A Balaton-felvidéki római kori villagazdaságok – alapvető funkciójuknak, a mezőgazdasági, illetve kézműves termelésnek megfelelően – szoros kapcsolatban álltak környezetükkel. A makro- és mikroszintű elemzések fontos tárgyát képezik tehát a domborzati adottságok és vízrajzi viszonyok áttekintése is, amelyek közül e helyütt a tágabb környezeti tényezők vizsgálatát mutatom be.


Geológiai és klimatikus viszonyok

A Balaton-felvidék változatos domborzati adottságai, a vulkáni hegyek a köztük fekvő medencékkel, forrásokban és vízfolyásokban, valamint nyersanyaglelőhelyekben gazdag területei, termékeny földjei az emberi megtelepedés alapvető feltételeit biztosították. Az általam vizsgált lelőhelyek négy nagyobb, változatos tagoltságú kistáj, a Balaton-felvidék, a Déli-Bakony, a Tapolcai-medence, valamint a Keszthelyi-hegység területére esnek.
A nagy mennyiségben rendelkezésre álló kőanyagok a nagyobb mérvű építkezések lehetőségét is megteremtették, hiszen a Balaton környéki villák fő építőanyaga a kő és kisebb részben a tégla, illetve a fa volt.
A dekoratív elemeket (pl. díszes oszlopok a tornácok, folyosók, peristyliumos jellegű udvarok mellvédjein, korlátok, ajtó- és ablakkeretek) rendszerint vörös homokkőből faragták: ilyen építészeti tagozatok kerültek felszínre többek között Örvényes, Kékkút, Csopak, Paloznak villáinál. A villaépítkezések mellett a már említett útépítő tevékenység, és a később bemutatásra kerülő vízrendezési munkálatok is nagy mennyiségű követ igényeltek.

Az anyagvizsgálatok kimutatták, hogy az építőanyagként felhasznált köveket helyben termelték ki: vörös homokkövet legközelebb Balatonalmádiban, Vörösberényben és a Bakonyban bányászhattak, de népszerű volt a Badacsony környéki bazalt is. Az ösküi Bántapuszta ókori eredetű kőbányája fehér homokkövet szolgáltatott.
A fenékpusztai erődművek kőanyaga Rezi, Cserszegtomaj, Gyenesdiás, Hévíz környékéről származott. Nemesvámos határában az uralkodó kőzet a dolomit és a tömör mészkő, amelyek jó építőanyagként szolgáltak.
Nemcsak a villák külső díszítőelemeihez használhatták fel a helyi kőzeteket, hanem a szobák dekorálására, a falfestmények, mozaikpadlók készítéséhez is. A balácai falfestmények vizsgálatakor több töredék összetételét elemezték: eszerint az egyik vörös színű minta bauxitot tartalmazott, amely legközelebb Vörösberényben fordul elő. Sárga színű festéket a Dunántúlon mindenhol megtalálható szürke, illetve sárga agyagból nyertek. A zöld szín előállításához szükséges zöld ásványi anyag nagy mennyiségben Úrkúton található.

A Balaton-felvidéken mérsékelten meleg-mérsékelten száraz éghajlat jellemző, a déli lejtőkön pedig szubmediterrán hatás jelentkezik. A római korban is a maihoz hasonló viszonyokkal számolhatunk, azonban – különösen a római hódítás elején – nagyobb erdőfelületek uralták a Dunántúl képét, a völgyfenekek pedig még kevésbé mosódtak ki, emiatt lassúbb lefolyásúak voltak.
Pannoniában tehát – az ún. római kori optimum időszakában – igen enyhe, száraz, meleg, szubmediterrán jellegű volt az éghajlat, a Balaton vízállása ezért nem lehetett magas, így a Balaton-felvidék villagazdaságokkal tűzdelt képe a lelőhelyek és környezetük jellemzőinek meghatározásával viszonylag pontosan felvázolható. Az éghajlat csak a 4-5. századtól vált hűvösebbé, csapadékosabbá.