logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Lakbérek

A megélhetést mindenekelőtt a magas lakbérek drágították meg, a lakbéruzsora időnként olyan méreteket öltött, hogy a római nép tömegmegmozdulásokon követelte a lakbérek csökkentését, a lakbérhátralék elengedését, illetve törlését. A legtöbb háztulajdonos nem is foglalkozott a lakóival, mert az ingatlant egy vállalkozónak átalányösszeg ellenében bérbe adta, s ez a bérlő pedig a lakókból a legmagasabb lakbéreket sajtolta ki.

Minthogy Rómában a túlnépesedés szinte állandó volt, a lakbérek nem csökkentek, hanem emelkedő irányzatot követtek. A sok tűzeset miatt nagy volt a háztulajdonosok kockázata, és ezért egy i. sz. II. századbeli író, Aulus Gellius megjegyzi:
„Ha lenne valami ellenszere, hogy ne égnének le Rómában oly gyakran a házak, bizony eladtam volna mar vidéki birtokomat és városi házat vettem volna rajta.”

Iuvenalis szerint, egy vidéki házat lehetett volna kapni a római lakás évi béréért, de ez bizonyára a költő nem is ritka túlzásai közé tartozott!

Hogy mennyire emelkedtek a házbérek és az igények, idézzük Tiberius császár kortársának, C. Velleius Paterculus történetíró szavait:
”Megemlítem itt Cassius Longinus és Caepio censorok ismert szigorát, akik százötvenhárom éve (tehát i. e. 125-ben!) Aemilius Lepidus augurt, mert hatezer sestertiusért bérelt házat, maguk elé idézték; most pedig, ha valaki ennyi lakbért fizet, alig ismerik el senatornak; ilyen gyorsan jutottunk el a helyestől a hibákhoz, a hibáktól a bűnbe, a bűnből a romlásba.”

Néhány évtizeddel később egy szerény bérleményért kétezer-háromezer sestertiust fizettek, Cicero korában egy ismert világfi tízezer sestertiust költött évente lakbérére!

Könnyebben éltek a katonák, akiknek nem volt gondjuk a házbérre, családra, igaz, hogy ők is aránylag alacsony zsoldot kaptak. A legionariusok zsoldját Caesar rendezte, aki a zsoldot évi kilencszáz sestertiusban állapította meg, de az állam adta felszerelés árát és az élelmezés költségét levonták belőle. Aki tehát katonának ment, azt a kalandos életen kívül nem a zsold, hanem a várható zsákmány kilátása csábította, s ebben nem is csalódott: ha nem esett el, húsz esztendei szolgálat után, egész szép vagyont gyűjthetett össze.



Forrás:
Ürögdi György: A Régi Róma
Gondolat kiadó, 1963