Rendkívül kevés irodalmi szöveg emlékezik meg az Augustalisokról, ezért is táplálkoznak ismereteink elsősorban a feliratokból. Mindösszesen két, Horatius műveit magyarázó alkotás tartalmazz egy-két mondatot a szóban forgó testületről. Ezek révén arról értesülünk, hogy Augustus a keresztutaknál elrendelte a Dei Penates (Pseudo-Acronál) vagy a Larok (Porphyrionál) tiszteletét, kultuszuk ellátására pedig szabados származású papokat (libertini sacerdotes) állított, akiket Augustalisoknak (azaz Augustusinak, vagy Augustushoz tartozónak) neveztek.
E két rövid részletből annyi mégis megállapítható, hogy az Augustalisok testületét még Augustus létesítette, bár az elnevezés nem feltétlenül tőle származik. A testület Augustusi alapítását a feliratos források is megerősíteni látszanak, a testület első említése (CIL XI 3200) ugyanis i.e. 12-ből származik.

Úgy tűnik azonban, hogy más Augustus által alapított intézményekhez hasonlóan, ez a testület is rendelkezett előzményekkel. A köztársaság korából ugyanis ismertek magistri, akik egy kiválasztott istenség kultuszát látták el, ilyenek többek között: magistri Martiales, magistri Mecuriales, ezek tagjai szobrokat, az istenségnek oltárt állítottak állítottak és templomot építtettek, játékokat rendeztek, a közösség javát szolgáló munkálatokban segédkeztek. Kezdetben még ezen istenségek kultuszával összekapcsolódva jelentek meg: magistri Herculanei et Augustales, Augustales Mercuriales. Ennek rövídített alakja lenne az Augustalis szó, amely később általánosan elterjedt.

A testület eredét illető másik probléma, egy másik azonos feladatokat ellátó szerveződéshez kapcsolódik. Ismeretesekek ugyanis vicorum magistrinek nevezett személyek, akik az alájuk rendelt ministrivel együtt ugynacsak a horatiusi kommetárokban említett feladatokat látták el. Magister vici csak kevés tartományból ismert a dolgozat keretében vizsgáltak közül.

Pannoniából mindössze két nauportusi felirat ismert, ellenben Moesia Inferiorban többször is előfordul: vicus Clementianensium Tominál, vicus Ulmetinsium, vicus Scenoρensium Capidavánál, Neatarne, Dorobantu; vicus Quintionis, Toρalu, Cius, ezek mindegyike a tartomány északkeleti részén található, az északnak forduló Duna és a Fekete-tenger közötti területen. Innen nem ismerünk Augustalisokat, ráadásul a feliratok állításának ideje (Marcus Aureliustól kezdve Caracalláig) közel megegyezik az e provinciából ismert Augustalis feliratokéval. Tehát nem lehet kizárni, hogy mégis ugyanazon feladatot ellátó testületekről van szó. De ebből még korántsem következik egymásnak teljes megfeleltethetőségük.

A testület tagjai libertinusokból álltak, akiknek feladata a keresztúti „szellemek” (lares, dei penates) kultuszának ellátása volt. Az Augustalisok Augustus idejében csak Italiában jelentek meg, az I. sz. végén a II. század végén már a legtöbb nyugati tartomány városaiban megalakultak. A tagok leggyakrabban Augustalis (többes számban Augustales) néven örökítették meg magukat. A feliratokon használatos magistri Augustales szókapcsolat pedig a testület elöljáróit, vagyis azt a három személyt jelenti, akiket évente választottak.
Megesett az is, hogy testületként szerepeltek felirataikon, ilyenkor ordo Augustaliumként, corpus Augustaliumként vagy collegium Augustaliumként jelölték magukat. A testület feladatává főként az vált, hogy a megistenült császárok Numenjének (Numen Augusti), Geniusának (Genius Augusti), és Larjainak (Lares Augusti) tiszteletéről gondoskodjon, azaz a császárkultusszal foglalkozzon. Létezésének valódi célja azonban az volt, hogy a társadalom gazdag, de jogilag a társadalom alacsonyabb rétegeiből származó tagjait is bekapcsolja a városi igazgatásban felmerülő költségek finanszírozásába.
Bár az Augustalis cím elnyerése a szabad születésűek elől sem volt elzárva, az Augustalisok nagyrészt libertusok voltak, vagy az ő leszármazottaik. Foglalkozásukat tekintve ezek az emberek többnyire kereskedők, bankárok, vagy gazdag pénzemberek voltak. Egyes elméletek szerint szerveződésük is a kereskedő és a kézműves collegiumokét követte. Bármennyire voltak is gazdagok, származásuk kirekesztette őket a városi hivatalviselésből.

