De fordítsunk figyelmet arra is, hogy a carnuntumi császártalálkozó időpontjában hogy állt a kereszténymisszió ügye a Duna-menti tartományban, a konferencia színhelyén.

Pannonia egyike volt azoknak a területeknek, ahol a keresztény hithirdetés a legkésőbben ért el kimutatható eredményeket, ahol az új vallás közösségei csak nagy késéssel jelentkeztek. Ennek okai között társadalmi, vallástörténeti, nyelvi motívumokat egyaránt ki lehet mutatni. Társadalmi szempontból számunkra most az a jelentős, hogy a pannóniai társadalomból hiányoztak mindazok a rétegek és osztályok, amelyek a Birodalom más területein a kereszténység elterjedésének legfontosabb támaszát jelen tették.
Pannonia társadalma ui. meglehetősen egy színű volt, némi egyszerűsítéssel azt mondhatnánk ró la, hogy nem állt másból, mint a római társadalom teljes keresztmetszetének középső rétegeiből: a városi középrétegek legfontosabb csoportjaiból, ill. a közepesen tehetős falusi lakosság elemeiből. A nagy társadalmi feszültségek hiánya természetszerűleg azt hozta magával, hogy az e feszültségek ellensúlyozására leginkább alkalmas vallási megnyilatkozás, a kereszténység, csak nehezen talált kedvező talajra ebben a tartományban.
Emellett, mint már utaltam rá, Pannonia vallásosságában a misztérium vallások - különösen Mithras tisztelete - rendkívül mély gyökereket vertek, s azt is láttuk már, hogy ezeknek a vallásoknak az elterjedése milyen nagy mértékben gátolta a keresztény vallás elfogadását.

Pannonia lakossága a 3. század első felében a Mithras-kultuszt teljesen saját vallásának érezhette: a tartomány valamennyi jelentősebb településén megtaláljuk a kultusz emlékeit, s a lakosság valamennyi szociális rétege kimutatható a hívő közösségek tagjai között. Ez a helyzet természetszerűleg hozta magával a lakosságnak az új vallás iránti érzéketlenségét. Nem azért, mintha a Mithras-hit valami féle vallási türelmetlenséget hirdetett volna.
Ilyesmiről nincs tudomásunk. Hanem azért - mint már a fentebbiekben is láttuk - mert a Mithras-kultusz nyújtotta vallási élmény tökéletesen kielégítette a pannoniai hadseregben és polgári lakosságban élő bensőséges vallásosság, misztikus hit, egyéni meg váltás és a valóságos világ nehézségei felett való győzedelmeskedés igényét.
De jelentős nehézséget gördített a kereszténység terjedésének útjába az a nyelvi állapot is, amelyben a pannoniai lakosság a 3. században élt. Tudjuk, hogy a korai keresztény misszió nyelve első renden görög volt, a latin nyelvű egyházi iratok Italiában is csak a 3. század elején jelennek meg. Pannonia lakossága körében - mai ismereteink szerint - a görög nyelv ismerete csak nagyon kis mértékben volt elterjedve, s ez természetesen igen kedvezőtlenül befolyásolta a leg korábbi keresztény misszió fogadtatását.

A pannoniai lakosság felső rétegei - mindenekelőtt a városi vezetőrétegek, valamint a katonaság körében a latin nyelv uralkodott, az egyszerűbb lakosság, főképp a vidéki e körében pedig minden bizonnyal számolhatunk a római foglalás előtti anyanyelv - a kelta és illyr - bizonyos fokú továbbélésével.
A görög nyelvtudást közvetítő rétegek - a balkáni és keleti eredetű kereskedők, rabszolgák ill. a városi „intelligencia” kép viselői - Pannóniában csak nagyon kis számban, s főképp nem az állandó lakosság, hanem a csupán ideiglenesen itt tartózkodó csoportok körében játszottak szerepet.

Ezek a tényezők együttesen alakították ki a kereszténység terjedésének pannoniai feltételeit és korlátait. Tény, hogy a 3. század közepéig szinte semmit sem hallunk tartományunkban a keresztényekről, s a század második felében is főként csak a tartomány déli területem, a Dráva Száva közén vannak biztos adataink keresztény közösségek fennállásáról.

A 260-as évektől kezdődően aztán ezekben a városokban mar tudunk keresztény közösségekről, azok papjairól, is merjük az üldözések mártírjainak nevét is, azonban az is világosan kimutatható, hogy a Dráva sokáig a keresztény misszió északi határának szerepét játszotta, Különösen feltűnő, hogy a 260 utáni toleráns valláspolitika időszakában sem tudunk keresztény gyülekezetekről a Dráva és Duna között fekvő területeken. Nagyon valószínűnek látszik, hogy ez a terület egészen a 3. század utolsó évtizedéig a kereszténység szempontjából gyakorlatilag érintetlen maradt.
A változás jeleit csak a Diocletianus-féle üldözések idején, tehát a 4. század kezdetén tudjuk kimutatni. A ránk maradt mártírakták tanúsága szerint az üldözés áldozatai ugyan ekkor is a Dráva Száva közi egy házközségek vezetői közül kerültek ki, de bizonyos jelek arra is utalnak, hogy ekkor már a mai Dunán túl területén is felbukkant a kereszténység. Igaz, a nyomok még ekkor is szórványosak és csupán Savariáról (Szombathely) és Scarbantiáról (Sopron) esik szó. A limes menti területek krisztianizálódásáról még ekkor sem tudunk. Ez pedig - mivel a pannoniai limes mentén állomásozott a Birodalom legerősebb had serege - egyáltalában nem volt közömbös a keresztényellenes császárok számára.

A pannoniai hadsereg - amely valóban a Birodalom támasza volt - a 4. század elején még ellenségesen állt szemben az új vallással, s a tetrarchia uralkodói ezt pontosan tud ták is. Diocletianus keresve sem igen találhatott volna tehát alkalmasabb helyet és megfelelőbb módot arra, hogy a keresztényüldözés platformján álló uralkodókkal egységben hitet tegyen és valláspolitikai programot adjon, mint a Duna melletti nagy katona város, Carnuntum Mithras-szentélyében felállított oltár-feliratának megfogalmazása révén.



Tóth István