Mindezeket az építészeti megnyilatkozásokat szokás az antik római építészet barokkjának nevezni, a megnevezés azonban csak hasonlatként lehet érvényes, s nem lehet értékelő jelző: a római építészet nem „barokkosodott” el sohasem, mert már kezdettől fogva jellemezték az ilyenfajta vonások, így legfeljebb fordítva, a barokk építészet „rómaias” vonásairól beszélhetünk. Ellentmondásnak tűnik talán az is, hogy a túlzásokra hajlamos Nero és a megfontolt Flaviusok korának építészete összetartozóan kerül tárgyalásra. A század második fele azonban egységet alkot, hiszen ez, sokak szerint, a „valódi” római építészet igazi hajnala.
Róma, Palatinus: Nero palotája, cryptoporticusa, i. sz. 60
Nero átjáró palotája, a Domus Transitoria hosszan nyúlt el a Palatínustól az Esquilinusig. Róma égése alkalmával elpusztult, s ma már csak a Domus Flavia tricliniuma alatti nymphaeum, a Tiberius-palota melletti cryptoporticus, és a Róma és Venus-templom fedte rotunda utal - közvetve - hajdani nagy kiterjedésére.
A nymphaeum a pompei Stabiaei fürdő natatiójának loggiájához hasonlított: középvonalában elhelyezkedő szegmens-ívű exedrája előtt szökőkút-fal futott végig. A kb. 1 m magas márványkutat többszörösen golyvázott párkányzat és egy-másba zsúfolódó oszlopocskákkal tagolt fülkerendszer osztotta, mintha a negyedik pompeii falfestészeti stílus légies és valószerűtlen építészeti kompozíciói mintájára faragták volna ki, és építették volna meg.
A cryptoporticus 3,5 m széles és kb. ugyanilyen magas, kosárgörbe ívű dongával fedett, félig föld alatti folyosó volt, a boltozat süvegét gazdag stukkódísszel borították, és magasan vágott oldalablakokkal törték át. A folyosó a Tiberiuspalota és a Domus Transitoria között teremtett összeköttetést, és titkos kijáratul szolgált a Forum felé.
A palota harmadik maradványának, a rotundának a főtengelyeiben négyzet alaprajzú, dongás terek kapcsolódtak a kupolás térhez, a benyílók a kört szinte lesarkították, a padlómotiváció pedig ki is rajzolta a sajátságosán átmenetivé - oktogonná - alakult középtér formáját.
Róma: Nero aranypalotája, i. sz. 64-69
Az újonnan épített palota is követte elődje változatos, sokszor szeszélyes térkialakítási módszereit. A keresztben elnyúló, villaszerű épület szegletes vonalvezetésű, konkáv exedra osztotta két részre, az egyik oldalon exedrás terek kapcsolódtak oszlopos udvarhoz, a másikon oktogonális tér köré csoportosuló helyiségek helyezkedtek el. Az oktogon - a Szelek tornya után - az építészettörténet időrendben második ismert nyolcszögű tere volt.
A kb. 15 m átmérőjű, kolostorboltozattal lefedett, hatalmas opaionnal megvilágított központi térhez váltakozva négyszög alaprajzú donga-boltozatos, és görögkereszt alaprajzú, csehsüvegboltozatos mellékterek csatlakoztak, a kert felé eső három oldal kivételével: itt folyosó futott át a tércsoport előtt. Ez az egyoldalúság és a merőleges tengely végén elhelyezkedő fülke lapos ívű apsisa vízszintes irányítottságot kölcsönzött a központos rendszernek.
A középtér kupolája - a mellékterekbe vezető nagy nyílások következtében - pilléreken nyugodott, a kapcsolt termek megvilágításukat nem középről, hanem az oktogonból nem látható rejtett, saját felülvilágítóikból kapták, melyek behulló fényfüggönye illuzionisztikussá és képszerűvé tette hatásukat és megjelenésüket a középtérben tartózkodó számára.
