A thrákoknak nem volt írásuk; királyaik sem agyagtáblákon, sem papiruszon, sem pergamenen nem hagytak ránk feljegyzéseket. Lehet, hogy Orpheusz éppen olyan nagy költő volt, mint Homérosz, de énekei nem maradtak fenn. Így az a nép, amely „lélekszámát tekintve rögtön az indiai után következett", nem tudja képviselni saját ügyét a történelem ítélőszéke előtt. Görög és római történetírók írtak róluk, és helyüket az ókori világ perifériáján jelölték ki. így ma nagyon nehéz felidéznünk a thrák szellemet, megismernünk a világról és az életről vallott nézeteiket, gondolkodásukat.
Nem könnyű megszabadulnunk az ókor hellenocentrikus szemléletétől, az antik írók műveiből kiszűrnünk az igazságot, és egy-egy szórakoztató történetből megértenünk a thrák életfelfogás sajátosságát. De az ókori irodalom nem az egyetlen forrásunk.

A thrákok gazdag és érdekes művészetet hagyományoztak ránk, ennek értékeléséhez azonban más szempontokra van szükségünk, mint a görögéhez. Megcsodálhatjuk alkotásaik barbár pompáját, ám nem biztos, hogy tartalmukat is megragadtuk. Eszmeiségük idegen a görögétől, a perzsa vagy szkíta művészetéhez áll közelebb.
Ahhoz, hogy valóban eljuthassunk Thrákiáig és a thrákokig, s hogy akárcsak egy percig is úgy érezhessük: be tudunk hatolni e titokzatos nép ismeretlen világába, fel kell élesztenünk kultúrájuk szellemét. Az utóbbi években a thrák kutatás bolgár szakemberei új módszereket vezettek be. A tudomány minden eredményét felhasználva megkíséreljük, hogy fellebbentsük a félreértések fátylát, és kivezessük Thrákiát az Olümposz árnyékából.