logo

X Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Domus.

Az antik ház lényegesen különbözik modern házainktól, nemcsak szerkezeti részletekben és díszítésében, hanem főképp alaptervében, elrendezésében. Míg a mi lakóházaink az utcára szolgálnak, homlokzatuk tág ablaknyílásokkal van áttörve, ezek és az ajtó révén állandó összeköttetésben, közlekedésben állnak az utcával: addig a görög és római ház lakóit úgyszólván elrekeszti a külvilágtól és a család egész életét a ház belsejében, egy belső udvar körül összpontosítja. Egyszóval udvarház.

A modern építés gondot fordít a homlokzatra, azon fejti ki a díszítést; a régiek ellenkezőleg teljesen elhanyagolták a ház külsejét. Az elrendezésnek ezt a különbségét az éghajlat és az antik élet szokásai okozzák. Délen a lakóház ablak- és ajtónyílásait a lehető legkisebb számra redukálják, hogy a meleg és a napfény ellen védekezzenek.

A római ház, a minőnek Vitruvius leírja s a minő a legtöbb ház Pompejiben mindenesetre a polgárság lakóháza, de már egyrészt a görög befolyás következtében bővült, másrészt a kényelemszeretet sok mellékhelyiséggel látta el, a melyek könnyen elmaradhattak.
A lényeges részek azonban rendszerint nem hiányozhatnak s elrendezésük is gyakran ugyanaz, úgy hogy a római ház típusától legfeljebb a provinciákban tértek el, hol mások is voltak az életfeltételek.

Ezen részek közül a legrégibb az atrium. Az ó-italiai ház úgyszólván csak belőle állott. Ősformájáról némi fogalmat nyújtanak az Albanónál talált négyszögű hamvládák a nagy ajtóval s felette egy nyílással, továbbá a hegyes tetővel, mely vagy négyfelé lejtett s tectum pectenatum volt a neve, vagy mint a templomoknál, csak kétfelé, s akkor a tectum testudinatum név illette. Ilyen hegyes szalmafödelük lehetett később is még a parasztházaknak, a minthogy Vitruviusnál előfordul még az atrium testudiniatum elnevezés.

romaikor_kep



De a városban ez a forma nem tarthatta fenn magát: kevés volt az a világosság, mit az ajtón, illetve a fölötte levő nyíláson át kaphatott, aztán a füst is megrekedt. Célszerűbbnek látszott a tető közepén egy négyszögű nyílást hagyni: ha a tető maga kifelé lejtett, atrium displuviatum volt a neve.
De mivel ez esetben az esővíz a háztetőről csak úgy folyhatott le, ha a házak között köz van, a tetőt inkább úgy szerkesztették, hogy oldalai befelé estek s így az eső az atrium közepére hullott. Innen a háztető nyílásának neve compluvium, míg a medencéé alatta a padozatban, mely az esővizet felfogta, impluvium.

Maga a tető vagy az egyik oldalfaltól a másikhoz érő két gerendán nyugodott (atrium tuscanicum), vagy pedig oszlopok tartották. Ha csak négy oszlop volt, az impluvium sarkain, a mint Pompeii-ben legtöbb háznál az eset, akkor atrium tetrastylum, ha több atrium corinthium.

Mint e nevekből kitűnik, az oszlopok alkalmazása már görög befolyást tételez fel s későbbi időből való, mint az atrium tuscanicum, mely viszont a régibb római építkezésben az etruscus befolyás túlsúlyát mutatja.
Eredetileg, a mikor az atrium úgyszólván a házat képezte, szükségkép benne összpontosult az egész családi élet. Itt, az impluvium hátsó oldalán állott a tűzhely (focus), a honnan, mivel a fölszálló füst befeketítette a tetőt, úgy a rómaiaknál az atrium elnevezés eredt.

