logo

VIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Domus Italica

A ház átlagosan mintegy 800–900 m2 nagyságú telken, a külvilág számára elkülönülve állt. A ház kifelé zárt, nem voltak utcára nyíló ablakai. Az emeleti szobák kis nyílásokon át kaptak az utca felől levegőt és világosságot. A földszinti szobák részben az atriumból, a későbbiekben a peristyliumból is kaphattak világosságot. Több változatát ismerjük.


Domus Italica

Korai pompeii háztípus volt. Egy udvar köré épített lakószárny, amelynek funkcionálisan elkülönülő helyiségei voltak.

Ostium (ianua, fores): ajtó, bejárat. Ez közötte össze a külvilággal.
Az ajtófélfákat erős fából alkották, az alsó részükön csapokkal mozogtak, ritkán azonban fém (réz, bronz) kúpokon. Az ajtótáblák általában fából készültek, ezeket a fatáblákat néha fémmel díszítették, vagy borították.
A mai hevederzárakhoz hasonló ajtózár biztosította a házba történő behatolók megállítását. Ennek régészeti bizonyítéka két lyuk a fauces falában, ahová ezek a kereszt rudak illeszkedtek. Néha még be is támasztották egy ajtóra ferdén támasztott, merőleges keresztrúddal.


Fauces: a ház bejárata: fauces, vagy prothyron.
A szó eredeti jelentése: torok. Szűk átjárót jelent, jelen esetben egy szűk, előszobába vezető folyosó. Több házban hiányzik, ahol megvan, gyakran oszlopok övezik, szobrokkal díszítik. Sok házban nem több, mint egy kapumélyedés.
Közvetlenül az utcai ajtó mögötti apró szobácska volt, ahol a gazdagabb házakban a portás rabszolga (ianitor vagy ostiarius) fogadta a vendégeket. Miután itt volt a külvilág és a belső világ közötti kapcsolat, minden lehetséges úton védték. Ha volt, kapussal, láncra vert kutyákkal, de az utóbbiak mágikus erővel bíró képmásával is a mozaik padlón.
A pompeii házak „Cave canem” (Őrizked a kutyától) feliratú fekete kutyái Hermész kutyáit hívták bajelhárítóként a külső gonosz erők ellen, legyen az rossz szándékú behatoló, vagy szemmelveréssel fenyegető boszorkány.


Atrium: a ház középpontja (cavum aedium, cavedium) volt. Neve az ater = füst, füstös, füsttől fekete szóból ered. Ennek magyaráűzata az, hogy valaha ez volt konkrétan a családi tűzhely, a főzőhely helye.
A római lakóház központi tere volt, innen nyíltak a későbbi időkben a helyiségek. A családi élet teljes egészében itt zajlott. Ez volt a közösségi tér, itt étkeztek a nők itt végezték a házimunkát (szövés, fonás), ez volt a gyereknevelés helye. A családi élet teljes egészében itt zajlott, de ez volt a társadalmi érintkezés színtere is. Itt fogadták a vendégeket, a cliensek itt tették naponta tiszteletüket patronusuknál. Ugyanakkor szakrális tér is, itt őrizték az ősök képmásait, itt ravatalozták fel a halottakat.
A ház átalakulásával ez a későbbiekben megváltozik. Rómában a változás a köztársaság korának végén, Pompeiiben hamarabb következett. Ennek oka az volt, hogy a nyitott tető alatt kellemetlen volt tevékenykedni, akár a hőség, akár a csapadék, akár a hideg volt az ok.


A tetőszerkezet alapján az atriumnak Vitruvius öt formáját különböztette meg

A) toszkán (atrium tuscanicum). Ezt az etruszkoktól vették át, ez volt az eredeti itáliai forma. Ennek a mennyezete alátámasztás nélküli, a tetőszerkezet egyszerűen túlnyúlik a ház falán.

B) tetrastylos (négyoszlopos) Ebben az esetben az impluvium sarkaiban felállított négy oszlop tartja a tetőt. Meglehetősen elterjedt forma volt.

C) korinthoszi. Ez nagyobb volt, mint a többi. A tetőt sok oszlop tartja (Pompeiben 6-14), és ezek az oszlopok távolabb helyezkednek el az impluviumtól.

D) displuviatum (impluvium nélküli). Az eddigi formák befelé lejtő tetőszerkezetével ellentétben ez kifelé lejtő tetőzetű. A csapadékvíz a falak két oldalán csorog le vízelvezető csöveken, és nem az impluviumban gyűlik össze.

