Az i. e. 2. század második felében, a harmadik pun háború idején és után újabb területeket szereztek meg és szerveztek provinciává. Ezekbe azonban nem magistratusokat, hanem promagistratusokat küldtek helytartónak. Olyan személyeket, akiknek rendes magistratusi – consuli vagy praetori – megbízatása lejárta után meghosszabbították magistratusi imperiumát – proconsul vagy propraetor – az adott provinciára vonatkozó hatállyal. Így kapott helytartót Macedonia i. e. 148-ban, Africa i. e. 146-ban, Achaia i. e. 146-ban, Asia i. e. 126-ban és Cilicia i. e. 100-ban.
A senatus nem akarta a magistratusok számának szaporodását, akiket nem ő, hanem a népgyűlés választott. A kinevezett és hadjáratra küldött magistratusok imperiumának meghosszabbítása azonban már az ő hatásköre volt. Caius Gracchus ezt a senatusi hatáskört szabályozta úgy, hogy törvénye szerint a leendő consuloknak már megválasztásuk előtt ki kellett jelölni a provinciáját.

Sulla törvénye i. e. 81-ben, a lex Cornelia de provinciis ordinandis egységesítette a kormányzást, ekkortól minden provinciába promagistratust küldtek helytartóul. A praetorok számát nyolcra emelték, a két consullal együtt így minden évben 10 új promagistratust lehetett kinevezni, ami összhangban volt a provinciák ekkori számával. A reformmal a helytartók kinevezésének joga ekkortól a senatus kizárólagos hatásköre lett.

A principatus idején, amikor a császár és a senatus megosztoztak a provinciák kormányzásán, a senatus provinciái közül Africa és Asia élén állt proconsul, a többién propraetor.