A római helytartó imperiuma alapján a provinciában érvényes edictumokat bocsáthatott ki, választott helyettesei (legatusok) és a mellé beosztott quaestorok pedig segítették őt a tartomány polgári, katonai és pénzügyi igazgatásában. Itáliától eltérően a provinciák területe nem számított ager Romanus-nak, így adómentességet sem élveztek, az adók beszedéséről pedig a helytartónak kellett gondoskodnia.
Mivel a hadseregek kizárólag a provinciákban állomásoztak, ezek helytartói rendelkeztek egyúttal a tartományukban állomásozó seregek felett is. Ezen hatalmukat azonban Sulla jelentősen korlátozta, és az általa kibocsátott lex Cornelia de maiestate büntetendőnek nyilvánította, ha egy helytartó seregével engedély nélkül átlépte pronvicája határait.

A provincia területén belül a helytartó bíráskodott a római jog alapján, ám ezen jogával gyakran csak a súlyosabb bűncselekményeknél élt, és a kisebb ügyeket a helyiek bíróságainak engedte át, akik saját törvényeik szerint ítélkezhettek, ám halálbüntetést nem szabhattak ki.