logo

XVI Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Apollón és Orpheusz

Az Orpheusz név ma a zenei tehetség jelképe. Ez a romantikus felfogás az ókorból származik. „Énekei olyan bűbájosak voltak, hogy még a vadállatok és a ragadozó madarak, a fák és a kövek is örömmel a nyomába szegődtek." Az Olümposz lakói között csak egyetlenegy volt hozzá fogható: Apollón, „az édes szavú lant királya". Orpheusz zenéje nagyon elütött Dionüszoszétól: hiányzott belőle a vadság, szenvedélyesség, amely az embereket őrjöngésbe kergette. Derűjével közelebb állt Apollón zenéjéhez. Ezért vitték a leszboszi nők Orpheusz megtalált lantját Apollón templomába.
Orpheusz azonban nemcsak énekes, hanem jós és varázsló is volt. Amikor a Hebroszba hajított fejét és lantját Leszbosz közelében megtalálták, a fej még mindig énekelt és jövendölt. Philosztratosz azt állítja, hogy e jóslatokat Apollón hatálytalanította, mivel előjogai megcsorbításának tekintette őket. „Ne avatkozz abba, ami az enyém!" parancsolta az isten az éneklő fejnek. Az Argonauták arra kérték Orpheuszt, hogy kísérje el őket útjukra, mivel ismeri a varázslás titkait. Orpheusz beavatta őket misztériumaiba, megfejtette az előjeleket, és elmondta a világ teremtésének s az istenek születésének történetét. Az ókorban a zenei és jövendőmondói képesség szorosan összefonódott. Orpheusz sem volt kivétel; ebben is megnyilvánul apollóni jellege.

Orpheusz jövendőmondó képességében, kétségtelenül, sámánisztikus vonások is vannak. Alászállása az Alvilágba a sámánok utazásaira emlékeztet: azoknak is le kell menniük az Alvilágba, hogy bölcsességre tegyenek szert.
A thrák dalnok halálának neme is darabokra tépik a testét emlékeztet azokra a kínzásokra, amelyeket a sámánnak kell elszenvednie beavatása során. Orpheusz feje a testétől elválasztva is tovább jósol. Ez arra a motívumra emlékeztet, amikor Odin skandináv sámánisten Mimir óriás fejével tanácskozik. Mint a többi, a thrák sámán is a muzsikája révén tudott hatni az állatokra, a fákra, sőt a kövekre is.
A thrákok sámánbeavatási rítusairól egy „akasztós játék" is tanúskodik, amelyről Szeleukosz tudósít (Athénaiosznál maradt fenn): Bizonyos magasságban hurkot kötöttek, és alája tettek egy könnyen elmozduló követ. Aztán sorsot húztak, és akire a választás esett, kezében sarlóval a kőre lépett, és nyakát a hurokba dugta.
Valaki közben odalopakodott, és elmozdította a követ. Az akasztott, ha nem sikerült a sarlóval elvágnia a kötelet, míg a kő ki nem mozdult alóla, meghalt, a többiek meg jót nevettek, mert halálát játéknak tartották. Ez az „akasztós játék" tulajdonképpen az Odin-kultusz rituáléjára emlékeztet. Odin kilenc napig függött egy fán, amelyre felakasztotta magát, és ezalatt megtudta a rúnák titkát. Ezért a neki áldozatul felajánlott embereket vagy állatokat szintén felakasztották.

A thrák, amint a kőre lépett, már a két világ határán állt. Eta sikerült elvágnia a kötelet, visszatért a mi világunkba, de közben bölcsebb lett a túlvilággal való érintkezéstől. Ha nem sikerült neki, akkor áldozattá vált. Odinnak pompás nyolclábú lova volt Sleipnir. A megkettőzött számú végtag azokra az állatokra jellemző, amelyeken a sámánok a világban való vándorlásuk során közlekednek. Valószínűleg ilyen típusú mitikus lény az a nyolclábú szarvas is, melyet két thrák ezüst phialén is láthatunk (Agighiol, New York-i Metropolitan Museum).
A szkaiosz törzs papkirálya, Koszingasz, azzal fenyegette meg engedetlen alattvalóit, hogy létrán felmegy az égbe, és bepanaszolja őket Héránál. A létrán való feljutás az égi világba szintén tipikus sámáncselekedet. Ezek az adatok, még ha szűkösek is, igazolják a sámánizmus meglétét az ókori Thrákiában. És ennek fő képviselője Orpheusz, a mitikus dalnok.

Az ókoriak hittek gyógyító erejében is, és ez még közelebbi kapcsolatot teremtett közte és Apollón közt. A thrák énekes zenéje lecsillapította az ellenségek szenvedélyeit, és elfeledtette az emberekkel minden bajukat. Pauszaniasz biztosra veszi, hogy azért volt olyan nagy befolyása, mivel úgy hitték: új gyógymódokat fedezett fel. Euripidész az Orpheusz által a thrák táblákra írt gyógyszerekről ad hírt.
Thrákia általában híres volt vajákosairól. Sőt az ókoriak szerint az ország nevét Thraké nimfától kapta, aki ismerte a ráolvasás és a gyógyfüvek titkait. így Orpheusz és Apollón gyógyító képességeit egy egész népre kiterjesztették. A római korból fennmaradt egy olyan dombormű, amelyen a thrák lovas lírát tart, és a felirat Aszklépioszként említi! Lehet, hogy a dombormű a gyógyító erejű Apollónt vagy Orpheuszt ábrázolta, annál is inkább, mert Aszklépioszra úgy tekintettek, mint Apollón fiára?

