logo

VIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Az atrium

Ha valaki belépett egy házba, először kis pitvaron (vestibulum) haladt át; ez gyakran az ajtónálló portás (ostiarius) fülkéjébe torkollott, s mozaikpadlójában sokszor félelmetesen vicsorgó láncos kutya képe volt kirakva ezzel a felirattal: „Cave canem!” (Óvakodj a kutyától!).

A vestibulum után következett a ház első helyisége - a magas, tágas és kissé homályos atrium. Már említettük az oszloptalan etruriai atriumot; nos, Pompejiben éppen ez a régimódi atrium-típus volt a leggyakoribb. Néha négyoszlopos atriumok is előfordultak. Ezeknél nem két nagy, hanem négy rövidebb gerendát alkalmaztak; egyik végük a hosszanti falba volt erősítve, másik végük pedig a compluvium sarkai alatt álló négy oszlop valamelyikén nyugodott. Az ilyen alépítmény jelentős mértékben fokozta a tető szilárdságát, amellett olcsóbb is volt (a hosszú, vastag gerenda ugyanis az itáliai erdők pusztulása következtében egyre ritkább és drágább portéka lett).
Pompejiben néhány ilyen négyoszlopos atriumot is sikerült feltárni. Talán az a legszebb, amelyik az „Ezüstlakodalom házában” látható (a házat azért nevezik így, mert az ásatási munkálatokat ezen a helyen az olasz királyi pár ezüstlakodalmának napján kezdték meg). Ez az atrium igen tágas (16,53 x11,28 méter) és magas. Tufából faragott korinthosi oszlopai alul simák, feljebb barázdáltak, s 6,86 méter magasak.
A compluvium oly nagy, hogy egy részét napellenző ponyvával kellett eltakarni. Ezt a vitorlavászon-ponyvát (velem) zsinórokkal lehetett kivagy behúzni, melyeket az oszlopokra erősített bronzkarikákba fűztek be. Az úgynevezett „labirintusos ház” atriuma szintén hasonló nagyságú, gazdagon díszített helyiség (a ház arról a mozaikpadlóról kapta nevét, mely Théseust és a Minotaurost” ábrázolja a krétai labirintusban).

A négyoszlopos atrium (atrium tetrastylum) természetesen díszesebb és szebb volt, mint az etruriai típusú. Jellemző azonban, hogy a fejlettebb ízlésű emberek mégis az utóbbit kedvelték jobban. A palotaszerű Faunus-házban két atrium is van: egy etruriai és egy négyoszlopos. Az utóbbi körül csoportosultak a gazdasági helyiségek és a rabszolgák szobái; a gazdák által lakott rész középpontja az etruriai atrium volt.
A ház urai tudták, miért választották maguknak az utóbbit: az előbbiben az oszlopok vaskos tömegükkel eltakarták a kilátást, amely a peristylummal való gazdagodás óta az itáliai ház legfőbb sajátossága lett. Ha valaki az üres atrium derengő félhomályában állt, a nyitott tablinumon keresztül láthatta a peristylum oszlopsorait, a kertecske zöld pázsitját és színes virágait és a szökőkutak vizének ezüstösen csillogó sugarait. Több helyütt, például a Faunus-házban vagy az Ariadné-házban, az első peristylum mögött még egy másodikat is lehetett látni a hozzátartozó kerttel együtt. Cornelius Rufus etruriai atriumából szép kilátás nyílt a síkságra és a mögötte emelkedő Mons Lactariusra, vagyis a „Tejhegyre”.

Volt az atriumnak egy harmadik fajtája is: a sokoszlopos atrium. Vitruvius ezt „korinthusinak” nevezi (atrium corinthium); az elnevezés eredetét nem ismerjük.

romaikor_kep



Korinthusban természetesen egyáltalán nem voltak atriumok. Egész külsejükből és felső nyílásuk nagyságából ítélve a „korinthusi atriumok” voltaképpen szabályos peristylumok voltak, csak éppen nem a szokásos helyükön álltak. Ilyen atrium kevés akad Pompejiben. Legjobb példáját Epidius Rufus házában láthatjuk: tizenhat karcsú, 4,35 méter magas dór oszlop tartja a tetőt, mely alacsonyabb, mint Pompeji többi atriumáé. A ház tulajdonosa valamilyen okból úgy határozott, hogy azt a helyet, melyet egyébként a peristylumnak szoktak fenntartani, veteményes kertnek fogja használni: hamutól megtisztított ágyásai még ma is kitűnően láthatók. Ez a kert körülbelül 300 négyzetméter területet foglal el; egyik sarkában kis kertész-kalyiba áll, mögötte virágoskertecske volt.

