Ókori zsidó emlékek Magyarország területéről

Pannóniát a rómaiak az időszámításunk kezdetén egy új, átfogó politikai terv keretében több részletben hódították meg. Magyarország dunántúli része ezután négy és fél évszázadon áttartozott a Római Birodalomhoz. A zömében kelta, kisebb számban illír törzsek mellé a római katonai meg­szállás nyomán különféle etnikumú lakosság érkezett, de heterogén volt maga a hadsereg is.
Az új városok felépítésére a kormányzat zárt egység­ben hozott új lakosságot. Pannóniában zsidók is éltek, amit régészeti lele­tek is igazolnak. Az emlékek többsége a Duna menti településekről, vagyis a határzónából való. Valószínű, hogy az élénk forgalmú táborok körzeté­ben több zsidó család élt, mint másutt.
Figyelembe kell vennünk azt a tényt is, hogy a Duna menti sávban végezték eddig a legtöbb ásatást, valamint azt is, hogy a zsidókat a szírekkel együtt említik.

Egyértelműen zsidó emlékek kerültek elő: Brigetio (Szony-Komárom), Solva (Esztergom), Aquin­cum (Budapest), Intercisa (Dunaújváros), Triccianae (Sárvár), Dombóvár, Siklós, Sopianae (Pécs), Savaria (Szombathely).
A zsidó lakosságot idéző régészeti leleteknek a számbavételét két kiváló publikáció tette lehetővé: Scheiber Sándor. A magyarországi zsidó feliratok a 3. századtól 1686-ig” című munkája és Radan Gyula:Comments on the History of Jews in Pannonia” című cikke. Scheiber szó­ban forgó könyvének az ókorral foglalkozó fejezete - a címtől eltérően ­az apró leleteket, a használati tárgyakat is hozza.

A válogatás kritériuma: 1. ha a feliraton a judeus jelző utal a személy származására; 2. ha a menorah, a 7 ágú gyertyatartó vagy más szimbólum utal a zsidó vallásra; 3. ha le van írva (többnyire görögül) az egy az isten!” hitvallás; 4. ha valami utalás van a szóban forgó személynek a zsidó hitközségben betöltött funkciójára. Indokolt esetekben kivételt tesz, ha pl. a név, vagy a születési hely nyomán lehet a zsidó származásra következtetni. Tárgyunk szempontjából a legfon­tosabb leletek Intercisából (Dunapentele, ill. Dunaújváros) kerültek elő: három sírkő, ill. kőkoporsó és egy fogadalmi tábla szövege utal a zsidó származású lakosságra.

Az egyik sírko töredékes feliratából pl. azt tudjuk meg, hogy Marcus Aurelius Malchias, Mocur nevű apjának állítja az em­léket, aki az intercisai hemesai szír lovasezred zászlóvivője (ezredese) volt, valamint anyjának, Aurelia Pulchrának.
Ő maga az aquincumi légióban szolgált magas beosztásban a provincia helytartói irodájának egyik osztályvezetőjeként. Egy kőkoporsó felirata tudatja, hogy Marcus Aurelius Sallumas Hemesában (ma Homs) született veterán, aki az intercisai hemesai szír lovasezred pénztárosa, 82 éves korában, még életében önmagának, anyjának és elhunyt feleségének készítette a sírhelyet. A fennmaradt legszebb intercisai síremléket Germanius Valens állíttatta családjának. A díszes sírkövön (sztélén) kagylószerűen kiképzett fülkében öt személy mellképe látható. Felirata szerint a férj a hemesai lovasezred állományába tartozott, felesége neve Aurelia Bar.

A negyedik intercisai felirat fogadalmi emlék, votiv tábla, amelyet az uralkodócsalád tiszteletére állítottak. A szöveg fölött a lelet megtalálásakor a császár még látható volt, de ez a reliefekkel díszített rész a múlt században letört és elveszett. A felirat magyar fordítása: Az örök istennek! A mi urunk, a kegyes és szerencsés Severus Alexander és a császár anyja, Julia Mamaea császárnő tiszteletére szívesen tett eleget fogadalmának Cosmius, a Spondill vámállomás vezetoje, a zsidó zsinagóga elöljárója.

A rövidítések feloldásával az eredeti latin szöveg: Deo aeterno pro salute domini nostri Severi Alexandri pii felicis Augusti et Iuliae Mameae Augustae matris Augusti, votum reddit libens Cosmius praepositus slationis Spondillarchi synagogus Iudeorum.

