logo

X Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Mursella .

Római helység Felső Pannoniában, mely előfordul Ptolemaeusnál s az Itinerariumban . Az utóbbi szerint a Savariát (Szombathely) Arrabonával (Győr) összekötő útvonalon feküdt, még pedig az első állomás volt Arrabonától Délnyugotra, 20 római. mérföld távolságban, a mennyire körülbelül a mai Marcaltő helységet találjuk.

Még Marcaltőn azonban nem került római kőemlék napfényre, ellenben Lovász Patonán, mely Marcaltőtől nem messze esik Kelet felé, találtak egyet, mely annál fontosabb, mert Mursella egyik irnokáról van szó benne, s így ez alapon Mursella Lovász Patonával is azonosítható volna.

A mennyiben Mursa (Eszék) eddigi tudomásunk szerint mindjárt colonia lett, a Carnuntumból (Petronell) származó CIL III 4490 feliratban is csak dec(urio) m(unicipii) Murs(ellae) olvasható helyesen. Legfeljebb arról lehet szó, hogy egy más Mursellára vonatkozik, csakhogy Felső Pannoniában nincs tudomásunk két Murselláról. Igy aztán ebből a feliratból megtudjuk, hogy Mursella municipium volt, melyben ép oly kevéssé hiányoztak decuriók, mint a coloniákban.