A tűzhelynél főztek s áldoztak egyaránt. Itt volt a házigazda pénzes ládája s a hátfalnál a házastársak ágya (thalamus nuptialis). S a mint a háziasszony napját az atriumban töltötte gyermekeivel s szolgálóival, úgy a férfi is ugyanott fogadta barátait s cliensei látogatását. Az atriumban helyezték ravatalra a halottat is s ott akasztották fel az elhunytakra vonatkozó emlékeket.

Pompejiben még akadtak egyes házak, melyekben az atriumon kívül legfeljebb néhány mellékhelyiség van: a kapualja az atriumból nyíló 1–2 szoba, melyekben háltak stb. A mint ezen mellékhelyiségek száma az atrium körül nőtt, azonképp az atrium elvesztette régi jelentőségét s végül nem volt egyéb mint udvar.

romaikor_kep



A leghátsó helyiség az atrium mindkét oldalán rendszerint egész szélességében nyitott volt (alae) s az előkelőknél az imagines elhelyezésére szolgált.

A tablinum a bejárattal szemben, az atrium hátsó oldalán szintén egész szélességében nyitva állott. Eredetileg fadeszkákból összerótt lugas lehetett, hogy a szabadban enni és dolgozni lehessen. Télen hátsó oldalát egy deszkafallal elzárhatták.

Később, midőn már díszteremmé alakult, a házigazda levéltárnak használta fel s innen kapta volna Plinius szerint a tablinum nevet. A további terjeszkedés csak hátrafelé történhetett és pedig az által, hogy a tablinum mögött egy második udvar épült még pedig kivétel nélkül oszlopos tornáccal ellátva (prestiylium).

De nincsenek mindig mind a négy oldalon oszlopok. Kertnek (viridarium) is nézhetjük, mert közepe be volt ültetve növényekkel. Az atriummal rendszerint a tablinum jobb oldalán egy folyosó (fauces) kötötte össze.
Mint az atriumból úgy a peristyliumból is ajtók nyíltak, melyek különféle rendeltetésű helyiségekbe vezettek. A hálószobák (cubicula) az ágy számára külön fülkével vannak ellátva s azonkívül a padozatról s a falfestésről felismerhetők.

Az ebédlőhelyiségek (triclinia) rendszerint épen csak akkorák, hogy a patkóalakú kerevet, melyen lábaikkal jobbra nyújtózkodva helyezkedtek el, elférhetett. Aztán következett a konyha, az éléskamrák s nem ritkán a fürdő, melyeknek elhelyezésénél a helyi viszonyok s a célszerűség voltak döntők. Amint van példa Pompejiben arra, hogy egy háznak két atriuma van, úgy előfordul két peristylium is (casa del Fauno).

A római ház rendszerint emeletes volt. Keskeny, kényelmetlen, többnyire falépcsők vezettek föl az emeleti helyiségekbe, melyeknek kivétel nélkül cenacula volt a nevük, s vagy maga a háztulajdonos használta, vagy bérbe adta őket.
Romában Augustus alatt legfeljebb 70, Trajanus alatt 60 láb magas házakat volt szabad építeni. Az ajtó előtt nincs semmi előtér, ha ilyen volt, úgy annak vestibulum volt a neve.

A császárság korában a házak elé még oszlopos tornácokat is építettek. Az ajtók (januae) rendszerint dupla szárnyúak voltak és mindig befelé nyiltak. Széles nyílásoknál több, összecsapható deszkalapból való ajtókat (valvae) használtak, vagy mint a boltoknál, az elzárás úgy történt, hogy a küszöb (limen) és a szemöldöklap (limen superum) közé oldalról egyenként deszkalapokat toltak be.

A küszöb sohasem készült fából, két sarkában az ajtószárnyak (fores) csapokon forogtak s az elzárás belülről vagy a küszöbbe letolható reteszek (pessuli) segítségével történt, vagy pedig egy keresztrúddal, melynek végeit az ajtófélfákba (postes) eresztették be.

Különben volt az ajtónak zára, úgy hogy az ajtót egy kulccsal kívülről is be lehetett zárni.



Forrás:
http://mek.oszk.hu/03400/03410/html/3567.html