De hát miért éppen Mithras volt az az istenalak, aki a pogányság és kereszténység utolsó összecsapása idején alkalmas volt arra, hogy a keresztényüldöző császárok hatalmuk támaszát benne lássák?

Utaltunk már rá, hogy Carnuntumban, a dunai hadsereg egyik legfontosabb támaszpontján ennek az istennek a kultusza különösen jelentős volt. Ez azonban önmagában még aligha indokolhatta volna az oltár szövegének ilyetén megfogalmazását. Az indoklást sokkal inkább kereshetjük és találhatjuk meg a Mithras-kultusz belső sajátosságaiban, ill. a kultusznak a kereszténységhez való viszonyában.

Mithras kultusza azok közé a misztériumvallások közé tartozott, amelyek a kereszténység győzelmét megelőzően a Római Birodalom vallási életét gyökeresen formálták át. A misztérium-vallások lényege az volt, hogy az antik, görög-római istenvilágtól eltérően, nem a mindennapi élet valóságát tükrözték, hanem a hívek figyelmét a valóságon túli világra irányították; dogmatikájukban, tanításaikban, szertartásaikban a szellemi, lelki, erkölcsi motívumok domináltak.
Bonyolult beavatási szertartásaik révén nem csupán elkülönítették a kultusz hívőit a be nem avatottak sokaságától, hanem a beavatások révén saját külön világot teremtettek. Ebben a belső világban funkciójukat vesztették a valóságos társadalmi viszonylatok: a hívő közösségek tagjai egymást „testvérinek szólították, s közöttük nem a vagyoni-társadalmi különbségek, hanem a beavatás folyamatában elért fokozatok különbségei érvényesültek. Ez a társadalmi értékrendet negligáló, azt gyakorta visszájára fordító szemlélet rendkívül közeli rokona volt az ó-keresztény közösségek kommunisztikus viszonyainak, vallási értelemben pedig ugyanazon töröl fakadt, mint a keresztény felfogás.

A világ értékrendjének felrúgásához ugyanis mind két esetben ugyanaz - vagy legalábbis nagyon hasonló - dogmatikus tanítások szolgáltak alapul: a túl- világi igazságszolgáltatás képzete, a földi élet meg váltásának Ígérete, az erkölcsi értékeknek a világi értékek fölébe helyezése. Ezekben a kérdésekben a Mithras-kultusznak véglegesen kikristályosodott alap elvei, tanításai voltak, s egészen bizonyosak lehetünk benne, hogy a kultusz rendkívüli népszerűségének legfőbb okát e tanításokban lelhetjük fel.
Ez a mindennapok kultuszgyakorlatát tekintve azt jelentette, hogy a Mithras-kultuszközösségek tagjai lényegében érdektelenek maradtak a keresztény tanításokkal szemben, hiszen saját vallásuk csaknem ugyanazokat a jótéteményeket ígérte nekik, mint a kereszténység. Emellett még egy igen fontos mozzanatot találunk, amely képes volt a Mithras-vallást a kereszténységgel szembeállítani.

A 3. századtól kezdve - s főképpen a század vége felé - ez a vallás vált a hellenisztikus filozófia talajában gyökerező „tudós vallásosság” egyik legfontosabb kifejezési formájává. Csak a legutóbbi évek tudományos kutatásai világították meg minden részletében azt az ideológia-történeti folyamatot, amelynek eredményeként az amúgy is komplex tanításokat hirdető Mithras-vallás közvetlen kapcsolatba került az újplatónikus filozófiával, és tanításai rend szerébe beépült az újplatóníkusok elvont isten-fogalma is.
Ez pedig a Mithras-kultusznak a késő-római eszmetörténetben játszott szerepe szempontjából azt jelentette, hogy azok a művelt, filozófiailag is iskolázott körei az uralkodó osztálynak, amelyek a kereszténység legádázabb ellenségeinek számítottak, éppen ebben a kultuszban találták meg a kereszténységgel szembeni vallási és politikai ellenállás egyik legfőbb támaszát. E folyamat elsőrendűen fontos dokumentumai azok a Róma városi feliratok, amelyeket a szenátori arisztokráciának e tagjai emeltek, s amelye ken a pogány Pantheon nagy istenei között kiemelt helyet foglal el éppen Mithras alakja.

Mármost, tekintve, hogy ez utóbbi körök a császárok közvetlen környezetében tevékenykedtek, a császári valláspolitika Mithras alakjában azt az istenalakot is merhette fel, akinek támogatása a legszélesebb társadalmi bázist biztosíthatta a legfelső ideológiai propaganda számára. Hiszen Mithras alakja egyaránt népszerű volt a hadsereg tömegei között, a tartományi lakosság egyszerűbb rétegei körében és a császári udvar keresztényellenes vezetőinek sorában is.
Ezek a motívumok teszik számunkra érthetővé a carnuntumi oltár ajánlásának szavait: Mithras alakja mind a kultusz dogmatikai alapjait, mind a misztérium társadalmi tanításait, mind pedig a kultusz hát terében álló társadalmi erőket képes volt egységbe fogni, s így a carnuntumi császártalálkozó résztvevői számára valóban "fautor imperii” azaz hatalmuk támasza lehetett.



Tóth István