logo

XXII Maius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Dionüszosz, a királyi istenség

A görög vallás Dionüszoszt félig hérosznak, félig istennek tekintette. Zeusz fia volt, akit halandó nő szült. Az ókori írók gyakran királyként ábrázolták, aki vallása számára új népeket nyert meg. Az Orpheuszés Zalmoxisz-típusú papkirály magasabb formáját képviselte. Zalmoxiszról tudjuk, hogy papkirályból lett istenkirály.
A szatrák országának Dionüszosz-jósdája már Hérodotosz idejében ismeretes. Úgy tűnik, főként az uralkodókra vonatkozó jövendöléseiről vált híressé. Suetonius elmondja, hogyan jósolták meg Octaviusnak, Augustus apjának, hogy fia „a világ ura lesz". Amint a bort az oltárra öntötték, hatalmas láng csapott fel, még a szentély tetejénél is magasabbra. Ezt az előjelet addig csak egyszer látták, amikor Nagy Sándor mutatott be áldozatot ugyanennél az oltárnál. A Dionüszosz-jósdának bizonyára az volt a híre, hogy az uralkodóházak problémáira megbízható jóslatokat ad, azért fordult ide Nagy Sándor.
Valóban azt tartották, hogy a szentély próféciái azaz egy-egy uralkodó elismerése vagy elvetése magától Dionüszosztól származnak. A jóslatkérés így a beiktatás egyik fajtáját jelentette; az oltáron magasra szökő lángot felségjelnek tekintették. A thrákok ezért döntő jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy kinek a birtokában van e szentély. Úgy látszik, hogy már a kezdet kezdetén sem tartozott egyetlen törzs hatalma alá, később azonban valóságos Erisz almája lett. A rómaiak elvették a szatráktól, és az odrüszoknak adták; ez váltotta ki Dionüszosz besszosz főpapjának, Vologaiszésznak a lázadását. Mindebből látható, hogy a rómaiak tudatában voltak a szentély politikai jelentőségének.

Ezeket a történeti tényeket mitológiai adalékok is megerősítik. Marón papkirály Dionüszosz fia volt, tehát dinasztiája is ettől az istentől származott. Orpheusz, a megújított Dionüszosz-kultusz főpapja, tanácsaival sietett Midasz király segítségére. Különösen érdekes a makedón uralkodóház megalapításának mondája, amelyet Hérodotosz beszél el: „Sándor ősapja, Perdikkasz kezdi az ókori író így tett szert hatalomra a makedónok felett. . ." S elmondja, hogy három fivérnek el kellett menekülnie Argoszból, és a lebaiéi király udvarába szegődtek. Hérodotosz félreérthetetlenül próbatételről számol be. „Valahányszor a három legénynek kenyeret kellett sütnie, a fiatal Perdikkaszé kétszeresére nőtt meg."
Az európai folklórban is gyakran találkozunk a „nagy kenyér" motívummal. A király látta, hogy ez valami nagy dolgot jelent. Úgy vélte, hogy a legjobb lesz, ha elbocsátja a fivéreket. Az ifjak azonban azt mondták, hogy úgy igazságos, ha előbb kifizeti őket, aztán távoznak. A király, akit az isten megfosztott eszétől, amikor meghallotta a követelést, a napra mutatott, amelynek sugarai besütöttek a ház kéményén keresztül, s azt mondta: „Itt a jutalom, amelyet adok nektek, amely megillet titeket."
A legfiatalabb fivérnél véletlenül volt egy kés, és így szólt: „Elfogadjuk, amit adsz nekünk, ó, Király", és késével kört húzott a napsütötte hely köré, háromszor merített a fényből, keblébe rejtette a kést, és eltávozott fivéreivel együtt. Perdikkasz később egész Makedóniát meghódította, és dinasztiaalapító lett. Szerencsére Hérodotosz olyan történetíró volt, aki nem vetette meg az itt-ott hallott mondákat. Története ugyanis néhány fontos pontra utal. Ki volt az az istenség, aki elvette a király eszét? Ezt a büntetést csupán Dionüszosz szabhatta ki, mivel csak ő sújtotta őrülettel az embereket. Így Dionüszosz az, aki Perdikkasznak a csodás jeleket küldte, és aki az eseményeket irányította. Már hangsúlyoztuk, hogy a thrák Dionüszosz nemcsak khthonikus, hanem szoláris istenség is volt. És itt éppen a napkorong vált a királyi beiktatás szimbólumává.

Amikor Lebaié királya rájött, hogy hibát követett el, fegyvereseket menesztett Perdikkasz után. De egy folyó megáradt, és a lovasok nem gázolhattak át rajta. A makedón eredetmondából világosan kitűnik, hogy a szoláris Dionüszosz a dinasztia istene. Ezért tekintették Nagy Sándort az új Dionüszosznak, s a hellenisztikus korszak majdnem valamennyi uralkodója ezért övezte kiemelkedő királyi kultusszal.
De már jóval előbb Amatokosz és II. Térész thrák királyok a pénzeikre vert képeken Dionüszoszra hasonlítanak, és jelvényeivel együtt szerepelnek. Ez azt jelenti, hogy a makedón monda fent ismertetett vonásait magukra vonatkoztatták. A ruszei kincs vázafiguráit is ebben a megvilágításban kell szemügyre vennünk. Szeuthopolisz egyik legfontosabb kultusza éppen a dionüszoszi volt. A palotában és az előkelők házaiban igen sok áldozati oltárt főként borostyáninda díszített. Ugyanez a díszítmény látható számos értékes tárgyon.

A vracai lábvérten levő istennő is borostyánkoszorút visel. Plinius beszámolt arról, hogy „a thrákok a vallásos szertartásokon sisakjukat és pajzsukat borostyánnal ékesítették". Az ünnepi öltözékek borostyándísze a politikai és vallási hatalomjelképei, s ebben is Dionüszosz jelenlétét érezhetjük.


Forrás: Alekszander Fol Ivan Morazov Thrákia és a Thrákok