logo

III Martius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A misztériumok titka

Az ókori görög írók gyakran a thrákoknak tulajdonították a misztériumkultuszok bevezetését görög földön. Orpheusz, Eumolposz és Muszaiosz szoros kapcsolatban álltak a dionüszoszi és az eleusziszi misztériumokkal. Sajnos, keveset tudunk a thrákiai titkos szertartásokról. Diodórosz szerint „Thrákiában a kikonok (közülük származott a vallásalapító Orpheusz) titokban ülték meg a misztériumokat". Ez azt jelenti, hogy a résztvevők száma korlátozott volt. De kiket avathattak be?

Orpheusz és a nők konfliktusából tudjuk, hogy szertartásain kizárólag férfiak vehettek részt, hiszen még szentélyét is elzárta az asszonyok elől. Ugyanez áll Zalmoxisz misztériumaira: csak férfiak mehettek oda. Vajon nem kapcsolódik-e ez a szokás Poszeidóniosz beszámolójához, hogy a thrákok között éltek olyan férfiak, akik sohasem házasodtak meg? Ktisztáknak hívták őket, s köztiszteletben álltak. Életüket az istennek ajánlották, és félelem nélküli szabadságot élveztek. A ktiszták és a kapnobaták lehettek azoknak a szektáknak a tagjai, amelyek a férfimisztériumokat szervezték.
A társadalmi és a gazdasági életben világosan látható a férfi vezető szerepe. De vannak olyan jelek, hogy a megkülönböztetés ezzel nem ért véget: a férfiak közül sem vehetett mindenki részt a misztériumokon. Mielőtt a férfiak beléptek abba a csarnokba, ahol az orphikus misztériumokat tartották, fegyvereiket a bejárat előtt kellett hagyniuk.

A mükénéi korban a fegyverzet a társadalmi és gazdasági megkülönböztetés fontos jele volt. Ebből arra következtethetünk, hogy csak harcosokat avattak be a misztériumokba. A thrák misztériumok társadalmi bázisát még jobban szemlélteti Zalmoxisz mondája. Hérodotosz határozottan állítja, hogy Zalmoxisz csak előkelő férfiakat hívott misztériumaira.
Egy olyan korban, amikor az érték egyik kritériuma a származás, mindenekelőtt arisztokraták vehettek részt a misztériumokban. Külön erre a célra épített csarnokban gyűltek össze, hogy bevezessék őket Orpheusz és Zalmoxisz tanaiba.Tanításuk lényege a halhatatlanság gondolata volt. Hérodotosz világosan leírja, hogy Zalmoxisz erről beszélt vendégeinek.

Mind Orpheusz, mind Zalmoxisz életútja azt példázza, hogy az ember eljuthat a másvilágra. Az elválasztó vonal maga a halál, és az ókori írók szerint a thrákok azért fogadták nyugodtan, sőt önként, mivel erősen hitték, hogy egy jobb világba kerülnek.
Feltételezhetjük-e, hogy a lélekvándorlás hite, amely az orfizmust és a püthagoreizmust is megihlette, már Thrákiában megszületett? A kérdést nem tudjuk határozottan megválaszolni, de az antik írók némi tájékoztatást nyújthatnak. Poszeidóniosz a következőképpen jellemzi a ktisztákat, kapnobatákat és más titkos társaságok tagjait: Vallásuk tanításai szerint a moiszoszok semmiféle élőlényt nem ettek meg, még a saját nyájaikból származó állataikat sem; mézen, tejen és sajton élő békés emberek voltak. Homérosz a thrákokat „tejivóknak" nevezte. Démoszthenész első pillantásra különösnek tetsző szokást említ: a thrákok nem ölik meg egymást.

A misztériumok természetében rejlik egyéb különös szokások magyarázata is. „Minden thrák férfinak több felesége volt, s alighogy a férj meghalt, asszonyai között nekikeseredett vetélkedés kezdődött, melyiküket szerette a legjobban. A vitába a nők baráti köre is beavatkozott, és az, akire a választás esett, a férfiak és nők dicsőítése közben férje sírjánál méltóságteljesen fogadta a halált legközelebbi hozzátartozója kezétől, hogy férjével együtt temessék el. Életben maradni a feleségnek szégyennek számított."
Ez is a thrák halhatatlansághitet bizonyítja. Asszony csak akkor osztozhatott a halhatatlanság férfiaknak fenntartott privilégiumában, ha halott férje sírjánál megölték, s vele együtt temették el. E szokás a Zalmoxiszkultusz halhatatlanságrítusaira utal.