Görögök, végül a perzsák rokonai, a parthusok A zsidók pannóniai bevándorlására és ennek indokaira utaló adatok Júdea i. e. 63-ban római protektorátus alá került, de hivatalosan csak egy év­szárad elteltével lett római provinciává. A bekebelezett területek fokozatos megdolgozása, lépcsőzetes katonai megszállása, politikai és gazdasági felké­szítése a római közigazgatás bevezetéséhez, minden új tartomány esetében hosszú időt vett igénybe, néhol több generáción áttartott.
Ez alatt a lakosság vezető rétegei megtanulták az új hivatalos nyelvet és megismerkedtek az új állami intézményekkel. I. sz. 66-ban, amikor Syria-Palestina néven új tarto­mányként kebelezte be e területet az Impérius Romanum, évszázadnyi összeszoktatás sem vethetett gátat a gyűlölet fellángolásának, a forradalom kitörésének. A világtörténelemben zsidó háború néven ismert többéves vérengzés (amely 73-ban zárolt le) Josephus Flavius történetíró tudósításaiban maradt fenn. A leírt jeruzsálemi ostrom, a macadai tömegmészárlás vagy a harcok bármely mozzanata, a zsidó hősiességnek valóságos apoteózisa.

A zsidó forradalmi szervezetekkel a római kormányzat viszonylag későn, mintegy évszázad múlva számolt le Traianus, ill. Hadrianus császárok idején. E polgárháború végső akkordja a Bar Kochba lázadás (i. sz. 132-135) néven ismert, leverésére már pannóniai csapategységeket is út­nak indítottak. A II. században, i. sz. 175-ben új felkelés tört ki Syria és Júdea provinciákban, amely Pannónia további sorsára is befolyással volt.
A birodalom e keleti részén Avidius Cassius császárrá kiáltatta ki magát, Marcus Aureliussal szemben. Miután Cassiust megölték, Marcus Aurelius úgy döntött, hogy a fellázadt, megbízhatatlan szíriai katonaság egy részét eltávolítja, áthelyezi a Duna mellé. Pannóniában amúgy is óriási szükség volt a markomannok és szarmaták ellen a 167 óta szüntelen tartó harcok­ban megritkult csapatok feltöltésére. Két cohorsot (egy-egy ezer főnyi gyalogos egységet) indított el Pannó­niába.

A két ezred 176-tót az aquincumi légiót két oldalról, északról és délről támogatta. Az Ulcisia Castra (Szentendre) castrumában (táborában) ál­lomásozó alakulat - amelyet Antiochiában állítottak fel - a szírek I. szá­mú Aurelia Antoniana nevu gyalogos íjász ezrede” lett.
A cohors megalakulásának huszadik évfordulóján, 195. június-júliusában ünnepséget rende­zett. Septimius Severus császár tiszteletére emléktáblát készíttettek, amely­nek szövegébol kitunik, hogy az alakulatot ekkorra már átszervezték lovas­íjász-ezreddé. Ugyanez a folyamat zajlott le délen, az Intercisában állomá­sozó, Hemesából toborzott szír cohorsnál is, amelynek neve: Cohors I. Surorum Hemesnorum Sagittariorum”lett. A két ezred felállítását a markomann-szarmata háborúk tanulságai indo­kolták.

Aquincummal szemben, a Duna túlsó partján szarmata lovas nomád törzsek éltek, amelyek a pusztákon nevelt kis lovaikon hihetetlenül gyorsan mozogtak, könnyen bekerítették a nehézfegyverzetű, sokkal lassúbb rómaiakat. A szírek harcmodora a szarmatákéhoz hasonló íjász könnyűlovasság, ezért eredményesen tudtak megküzdeni a Duna bal partján élő szarmatákkal. A szír ezredeket éppen sajátos taktikájuk miatt évti­zedeken át szülőhelyükről töltötték fel.

Így azután a helyőrségek állandó és folyamatos összeköttetésben maradtak az óhazában levőkkel. Ezzel magyarázható - ami az ide vonatkozó leletanyag felirataiból is kitűnik -, hogy a 175-ben felállított szír cohorsok zsidó származású katonái között a III. század második felében is vannak még Hemesában vagy Antiochiában született, 30-40 éves korukban elhunyt katonák.

Bizonyára a pannóniai határgarnizon és a Kis-Ázsiában élő rokonok és barátok kapcsolatával magyarázható az is, hogy a katonákon kívül polgári foglalkozású zsidók is megjelentek a szírek, lakta településeken. Szerve­zett csoportokban érkeztek, pl. 230 körül, aminek indoka a politikai körül­ményekből érthető meg. 226-ra a Római Birodalom keleti határán már egy idő óta mutatkozó perzsa, szasszanida előretörés nyomán a zsidóellenes hangulat pogromokká fajult.
Lerombolták a zsinagógákat, kifosztották a vagyonos családokat. Majd a perzsák átlépték az Eufratest, benyomultak a szomszédos provinciákba. Fokónt Antiochiát, Tharsust és Cappadocia vá­rosait érintették súlyosan a perzsák kegyetlenségei.

A földönfutóvá lett zsidó családok közül sokan választották a hosszú utat a pannóniai rokonaik­hoz, akik ekkor Alexander Severus alatt 235-ig a legnagyobb védettségben éltek, vallási toleranciát, sőt kivételezettséget élveztek. Sok zsidó család kerülhetett ekkor Intercisába. Az emlékanyag arra utal, hogy a III. század közepén ez a terület végleg kivált a Római Birodalomból. A lakosság egy része elmenekült, az időpont egyezik a Pannóniában legkésőbb előforduló zsidó emlékekkel.