Elsőrangú táborhely Pannoniában, a Duna jobb partján.
Így nevezik általában a feliratok, köztük a hivatalos jellegű mérföldkövek is. Ellenben a többi írott forrásban túlnyomó a Bregetio alak, így Ptolemaeusnál az Itin. Antoniniben a Notitia dignitatumban, Ammianusnál a tabula Peutingerianán Brigantio, Victornál Bergentio s Idatiusnál castello Virgitione, stb. formákkal találkozunk.
Az Itinerarium Antonini szerint Brigetio 30 római mérföldre feküdt Arrabonától (Győr), ugyanakkora távolságra van az Arrabo folyó torkolata Brigetiótól a peutingeri táblán s egy győri mérföldoszlopon is annyi a távolság Brigetiótól.
Az Itinerarium Antonini még hozzáfűzi, hogy Brigetio a legio I adjutrix állomása s ugyanezt jegyzi meg róla Ptolemaeus is. Ezek szerint Brigetio csak a mai Ó Szőny mellett állhatott a helyét máig jelentékeny épületmaradványok jelzik, melyekben temérdek sok bélyeges tégla és kőemlék az I. segéd legio nevével kerül napfényre.
Ép oly fontos az Itin. Antonini azon másik adata, mely szerint Brigetio és Crumerum (Nyerges Újfalu) között a távolság 18 római mérföld. Ugyenezen forrás szerint még Sopianae (Pécs) felől is vezetett út Brigetióba, de mérföldoszlopok csak a dunaparti út mentén állottak s ezeken a távolságot mindkét irányban Brigetiótól számították.
Aquicum felé a legtávolabb eső mérföldkő Csévnél került elő, 33 mérföldszámmal. Egy mérföldkő sem régibb azonban Caracalla uralkodásánál, sőt általában a legrégibb felirat Brigetio vidékéről, a kis-igmándi,134-ből való.
Pedig Brigetio mint római telep régibb, már az I. században kellett a legio állomásává lenni, minthogy Aquincum is már akkor lett azzá. Minden valószínűséggel Domitianus quád-sarmata háborúja alkalmával (Kr. u. 88–92) történt, hogy a rómaiak megerősítették, lévén stratégiai tekintetben Brigetio a legalkalmasabb pont, honnan a Vág és Nyitra völgyein leereszkedő quadusok ellen védekezhettek.
A CIL III S. 11365 bélyeges tégla (V(exillationes) l(egionum) XIIII et XV) alighanem összefügg a tábor építésével. Hogy a legio XIV gemina hosszabb ideig tartózkodott Brigetióban, igazolja még a CIL III S. 4299 felirat, mely egyik centuriójától ered s a 11029 sírfelirat, melyet a legio bucinatora egy Sisciából származó közkatonatársának készíttetett. Ezen utóbbi felirat szükségkép az I. századból való.
A II. század elején kellett aztán Brigetióban megfordulnia még a XI. Claudia és 106 után a XXX. Ulpia legioknak. A legio I adjutrix Trajanus uralkodása elején még Felső Germaniában van, onnan egyenesen megy a daciai háborúba s csak 114–117 körül hagyhatta el Daciát, hogy Brigetióban megtelepedjék, a hol aztán megmaradt, a míg csak a rómaiak végkép ki nem vonták a helyőrséget Pannoniából.
Szomszédja az aquincumi táborban a legio II adjutrix volt, véletlenül ugyanaz, melynek keletkezése az övével egészen megegyezett. Mindkettő ugyanis Rómában a flottalegénységből került ki s megkapta a sast anélkül, hogy katonái római polgárok lettek volna.
Brigetio eredetileg Felső Pannoniában feküdt s így nem tartozhatott az I. segédlegio sem ugyanazon helytartó alá, melyhez a legio II adjutrix. De Caracalla alatt, midőn Alsó Pannonia élére consularis helytartó állíttatott, Brigetiót Alsó Pannoniához csatolták s ettől kezdve a két legio is együttesen szerepel.
Severianar(um) refecta, 228-ból. A legio I adjutrix emlékei nem szorítkoznak kizárólag Brigetio területére. Feladata lévén nemcsak a határt megvédeni, hanem a tartomány belsejében is a biztonságról gondoskodni, megmagyarázható, hogy nyomaival Brigetión túl, távolabb eső helyeken találkozunk, így Asszonyfán, Tapolcafőn, Lesence Tomajon.
Másrészt a hogy Aquincumban találkozunk a legio I adjutrix nyomaival, úgy Brigetióban nem lephetnek meg a szomszédos legiók emlékei, így a Vindobonában állomásozó legio X geminától téglák, a II. segédlegiótól pedig a 4311 és S. 10987 kőfeliratok. A segédcsapatok közül a cohors I Thracum s az alae III Augusta Thracum. mutatható ki Brigetióban.
A dunai hajóhadnak is volt Brigetióban állomása.
Veszély bizonyára nem egyszer a császárokat is Brigetióba vezethette, igy I. Valentinianusról tudjuk, hogy 375-ben a szélhüdés éppen Brigetióban vetett véget életének. A castrum helye még ma is könnyen felismerhető Ó Szőnytől keletre. A nép Pannoniának nevezi. Három oldalon töltés és árok szegi, a negyedik oldalát elsodorta a Duna. Hosszúkás négyszögű alakja van, a keleti oldala a Duna felé beugrik. Hossza mintegy 700 m., legnagyobb szélessége 490 m., a dunai oldalon 45 méterrel kevesebb. Ahol a mai országút szeli át, ott ment a római korban is az út; a kapukat félkörű tornyok védték s úgy látszik, hogy közönként ilyenekkel volt ellátva a keleti és déli várfal is.