Róma: Titus thermája, i. sz. 80
Bár alig maradt több fenn az első császárt-hermából, mint Palladio renaissance kori felmérési rajza - a nagyszabású fürdők kompozíciójának megszületését e kor vívmányának kell tartanunk. A fürdőút rendje Titus fürdőjében bontakozott ki először a maga nagyvonalúságában, kijelölte a térrendszer középtengelyét, erre merőlegesen - a palaestrák szimmetrikus megkettőzésével és az ezekhez kapcsolódó apodyteriumokkal és egyéb terek csoportjaival - pedig kibontakozott az épület jellegzetes oldalirányú tagoltsága is. A későbbi császár-thermák már ezt a kereszttengelyre szerkesztett alaprajzi formát folytatták tovább, és az egészet díszes park közepébe helyezték.
Róma: Titus diadalíve, i. sz. 82
A Forum Romanumot átszelő Via Sacra keleti kimagasló útszakaszán emelkedett Titus egynyílású diadalíve. Az arcus triumphalis szélesebb oldalait négy-négy oszlop tagolta, az oszlopfők új típust képviseltek: az ión és a korinthosi formákat összevegyítő kompozit megoldást. A koronázó párkányt golyvázatosan képezték ki, az attika követte a plaszticitást növelő, mély fény-árnyék különbségeket szülő felületi játékot. A faltestek felületét, az oszlopok között, választópárkánnyal két szintre osztották, az alsóban keretezett fülkét helyeztek - így az oszloprend az emeleteket átfogó rendszer hatását keltette.
Az ív belső oldalain a zsidó háború jeleneteit ábrázolták, a relief hangulatában követte az építészeti részletképzés jellegét. Az újabb feltevések szerint a diadalív a síremlék célját is betöltötte: a császár hamvait az attika üregébe helyezték el. A triumphális építészeti alkotások ilyen felhasználása nem volt egyedülálló: a diadaloszlopok lábazatába is elhelyeztek halotti urnát.
Verona: Porta dei Borsari, i. sz. 70
Verona egyik városkapuja - a pénzváltók által emelt - az oszloprend dekoratív felhasználásának legbonyolultabb mód-szerével tűnt ki. A korábban 3. sz.-inak meghatározott három-szintes kapuhomlokzat földszintjének két ívét nagy aedicula-motívumok fogták közre, az emeleti íves ablakokat pedig kettős és hármas keretekbe zárták. Az első és a második emelet ablakainak a rendszere azonban eltért egymástól, a gazdagabban keretezettek alá egyszerűbbek kerültek, az egy-szerűek alá a bonyolultabbak. Az ütemeltolódás és a függőleges összefüggés hiánya csökkentette a homlokzat plasztikus hatását. Az ablakkeretnél az ívezet és szemöldökgerenda közötti zugot rozettával töltötték ki, a renaissance bramanteszk ablak módjára. A keretezés „besűrűsödése”, halmozása, a rozetta ilyen elhelyezése és az antitetikus nyílásritmus mind Keletre utaló mozzanat volt - vö. az egyiptomi, hellenizáló stéléket és a milétosi nymphaeum homlokzatát -, a kapuépítmény nagy hatása az utókorra és távoli kapcsolatai a múltba jól kifejezik a római építészet enciklopaedikus jellegét és szemléletesen jelölik ki helyét az egyetemes építészettörténetben.
