Valamennyi ív funkcióját tekintve szobortalapzatként szolgált, melyek általában az építmény tetején helyeztek el. Oldalait ezen felül gazdagon díszíthették domborművekkel, s ehhez járultak a feliratok, amelyeknek (pl. az inkrusztált aranyozott bronzbetűk alkalmazásakor) ornamentikus szerepük is volt.
A Germanicusnak szánt diadalívek felállításáról és díszítéséről szól egy senatusi határozat véletlenszerűen ránk maradt szövege: „Úgy látják jónak, hogy a Circus Flaminiusban, ahol Caius Norbanus Flaccus, az Isteni Augustusnak és családjának állított szobrokat, állítsanak fel közpénzen egy márványívet a legyőzött népek szobraival; az ívnek a homlokzatára véssenek feliratot, amely szerint ezt a márvány emlékművet a senatus és a római nép ajánlotta fel Germanicus Caesar emlékének, mivel ő - miután a germánokat háborúban legyőzte és Galliából visszaverte, vissza- szerezve a katonai jelvényeket és megtorolván a római nép hadseregére álnokul mért vereséget, a gall helyzetet elrendezte, Armeniában királyt ültetett a trónra, nem kímélve a fáradságot, míg végül a senatus diadalmenetet szavazott meg neki - a köztársaságért halt meg.
Az ív fölött Germanicus Caesar szobrát egy diadalszekérre helyezzék, és oldalánál apjának, Drusus Germanicusnak, Tiberius Caesar Augustus édestestvérének, anyjának, Antoniának, feleségének, Agrippinának, testvérének, Liviának, testvérének, Tiberius Germanicusnak és fiainak és lányainak szobra álljon.
A másik ív az Amanus-hegy ligetében legyen, Syria provinciában vagy bárhol, ha princepsünk, Tiberius Caesar Augustus valami más helyet alkalmasabbnak vél azon a területen, amely a senatus felhatalmazásából Germanicus Caesar oltalma és igazgatása alá esett. Hasonlóképpen állítsanak neki szobrot, és Germanicus Caesar haditetteiről megemlékező feliratot véssenek rá.
Egy harmadik ívet vagy emlékművet készítsenek a Rajna partján, annak a sírhalomnak a közelében, amelyet Drususnak, Tiberius Caesar princepsünk testvérének a római nép hadserege emelt röviddel a halála után.”
A császárok nemegyszer mértéktelenül - és minden alapos indok nélkül - adományoztatták meg magukat ívekkel. Hogy az ívek a hatalmi nyelvezet fontos szimbólumainak számítottak, beszédesen mutatja a Domitianusról szóló példa:
„íveket és diadalkapukat négyes fogattal és győzelmi jelvényekkel akkorákat és annyit építtetett magának Róma-szerte minden kerületben, hogy valaki egyszer felírta az egyikre: Elég volt!”
A Suetonius által megörökített graffiti eredetileg görögül íródott: arkei, azaz Elég! A görög nyelv általános elterjedtsége miatt persze merész vállalkozás lenne a felirat szerzőjének kilétét kutatni, de talán élhetünk a gyanúperrel, hogy nem római volt az illető. S ha Rómában valaki így fejezte ki ellenérzését Domitianus öndicsőítő, megalomániás építkezéseivel szemben, mit gondolhatott ugyanez az ember szülőföldjén a római potentátoknak emelt ívek láttán?
Hadrianus Athénban felállított arcusának nyugati oldalán a következő felirat díszelgett: „Ez Athén, Thészeusz ősi városa”, a keletin pedig ez: „Ez a város Hadrianusé és nem Thészeuszé”.
A Historia Augusta Hadrianus-életrajza megerősíti, hogy a császár „sok várost nevezett el Hadrianopolisznak, köztük Karthágót és Athén egy részét”. Bár Hadrianus valóban sokat tett Athén felemelkedéséért, és a hellenisztikus uralkodók mintájára új ktiszfésznek is tarthatta magát, a város legendás alapítójának, a félisteni származású Thészeusznak önmagával történő helyettesítése nagyon sok görög szemében nyilván blaszfémiának hatott. Az ívek eredete a homályba vész: elképzelhető, hogy az ókori keleti városokban már ismert diadalkapuk átvételéről van szó; de az is lehet, hogy a diadalív nem más, mint a subiugatio architekturális megjelenítése.
A Bibliából is ismert ősi szokás a legyőzött ellenség hadifogollyá tett katonáit egy lándzsákból felállított kapuszerű alkotmány alatt terelte át. Az íveknek Rómában három elnevezése ismert: nevezték őket fornixnak, ianusnak és arcusnak. A köztársaságkor végéig a diadalív elnevezése fornix. Legismertebb példája a fornix Fabianus, amelyet Q. Fabius Maximus az allobroxok felett aratott győzelme után emelt i. e. 121-ben, a Via Sacrán, a Regia mellett. Livius két alkalommal említ az i. e. 2. században emelt íveket, mindkét alkalommal a fornix szót használja velük kapcsolatban. Ezzel szemben a császárkorban emelt íveket nem nevezik fornixnak, ehelyett az arcus szót használják.
Az arcus legkorábbi - valószínű - előfordulása Caius Caesar I. sz. 4-ben állított pisiai tisztelgő feliratán olvasható: „elhatároztatott, hogy ív emeltessék városunk leg- forgalmasabb helyén”. Andrew Wallace-Hadrill véleménye szerint az elnevezés reformja magának Augustus-nak tudható be.