Mint municipiumot sűrün emlegetik a feliratok, a mivé azonban a várost csak Caracalla emelhette. Hogy későbben coloniává is lett, bizonyítja a CIL III 4335 felirat. A tisztviselők közül csak egy, a municipium duumvirje ismeretes, míg a municipium decuriói sürün előfordulnak, egy esetben pedig a colonia decuriójáról van szó.
A mesteremberek collegiumai közül egyet sem ismerünk Brigetióból, a CIL III 4272 feliratban említett collegium ifjusági egyesület lehetett, egy másik pedig Juppiter tisztviselőiből alakult s volt első magistere.
CIL III S. 10994. A 11042-ben említett scola collegii is egy vallási egyesület helyisége volt, melyet abból a pénzből vettek, melyet Q. Ulpius Faventinus. a collegium atyja, a rózsaünnepekre (rosalia) és sirja elkészítésére adott.
A scola tubicinum 229-ben Minerva tiszteletére oltárt emelt.
A Brigetióban tisztelt istenségek között feltűnő a keleti istenségek kevés száma, a legjellemzőbb delicatio: deo soli Alagabal. Ammudati. Másrészt annál gyakoribb a pannoniai házi isten Silvanus. Külön megemlítendő a CIL III 4288: Genio commerci et negotiantium szentelt oltárkő Primitiustól, Julius Proclus bérlő rabszolgájától.
Brigetio
Belső szerkezetét ásatások híján kevéssé ismerjük. A római kori város történetének kutatására a szőnyi Vásártér – a helyi hagyomány szerint a „római város foruma” – tűnt a legalkalmasabbnak, az ásatások itt kezdődtek meg. A remek freskódíszes helyiségek jelentős épületekre engednek következtetni.
Jelenlegi ismereteink szerint a késő római korban a rómaiak elhagyták a canabae legionis területét: az ily módon megszűnt településrész területe ekkortól temetőként szolgált, és itt jelentek meg a legkorábbi keresztény sírok.
A legiotábor falait és védműveit az utolsó nagy Duna-vidéki határerődítési munkálatok keretében még egyszer, s ezúttal utoljára megújították és kijavították. Ammianus Marcellinus történetírótól tudjuk, hogy a munkálatokat elrendelő I. Valentinianus Brigetio táborában halt meg 375-ben.
Az ásatások egyelőre még nem derítettek fényt arra, hogy mikor hagyták el a lakók a várost. Az azonban – legalábbis a Vásártéren tett megfigyelések alapján – biztosnak tűnik, hogy az eddig feltárt vásártéri építményt a Kr. u. 3. Brigetio volt a legio I adiutrixnek az állomáshelye a Kr. u. 1. századtól kezdődően a római uralom végéig. A korábbi kisebb ásatások után 1992-ben indultak meg Brigetio polgárvárosában a nagyméretű kutatások. Brigetio tágabb környékén az illír eredetű, keltizált Azalus törzs élt, amit ekkortájt az alávetett jogállású civitas Azaliorum közigazgatási egységbe szerveztek a rómaiak.
A Kr. u. 1. században épült a Duna partján az első katonai tá-bor, amelynek fa–föld konstrukciójú védművei között egy egyelőre még azonosíthatatlan segédcsapat állomásozott. Ezt váltotta fel a Traianus (98–117) korában emelt, mint-egy 540×430 méter nagyságú, kettős árokkal körülvett erőd. Elhelyezkedésének stratégiai fontosságára utal maga a Brigetio név is, amely a „brig” kelta eredetű szóból származik, és várat jelent.
Brigetio táborát is körülvette egy városi jellegű, városi ranggal azonban – minthogy katonai territóriumon létesült – nem rendelkező település, a canabae legionis. Területén falfestményekkel gazdagon díszített, padlófűtéses lakóházak kerültek felszínre, nyugati zónájában pedig valószínűleg szentélykörzet helyezkedett el. Itt keleti istenségek tiszteletére utaló szentélyek láttak napvilágot, így például Iuppiter Dolichenus és Mithras istenek kultuszhelye.
Egy felirat feltehetőleg Apollo Grannusnak a közelben álló templomára utal, amelyet oszlopcsarnokkal díszítettek. A szentélykörzet egy gyógyforrással (fons Salutis) is összeköttetésben állt. A canabae más részein kerámia- és téglaégető műhelyek maradványai kerültek elő.
A legiotábortól nyugatra helyezkedett el az amphitheatrum, amelynek maradványai az angol utazó, R. Pococke le-írásai alapján a 18. században még jól kivehetők voltak. Leírásokból tudunk még egy részben föld feletti vízvezetékről, amely ivóvizet szállított Tata irányából Brigetióba. Brigetio településrészei közül legkevésbé a katonai tábortól mintegy 2 kilométer távolságra, nyugatra fekvő város pontos fekvését, topográfiáját és belső szerkezetét ismerjük.
A polgári település Caracalla uralkodása idején – amikor 214-ben Brigetio közigazgatási szempontból átkerült Alsó-Pannonia tartományba – megkapta a municipium, hamarosan pedig a colonia rangot. Kiterjedésére vonatkozóan azonban csak az egykori városfal feltételezett vonulata, valamint a canabae és a városi rangú település között húzódó temetők alapján lehet bizonyos következtetéseket levonni.
Borhy László