozati teher viselésének szerepét, emellett sajátságos illuzionisztikus hatás is keletkezett, mert a tér háromhajósnak tűnt a kis mélységű falfülkék ellenére.


Pompeii: fürdők

A mind nagyobb szerephez jutó boltozatok és íves alaprajzi formák a római építészetnek tematikailag új feladataiban, a fürdők épületeiben - a balneumokban, thermákban -kerültek nagyvonalú alkalmazásra. A fürdőnek és a fürdés szokásának is megvoltak a görög előzményei, mert már náluk is civilizációs igénnyé önállósult a keleti rituális tisztálkodásból kifejlődve, de jellegzetes építészeti formát a fürdőház a görög építészetben nem kapott. Csupán ábrázolások örökítették meg a görögök ilyenfajta építményeit, ezek önálló fülkékből álló zuhanyozók lehettek - a közös fürdés „divatja” Rómával köszöntött be.
A római fürdők első példái Pompeii-ből ismeretesek, ezek beosztása már azt a sajátságos szokást tükrözte, ahogyan a rómaiak fürödtek, és amelynek megfelelően a therma funkcionálisan elrendeződött. Az ún. „fürdőút” - a fürdés rendjét követő helyiségsor - a vetkőzővel kezdődött (apodyterium), ezt a hidegvizes terem (frigidarium) követte, majd a langyos vizű helyiség (tepidarium) következett, és a sort a forróvizes kádakat magában foglaló tér (caldarium) zárta le. A különböző igények kihatottak a fürdőtér alakjára és elhelyezésére: a caldariumot pl. a jó felfűthetőség érdekében legtöbbször kör alaprajzúra építették, Vitruvius előírásának megfelelően, és délnyugatra tájolták, hogy még a nap is segítsen melegítésében.
A fűtést a rómaiak a maguk gyakorlatias módján, szellemesen oldották meg: pillérecskéken álló lebegőpadozatot (hypocaustum) építettek, és külső kemencékből (praefurnium) meleg levegővel szinte az egész épületet átfűtötték. A füst elvezetését és a kellő légmozgást a falba épített üreges téglák (tubusok) biztosították. A fürdőt gázkamra, az állítólag Spártából származó laconicum (sudatorium), szabadtéri fürdő (natatio), olajozóhelyiség, latrina és testgyakorlásra alkalmas térség, palaestra egészíthette ki.

Az ún. Stabiaeitherma, Pompei legrégibb fürdője (i. e. 2. sz.) kettős fürdő volt, mert külön helyiségsor szolgált a férfiak és a nők számára. Az oszloptornácos palaestra nyugati oldalán helyezkedett el mindkét szárny. A férfi fürdő frigidariuma még nem követte a vitruviusi előírásokat: az épült kör alaprajzúra, a tér átlós tengelyeiben négy félkör alakú fülke mélyedt a falba. Az apodyteriumot dongával fedték, a hasonló módon lefedett caldariumot félkör alakú apsis zárta le. A palaestra keleti oldalát, két loggiaszerű helyiség között, a natatio foglalta el. Az ún. Forum fürdő a római foglalás után épült, a fürdőút beosztása és formája alig változott, csupán a testgyakorlótér lett szerényebb méretű, a császárkori Központi therma sudatoriumát már központos elrendezésűre, kör alaprajzúra képezték ki.


Pompei: amphitheatrum, i. e. 70

A római építészet egyik legjellegzetesebb épülete, a „kör-színház” első példája is Pompeii-ben maradt fenn. A rómaiak tömeg-szórakozóhelye legtöbbször a város falain kívül, vagy a település erődítési rendszerébe vonva, periferikusán helyezkedett el. Rendeltetése összetett volt, és a benne folyó „rendez-vények” a néphangulat irányításának eszközei voltak az uralkodók kezében. Az emberküzdelmek (gladiátorviadalok), az állatviadalok (venatiók), a hajóscsaták (naumachiák) és az egyéb látványosságok (spectaculumok) építészeti keretéül mandula alakú porond, az aréna, és az arénát körülvevő lelátó, a cavea szolgált.
Az itáliai S. Germano és a kisázsiai Pergamon teljesen kör alaprajzú körszínháza valószínűvé teszi a feltevést, hogy az épület, a szó értelmének megfelelően, két antik színház nézőterének egymásba fordításából keletkezett, és a cselekmény jobb élvezhetősége és az ún. pompa - a játékokat megelőző díszfelvonulás - érdekében lett elnyújtott alakúvá. Az amphitheatrum hossztengelyében nyíltak a fő kapuk, a kereszttengelyébe helyezték el az előkelőek páholyait, mert a caveanak ez a része esett legközelebb a porondhoz. A nap tűző sugarai ellen a velum - vitorla - ponyvái adtak védelmet, ezeket a lelátó külső kerületén emelkedő árbocokra erősítették, és helyzetüket a napjárásnak megfelelően változtatták.

