A Mitbras-tisztelet a Római Birodalom nyugati tartományai közül Pannóniában, és itt is éppen Carnuntumban tűnik fel elsőként - Róma városát is megelőzve - valamikor az i. sz. 1. század végén. Első emlékét egy légiós centurio állította, s a kultusz és a carnuntumi légionárius katonaság kapcsolata továbbra is szoros maradt.

A 2. század második felétől fogva Carnuntum a Mithras-tiszteletnek egyik birodalmi viszony latban is legfontosabb központjává vált: a városban ma legalább bárom Mithras-szentélyről tudunk, a város környékén pedig közel egy tucatra tehető azoknak a településeknek a száma, ahová a carnuntumi katonák, ill. a 3. századtól fogva már a civil lakosság is, juttatták el a „legyőzhetetlen Napisten” kultu szát.

A pannóniai hadsereg Mitbras-tisztelete sajátságosán fontos vallási megnyilatkozás volt. Számos jel szól amellett, hogy ez az erősen szinkretisztikus vallás, amely az ősi perzsa hitvilág egyes fogalmai mellett a hellenisztikus misztériumok és az asztrologikus pantheizmus elemeiből épült fel, valahol itt a Duna mellett - legvalószínűbben éppen Pannóniában - nyer te el végső arculatát. Ezért tudta ez a vallás a dunai hadsereg körében felülmúlni minden más római kori vallási forma népszerűségét, ezért válhatott - ha de jure nem is, de facto mindenképpen - Mithras Illyricum igazi nagy istenévé.
A pannoniai származású katonák idegenben is oltárt állítottak Mithrasnak, a Pannóniába érkező helytartók és legio-parancsnokok pedig itt áldoztak rendszeresen a katonák leg népszerűbb istenének. De nemcsak a hadsereg, ha nem a polgári lakosság körében is Mithras válik a 3. századra már az egyéni vallásosság legfontosabb kép viselőjévé. Gyakorlatilag nincs a tartománynak olyan jelentősebb települése, ahonnan ne ismernénk a kultusz gyakorlásának emlékeit, a feliratokon megőrzött személynevek alapján pedig azt is tudjuk, hogy a la kosság valamennyi rétege részese volt ennek a kultusznak.

A 3. század második felétől fogva a Birodalom trónján gyakran ültek olyan császárok, akik Pannóniából, ill. a Pannóniával szomszédos al-dunai tartományokból indulván érték el a katonai és hatalmi karrier legfelső fokát. A vallástörténeti kutatások már régóta számon tartják, hogy ezek az ,,illyr császárok” milyen élesen és milyen következetesen álltak szemben a kereszténység térhódításával: közülük kerültek ki a legkeményebb kezű keresztényüldözők, Decius, Probus, Aurelianus, Galerius, Licinius.
Bizonyára nem véletlen az sem, hogy ugyanezek a császárok voltak a 3. század végének legnagyobb hatású pogány vallási mozgalma, a solaris pantheizmus leg erősebb pártfogói is. Közéjük tartozott az az Aurelianus is, aki uralma (270-275) idején a napvallást rövid időre a római állam kizárólagos hivatalos vallásává tette. Természetesen sem a solaris pantheizmus, sem Aurelianus Sol invictus vallása nem volt azonos a Mithras-kultusszal, azonban a Mithras-tisztelet átfogó jellege nélkül - mint előzmény nélkül - nem jöhetett volna létre ez a római politheizmustól lényegében idegen szinkretisztikus vallási képlet.

Az pedig, hogy az illyricumi katonacsászárok éppen ebben a kultuszformában találták meg uralmuk leg főbb ideológiai támaszát, semmiképpen sem lehet független attól a fent jelzett előzménytől, hogy az illyri cumi - ezen belül is főként a pannóniai-katonaság, és a katonaság utánpótlását adó civil lakosság számára Mithras tisztelete már a I. századtól fogva a leg fontosabb személyes vallási megnyilvánulásnak számított.
Ha tehát a carnuntumi császártalálkozó részt vevői Carnuntumban éppen egy Mithras-szentélyt állíttatnak helyre, s valláspolitikai egységüket azon az alapon demonstrálják, hogy Mithrast tekintik „hatalmuk támaszának” , akkor ez a gesztus nem csupán a legerősebb nem keresztény vallási áramlat melletti állásfoglalás volt, hanem a dunai hadsereg számára különösen kedvelt istenség bevonása a császári politikába.
A Mithras neve mellé írt „fautor imperii sui” kifejezés egyaránt szólt Mithrasnak, s annak a du nai hadseregnek, amelynek kedvéért a 308-as találkozót éppen Carnuntumban rendezték meg a „legvallásosabb uralkodók”



Tóth István