logo

XXI Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Utak a Balaton-felvidéken

Alábbi vizsgálataimmal célom a Balaton-felvidéki úthálózat makro-léptékű elméleti nyomvonalvezetésének – a terepi viszonyok figyelembevételével történő – felderítése, hiányos ismereteink pótlása volt. Rekonstrukcióm a később bemutatásra kerülő prediktív modell megalkotásához, a sűrűség és elhelyezkedés valószínűségének elemzéséhez is nélkülözhetetlen.
A hiteles úthálózat-rekonstrukcióhoz nem elegendő csupán az Itinerariumok adatainak és az ismert római lelőhelyeknek összekötése, hanem szükség van azok terepi feltérképezésére is. A feladat a korábbi – villákra, telepekre, illetve utakra vonatkozó – régészeti adatok összegyűjtése után a helyszíni terepbejárásokon tapasztalt domborzati adottságok alapján az úthálózat elméleti modelljének megalkotása, hiszen a korábbi ábrázolások elnagyoltak, elsősorban csak a Mogentiana és Gorsium közötti fizikai kapcsolat lényegét jelenítették meg.

A vonatkozó régészeti irodalom áttekintése után az utak nyomvonalának elméleti megrajzolása a Magyarország Régészeti Topográfiájában (a továbbiakban MRT) található adatok számbavételével kezdődhetett el. Ez tartalmazza mind a villákra, mind az utakra vonatkozó ismérveket, többek közt a villagazdaságok épületeinek feltételezhető számát, az utak irányát és méreteit, az út villához viszonyított helyzetét is.
A régészek római korinak tulajdonított utak nyomait találták az alábbi Balaton-felvidéki helyszíneken: Balatongyörökön a szépkilátói római villa irányában; Diszelen, amely a középkorban is fontos Veszprém-Nagyvázsony-Tapolca útvonalon helyezkedik el; Gyulakeszi római települése (amely villa vagy útbiztosító erőd lehetett) mellett; Kapolcson az Eger-patak völgyében, a mai út alatt; Keszthelyen; Tapolcáról Veszprémbe, illetve Gyulakeszi-Kékkút-Zánka irányába vezethettek utak, amelyek a középkorban is fontosak maradtak; Zalaváron; és Zánkán, ahol a Csorsza-patak völgyében található villától Zánka irányában tártak fel római kori utat. További utak találhatóak Balatonfűzfőn, a római kori – vélhetően – fazekastelep körítőfalánál; Litéren; Nemesvámoson, a Csárda és a balácai villagazdaság közelében; Öskün a villáknál, illetve a bántai kőbányánál; és Szentkirályszabadja-Romkúton.

Ezek az útszakaszok változó régészeti paraméterekkel bírnak: helyenként feltárták szakaszaikat (Keszthelyen és Kemenesszentpéteren), ám néhol csak kavicsos sáv utalt az egykori út meglétére. Hosszúságuk is különböző: míg a nemesvámosi Csárda közelében 50 méter hosszú útszakaszt írtak le, addig a zánkai Csorsza-patak völgyi villagazdaságtól 200 m távolságig is megfigyelhető volt az út, Veszprém megye ma ismert leghosszabb római kori útszakasza pedig a – vizsgált területemhez már nem tartozó – Kemenesszentpéteren található, ahol több kilométer hosszúságban maradt fenn az út 50-60 cm magas töltése.
A régészek által villagazdaságnak tulajdonított lelőhely közelében egykor vezető út található Öskün, Gyulafirátóton, Litéren, Balatonfűzfőn, Szentkirályszabadján, Nemesvámos-Baláca pusztán, Zánkán, Gyulakeszin és Balatongyörökön, az alábbiakban ezeket mutatom be részletesebben.

