logo

XXI Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A termesztett fajok, szőlőmetszés

„A kert volt Rómában a szegény ember gazdasága: a nép fiainak a kert pótolta a piacot, és ez mennyivel tisztességesebb életre adott lehetőséget!”

(Plinius: A természet históriája.)


A szőlő és az olíva termesztése számítottak tehát a legfontosabb ágazatoknak a római kori mezőgazdaságban, ezért a források is főként ezeket tárgyalják részletesen. A szőlőtermesztésről Cato, Varro, Columella és Palladius is írtak. A szőlőbirtok, a vinea ideális tájolásáról a szakírók véleménye megoszlott: míg Vergilius a nyugati, addig Columella a keleti vagy déli kitettséget tartotta célszerűnek (szerinte szinte bárhol lehet a sok gondozást igénylő szőlőt termeszteni, csak a nagyon forró vagy nagyon hideg éghajlat nem alkalmas erre). Plinius véleménye szerint azonban mindig az adott birtok adottságaitól függ az ideális helyszín kiválasztása, ki kell tapasztalni az arra legalkalmasabb területet.
A szőlőtermesztés és borkészítés a legjövedelmezőbb ágazatok egyike volt. A szőlő futtatására számos módszert alkalmaztak, amelyek közül három típust alkalmaztak Italián kívül, a provinciákban. Támaszték nélküli futtatás módszere volt a vitis prostrata, ahol az ágak a földön terültek szét (ez a módszer sok, de rossz minőségű termést hozott, a kártevők is könnyen hozzáférhettek), míg a másik fő módszer az ún. vitis capitata volt, ahol a szőlőtőkét törzsesre nevelték (ez már jobb minőségű termést biztosított): ezt, a mai neveléshez hasonló futtatást is a provinciákban alkalmazták.
Pannonia falfestmények ábrázolásain is megjelenik a lugasos futtatású pergula, amellyel csemegeszőlőt termesztettek: ez a módszer nemcsak díszítő szerepet töltött be, hanem árnyékoló tulajdonsággal is bírt, így ezt a típust elsősorban forró területeken alkalmazták.

A régészeti leletek között számos mezőgazdasági eszköz is akad, amelyek főként vasból készültek. A szakíróknál rengeteg kifejezés megjelenik az eszközökre vonatkozóan, így ezeket nehéz pontosan beazonosítani. A Birodalom különböző adottságú területein, más- más talajviszonyokon eltérő hagyományok alakultak ki, változatos termesztett növényekkel, amelyek megművelése más típusú és nevű eszközöket igényelt. Az eszközök a kézi- és ún. gépesített eszközök két fő csoportjába sorolhatóak.

A kézi szerszámok jelentős csoportját képezték az ásók, kapák, a csákányok, fejszék (pl. a bidens, a két ágú kapa, boronakapa, amely az olívatermesztéshez, keményebb, köves talajokhoz ideális, kisebb fejű típusait pedig a szőlőben használták), amelyek egyes formái a mai eszközök között is megtalálhatóak.
A kések és sarlók csoportjában is számos típust különböztettek meg a szakírók: a culter fogalma az általános késeket, míg a falx a mezőgazdasági késeket jelentette. Ez utóbbin belül több altípus is elkülöníthető: a falx arboraria (fametsző kés), falx silvatica (vagy falx vinitoria), a falcula vineaticát (vagy falcula) szőlő szüreteléséhez használták, a falx stramentaria (vagy falx messoria) pedig a gyümölcsmetsző kés volt. A „gépesített” szerszámok közé az eke borona, cséplőgép és az aratógép tartoznak.

A Birodalom központja, Itália változatos domborzati adottságokkal rendelkezik, amely eltérő művelési formákat hozott. Itália legnagyobb része hegyvidéki, síkság főként a délkeleti részen található Apuliában van. Több területen is (Campania, Sicilia) a vulkanikus hamuból képződött termőtalaj kiváló alapot biztosított a mezőgazdasági tevékenységeknek. Latium déli, Campaniával határos része, és Campania termékeny, a mezőgazdasági termelésre alkalmas talajjal bír. A legjobb bor, búza és olívaolaj ez utóbbi területről származott.

A Vezúv régiójának, így Pompejinek és Herculaneumnak is legfőbb mezőgazdasági terméke a bor volt: a Vezúv lejtőjét teraszos művelés alá vonták a szőlő termesztéséhez (karós és tőkés nevelést egyaránt alkalmaztak, több szőlőfajtát is ezekkel a módszerekkel neveltek. Pompeji sziklás platóra épült városát veteményesek és gyümölcsösök széles sávja övezte. Mivel a gyümölcsöt elsősorban aszalással tartósították, leginkább az erre a célra alkalmas fajokat kedvelték: az almát, körtét, fügét, szilvát.

Az olajos magvak, főként a mandula és a mogyoró is fontos szerepet kapott a helyiek táplálkozásában. A régészeti leletek, archaeobotanikai vizsgálatok tanúsága szerint jó minőségű gabonaféléket és zöldségeket is termeltek e régióban: többek között káposztát, hagymát, fokhagymát, sárgarépát, sütőtököt, lóbabot, borsót, csicseriborsót, lencsét, salátát, petrezselymet, bazsalikomot is, valamint sok árpát és zabot vetettek, a textilgyártáshoz pedig kendert és lent termesztettek.
A Szemérmes Szeretők Házához tartozó istálló padlásán nagy mennyiségű, főként zab és lóbab keverékéből álló takarmányt találtak. A takarmányba keveredő fűfélék archaeobotanikai elemzésével kimutatták, hogy a zab vetésforgóban művelt földből származott.


Forrás: Részletek Firnigl Anett - