Európa más latin nyelvű provinciáihoz hasonlóan a Duna-vidék tartományaiban is megalakultak a sevir és az Augustalis testületek. Nyilvánvalónak tűnik, hogy jelenlétük némi rendszert követ. Egy egyelőre még nem azonosítható tényező nagy szerepet játszott ebben, csak annyi bizonyos, hogy Raetiában és Noricumban ez a tényező még meg van, Pannoniában és Moesia Superiorban pedig részben, de tőlük keletre már abszolút nincs meg. Noricum ismert sevirei szabadosok lehetett, ellenben az ismert raetiaiak között bizonyosan volt szabadszületésű is.
Természetesen itt a források száma is óva int attól, hogy túlságosan mély következtetéseket vonjunk le, mindenesetre a tagok származása sem mutat egy irányba. Mindkét tartományban II. századtól (NOR 2, RAE 3) már számolhatunk a testületek létezésével, Noricumban akár már korábban is.

Pannoniában és Moesia Superiorban a sevirek mellett már az Augustalisokról is van adatunk, sőt ez utóbbiak jóval nagyobb számban ismertek mindkét tartományban. Feltehető, hogy itt már két külön testület látta el ugyanazon funkciót, amelyet a tőlük nyugatra összesen egy. Pannoniában már az I. század második felében megjelent mindkét testület. Moesiában mindösszesen Scupiból ismerünk sevireket, azonban az adatok csak annak megállapítására alkalmasak, hogy a feliratok a második században készülhettek. Ráadásul Pannoniával ellentétben nincsenek biztosan III. századra keltezhető feliratok sem. Így a források alapján erre az időszakra már eltűnt ebből a tartományból is a seviratus intézménye.
Mégis feltűnő jelenség, hogy az Augustalisokkal szemben a sevirek nagy része szabadszületésű személynek tűnik. Ugyancsak meglepő, hogy a ránk maradt sevireket említő források között nincs építési, sem szobor állítást megörökítő felirat.

Az ismert sevirek egyike sem nyert el semmiféle orrsatust sem, és nemhogy egy collegiumban sem láttak el vezető tisztséget, de tagsággal sem rendelkeztek. Egy aquincumi sevir (PAN 63), elnyerte az aedilitas majd a városi tanács tagja lett. Ilyesmi egy Augustalis esetében elképzelhetetlen. Ezen a feliraton kívül semmi egyéb forrásunk nincs arra, hogy a seviratus mellett viseltek volna más tisztséget, sőt még a foglalkozásukról sincs semmi nemű információnk. Raetia sevirei inkább Pannonia és Moesia Augustalisaihoz hasonlítanak: jövedelmező foglalkozást folytattak (RAE 3, 4), templomot emeltek (RAE 1).

Egy aquicumi személyről (PAN 59) még azt is tudjuk, hogy 20 évesen már sevirként hunyt el, így vélhetően a cím elnyeréséhez korántsem kellet betölteni a nagykorúságot. Mindezek alapján kétségtelen, hogy a sevirek a provinciális társadalomnak egy másik rétegéből kerültek ki Pannoniában és Moesiában, mint az Augustalisok. Pontos szerepükről nincs adatunk, de ha ilyen ifjak is a testület tagjai lehettek, akkor kevésbé hihető, hogy az ifjúság katonai nevelésében lett volna szerepük. De azon állításra sincs semmiféle adat e két tartományban, hogy a seviratus annualis tisztség lett volna, és amelynek kitöltése után automatikusan az Augustalis testületi tagság járt volna.
A két testület oly mértékben elüt egymástól, hogy ez semmiképpen sem tartható. Sokkal több információval rendelkezünk az Augustalisokról, Daciában és Moesia Inferiorban már csak ezekkel a testületekkel találkozunk. Pannoniában miként fentebb már szó esett róla az I. sz. második felében már megjelentek, Daciában és Moesia Superiorban már a II. század első felétől adatolható jelenlétük, Moesia Inferiorból pedig csak II. század második feléből származnak az első adatok.

A testületek közös jellemvonása, hogy a testületi tagok között a felszabadított rabszolgák vannak többségben, a testületek összetétele tartományonként, városonként változó. Az ismert Augustalisok számában Aquincum, Brigetio, commodusi Apulum és Sarmizegetusa emelkedik ki. Közülük is elsősorban Sarmizegetusa, amelynek önmagában annyi Augustalisát ismerjük, mint a másik háromnak együttvéve. Ez semmiképpen sem tudható be az általános feliratbőségnek, hiszen Aquincumból lényegesen több felirat ismert, mint Sarmizegetusából. Talán e magas testületi tagszám is oka annak, hogy egyedül innen ismeretes az ordo Augustalium kifejezés is (DAC 73).
Brigetióban az ismert tagok nagy számára, a Sarmizegetusában pedig a kiugróan magas taglétszámra nehéz választ adni. A négy város közül Sarmizegetusa rendelkezett elsőként városi ranggal, így némileg ez is válasz a kérdésre. Másrészt ez az őslakosság nélküli „üres” tartomány több lehetőséget nyújtott, mit azok, amelyeken már telítettek voltak a piacok.
Harmadrészt a Severus-kori prosperitás időszaka mutatkozik meg ezekben városokban. Aquincum és Brigetio esetében a település jogállásának emelkedése, és ezzel járó uralkodói támogatás nyilván sokat jelentett. Sarmizegetusa esetében is sok az olyan feliratunk, melyen már a metropolis jelző szerepel. Természetesen ez továbbra sem szolgál magyarázattal arra, hogy a többi városban miért nem figyelhető meg az Augustalisokat említő feliratok száma a III. század folyamán.

A testületi taglétszámrról nem rendelkezünk adatokkal, Pannoniában legfeljebb arra hagyatkozhatunk, hogy számuk háromszorosa-négyszerese a sevirekének. Bár ennek okát a szerencsésebb forrás hagyományozódásnak is tulajdoníthatjuk és annak, hogy az Augustalisok gazdagabbak lévén több feliratot állítottak.
Sarmizegetusában öt Augustalist és egy halott társukat (DAC 31, 32, 33, 35, 36, 60) említi több felirat, így akár legalább hatan is viselhették egyszerre ezt a tisztséget. Természetesen nem hagyható szó nélkül, hogy pont hat személyt említenek a feliratok, azonban ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy itt a sevir testület megfelelőjéről lenne szó.

Szervezeti keretük nehezen meghatározható, Apulumból magistereket ismerünk (DAC 58, 65), Ratiariából pedig egy praefectus vagy primus Augustalium (MOS 14). Aquincumban is valószínűleg egy praefectus (PAN 26) állt a testület élén, meglepő azonban, hogy Sarmizegetusából, ahonnan a legtöbb Augustalist ismerjük, nincs tudomásunk egyetlen testületi elöljáróról sem. Bár a fentiekből annyi megállapítható, hogy a vezető megnevezésére nem mindig ugyanazt a szót használták.
Tudjuk, hogy a testületek rendelkeztek patronussal (MOI 5) is, rá leginkább befolyása, semmint vagyona miatt volt szükség. Testületként rendelkeztek azzal a kiváltsággal, hogy saját helyük volt az amphitheatrumban. Libertus voltukból fakadóan pedig több személyes kiváltság is elérhető volt számukra: ornatus ornamentis decurionalibus, ornatus ornamentis duumviralibus, immunitas operum publicorum, ius IIII liberorum.

Collegiumok tagjai vagy azok elöljárói voltak: collegium libertinorum, collegium opificium, collegium fabrum, collegium Pontobythinorum (sic!). A többen más városokban is viseltek Augustalitast. Egyéb tisztségeikről foglalkozásaikról keveset tudunk, volt köztük scriba, conductor ferrarium, orvos, nummularius, curator thermarum, kereskedelemmel vagy vámbérlettel foglalkozó családok helyi megbízottja.

A testületek fennállása a források hiányában a III. század közepét követően már nem igazolható a Duna-vidéken. Ostiában és Lugdunumban még a század közepét követően is megfigyelhetőek, fennállásuk gyakorlatilag a III. század utolsó évtizedéig bizonyítható. Kétségkívül az itteni eredmények nem alkalmazhatóak minden fenntartás nélkül a dunai tartományokra, hiszen egész más körülmények uralkodtak a galliai vagy épp közép-italiai területeken a III. században, mint az egyre inkább csatatérré váló Illyricumban.
Bár a III. század első harmada mindenképpen a gazdasági prosperitás korszaka volt a Duna-vidéken, lehetséges, hogy egyes Augustalisokat vagy sevireket említő feliratok ezen terület tartományaiból már a III. század második felében készültek. Éppen ezért a testületek létezésének valódi végpontja mégsem állapítható meg, mert a forráshiánytól függetlenül ezek a testületek továbbra is fennállhattak, de elképzelhető, hogy a század válságai korábban jelentkeztek ezen a területen és a felirat állítás hagyományával együtt az Augustalis testületeknek is végleg leáldozott.