Más bizonyítékunk is van arra, hogy Orpheusz Apollón nagy tisztelője volt. Az egyik thrákiai feliraton „Apollón kísérője"ként szerepel. A legfontosabb tájékoztatás Aiszkhülosztól származik, aki azt írta, hogy a thrák énekes a legnagyobb istennek Hélioszt tartotta, és Apollónként is kezdte emlegetni. Éjjel megmászta a Pangaion hegyet, hogy lássa a napkeltét, vagyis mindenkit megelőzve köszöntse Hélioszt.
Orpheusz, nem kétséges, a napkultusz híve volt; ezzel magyarázható mondáinak néhány homályos jelképe. Eurüdikét azzal a feltétellel vezethette volna ki az árnyak birodalmából, hogy nem fordul felé, mielőtt a nap rá nem veti sugarait. Pauszaniasz révén ismerjük a leibéthrai Orpheusz-emlékmű történetét. A város lakosainak azt jósolták, hogy ha a nap megpillantja Orpheusz csontjait, Leibéthra elpusztul. Ez is azt tükrözi, hogy az ókoriak szerint Orpheusz és a nap, azaz Apollón rokonságban voltak egymással.
Mindez azt jelentené, hogy Orpheusz visszatért Lükurgosz korának vallásához, a napkultuszhoz, s ebben sokan követték. Találunk erre adatokat az antik szerzők írásaiban. Amikor a bithüniaiaknak fontos kérdésekben kellett dönteniük, leültek szemben a nappal, hogy az égitest megjósolhassa sorsukat; a napot mindent látó és halló istenségnek tartották.

Az ókorban a fehér lovat az isten szent állataként tisztelték. Homérosz beszél Rhészosz „hónál fehérebb paripáiról". Egy ősi hiedelem szerint a nap maga is ló. Szophoklész erre gondolhatott, amikor azt írta: Ó, Héliosz, a lókedvelő thrákok közt te vagy a legnagyobb tiszteletnek örvendő égitest. Apollónt csak thrák fogadalmi táblákon ábrázolták lovasként. Maga Apollón valószínűleg Kis-ázsiából jött át görög földre.
Kultuszának mitikus helynévanyaga az istennel együtt került át Delphoiba Nyugat-Anatóliából. Ez a kapcsolat már az Iliászban megvan, ahol az isten a trójaiakat s azok szövetségeseit, a rokon thrákokat támogatja. Az Odüsszeiában a kikonok királyával, Marónnal találkozunk, aki egyben Apollón papja. Apollón fia, Aszklépiosz, az egészség istene, valószínűleg szintén thrák eredetű.
Egyes tudósok feltételezik, hogy Aszklépiosz az isten-vakondok vagy isten-egér megtestesülése. Éppen Tróaszban terjedt el a Szmintheusz (Mezeiegér)Apollón-kultusz, aki védője vagy megsemmisítője az egereknek. Erről eszünkbe jut Argilosz thrák város, a Sztrümón folyó mentén. A város az egérről kapta a nevét, mert a thrákok ezen a helyen egeret láttak.

Valószínű, hogy itt egy Szmintheusz-Apollón vagy Aszklépiosz típusú istenről van szó, aki megjelenésével mutatta meg az alapítandó város helyét. Hasonló orákulum szerint a Krétáról betelepült teukroszok várost alapítottak Tróaszban, azaz Szmintheusz királyságában. Ugyanebbe a mitológiai körbe tartozik Phineusz is, a legendás thrák király, akit fiaival szemben tanúsított kegyetlensége miatt (megvakíttatta vagy élve eltemettette őket) az istenek vaksággal büntettek, ami jelentéstanilag megerősíti nevének etimológiáját („vakondok").

A gyermekek élve eltemetésének motívuma emlékeztet egy, a folklórban elterjedt mitológiai elemre arról, hogy a fiúgyermekek apai átok következtében vakondokká válnak. Ilyen megvilágításban értelmezhetővé lesz Aszklépiosz állandó Phineusz jelzője is. Sőt, néhány kutató a kétségtelenül thrák eredetű múzsák nevét és kultuszát szintén kapcsolatba hozza a vakondokegér típusú istenekkel, ugyanis, éppen khthonikus jellegük miatt, közel állnak az újjáéledő természetet szimbolizáló rejtőző, eltűnő isten eszméjéhez. Azaz Apollón szoláris természete egy későbbi reform eredménye kultuszában.

Az apollóni jelleg tehát igen erősen megmutatkozik Orpheusz alakjában, és az ókori írók ebben látták Dionüszosz kegyetlen bosszújának okát. Nem tisztelte Dionüszoszt, akinek kiemelkedő helyzetét köszönhette, és Hélioszt tartotta a leghatalmasabb istennek, sőt Apollónnak is kezdte hívni. . . Ezzel magára haragította Dionüszoszt, aki ellene uszította a mainaszokat. Darabokra szaggatták és tetemét szétszórták. (Aiszkhüloszt Pszeudo Erathoszthenész idézi.) Az új irány, illetve a thrák vallás visszatérése a napkultuszhoz volt a konfliktus kiváltó oka.
Dionüszoszt azonban továbbra is tisztelték Thrákiában. Orpheusz nem tudta teljesen kiszorítani, csak „sok dolgot megváltoztatott misztériumaiban". Nem azt jelenti-e ez, hogy a dionüszoszi vallás Thrákiában a görögtől eltérő vonásokat vett fel?


Forrás: Alekszander Fol Ivan Morazov Thrákia és a Thrákok