E) testudinatum. Kicsi és compluvium nélküli, zárt, lapos boltozattal fedett, mennyezetes atrium volt. Nevét a testudo, teknősbéka szóból nyerte, akinek a páncéljának alakját látták benne.


compluvium: a név a pluvia = eső szóból származik, ugyanis ez volt az a tetőnyílás az atriumon, ahol a csapadék beesett a házba. Ha nagyon nagy volt, egy részét ponyvával (velum) takarták el. A velum az oszlopokra erősített bronzkarikába fűzött zsinóron mozgott. A tetőgerendázaton vízköpők, leggyakrabban bajelhárító célzattal oroszlánfejek vezették az esővizet a medencébe. De találtak kutya-, illetve delfines vízköpőket is.


impluvium: Két részből állt, a padlózaton egy medence, amely összegyűjtötte a vizet egy ciszternába. A ciszterna a föld alá volt süllyesztve, általában a felső medence alatt helyezkedett el, és nagysága, legalább egyik oldalon, meghaladta a felső medencéét. Ha a ciszterna megtelt, egy túlfolyó az utcára vezette a fölösleges vizet.
A medence közepén gyakran állt szökőkút vagy szobor. A szökőkút nem pusztán esztétikai célokat szolgált, hanem ez volt a korabeli léghűtő berendezés. A párolgó víz ugyanis hőt vont el a környezetből, emellett kellemesen temperálta az atrium hőmérsékletét.
Közvetlenül a ciszterna felett, a medence mellett állt a puteal, a körülkerített kútkáva. Ez elkerítette a ciszternát, és megakadályozta, hogy bárki beleessen ebbe a kútba. Innen nyerték a háztartáshoz szükséges vizet. Általában kötélre kötött vödörrel vagy korsóval húzták fel.

Az atrium berendezése az idők során ugyan változott, de néhány eleme szinte kötelező jelleggel megmaradt. Az atriumban a bejárattal szemben áll (adversus) a lectus genialis vagy adversus (nászágy).

A focus (tűzhely) a falusi villákban mindvégig megmaradt az atriumban. Az előkelőbb helyeken a főzés átkerült a konyhába, a focus már csak áldozatbemutatásra szolgált, és gyakran volt hordozható szénkosár. A későbbi használatból is világos, hogy ez volt az egész ház központi eleme.

A cartibulum (gartibulum)Varro szerint „Négyszögletes, egylábú kőasztal; bronzedényeket tartottak rajta és mellette.” Eredetileg ezen készítették az ételeket, egy asztal, amelyen bronz vázák álltak. Ez volt a tűzhely és a családi élet, később talán a tűzhely melletti konyhaasztal szimbóluma. A későbbi időkben a család gazdagságának reprezentálására szolgált a rajta kiállított tárgyakkal.
A cartibulum díszes asztal volt, lábai sokszor formáztak mancsokat. A legdekoratívabb formájúakat trapezophorum, lábként szolgáló, többnyire szfinxet ábrázoló figura jelentette.

Az atrium egyik elengedhetetlen eleme volt a lararium. Itt voltak jelen a praesites, a védőszellemek és a penates, a család védőszellemei. Ők voltak a családi vagyon őrzői (penus). A lares pedig a ház védőszellemei (lares familiares = az ősök szellemei). Ez utóbbiakat a larariumban bonzból készült, fiatal, övvel megkötött tunikába öltözött, táncoló alakok képviselték, egyik kezükben rhyton (ivókürt) vagy cornucopia (bőségszaru). Ebből bor ömlött a situlába (áldozati vödör) vagy a paterába (boráldozati tányér). Gyümölcsöt, virág girlandokat, ételeket és malacot áldoztak nekik.
Itt áll a genius szobrocskája is. A genius a családfő szelleme volt. Ábrázolásában togás alak volt, gyakran portré. Áldozatbemutatás közben, capite velato ábrázolták, kezében bőségszaruval, dobozzal vagy paterával.

A larariumok sokszor festett falu fülkék vagy aediculák voltak, a falakon szimbolikus értékű festményekkel. Különösen a pomeii larariumok gyakori eleme volt a kígyók, agathodemones védő démonok ábrázolása. Gyakran férfi és női párként ábrázolták őket. A lares és penates megtestesítői voltak.
Az agathodaimón görög eredetű szimbólum volt, a gonosz erők távoltartója. Amennyiben tollas kígyóként festették meg (a fején tollakkal), az azt jelentette, hogy a ház ura nőtlen. A lararium később a konyhába – házi tűzhely mellé – költözött.


arca (széf). Az oldalfalak mellett állt, kő vagy falazott lábakra helyezett, alján vasrúddal ehhez erősített láda volt. A külseje néha díszes, és a gazdag házakban több is állt belőle.

