Az eraviscus Mons Sacer istenét kétségkívül Juppiter Teutanusnak hívták, a hegy neve pedig MRÁV zS. kitűnő felismerése szerint minden bizonnyal Mons Teutanus (esetleg: Te- utani) volt. A Pfaffenberg istenének nevéből csak Juppiter-i mivolta bizonyos, a definitív K(- - - ) kiegészítését csak egy szerencsés új lelet teheti majd bizonyossá. A gellérthegyi példa, azaz a hegy neve = az isten neve, alapján azonban felvetnénk egy - egyelőre természetesen csupán csábító, de pozitíve bizonyíthatatlan - lehetőséget.
A Noricum és Pannonia északi határán rögzíthető, de topográfiailag pontosan nem azonosítható Mons Cetius/Ketius neve pontosan illeszkedne a ma nem értelmezhető K(- - -) jelző helyére. Itt még az a szempont is figyelembe veendő volna, hogy a Gellérthegyet sem „Mons Aquincensis"-nek hívták, tehát a hosszabb idő óta kísértő I.o.m. K/arnuntensis/ kiegészítés inkább modern, mint antik szemléletre látszik utalni. (Vö. pl.: „Wiener Wald", ill. „Budai-hegyek".)
De bármi legyen is a carnuntumi hegy istene nevének valós feloldása, egy bizonyos:
I.o.m.T. és I.o.m.K. között az egyező juppiteri jelleg, ábrázolásuk azonos - más juppiteri istenektől érdemben különböző(!) volta, az ünnep és vélhetőleg a kultusz azonossága olyan szoros kapcsolatot teremt, amit már nem az egyszerű „hasonlóság", hanem az egyértelmű „azonosság" fogalmával fejezhetünk ki. Bizonyára arról van szó, hogy a törzsi Szent hegy nagy istenét Carnuntumban a K( ), Aquincumban a Teutanus melléknév tette sajátosan boius, ill. eraviscus jellegűvé, de az istenség igazi lényege mindkét esetben azonos volt. Ő volt a „törzs istene", a „törzs atyja", a „közösséghez tartozó (isten)", aki egyben a tágabb értelemben vett „nép atyja", „nép istene" is volt.

Erre az azonosságra az isten szobrászati megjelenítése szolgáltat perdöntő bizonyítékot. Mióta SZIRMAI K. közzétette azt az aquincumi szoborfejet, amely részletekbe menően egyezik a Pfaffenbergről már régóta ismert, sajátságos Juppiter-fejjel, azóta egészen bizonyosak lehetünk a két szoborfej által képviselt vallási tartalom megegyező voltában. A két istenfej mindkét esetben olyan fejdíszt visel, amely egyértelműen elkülöníti ezt a két isten-képmást a klasszikus Juppiter (Zeusz) ábrázolásaitól. Ez az elég nehezen értelmezető attributum egy vasból készült háromágú szigony(?), villa(?), sképtron(?), amely az isten tarkója mögött helyezkedik el, különös, barbár karaktert adva az egész ábrázolásnak.
Ez a jelvény semmiképpen sem tartozhat egy klasszikus értelemben felfogott juppiteri istenalakhoz, akit pedig a feliratok megneveznek; sokkal inkább jellemezhet egy Neptunus-Poszeidón-szerű alakot, annak talán nem elsőrendűen a tengeristen, hanem a folyókat kormányzó, a homérosi „földrázó", forrásfakasztó, szörnyeket (látomásokat) nemző aspektusát . Mivel azonban a feliratok kétségtelenül az istenség juppiteri arculatát nevezik meg, ezúttal mindkét esetben a két istenség együttes megjelenéséről, azaz ég-föld-víz uráról van szó. Itt látszik nagyon fontosnak a két hegy és a Duna megegyező, nagyon szoros kapcsolata: mindkét hegy szinte beledől a folyóba, érintkezésüknél jól járható gázló, átkelőhely, híd található. Ugyanígy: a hegy mélyéből fakadó hőforrások mindkét esetben eleven, szerves kapcsolatot teremtenek a föld mélye és a nagy folyó között.

A poszeidóni, neptunusi arculathoz nagyon jól illik a vízre kinyúló sziklás part, a hegy testébe mélyedő barlang, a hegy oldaláról időről-időre, dübörögve lezúduló sziklagörgeteg. Talán nem túlzás arra gondolni, hogy a hegy és az isten nagyon szorosan összetartozott; a törzs szemében - gyakorlatilag - azonosult egymással.

Nem lényegtelen mozzanat az sem, hogy mindkét esetben sziget található a "Szent hegy" közvetlen előterében. A folyóvíz által izolált szigetek az egész európai ókorban (persze, később is) szent helynek, a testi és lelki gyógyulás ideális környezetének minősültek, amint azt akár a Tiberis, akár a Szajna szigeteinek példája meggyőzően bizonyítja.
Juppiter Teutanus és Juppiter K( ) poszeidóni jellege talán magyarázatul szolgálhat
a pannoniai feliratokon, így pl. a különleges fontosságú piliscsévi helytartó-bázison - látszólag indokolatlanul - felbukkanó Neptunus dedikációkra. De érdemes I.o.m. K(—) ilyetén arculatára figyelmet fordítani a carnuntumi nagy Neptunus-relief Victoria-koszorúzta alakjának értelmezése esetében is.

Az ugyanezen a napon Silvanus Magnusnak dedikált felirat esetében ALFÖLDY G. okfejtését követve - nyomatékosan kell utalnunk a pannoniai Silvanus-kultusz hangsúlyozottan autochthon jellegére - Silvanus alakjának a „Dii Magni" köréhez tartozására. Ez utóbbi mozzanat esetében emlékeztetnünk kell rá, hogy Silvanus Aquincumban „anticius, anteces- sor" jelzőkkel is előfordul, valamint, hogy Silvanus-oltárok álltak a Római-fürdő forrásházaiban, a klasszikus és kelta gyógyító istenek oltárai mellett. A magnus jelző ezúttal nem egyszerűen nagy jelentéssel értelmezhető, inkább nagyformátumú, hatalmas, ill. leginkább régi, ősi értelemben, ugyanúgy, mint a gorsiumi Dii magni esetében.



Tóth István