logo

VIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Sicilia gazdasági jelentősége

Az egész szicíliai történelmen végigvonul a tengerpart (paralia) és a belső vidékek (mesogaia) küz­delme, poli­tikai, gazdasági és etnikai értelemben is. A görögök ugyanis a tengerparton telepedtek le, a barbár bennszülött törzseket viszont nem engedték ott letelepedni, de a belső vidékekről kiűzni sem tudták őket. Ezért a római korig laktak ott „sikelosok, sikanosok, morgétek és még mások is, akik között ibérek is akadtak” (Strabón VI. 2.3. C 270).
A sziget nyugati és északi oldala Strabón korában vagy teljesen elhagyatott volt, vagy igen ritkásan lakták (VI. 2.5. C 272). „A sziget belsejének legna­gyobb része a pásztorok hatalmában van” – írja Strabón, aminek az az oka, mivel a barbár városokat elhagyták lakosaik, és „a rómaiak tudomást szereztek erről a lakatlanságról, minthogy a hegyvidék és a síkság legnagyobb része az ő birtokukban volt, csikósoknak, gulyásoknak és juhászoknak adták át” (VI. 2.6. C 272).
A római korban a paralia döntő győzelmet aratott a belső területek felett, bár Plinius (NH III. 86-94) a belső területeken 46 bennszülött adófizető települést sorol fel. Ennek fő oka az ex­port megnövekedése, ezáltal a tengerparti városokba áramló jövedelem lehetett.

A sziget talaja nem volt még olyan terméketlen, mint ma (napjainkban a sziget 5 milliós lakossága gabonabehozatalra szorul). Cicero szerint az ager Leontinus 8–10-szeres termést produkált (in Verrem II. 3.47), Strabón pedig így magasztalta a sziget gazdagságát:

„Minek említsem a földnek mindenkitől magasztalt termékenységét, amelyet egyáltalán nem tar­tanak rosszabbnak Itáliánál? Sőt, ami a gabonát, mézet, sáfrányt, s még más egyebeket illet, még jobbnak is mondhatók. Hozzájárul ehhez még közelsége; mintha csak Itália egyik része volna ez a sziget, mindent könnyen és baj nélkül szállít Rómának, akárcsak az itáliai mezőségek. Ezért Róma éléstárának is nevezik, mert minden terméke odajut azon a kevésen kívül, amit ott helyben fogyasz­tanak el. Nemcsak a termé­nyek tartoznak ide, hanem a barmok, bőrök, gyapjú és más effélék is.”
(Strabón VI. 2.7. C 273)

A mezőgazda­ságra extenzív gabonatermesztés volt jellemző, főként a latifundiumokon, emellett kisbirtokok (mint a mai massa­rie) és villák is léteztek. Andrew Wilson 1990-es kutatásai szerint a szigeten sokkal sű­rűbben fordultak elő vil­la­gaz­daságok (Castroreale, Enna, Derrueli, Patti, Helorus, Piazza Armerina stb.), mint azt korábban képzelték — sőt olyan is akadt, aki egyenesen tagadta a villagazdaságok je­lenlétét a szige­ten. Augustus veteránkolóniáit is mind tengerparti városokba telepí­tette, ahol a ga­bona, árpa, olaj, és méz tárolása és exportja folyt. Jól példázza ezt a felemelkedést C. Vibius Salutaris karrierje, aki előbb promagister frumenti mancipalis provinciae Siciliae, majd promagister portuum provinciae Siciliae volt (CIL III 14195).
A sziget belseje — Cato szavaival élve — valóban Róma gabo­nás­kosara (cella penaria) volt, de ennek hasznát nem a parasztok, hanem a ten­gerparti kikötő­városok aratták le. A dombtetőn fekvő Ietas (Monte Iato) települést az 1. században fel is hagyták, s lakói valószínűleg a több perspektívát nyújtó Panormus vagy Lilybaeum kikötőjébe költöztek. A hellenisztikus kori írott forrá­sok szerint a hegyeket még erdők borították, az innen kiter­melt fát a nagy görög városok épületeihez használták fel, és egy morgantinai állatcsont-lelet alapján a szarvas sem lehetett ritka fogás az aszta­lon.