A Tabula Siariensis fentebb idézett szövegében ugyan a Germanicusnak állítandó diadalívek esetében ianus marmoreus szerepel, de jellemző, hogy az eseményről készített rövid összefoglalásában Tacitus már csak arcusokat említ. Bár a fornixat a császárkorban is tovább használják (pl. a vízvezetékek építéséről kiadott senatusi határozatokban), a diadalívekkel kapcsolatban ez a név soha többé nem kerül elő. A miértre a válasz minden bizonnyal a szó pejoratív konnotációiban keresendő: a fornix (eredetileg boltív, fedett út) ebben az időben már a lebuj, szexuális ki - csapongás mellékértelemmel társult (a fornices és popinae lebujok és kocsmák szinte idiomatikus szerkezetté vált a Iulius-Claudius dinasztia alatti költőknél, pl. Hor. Saf. I. 2.30; Hor. Ep. I. 14.21; Sen. De vita beata 7.3).
Érthető, ha Augustus nem akarta, hogy fenséges nevét és a római virtus mintaképéül szolgáló tetteit megörökítő ívekről a kocsmák és lebujok világára asszociáljanak a rómaiak. Ez azonban önmagában nem elégséges magyarázat. A köztársaságkori és a császárkori ívek felállításának szokása között is kell, hogy legyen különbség. Úgy tűnik, a köztársaság korában nem kellett senatusi döntés a tiszteletadás e formájához. Lucius Stertinius i. e. 197-ben két fornixot állított fel a forum Boariumon, és egy harmadikat a Circus Maximusban, aranyozott szobrokkai.
Mindehhez még csak triumphus sem járult. Kevéssel ezután Publius Scipio, még 190-es asiai hadjárata előtt, egy fornixot emelt a Capitoliumon, amelyet családjának aranyozott szobraival díszíttetett. A Calpurniusok is éltek ezzel a lehetőséggel: egy késői tudósításból tudjuk, hogy a Capitoliumon álló ívük mellett ölték meg Tiberius Gracchust.
Érdemes szembeállítani a köztársaságkorból fennmaradt egyik fornix feliratát azzal, amelyet Augustus actiumi diadalívén olvashatunk. A Q. Fabius Maximus által épített ív szűkszavú dedikációja így hangzik: Q(uintus) Fabius Q(uinti) f(ilius) Maxsumus aed(ilis) cur(ulis) rest(ituit) Míg Augustusé így: Senatus populusque Romanus Imp(eratori) Caesari divi Iuli f(ilio) co(n)s(uli) quinct(ies), co(n)s(uli) design(ato) sext(ies), imp(eratori) sept(ies) re publica conservata
A legfontosabb különbség természetesen az SPQR hiánya az egyik és megléte a másik oldalon. Figyelemre méltó tény, hogy a császárkorban a császárok sohasem állítottak önmaguk számára diadal- vagy tisztelgő íveket, mindig csakis a senatuson keresztül szavaztatták meg e megtiszteltetéseket.
Augustusnak sorrendben a következőket: i. e. 36-ban a Sextus Pompeius „kalózháborújában” aratott diadaláért; 30-ban az actiumi győzelemért (egyet a Forum Romanumon, egyet Brundisiumban); 27-ben kettőt a via Flaminia újjáépítéséért; 19-ben a parthusok felett aratott győzelemért - amitől kezdve „az ívek a birodalmi megtiszteltetések szótárának standard részét alkotják”.
Az arcus triumphalisok közül kétségkívül leghíresebb/leghírhedtebb a Forum Romanumon álló Titus-ív, amelyen a bellum ludaicumot lezáró 71-es triumphus részletei láthatók. A szintén Titusnak emelt - és mára elpusztult - másik diadalív szövege megmutatja, hogy a császár PR- szakemberei nemhogy a zsidó történelmet nem ismerték, de még saját korábbi hódítóikról is megfeledkeztek a fellengzős elogium kedvéért:
„A zsidó népet leigázta és Jeruzsálem városát, amelyet őelőtte minden vezér, király és nép hiába próbált, vagy meg sem kísérelt elfoglalni, elpusztította.” (A szöveget talán még maga Titus sem ismerhette, hiszen ha belepillantott udvari történészének, Iosephus Flaviusnak a zsidó háborúról írott munkájába - márpedig Flavius szerint el is olvasta -, éppen az ellenkezőjéről győződhetett meg.)
A római győzelmet szimbolizáló diadal- vagy tisztelgő íveket természetesen a leigázott provinciákban is építettek: így került elő egy ma még megfejtetlen ív töredéke a jeruzsálemi Templomhegyről, vagy a Bar Kochba-felkelés leverése után épített monumentális Hadrianus-ív egy fragmentuma az ókori Szküthopolisz (Bét Seán, Izrael) közeléből.
Az íveket mindig utak felett állították fel, ezzel is mintegy subiugatióra kényszerítve az alattuk elhaladó lakosságot, amely így szüntelen emlékezett arra, milyen következményekkel jár a hatalom elleni lázadás. Persze nemcsak a keleten, hanem nyugaton felállított diadalívek is hasonló szerepet játszottak a hatalmi ideológia reprezentálásában.