Úgy tűnik, hogy a thrák misztériumok nagyon hasonlítottak az iráni titkos férfitársaságok összejöveteleihez, amelyeken csak harcosok vehettek részt. Ezeken az összejöveteleken khthonikus kultuszoknak hódoltak. Amint már megállapítottuk, mind Orpheusz, mind Zalmoxisz alakjában igen határozott khthonikus vonások ismerhetők fel. Az iráni misztériumok legszembeötlőbb jellegzetességei a sárkánnyal vívott harc és a termékenységi rítusok voltak; ezek az elemek a thrák vallásban is fellelhetők.
A thrákiai rítusok középpontjában a halhatatlanság gondolata állt. A halhatatlanság az arisztokraták kiváltságának számított; közülük választották a Zalmoxiszhoz küldendő hírvivőt. Ha meghalt, miután rádobták a lándzsahegyekre, ez azt jelentette, hogy az isten meghallgatta a geták imáit. Ha azonban életben maradt, gonosznak nyilvánították, s helyette másvalakit választottak ki. Ugyanez a gondolat tükröződik a perzsa misztériumokban. Az iráni irodalomban olvasható, hogy Jima csak a jók lelkét fogadta be a paradicsomba Zalmoxisz is eltaszította a gonoszokat. De vajon a „jó" és a „rossz" fogalma csak etikai jelentéstartalmat hordozott?
Nagyon valószínű, hogy abban az időben ezeknek a szavaknak sajátos társadalmi színezetük volt; feltehetően a beavatottak és a beavatatlanok, azaz a halhatatlanság titkát ismerők és a tudás kiváltságától megfosztottak közötti megkülönböztetést jelentették.

Az antik források Thrákiát egyöntetűen a nagy zenészek és dalnokok országaként mutatják be; Linosz, Orpheusz, Thamürisz és Muszaiosz a leghíresebbek. Lehet, hogy a thrákokat a természet ezzel a tehetséggel áldotta meg, de e mondáknak bizonyára más okuk is kellett, hogy legyen. Az Eumolposz név etimológiája („szépen éneklő") valószínűleg összefügg azzal, hogy Eumolposz hierophantész volt.
Thrákiában elválaszthatatlanul összefonódott a vallási és politikai hatalom. A király egyben főpap is, a kultikus rítusok végzője. Lakomáin Szeuthész elsőnek állt fel, hogy eljárja a haditáncot. Xenophon számol be erről. Tudunk Zalmoxisztáncról és énekről is. Mindez megerősíti azt a feltételezésünket, hogy Thrákiának gazdag epikus költészete lehetett, amely mitikus formában tükrözte a thrákság történeti emlékezetét és képzeletvilágát.

Az ének és táncforma elősegítette, hogy az emberek jobban megőrizzék epikus történeteiket. Orpheuszt azért tartották mindenkinél nagyobb dalnoknak, mert kulturális reformjait valószínűleg az Iliászhoz hasonló típusú énekelt költemények tartották fenn. Valerius Flaccus elmondja, hogy hadjárat idején a korallosz thrák törzs harcosai őseik dicső tetteiről énekeltek. Ezek nyilvánvalóan hősi énekek voltak, amelyekben a történelmi valóságot a hősi eposz stílusában adták elő.
A thrák zenészek hírneve azonban nem holmi legenda, hanem tény. A geta főpapok énekkel és lantzenével fogadták a makedón hadsereget. A thrák orvosok a lélek meggyógyítására varázsénekeket írtak elő. Az agathürszok legjobban énekes formában jegyezték meg törvényeiket. Nyilvánvaló tehát, hogy a thrákok zenei tehetségéről szóló tudósítások nemcsak természetes képességeiknek adóznak, hanem utalnak arra a jellegzetes formára is, ahogyan megőrizték történeti, eszmei, vallási képzeleteiket.


Forrás: Alekszander Fol Ivan Morazov Thrákia és a Thrákok