Az impluvium továbbra is szerves tartozéka maradt az atriumnak: a víz onnan a padlózat alá épített ciszternákba folyt, s egy kerek, alacsony nyíláson át meregették ki, mely alacsony, henger alakú, kávaszerű foglalattal (puteal) volt ellátva. Egy másik nyílás az utcára szolgált; azon folyatták el a piszkossá és áporodottá vált vizet. Az impluviumot rendszerint tufával vagy márvánnyal bélelték ki, és gyakran szökőkútat is állítottak bele. A szökőkút néha nem az impluviumban, hanem mellette állt; gyermeket, állatot vagy mitológiai alakot ábrázoló szobor belsejébe vezették a vízvezeték csövét. Ilyenkor a szökőkút vize nem közvetlenül az impluviumba hullott, hanem az annak közepéből kiemelkedő nagy kőtálba, s a kőtál széleiről csorgott csobogva az impluviumba.
A szökőkút mögött asztal állott; ez még annak az időnek emlékét őrizte, amikor a főzés és az étkezés még az atriumban zajlott le. Az asztalnak cartibulum volt a neve; Varro, aki gyermekkorában még sok római ház atriumában látott ilyet, így írja le: „Négyszögletes, egylábú kőasztal; bronzedényeket tartottak rajta és mellette.” Pompeji szárhos atriumában a cartibulum dísztárgyul szolgált, s erre a célra igazán megfelelt: márványból faragták, hosszú lapját rendszerint négy láb tartotta, melyek oroszlánmancsokban végződtek. Az egyik házban talált cartibulum trapezophoruma egy ülő oroszlán mesterien faragott figurája, mely félelmetes torkát kitátva, mérgesen tekint a bejárat felé. Cornelius Rufus atriumában két-két, egymásnak hátat fordító szárnyas griff tartotta a cartibulumot.

A szobros szökőkút, a márványmedence és a cartibulum ezek voltak az atrium legfőbb díszei. El kell képzelnünk ezek összhangját, hogy legalább némileg átérezhessük az atrium varázslatos hangulatát. A vízsugarak ezüstös villódzása, a márvány csillogása, a nevető vagy mosolygó szobor fesztelensége - mindez pompásan érvényesült, s enyhítette, elevenné tette a kissé komor és szigorú hangulatú atriumot.

romaikor_kep



Obellius Firmus házának atriumában jókedvű szatír mosolygott a belépőre a vízsugarakon keresztül, melyek két magas, ízlésesen kiképzett pilléren nyugvó nagy medencébe permeteztek alá. A szobor mögött - mintegy lezárva és befejezve ezt a sarkot - magas cartibulum állt súlyos, mancs-szerű lábain. A „Függőerkély-ház” atriumában alacsony talapzaton egy nevető fiúcska szobra áll; bal kezében kagylóhéjat tart, amelyből a víz egy recézett aljú, mély és széles márványvázába csorog. A szobor mindkét oldalán alacsony fél-oszlopok - pilaszterek - állnak, melyek szintén vizet fecskendeznek, mögötte pedig a cartibulum látható.

Néha másfajta szobrokat is állítottak fel az atriumban, olyanokat, melyek nem tartoztak a szökőkúthoz. A Faunus-házban például egy táncoló faun pompás szobra állott (a ház innen kapta a nevét). Az atriumban szokták továbbá elhelyezni a ház urának mellszobrát, rendszerint valamelyik rabszolgájának vagy szabadosának hála-ajándékát. A számunkra már ismeretes ványolóüzem-tulajdonosnak, Vesonius Primusnak a mellszobrát - a rajta olvasható felirat tanúsága szerint - Anteros nevű pénztárnoka állíttatta fel. Caecilius Jucundus bankár mellszobra szintén az atriumban volt elhelyezve.

Ugyancsak a régi idők emlékét őrizte az a szokás, hogy a pénzesládát is az atriumban tartották. Ez erős faláda volt, melyet úgynevezett trébelt eljárással cifrázott vasvagy bronzlemezek borítottak. Alul mind a négy sarkát kettős láb tartotta oly módon, hogy egy-egy félláb derékszöget alkotott a másikkal. Ezek a kettős lábak egy kőlapot fogtak közre, mely pontosan a láda méreteihez volt szabva. A ládát mintegy ráborították erre a kőlapra, s a láda fenekén áthatoló fémcsappal erősítették hozzá. Az ilyen pénzes ládák rendszerint igen nagyméretűek voltak.
Appianus feljegyzése szerint a proskripciók idején egy bizonyos Vinius nevű embert, akit politikai ellenségei halálra kerestek, szabadosa egy pénzes ládába bújtatott el, s addig rejtegette ott, míg el nem múlt feje felől a veszély. A pénzes ládát a család bizalmába avatott rabszolga kezelte; ő volt a pénztáros, az arcarius (az arca szóból, mely ládát jelent). Anteros, aki Vesonius Primus mellszobrát felállíttatta, ilyen arcarius volt nála.

A pompeji atriumok padlózatai rendkívül változatosak: vannak köztük „signiai munkák”, belehintett márványszilánkokkal, melyeket gyakran csak úgy egyszerűen lehasogattak egy nagyobb márványtömbről, de néha kocka, kör vagy rombusz alakúra faragtak meg; és vannak változatos figurákkal kirakott mozaikpadlók is.
Az impluvium szegélyét rendszerint egyszerű mozaikmintákkal díszítették, például spirális vonalakkal vagy meander-szalagokkal. Cornelius Rufus atriumának mozaikpadlója egy erődített város falait, tornyait és bástyáit ábrázolja. Publius Paquius Proculus atriumában pompás mozaik díszíti a padlózatot: fehér mozaikcsíkok váltakoznak feketékkel, s mindegyik sávban egy-egy figura - madár, hal vagy más állat képe van kirakva.


Forrás: Marija J. Szergejenko - Pompeji Fordította: Terényi István Gondolat Kiadó 1960