Nemcsak Hérodotosz, hanem a többi antik író is úgy gondolta, hogy Dionüszosz thrák isten volt, és északról érkezett görög földre. Sok mai tudós osztja e nézetet, holott eleinte ezt az istent sem a görögök, sem a thrákok nem ismerték. Az új, vitathatatlanul kisázsiai eredetű istenség a Hellészpontoszon át jött a Balkánra.
Dionüszosz a Propontisz thrák partján kezdte meg diadalmenetét a barbárok és a görögök földjén. Euripidész, a Dionüszosz-kultusz egyik legjobb ismerője szerint a barbároknál már nagy tiszteletnek örvendett, amikor görög földön feltűnt. Érthető, hogy a görögök Dionüszoszt thrák eredetűnek tartották, hiszen a thrákok az ókorban megrögzött iszákosok hírében álltak, a bor pedig ennek az istennek egyik legfontosabb ajándéka.

Dionüszosz és a thrákok első találkozásáról az irodalomból kapunk tájékoztatást. Először Homérosz tesz róla említést: Amikor az isten a Hellészpontosz partján európai földre lépett, találkozott Lükurgosszal. Homérosz nem mondja kifejezetten, hogy ez a király thrák, de Aiszkhülosz az Édónok című tragédiájában, amely nem maradt ránk úgy látszik, hogy Lükurgosz birodalma a Pangaion hegy közelében terült el. Ettől kezdve az ókori szerzők Lükurgoszt thráknak tartották. Dionüszosszal való találkozásáról a legteljesebb beszámolót Diodórosznál olvashatjuk:
A monda szerint Dionüszosz, amikor seregével Európába készülődött, barátságot kötött a Hellészpontosz partján élő thrákok királyával, Lükurgosszal. Dionüszosz a mainaszok kíséretében átkelt a tengeren Lükurgosz országába, abban a hitben, hogy baráti területre lép. De Lükurgosz megparancsolta katonáinak, hogy éjszaka támadjanak rá Dionüszoszra és kíséretére, és pusztítsák el őket. Amikor Dionüszosz egy helybéli férfitól, Kharopsztól értesült az árulásról, megijedt, mivel egész serege még a másik parton tartózkodott, csak néhány barátja jött át vele együtt. Titokban visszahajózott. Éjszaka Lükurgosz rátámadt a mainaszokra Nüszéion hegyénél, és valamennyiüket megölte.
Ám Dionüszosz hadserege élén visszatért, és legyőzte a thrákokat. Lükurgoszt élve fogta el, megvakította, és miután megkínozta, keresztre feszítette. A mítosz másik változata szerint az isten a thrák királyt megőrjítette. Lükurgosz ebben az állapotban fejszét fogott, s miután azt gondolta, hogy a szőlőt metszi, megölte fiát, Drüaszt. Úgy látszik, a bolgár folklór is megőrizte ennek a mítosznak az emlékét.

A szőlősgazdák ünnepe Szent Trifon napja. Erről a szentről az a legenda járja, hogy késsel levágta az orrát, amikor meg akarta mutatni, hogyan kell a szőlőt metszeni. Ugyancsak februárra esnek az ún. „trifunci", a farkasnapok, mert Szent Trifon az ő védőszentjük is. Ha mint a szőlő és a bor patrónusa azonos az antik Dionüszosszal, ebben a másik funkciójában inkább Lükurgoszhoz áll közelebb, akinek a neve azt jelenti: „magát farkasnak tettető". Feltételezhető, hogy a századok során az istennek és thrák ellenlábasának vonásai fonódtak össze e keresztény szent alakjában.

A Lükurgosz-epizód kétségtelenül azt tükrözi, hogy az antik írók tudatában voltak a vallási konfliktusnak, amely Thrákiában a Dionüszosz-kultusz és a hagyományos hitvilág összecsapásából eredt. Az új isten a görög anyaországban is kegyetlenül megbüntette a thébai királyt, Pentheuszt, amiért szembe mert szállni vele. Dionüszosz az új vallást erővel, sőt ravaszsággal vitte diadalra: a thrákok között felhasznált egy árulót, a görögöket pedig megosztotta: az asszonyok az új isten hívévé szegődtek, a férfiak viszont a régi kultuszhoz ragaszkodtak. Mindenhol, ahová Dionüszosz be akart hatolni, egymás ellen uszította az embereket.
Véleményünk szerint kultuszának elterjedése nem annyira a törzsek vándorlásával, mint inkább a félsziget társadalmi és politikai válságával függött össze. Az új vallás feltűnése azoknak a mélyreható változásoknak az eredménye, amelyek a balkáni népek társadalmában és tudatában lejátszódtak.

Diodórosz beszámol a thrák társadalom ellentmondásairól. Szerinte Lükurgosznak volt egy Butész nevű fivére. Mindketten Boreasz, az északi szél fiai voltak, de másmás anyától származtak. Butész összeesküvést szőtt bátyja ellen. Amikor üzelmei lelepleződtek, Lükurgosz nem bántotta, csak megparancsolta, hogy társaival együtt szálljon hajóra, és keressen új hazát. A thrák törzsek elvonulásának és a szomszédos földek gyarmatosításának könnyen lehetett hasonló oka.
Jó néhány évszázaddal később a görög poliszok is kiutasították megbízhatatlan polgáraikat, hogy keressenek maguknak új földet. Így Butész és thrák hívei Sztrongülé (későbbi neve Naxosz) szigetére költöztek, és kalózok lettek. Egyik rablóhadjáratuk alkalmával a thesszaliai Drioszba is elvetődtek, ahol a Dionüszosz híveivé szegődött asszonyok éppen orgiával ünnepelték az istent.
Butész ekkor elrabolta és megerőszakolta Koróniszt. Az asszony haragjában Dionüszoszhoz folyamodott segítségért. Az isten Butészt őrületbe kergette. Butész eszét vesztve kútba ugrott és megfulladt. A fentiekből arra következtethetünk, hogy a kultusz thrák expanziója ellenállásba ütközött, bár végül Thrákiában Dionüszosz hívei győzedelmeskedtek. Természetesen a fenti nevek és események nem valóságos tényeket örökítettek meg, de a mitológia mégis olyan eseményeket tükröz, amelyek a balkáni történelemnek ebben az átmeneti korszakában valóban megtörténhettek.

Milyenfajta vallással került szembe az új isten, feltehetően a vaskor kezdetén? Thrákiában a bronzkor utolsó szakaszában nagyon elterjedt a napkultusz. Használati tárgyakat és műalkotásokat nap-jelképekkel díszítettek.
Elkerülhetetlenné vált, hogy a nap ragyogásával azonosított Lükurgosz szembe ne szálljon a föld sötét mélyéből születő és megváltását is abban kereső istennel. így tehát a két kultusz a szoláris és a khthonikus - összecsapott. Lükurgosz rettenetes halála az új vallás győzelmét jelentette.