Róma, Palatínus: Domitianus palotája, i. sz. 90
Azok a részletképzési sajátságok, amelyek a Nero-korabeli épületekben kiérlelődtek, és azok a kompozicionális lehetőségek, amelyek a Titus-therma rendszerében rejlettek, tették lehetővé Domitianus palatinusi palotájának létrejöttét. A nagy kiterjedésű épület Nero első palotájának helyén, a Palatínuson emelkedett, elfoglalva a domb egész délkeleti hátát. A palota három, egymástól eltérő rendeltetésű, egymással párhuzamos tengelyű - megközelítően észak-déli irányú - szárnyból állt: a reprezentatív célokat szolgáló Domus Flaviából, a lakópalotából - a Domus Augustanából - és a díszes viridariumnak használt ún. Stádiumból. A három palotarész nem szigetelődött el egymástól, mert a szárnyak udvarain át keresztirányban széles távlatú, enfilados áttekintés nyílt egymásba. Az egész együttes bejárata is tulajdonképpen a kereszttengelybe esett, a Tiberius-palota felé eső oldalra.
A Domus Flavia főtengelyében három nagy ütemben rendeződtek a helyiségek és terek egymás mögött. Az „Area Palatina” - a palota előtti térség - felé eső oldalon három egymással összefüggő tér helyezkedett el, az ún. bazilika, az Aula Regia és a Lararium. A Circus Maximus felőli részt ugyancsak hármas tércsoport foglalta el, a két nymphaeum közé fogott díszes ebédlő, a triclinium, az ún. Coenatio Iovis. A két épületszárnyat nagyméretű peristylum választotta el egymástól, az volt az egész együttes bejárati udvara, amelyet két keskeny oldalszárny tett központos megjelenésűvé.
Az Area Palatina felé eső homlokzat előtt porticus futott végig, ennek közepét „megjelenési erkély” emelte ki, a folyosó a bejárati oldalra is átfordult. Az Aula Regia 30 m széles termét dongaboltozat ívelte át, a falaknak nemcsak a vastagsága, de felületi kiképzése is összhangban állt a későbbiekben is ritkaságszámba menő, hatalmas áthidalásban rejlő feszültséggel. A falfelületeket a korra jellemző váltakozó formájú íves-szegletes fülkékkel tagolták, aediculákkal töltötték ki, a fülkék közötti pillérek elé oszlopot helyeztek, amelyek golyvázatos párkányt hordoztak. Ez a mélyen tagolt, erőtől duzzadó felületosztás a tér keskeny oldalaira is ráfordult, aminek itt szerkezeti indokoltsága nem volt, csupán esztétikai, mert a két bütüfalra nem támaszkodott boltozat: a tér belső homlokzatainak azonossága bizonyos összehúzó erővel, a tér hosszházas jellegét csökkentette.
Keresztirányú hatás jutott abban is kifejezésre, hogy a hosszoldalak végén is kijáratok nyíltak, így körforgalom alakulhatott ki a szomszédos részekkel. Az ún. bazilikában ült törvényt a császár, a tér rendszere a késő köztársaságkor nymphaeumainak pseudo-bazilikális elrendezésére utalt exedrájával és a közvetlenül a fal mellé helyezett, szinte csak díszként érvényesülő oszlopsorával. A bazilika mélyét márványból faragott korlát - a cancellum őse - választotta el a főtértől.
A peristylum melletti, nyugati oldalszárny középvonalába esett a bejárat, a vestibulum oktogonális formát kapott. Mellette jobbról-balról a Flavius-kor legbizarrabb térkompozíciója helyezkedett el, négy exedrát fordítottak egymásnak háttal egy térben: a helyiségek valamiféle „negatív” vagy „visszájára fordított” központos tér benyomását keltették. Az udvart a lakópalota peristylumával, hasonló - ornamentálisan megrajzolt - alaprajzú szárny kötötte össze.
Rendkívüli leleményességgel képezték ki a palota díszebédlőjét, a Coenatio Iovist. A lapos exedrával záruló tricliniumot három-három nagy ablak és két-két ajtó kapcsolta az oldalain levő nymphaeumokhoz. Az ablakokon át beáradt a középtérbe a nymphaeum szökőkútjának vizével üdített levegő, és belátszott a vízsugarak csillogó játéka. A kútház bárkához hasonló, elliptikus alakú szökőkútjának oldalait gazdagon tagolták oly módon, hogy íves fülkéket szegletes kitüremlésekbe, szegleteseket pedig íves kiugrásokba vágtak bele. A téregyüttes három exedrával bővített, illuzionisztikus eszközökkel összekapcsolt cella trichora hatását keltette.
