logo

VIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Az ebédlők (triclinium)

Az étkezőhelyiségek - tricliniumok - rendszerint a tablinum mellett voltak, de akadtak olyanok is, amelyek a peristylumra nyíltak. Varro rosszallóan beszél kortársairól, akik „annyira odavannak azért, hogy nyári tricliniumaik csakis a hűvös keleti oldalon, téli tricliniumaik pedig mindig a nyugati oldalon legyenek”. Trimalehiónak külön ebédlői voltak minden évszakra. A gazdag pompeji házban szintén több étkezőhelyiséget találunk; rendszerint kisebb szobák ezek (szélességük 3,50 - 4 méter, hosszúságuk 6 méter), s a világosságot az atrium vagy a peristylum felől kapják.
A peristylum felé nyitottak voltak (többnyire teljes szélességükben), de a nyitott oldalt nagy szárnyas ajtókkal el lehetett zárni. Az ebédlő jelentős részét (körülbelül 16 négyzetméter területet) az asztal meg a körülötte felállított három étkező-ágy foglalta el. A triehnium elnevezés a görög treis (három) és kliné (nyugágy) szavak összetételéből származik. Az ágyak által alkotott négyszöget gyakran mozaikmintával szegélyezték.

A régi italicusok ülve étkeztek, de ez az ősi szokás a görög befolyás alatt kiszorult. A férfiak fekvő helyzetben telepedtek az asztal köré, s csak az asszonyok meg a gyermekek ettek ülve. (Csak könnyűvérű nők vetemedtek arra, hogy végigfeküdjenek az asztal mellett; Cicero szavai szerint Catilina barátai „lakomázva heverésztek, szemérmetlen nőszemélyeket ölelgetve”.)
Az ebédlő berendezése is alkalmazkodott az új szokáshoz. Egy erős lábon nyugvó, többnyire kerek asztal állott benne, s az asztalt három széles étkező-ágy vette körül. Az illendőség megkövetelte, hogy egy-egy ágyon legfeljebb három személy foglaljon helyet. Varro szavai szerint a meghívott vendégek száma ne legyen kisebb a Gráciákénál (vagyis háromnál), de ne legyen nagyobb, mint a Múzsák száma (vagyis kilenc). A vendégek elhelyezését szigorú etikett írta elő.

romaikor_kep



A legtekintélyesebb vendégeket a „középső” ágy illette meg. Nasidienus lakomáján, melyről Horatius egyik szatírája pompás képet rajzol, a házigazda Maecenast” és annak két hallgatag kísérőjét tisztelte meg ezzel a hellyel.
A „középső” ágyon az volt a díszhely, („consularis”-nak, vagyis „a consul helyének” nevezték, mert ez illette meg a consult, ha vendégségbe hívták). A díszhely mellett telepedett le a házigazda, de már a másik ágyon, amelynek „alsó” volt a neve.

Az egyik pompeji házban (az „új ásatások” területén) a kerti ebédlő falain fekete alapon fehér betűkkel versbe foglalt intelmek olvashatók, melyek részben az asztaltársaknak, részben a felszolgáló személyzetnek szóltak. Az egyik azt mondja:

Hej, fiú, mosd meg a lábakat és szárazra törölgesd,
Szalvétákat is adj, ámde azokra vigyázz!

A „középső” ágy fölött ez a felirat intette a vendégeket:

Más feleségére ne tekintsél vágyakozóan,
Hagyd a bizalmaskodást, légy szerény, udvarias.

S végül az első ágy fölött a következő bölcs intelem állott:

[Asztaltársadhoz nyájas légy,] hagyd a civódást!
Ha nehezedre esik, jobb, ha mindjárt hazamégy.


Az étkezők kissé rézsút feküdtek az ágyon, úgyhogy minden alacsonyabban fekvő feje (a fejvégektől számítva) körülbelül a felső szomszédjának mellmagasságába került. Szó ami szó, ezek a szűk étkezőhelyiségek meglehetősen kényelmetlenek voltak; meg sem lehetett fordulni bennük, s ha valamelyik vendég fel akart kelni, szomszédjait is megzavarta.

A gazdag házakban már az i. sz. I. század folyamán kezdtek nagyobb ebédlőket építeni; a „Casa del Citaristában” az étkezőhelyiség már 7 x 11 méter, Pansa házában pedig 7,50 X 10 méter nagyságú. Rendszerint a peristylumra nyíltak, s görög szóval oikosnak (vagyis „háznak”) nevezték őket. Egyik válfajuk volt az ún. „Korinthusi oikos”.
Az oikos abban különbözött a régebbi ebédlőtől, hogy hosszanti falai mentén egy-egy oszlopsor húzódott, s ezek dongaboltozatot tartottak; az oszlopok és a fal között a mennyezet lapos maradt. A helyiség ily módon háromhajós bazilikára hasonlított: a középső hajóban tartózkodtak az étkező személyek, akik most már szomszédjaikat nem zavarva kényelmesen mozoghattak; a két oldalhajóban álltak a felszolgáló rabszolgák.

Az ebédlő elrendezésének szemléltető példáját láthatjuk az „Ezüstlakodalom házában”. Tágas, hosszúkás terem (13 x 6 méter), mely szemmel láthatóan két részre tagozódik. A hátulsó részben, a falakhoz igen közel négy darab nyolcszögletű oszlop dongaboltozatot tart; ez volt a tulajdonképpeni ebédlőhelyiség. Az elülső részben a rabszolgák tartózkodtak, akik rendszerint nagy számban szolgáltak fel az asztalnál Általában az egyes házak tulajdonosai arra törekedtek, hogy ebédlőiket festményekkel, mozaikokkal díszes és pompás termekké varázsolják. Az ilyen különösképpen díszes pompeji ebédlők tipikus példáját találjuk meg Cornelius Tegetus házában: jókora terem, a peristylum felé teljesen nyitott, s pontosan a nyári tricliniummal szemben helyezkedik el.

romaikor_kep



Ebben az ebédlőben a változatos falfestmények gazdagságát gyönyörű padlózat egészíti ki. A küszöbtől majdnem a terem végéig tarka márványból kirakott kis utacska vezet, melyből a helyiség közepén (és azon túl) szélesebb út szakad ki. Majdnem pontosan a terem közepén mozaiknégyszög látható (nagysága 90 x 90 centiméter), melyet értékes tarka márványdarabkákból állítottak össze. Csodálatosan szép munka. A geometriai mintázatot (egymással különféleképpen kombinált rombuszokat, hatszögeket, köröket, háromszögeket) stilizált virágkelyhek növényi ornamentikája élénkíti. Ez a mozaik azért is jelentős számunkra, mert itt találkozunk először a színes (piros, kék, zöld, fehér és aranyszínű) üveggyurma alkalmazásával. Ebből készültek a rozetták annak a négy hatszögnek a belsejében, melyek az egész mozaik-négyzet sarkain helyezkednek el.
A színpompás kis szőnyeghez hasonló mozaikmunkára nagyon vigyázott a ház gazdája; vastag ólomlemezzel fedette be, melyet csak ünnepi alkalmakkor vettek le róla. Ez a - Pompejiben szokatlan - óvintézkedés megmentett az utókor számára egy ritka szépségű mozaikot, melynek üvegrészeit egyébként az izzó hamu és a kőeső megsemmisítette volna.


Forrás: Marija J. Szergejenko - Pompeji Fordította: Terényi István Gondolat Kiadó 1960