romaikor_kep



A szerkezeti és tömegmozgatási szempontok alapján a kör-színházaknak három típusa alakult ki:
1. a föld-amphitheatrum, ebben a lelátó alját földfeltöltés képezte, a caveanak csak a külső és a belső határfalát építették kőből, a közönség vagy a kívülről elhelyezett rámpákon, vagy egy-egy, a föltöltésbe vájt folyosón és lépcsőn juthatott a nézőtérre;
2. a pilléres amphitheatrum, ennél a nézőtér pilléreken nyugvó boltozatos folyosórendszer felett emelkedett a magasba, megközelítése a cavea különböző szintjén kibukkanó lépcsőkön át történt, és végül
3. a föld-amphitheatrumok kevert (provinciális) típusánál a földfeltöltés nyomását sugarasan futó sarkantyúfalakkal enyhítették, a lelátóra e falak közé helyezett lépcsők közvetítésével lehetett feljutni.

A pompei amphitheatrum természetszerűleg az épületfajta fejlődésének korai fokát képviselte: arénája alacsonyabban feküdt a környező szintnél, a belülről kitermelt föld képezte a lelátó feltöltésének egy részét. A cavea külső oldalát, és a summa cavea-ra - a legfelső ülősorokhoz - vezető rámpákat boltívsorral erősített fal gyámolította, belső vonalán boltozatos folyosó futott körbe, ez a cavea alsó négy ülősorához való eljutást szolgálta. Az előkelőek nemcsak külön bejáraton át közelíthették meg helyeiket, de mellvéd is elválasztotta páholyaikat a felettes soroktól. A 135 X 104 m méretű épület kb. húszezer nézőt fogadott be, és a város keleti sarkában, közvetlenül a falak mellett épült fel.


Ostia: castrum

Róma kikötővárosa, Ostia a köztársaságkor végén kezdett nagyvárosias külsőt ölteni, addig alig volt nagyobb, mint a későbbi város szívét elfoglaló római tábor területe. A római tábor - a castrum - katonai településforma volt, s előzményei megtalálhatók Nagy Sándor, a perzsák, sőt még az egyiptomiak hadászati létesítményei között is, nem valószínű azonban, hogy a téglalap alakú castrum telepítési vázát adó, egymást keresztező út, a cardo és a documanus idegen eredetű lett volna.
A két főút vonalvezetésében ui. az augurok templuma maradt fenn, ugyanúgy, mint Róma négy régiós városszerkezetében. A légiók szállásául szolgáló, hevenyészet-ten épített castrumokat idővel kőbe építették át, belőlük fejlődött ki a városok cityje, amely így valamiféleképpen Rómára emlékeztetett. A cardo és a decumanus találkozásánál alakult ki a vezéri központ, itt foglalt helyet a parancsnoki épület, a praetorium és a tábor szentélye, a sacellum.
A fejlődés folyamán a táborközpont fórummá alakult át, és a katonai jellegű épületek helyét Juppiter Capitolinus temploma foglalta el. Ostia belvárosa a város későbbi kiépülése során is megőrizte eredeti táborformáját, cardója majdnem a Tiberis partjáig futott, a város keletre a decumanus egyenes folytatásában fejlődött tovább. Nyugaton a kapu előtt V betű alakú utca-rendszer alakult ki, amely követte a táborkapuk előterében szokásos úttalálkozás nyomvonalát.


Forrás: Hajnóczi Gyula Az építészet története (ókor)