Nem tudjuk pontosan adatolni, csak sejtjük, hogy a Diocletianus-utódok hatalmi ellentéteit valláspolitikai tényezők is motiválhatták. Diocletianus nagy vonalú és legtöbb vonatkozásban eredményes politikájának leginkább problematikus oldala ugyanis éppen ez a terület volt: uralmának második felében felújította és felfokozta a keresztények üldözését.
Az ezt megelőző három-négy évtizedben a keresztényvallás hívei bizonyos fokú nyugalmat élveztek: Gallienus (260-268) óta a korábbi üldözések után - ha törvényesen nem is, de a mindennapi gyakorlatban mindenképpen - egyfajta vallási türelem uralkodott el a római belpolitikában. Ezek alatt az évtizedek alatt a keresztények templomokat építhettek, szabadon választhatták meg egyházi vezetőiket és érvényesülésüket nem korlátozták a társadalmi-politikai élet színterén. Nem vitás, hogy a nyugalomnak ezek az évtizedei döntő módon befolyásolták a kereszténység elterjedését, megerősödését és közvetlenül ez az időszak készítette elő Constantinus 311-es valláspolitikai fordulatát.

Diocletianus azonban - miután közel tíz éven át maga is e toleráns valláspolitikát folytatta - 303-304-ben váratlanul négy egymást gyorsan követő rendeletben újította fel a keresztények üldözését, s ezeket a rendeleteket - a korábbi gyakorlattal ellen tétben - szigorúan végre is hajtatta. A korai egyházi irodalom, a mártírakták és egyháztörténeti iratok bőséges forrásanyagot szolgáltatnak ezeknek az üldözéseknek a széles körű és kegyetlen voltáról.

305-ben aztán Diocletianus - kortársai számára is váratlan módon - lemondott a császári bíborról, s Augustus-társával, Maximianus-szal egyetemben visszavonult a hatalom aktív gyakorlásától. Azonban - természetesen - Salonae-i (Split) palotájából, „magánemberként” is élénk figyelemmel kísérte utódainak tevékenységét, s biztosak lehetünk benne, hogy 305 után is ő maradt a Birodalom politikailag leg tekintélyesebb személyisége. Utódai között nem volt egyetértés a keresztényüldöző rendeletek érvényesítése terén.

A 306-ban Caesarrá (al-császárrá) emelt Flavius Constantinusról például pontosan tudjuk, hogy a kormányzata alá tartozó Birodalom-részben (azaz Britanniában és a nyugati tartományok egy részében) nem hajtotta végre a Diocletianus-féle rendelkezéseket. 307-től pedig, amikor Constantinus apja örökébe lépvén immár második Augustus lett, toleráns politikája a hatalom csúcsán is feszültséget teremtett.

Azt, hogy a carnuntumi császárkonferencián pontosan milyen témák kerültek szóba és hogy a négy hatalmon levő uralkodó - akik az agg Diocletianus hí vására gyűltek össze ekkor Pannóniában - milyen döntéseket hozott, általánosságban ismerjük a rendelkezésünkre álló forrásokból. így tudunk róla, hogy ezen a találkozón döntöttek az uralom megosztásának új rendjéről, aminek következtében a tetrarchia intézmény egy néhány éves átmeneti időre ismét megszilárdult.
Bár a konferencia valláspolitikai vetületéről a leíró források nem beszélnek, erről a kérdésről is ismerünk egy rendkívül fontos dokumentumot: egy nagyméretű mészkő oltár feliratát, amely a konferencia színhelyén, Carnuntumban került elő. Ez az oltár a maga nemében egyedülálló emléke a Ró mai Birodalom legfelső vezetésében lejátszódott valláspolitikai harcoknak.

Az oltár szövege rendkívül egyszerű, úgy tűnik, éppen szűkszavúsága árul el legtöbbet a mögötte meg húzódó feszültségekről. A felirat így szól: D(eo) S(oli) ifnvicto) M(ithrae) fautori imperii sui lovii et Herculii religiosissimi Augusti et Caesares sacrarium resti tuerunt. Azaz, magyar fordításban: Mithrasnak, a legyőzhetetlen Napistennek, hatalmuk támaszának, a legvallásosabb uralkodók, a luppiterhez hasonló Augustusok és a Herculeshez hasonló Caesarok helyreállították ezt a szentélyt.

Az emlék kivitele sem árulkodik rendkívüli fontosságáról: két oldallapján egy-egy egyszerű relief található, mérete nem haladja meg a Pannóniában megszokott nagyobb szabású oltárok méretét; a feliratos mező pedig elárulja, hogy a szöveget nagyon sebtében vésték fel a kődúcra, tekintve, hogy világosan láthatók annak nyomai, hogy az oltár előlapján korábban egy másik felirat helyezkedett el, amit a kőfaragó ekkor lesimított, s úgy véste helyébe a császárok kegyességét megörökítő szöveget.
Ez az utóbbi körülmény mindenesetre sokat el árul az oltár keletkezésének körülményeiről. Mindenekelőtt azt, hogy az oltár felállítására vonatkozó rendelkezést csak a legutolsó pillanatban adták ki, nem volt hát már idő arra, hogy új kőanyagból, hosszabb munkát igénylő módon, de esetleg reprezentatívabb formában készítsék el a fogadalmi követ.

Az emlék felállításának célja azonban ezúttal aligha a reprezentáció volt: a szentély helyreállítására kiutalt összeg és a hevenyészve elkészített felirat azt dokumentálta, hogy a Carnuntum mellett tanácskozó császárok - bizonyára nem azonnal, és nem taktikai harcok nélkül, végül is egyetértésre jutottak a vallás politika terén is. Ez az egyetértés persze ugyanúgy nem volt - nem is lehetett - hosszú életű, ahogyan az uralom megosztása sem ért meg 308 után már egy lustrumot sem.
Constantinus, ez a rendkívüli képességekkel rendelkező, és rendkívül célratörő politikus - aki Carnuntumban sem személyesen jelent meg, ha nem csak megbízottja révén képviseltette magát - ekkor már csak rövid időre szóló taktikai visszavonulásnak tekintette a carnuntumi egyezményt. Céljait kitartó politikai és katonai szervező munkával pár év alatt győzelemre vitte: ennek eredménye volt a né gyes uralmi rend átszervezése, a hatalomnak két császár kezébe való összpontosítása.
Valláspolitikái téren pedig - a politikai és katonai győzelmet követően a 311-es türelmi rendelet (Diocletianus vallás üldöző edictumainak hatályon kívül helyezése); majd 313-ban, tehát mindössze öt évvel a carnuntumi megegyezés után a híres mediolanumi edictum kibocsátása jelezte Constantinus újító törekvéseinek, elődeitől eltérő politikájának sikerét.

Azonban 308-ban, Carnuntum mellett erről még szó sem lehetett. Lehetetlenné tette ezt nemcsak Diocletianus jelenléte és a hatalom többi birtokosának keresztényellenes beállítottsága, hanem mindenekelőtt a Diocletianus által kiválasztott helyszín is.
Carnuntum ugyanis ebben az időben a keresztényellenes valláspolitikai tendenciák egyik csomópontja volt, s emellett ez a város - a pannóniai hadseregre alapozott katonapolitikai jelentőségénél fogva - a Mithras-tiszteletnek is egyik legfontosabb központja volt. Ezt a szerepet Carnuntum több mint két év századdal korábban vívta ki magának.



Tóth István