Az MRT leírásai alapján kerülhetett sor ezen helyszínek bejárására: a korábbi feltárásoknak ugyan már nincs nyoma, de a terepi adottságokból (a dombok lábai, völgyek) kikövetkeztethető az utak fő haladási iránya. Öskü nevezetessége, a Kerektemplom az Árpád-korban épült egy magaslaton, feltehetően egy római őrtoronyra. Az őrtoronytól néhány kilométerre, Bántapuszta felhagyott kőbányájánál szembetűnőek a mozgalmas terepviszonyok. Ezek egyértelműen modern kori emberi beavatkozás nyomai, azonban kicsit távolabb, a hegyek irányába már természetesebbé válik a terepalakulat. Itt két völgy jelentkezett útra alkalmasnak, amelyektől a hegyek felé indulva még sokáig szemmel tartható a Kerektemplom/burgus.
A Balaton-felvidék főútjának és az Arrabonába vezető út csomópontjának közelében fekvő Gyulafirátót-pogánytelki villagazdaságtól északra Rhé Gyula szerint római út vezetett: a földutat még a 20. század elején is „még használatban levő római út”-nak nevezte. Litéren, a Kéktói-dűlő mellett, a Litér és Királyszentistván települések között húzódó Bendola-patak felett ma is út vezet át. Öskü és Királyszentistván az Arrabona-Sopianae-i út települései voltak.

Balatonfűzfő római kori főutak csomópontjánál fekvő fazekastelepéhez vezető út egy – mára részben elbontott – modern út alatt fekszik. Szentkirályszabadján a Romkúti-dűlő villagazdasága egy, a környezetéből kiemelkedő, stratégiai szempontból jelentős platóra épült, ahonnan jól szemmel tartható volt a Veszprém-Nagyvázsony-Tapolca útszakasz völgye. Erről a főútról egy másodrendű út ágazhatott le a Balaton partja felé, és ebből ágazhatott le az az út is, amely Litértől Romkút és a szintén szentkirályszabadjai Meggyespuszta villagazdaságának érintésével haladt Baláca felé.
Nemesvámos településén két helyszín is figyelemre méltó: az egyik a már említett Csárdánál, az ezzel összefüggésbe hozható másik út pedig a Baláca pusztai villagazdaság nyugati végének körítőfalánál talált kavicsos sávként jelentkezett. Ez utóbbi a majorságtól a római foglalásúnak tulajdonított Nagy-kútig vezet, tehát ez az „út” más feltételezések szerint valamilyen árok vagy csatorna lehetett, és a víz villagazdaságba vezetésére szolgált.
Gyulakeszin a temetőben római településnyomok kerültek elő, az emellett húzódó út pedig még a középkorban is jelentős maradt. A Csorsza-patak völgyénél villa állhatott, az innen Zánka irányában haladó – korábban már említett – út nyomvonalát közel 200 méteres távolságig megfigyelhették az MRT-hez kapcsolódó terepbejárás alkalmával, 1963-ban.

Minden bizonnyal a szépkilátói villa mellett haladt el az Italiából Aquincumba tartó, birodalmi jelentőségű főútvonal, amely Keszthely, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Gyenesdiás, Balatonederics és Tapolca érintésével futott. Terepbejárásaim során lehetővé vált az MRT adatainak helyszíni megismerése, a terepadottságok felmérése, az útszakaszok elméleti folytatása pedig megrajzolhatóvá vált a térképen a terepviszonyok alapján.

A Balaton-felvidéki római úthálózat pontos rekonstruálása azonban lehetetlen, mert nem rendelkezünk korabeli leírásokkal, hiszen – mint azt már bemutattam – az Itinerariumok erre a területre nem terjednek ki. A régészeti feltárásokkal megismert lebegő szakaszok – a domborzati viszonyok figyelembe vételével – csak elméletben köthetőek össze egymással. Ehhez első lépésként Laczkó Dezső, Fitz Jenő, Hajnóczy Gyula, Tóth Endre, Finály Gábor régészeti közléseiben ábrázolt útvonaljavaslatok összesítésére volt szükség. Ezek csak a fontosabb települések közötti „fizikai” kapcsolatot jelenítik meg rendszerint egy egyenes vonallal jelölve, a domborzat részletes figyelembevételére már kevésbé terjednek ki.