Az atrium berendezéséhez tartozott a ház urának mellszobra is. Ugyanitt helyezték el az imaginest, a család őseinek fára festett, vagy viasz képmásait. Egy idő után díszes pajzsok közepébe (clipei) helyezték ezeket, és imagines clupeatae volt a nevük. Ezeket egyes nemzetségek nemcsak a saját atriumukban, hanem az általuk építtetett középületek (basilica, templom) díszítésére is használták őket.


A tablinum a bejárattal szemben nyíló szoba volt. Az atrium tetejének megnyitásakor kialakítottak egy zárt helyiséget a lectus genialis számára, a tűzhelyet eltávolították az atriumból és ezután – főleg télen – itt étkeztek.
„Régente télen s hűvös időben a tűzhely mellett, nyáron a szabadban étkeztek, mégpedig vidéki helyeken az udvarban, városi házaknál a tablinumban, amelyet deszkákból ácsolt lugas (maenianum) formájában képzelhetünk el” – írta Varro

A tablinum neve a tabula asztal szóból származik. Általában kiemelt a bejárata, két oldalán oszlopok tartanak egy párkányzatot és függönytartót. A függöny az atriumtól határolta el, a kerttől vagy peristylium-udvartól pedig egy eltávolítható fából készült fal választotta el.
A peristylium kialakításakor nyári ebédlő is lett, a családi élet a zárt terekbe vonul vissza. Ekkor vált a tablinum a ház urának dolgozószobájává, ahol fogadhatta a clienseket, intézhette hivatalos ügyeit. Itt őrizték a család értékeit és okmányait.


alae. Jelentése: szárnyak.
Apró helyiségek voltak a tablinum két oldalán. A korai házakban ablak, fényforrás szerepét töltötték be, ez elvész az atrium nyitott teteje miatt. A későbbiekben polcok voltak benne. Vitruvius szerint itt őrizták a család őseinek képmását, de sokkal inkább raktár, kamra, illetve átjáró volt a folyosóra. Gyakran használták ebédlőnek


Cubiculum, dormitorium volt a hálószoba neve.
Általában egyetlen kis helyiség, a privát szféra színtere. Néha aprócska előszobája is volt: procoeton. Állandóan zárva tartották a ház többi részétől. Magas mennyezetük volt, ami nyáron kellemes hűvös volt, télen viszont nehéz volt kifűteni, tehát hideg. Ha bezárta az ajtót, sötét, ha kinyitotta az ajtót, hideg volt. Az atriumból nyílók kisebbek voltak, szűk és fülledt, néha dongaboltozattal fedett kamrák.


tricliniumnak nevezték az ebédlőt. A szó jelentése: treis + kliné = három étkezőkerevet.
A kerevetek szélesek voltak, gyakran előre elkészített „beépített” bútor, amin puha párnákkal tették kellemessé az étkezést. A vendégek száma: Gráciáktól a Múzsákig, azaz háromtól kilencig terjedt általában.


culina volt a konyha.
Nincs rögzített helye a házban. Az ételeket eredetileg az atriumban főzték, aztán az atriumból nyíló helyiségben, később átkerült a peristylium-szárnyba. A tűzhely fatüzelésű volt, hasonló a ma is használtakhoz, és az utcára vezették ki a füstöt. Meglepő, de akkor általános gyakorlat volt, hogy a latrina is ebben a helyiségben volt


hortus volt a kert neve.
A szó ugyan gyümölcsöskertet jelent, de általános értelemben használták. A ház hátsó oldalán oszlopcsarnok állt, ami mögött fallal zárt kert volt. Több fajtáját különböztették meg, így volt díszkert (viridarium), konyhakert (pomarium), és a városi kertek között ugyan ritkán, gyümölcsöskert (hortus).


tabernae: eleinte az atriumból nyílik, hálószoba volt.
Tulajdonosaik házának utcafrontján jelentek meg. Ha bérbe adták őket, előfordult, hogy az atrium oldalánál fekvő helyiségekből hozzá csatoltak. Nincs átjárása a ház felé. A magasságát egy galériával (pergula) kettéosztották. A felső szinten lakótér volt, amely az utcára zárt vagy nyitott erkéllyel nézett. Innen származik a natus in pergula, azaz szerencsétlen születésű kifejezés.


andron (fauces).
Az atriumból a hortusba vagy a peristyliumba vezető folyosó volt. Nem feltétlenül a ház urának ferde útjait palástoló mellékajtó volt, hanem sokkal inkább a gazdasági bejárat, ahol a szolgák közlekedtek.



T. Horváth Ágnes