A Domus Augustana alaprajzának felaprózottsága elárulta rendeltetését: ez volt a palota lakószárnya. A reprezentatív palotaszárny tereivel szemben a császári lakosztály változatos formájú, nagyságú és méretű helyiségek rendszeréből állt. Változatosságát fokozta, hogy teraszos elrendezésű volt, a felső peristylumra néző s vele egy szinten fekvő rész a háló-helyiségeket fogadta be, e mögött mélyített udvar következett: az árnyas, hűvös díszkertté képzett alsó peristylum körüli helyiségek a nappali tartózkodást tették kellemessé. A felső szint szimmetrikusan rendeződő terei között helyet kapott egy-egy oktogon is, ezek falát két egymás feletti fülkesor tagolta, íves felett szegletes és fordítva - a váltakozó ritmus tehát keresztezte egymást.
Az alsó szintre világítóudvaros, vízmedencés, árkádokkal kísért lépcső vezetett le, az udvar levegőjét több szökőkút is teleszórta hűsítő párával. Az alsó udvar északi oldalán három központos helyiséget helyeztek egymás mellé, két kolostorboltozatos oktogon, kereszt-boltozatos, négyzet alaprajzú teret fogott közre: a római több ízben felhasználta a kvadrátot is központos tér gyanánt. Az oktogonok alaprajzvonala szinte a renaissance építészet szellemét idézte: az átlós oldalakon félkörös fülkék, a főtengelyekben szegletesek helyezkedtek el, magukat a fülkéket is váltakozó vonalvezetésű kisebb fülkerendszer bontotta fel.
A tetején gömbfelületbe hajló kolostorboltozatot opaion törte át, így függőleges kapcsolat jött létre a szintek között. A tereket keskeny folyosó kötötte össze, a kimaradó részeket kisebb helyiségekkel töltötték ki, valóságos „térmozaik”-ot alkotva. A központos terek a külsőben nem érvényesülhettek, mert ablakos síkhomlokzat mögött sorakoztak.
Az ún. Stadium a két palotaszárny szinte teljes hosszát elfoglaló, hosszú, keskeny térség volt, amely egyik oldalának szegmens ívű lezárása miatt nyerte el nevét. A lakópalota alsó peristylumának szintjével azonos magasságban feküdt, s ha valamikor használták is testgyakorlás céljaira, a későbbiekben megváltozott a rendeltetése, mert a palota díszparkjává változtatták át.
Bizonyos, hogy többször átépítették, az eredetileg porticus nélküli udvar szélére dongaboltozatos pillér-folyosót vontak, majd a palota kereszttengelyének meghosszabbításaként, loggiaszerű kis építményekkel külön udvart választottak el térségéből. A másik részébe - az íves lezáródásába - elliptikus alaprajzú szökőkutat építettek be, és alagcsövezték az egész területét, hogy a gondosan kiválogatott pompás növényeket és virágokat könnyen öntözhessék, ápolhassák. A Stadium keleti oldalán a Hadrianus-korban emeletes beosztású, negyedgömbkupolával fedett exedrát emeltek
Domitianus palotája nem értékesíthette a Herculaneumi tengerparti házakban elért eredményeket, mivel a szép kilátást kínáló circusi oldal - az itáliai viszonyok közt - „rossz”, déli irányba esett. így befelé forduló rendszer alakulhatott csak ki. A Circus Maximusra a palotától szinte független, hatalmas exedrával megbontott zárt kulisszafal nézett le (496., 498. ábra).