A társadalmi felemelkedés egyetlen lehetséges útjának az Augustalis cím elnyerése mutatkozott. Ezt azonban csak a decuriók testületének (ordo decurionum) határozata (decretum) által lehetett elnyerni, ám ezért a legtöbb esetben a libertusnak egy jelentős összeget (summa honoraria) kellett fizetnie. Ismerünk olyan eseteket is, hogy valaki ezen összeg megfizetése nélkül nyerte el a címet (CIL III, 3851). Ilyen esetekben, mint Augustalis gratuitusszerepelnek a feliratokon. Mivel a tisztség élethossziglani volt, ezt csak egyszer volt szükséges kifizetni. Azonban az Augustalisok a tisztség elnyerése után is jelentős részt vállaltak a városi közköltségek fedezésében, azaz megfeleltek a velük szemben támasztott elvárásoknak.
Az idők folyamán feladatkörük is nőtt. Részt vállaltak az ünnepségek és játékok szervezésében, finanszírozásában. Ezért a jelentős anyagi áldozatért cserébe viszont jogosultságot nyerhettek a toga praetexta viselésére, a coronára, sellára, tribunalra, ornamenta decurionaliára, -aediliciára, -duumviraliára stb., sőt kivételes esetben, mint számfelettiek (adlecti decuriae) akár a városi tanácsba is felvételt nyerhettek. Cáfolnunk kell azonban azt a meggyökeresedett nézetet, mely szerint az Augustalisokat lictorok illeték meg. Az Augustalisok testületi pénztárral (arca), továbbá a decuriókhoz hasonlóan saját tanácsházzal (aedes Augustalium) is rendelkeztek.

Felvetődött azonban az a nézet is, hogy a városi ifjúság nevelésében játszottak szerepet illetőelg a „társadalmi struktúrát erősítették és a polgárok lojalitását az uralkodó iránt a császárkultuszon keresztül” Lehet, hogy helyenként az Augustalisok az ifjúság nevelésével is foglalkoztak, azonban egy olyan testület, aminek soraiban huszonévesektől az aggastyánokig minden korosztály megtalálható, korántsem tartható a gerusiae latin nyelv közegben felbukkanó megfelelőjének. Illetőleg kérdéses, hogy a fiatalabb tagok mennyire lettek volna képesek ilyen feladat ellátására.
Az bizonyos, hogy az Augustalis testületek városokhoz kötődnek, így csak municipiumokban és coloniákban alakultak. Éppen ezért egyes nézetek szerint az Augustales a magistri vici municipális megfelelői lennének. Nincs tudomásunk arról, hogy az egyes városokban hány Augustalis lehetett összesen. Mivel testületet nem lehetett három tagnál kevesebbel alapítani, ezért a számuk városonként legalább három fő volt. Valószínűsíthető, hogy számuk meghatározott volt.

A városokban tulajdonképpen „második rendet” alkottak, az ordo decurionum mögött, mintegy másolva a senatori- és a lovagi rend kapcsolatát. Azon szabadosok számára, akik bekerültek soraikba ez jelentette a társadalmi ranglétra legfelső fokát, utódaik számára pedig megnyitotta a kaput, hogy egy magasabb társadalmi rétegbe juthassanak. Ugyanis ezen a munificentia vállalása révén közvetlen utódaik már viselhettek városi magistraturát holott ez rendszerint csak a szabadosok unokáinak engedtetett meg Kétségkívül nem ez lehetett az egyetlen szempont, ugyanis számtalan esetben, miként lentebb látható, az elhunyt Augustalis feliratát nem gyermekei készítették el, hanem örökösei, rabszolgái, jó barátai.
Az ilyen feliratok a halott gyermektelenségére utalnak. Nyilvánvalóan a hivatallal járó kapcsolatok és egyéb nem hivatalos előnyök is érdekeltté tették a szabadosokat a testületi tagság elnyerésére.
A testület megszűnésének idejéről nem rendelkezünk biztos adatokkal, ugyanis a források látványos csökkenést mutatnak a III. század második felétől. Néhány helyen a forrásanyag azonban továbbra is lehetővé teszi a testületek kutatását, így tudjuk, hogy Ostiában és Lugdunumban még a III. század utolsó évtizedeiben is számolhatunk a jelenlétükkel.