Az utak a táj legállandóbb elemei közé tartoznak, ezért érdemes volt későbbi korok, így napjaink térképeivel is összevetni a régészeti adatokat, a főútvonalak kontinuitásának vizsgálatához. Ezek összehasonlításához térinformatikai szoftverek (GIS 9.3, Erdas Imagine 8.7 programok) alkalmazására volt szükség: az MRT alapján felvett lebegő szakaszokat előbb a régészek adatai alapján összeállított Balaton-felvidéki úthálózatra, majd a katonai felmérésekre és napjaink úthálózatára vetítettem rá: az útvonalvezetéseket a lejtőkategóriák megjelenítésének segítségével korrigáltam, az utakat sík és enyhén lejtős területeken vezettem végig a megadott csomópontok és az ismert irányok felhasználásával.
A különböző korokból származó úthálózatok egymásnak való megfeleltetése után mindebből – szintén térinformatikai szoftver segítségével – domborzati modellt generáltam. Erre a terepmodellre vetítve a római kori úthálózat régészek által feltételezett főbb útvonalak nyomvonalát, a hipotézis finomítására, a domborzat figyelembevételével történő árnyalására volt szükség.

A Balaton-felvidék természeti adottságainak figyelembevételével, és a későbbi térképek segítségével tehát felvázolható a római kori úthálózat. Az utak földrajzi helyzete alapján három alapvető kategóriát jelöltem ki, amelyeket az utak típusa, kiépítettsége különböztet meg egymástól: ezek 1) a főbb útvonalak, 2) a kisebb jelentőségű, másodrendű utak és 3) a helyi érdekű utak.
A fontosabb útvonalak közül az egyik közvetlenül a Balaton északi partján haladt nagyjából Szigligetig, majd a Szigliget és Keszthely közötti mocsarasabb területnél az út északabbra futott fel; a másik pedig a Bakony lábánál, illetve enyhébb lejtőin vezetett a Veszprém-Nagyvázsony-Tapolca vonalon, és ez az út része a Poetoviotól Sallán és Gorsiumon át Aquincumba haladó főútvonalnak. A kisebb jelentőségű utak kategóriájába tartozó utak a két főbb útvonal összeköttetését teremtik meg, helyi érdekű útnak pedig a villákhoz és telepekhez vezető bekötőutak tekinthetők.

Az utak egy része, illetve a főbb útvonalak a középkorban is használatban maradtak. Ilyen utakat találunk például Kemenesszentpéteren, Diszelen, Zalaváron, és ilyen volt a máig jelentős Veszprém-Nagyvázsony-Tapolca útvonal is. Feltűnő, hogy a feltehetően nagyobb forgalmat lebonyolító utak nyomvonala a későbbi korok térképein is visszaköszön: ugyanezekkel a fő útirányokkal találkozhatunk nemcsak a katonai felmérések térképlapjain, hanem napjaink úthálózatában is. Ezen kívül a villákhoz vezető földutak is sokszor láthatóak még, például Szentkirályszabadja is ékes példája az utak továbbélésének.
A régészeti adatok alapján villagazdaságokhoz köthető római útvonalak a katonai felméréseken is általában fontosabb utakként jelennek meg, a villák közvetlen közelében leginkább csak földutakat találunk. Mindez érvényes a mai úthálózattal való összevetésre is. Végeredményben tehát létrehoztam a terepviszonyokhoz és az általam vizsgált

189 lelőhely helyzetéhez alkalmazkodó római kori elméleti úthálózat-modellt, amely nyomvonalvezetését a későbbi esetleges régészeti ásatások igazolhatják vagy cáfolhatják. A maihoz létrehozásának elveiben nagyon hasonlító római kori útvonalhálózat azonban még számos kérdést von maga után: egyrészt milyen mennyiségű, a szó szoros értelmében vett villagazdaság és telep létesült a Balaton-felvidéken, és ezeket pontosan hogyan kötötték össze az utak.
Másrészt számolhatunk-e állandó főútvonalakkal, és ha nem, melyik mikor létezett, illetve melyikkel létezett egy időben, és milyen mértékű forgalmuk volt. A Balaton-felvidék a római uralom közel 400 éve alatt csaknem mindvégig ugyanazt a villák tömegével tarkított képet mutathatta, tehát számolhatunk állandó – bár talán koronként különböző jelentőségű – utakkal. A legtöbb villa keletkezése, illetve fennállása ugyanis a 3-4. századra tehető, amikor a severusi konjunktúra (i. sz. 3. sz. eleje) következtében a gazdasági fejlődés közvetve a Balaton-felvidékre is hatással lehetett.


Forrás: Részletek Firnigl Anett - Római kori villák történeti környezetének vizsgálata a Balaton-felvidéken - Doktori értekezéséből