logo

VIII December MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Insula romana

Magánházból alakul ki. A tulajdonos gazdasági tevékenysége vezetett a saját termények étékesítéséhez. Ezért eleinte minden magánházba igyekeztek tabernát is építeni. A későbbiekben ezt már nem a tulajdonos hasznosította, hanem bérletbe adta ki. Létrejött egy, a tulajdonostól függetlenül létező, bolthelyiségek és műhelyek halmazából álló háztípus. Kezdetben földszintes, később emeletráépítéssel többszintes épület volt. Földszintjükön üzlet, az emeleten pedig lakótér volt.

Az alsóbb néposztályok elszállásolására alkalmas bérkaszárnyák voltak. Sokemeletesek, családonként egy-egy helyiséget béreltek, emeletenként vagy tömbönként közös konyhával. A házak közepén udvar és szabad tűzhely volt.
A földszinti helyiségek magassága 6–7 méter volt, ide rendszerint üzleteket, boltokat, műhelyeket helyeztek el. Ezeket galériával osztották két részre, a műhelytulajdonosok ezeket lakó- és hálószobaként használták. Egy-egy emelet magassága 3,40–4,80 m volt.
A lakószobák szűk folyosóról nyíltak. Egy-egy család gyakran csupán egyetlen szobácskát bérelt. Az insulák lakói jóval kisebb területen épültek, mint a domusban lakók. Alapterületük 200–400 m2 volt.

A lépcsőház a bérházon kívül épült, ritkább esetekben a házban. A lépcsőfok magassága általában 22 cm volt, szemben a ma szokásos 15–16 cm-rel. Igen fárasztó lehetett a ház harmadik, negyedik emeletére felkapaszkodni.
Ezekben a lakásokban nem volt külön konyha, az már igazi luxusnak számított, ha egyik szobában egyszerű kis nyitott tűzhely állt A füst és korom befeketítette a falakat és a mennyezetet, beszennyezte a levegőt.

Sok háznak nyitott vagy tetővel ellátott erkélyt építettek (maenianum) az utca fölé kiugorva, levegősebbé tette a lakószobát. Ez volt a gazdagabbak emelete. Sokan cserépbe virágot ültettek az erkélyre vagy az apró ablakba, hogy valamit megőrizzenek elhagyott vidéki otthonuk hangulatából. A magánházaktól eltérően a bérház a világosságot, a levegőt ablakain keresztül az utcáról kapta.
A víz nem volt bevezetve, az utcai kutakból vitték a vizet, néha vízhordó rabszolgák cipelték a magas emeletekre. Szemétszállítás nem volt, a fölösleges szemetet egyszerűen az utcára öntötték. Az ablakok tehát veszélyes helyek voltak, az alattuk járók cserépesőtől halpikkelyen át mindenféle végterméket kaphattak a nyakuk közé.

A lakbérek magasak voltak, Iuvenalis szerint – talán némi túlzással – egy vidéki házat lehetett volna kapni a római lakás évi béréért. Az árak miatt többször találkozunk megmozdulásokkal, amelyek célja a lakbérelengedés volt. Nem a tulajdonosnak fizettek, vállalkozók bérelték az insulákat, és sokszor tetemes hasznot húztak a lakbérekből.

Így írt erről Velleius Paterculus:
„Megemlítem itt Cassius Longinus és Caepio censorok ismert szigorát, akik százötvenhárom éve (Kr. e. 125-ben) Aemilius Lepidus augurt, mert hatezer sestertiusért bérelt házat, maguk elé idézték; most pedig, ha valaki ennyi lakbért fizet, alig ismerik el senatornak; ilyen gyorsan jutottunk el a helyestől a hibákhoz, a hibáktól a bűnbe, a bűnből a romlásba.”

A bérházak felsőbb emeletei gyakran favázasok voltak, így a fűtés és a főzés miatt gyakoriak voltak a tüzek. A lángoló házakat gyakran nem is oltották, csak a szomszéd házakat kezdték bontani, hogy megakadályozzák azok leégését. A tűzőrség felállítása után sem ritkultak ezek az esetek. A teleküzérek a tűz kitörésének pillanatától megjelentek, hogy a szerencsétlen tulajdonosoktól olcsón – és a tűz terjedésével – egyre olcsóbban megvásárolják a telket, a házat. Crassus ilyen hírhedett teleküzér volt.

Augustus már hozott egy szabályzó rendeletet az utcák szélességére és a házak építésére vonatkozóan. A Nero féle tűzvész után ismét szabályozták a házak építését, nem lehetett közös tűzfaluk, az alsó szintet tűzálló téglából kellett építeni, előtte porticust kellett felhúzni, ami az oltást is segítette. Szabályozták az utcák szélességét is. De ezt sem tartották be komolyan, Rómában lakni kellett valahol.



T. Horváth Ágnes