Róma: a Flaviusok amphitheatruma, i. sz. 75-82
A Flavius-kor építészeti kultúrájának hírnevét az elpusztított Domus Aurea egyik dísztavának helyén, Nero kolosszusának szomszédságában felépített amphitheatrum, a Colosseum öregbítette leginkább. A 188 x 156 m méretű körszínház szerkezeti, felépítési, közlekedésmozgatási rendszere - és nem utolsósorban története - alapján a római építészettörténet egyik legjellegzetesebb alkotása lett. Elliptikus alaprajzát 17,5 m széles út vette körül, ennek szélét ferde kőhasábokkal rakták ki, a kőpillérek a velum köteleinek kipányvázását szolgálták.
Az épület alaprajzának kialakításában felhasználták azokat az eredményeket, amelyek a Marcellus-színház lelátójának alépítményében kiérlelődtek. A földszinten azonban az épület még fellazítottabb lett, mint abban; teljesen pillérrendszerre bomlott szét, csupán a rámpák helyét elfoglaló meredek lépcsőket fogták közre tömör falak. Az amphitheatrum emeletein kettős folyosók futottak körbe, az alsókat és az első emeleti külsőt gyűrűsdongával, az első emeleti belsőt és a második emeleti külső folyosót keresztboltozattal fedték. Zseniális módon oldották meg a lépcsők bekapcsolását a három szintre osztott lelátó rézsűjébe, a mintegy 50 ezer néző, a mai biztonsági szabályokban előírt kiürítési időnél sokkal hamarabb hagyhatta el az amphitheatrumot. A 86 x 54 m tengelyhosszúságú arena porondjának padlója elmozdítható volt, az alatta levő járatok a ketrecek és egyéb előkészítő helyiségek számára szolgáltak.
A 80 ívvel körülvett épület kereszttengelyébe eső négy nyílása nagyobb volt a többinél, három alsó szintjét - toszkán, ión és korinthosi oszlopos - „Colosseum-motívummal” tagolták. A negyedik emeleti homlokzatot - amely valószínűleg hozzáépítés volt - tömören képezték ki, korinthosi falpillérekkel, szegletes nagy és mezzaninszerű kis ablakokkal tagolták, felületére bronzpajzsokat aggattak díszül. A velum árbocait a főpárkány réseibe csúsztatták be, és az emelet derekán befalazott konzolokra helyezték.
A homlokzat impozáns, magával ragadó egyszerűsége ellenére, a felület mély fény és árnyékjátéka elárulta, hogy az épület a Flavius-kor „festői” stílusfelfogásában fogant. Sajátságos ellentmondás jellemezte azonban ezt-a későbbiekben olyan nagy hatást kifejtő - homlokzatot: a külső rendszer nem tudott teljesen hozzáidomulni a belsőhöz, bármennyire szemléletesen rajzolódott is ki az interieur egyik lényeges alkotóeleme - a folyosórendszer - a külső felületen. A folyosók járószintje ui. nem az oszlopszékek aljában volt, hanem a tetején - a postamens tehát nem mellvédül szolgált -, mert a boltozatok magassága a koronázó párkány és a postamens együttes magasságát igényelte.
Róma: Nerva fóruma, i. sz. 90-97
A Nerva által épített forum, Vespasianus - eddig fel nem tárt - Béke fóruma és a két régebbi közé ékelődött be, s mivel ősi közlekedési út - az Argiletum - vonalába esett, a szokástól eltérően átközlekedést kellett biztosítani rajta. „Az átjáró forum” - a Forum Transitorium - főtengelye Augustus fórumáéval volt párhuzamos, a szűkös hely csupán golyvázott párkánnyal koronázott, ál-porticus elhelyezését engedte meg. A fórumon keresztirányban is járkálhattak: a Béke fórumra is, Caesar díszterére is át lehetett jutni az oldalfalak kapuin. A tér keskeny oldalának szegmens ívű lezárása a palatinusi építkezésekből származhatott át, és alkalmazását a belső térhatárok érzékelésének optikai korrekciója vagy talán valamiféle illuzionisztikus hatás elérése indokolhatta.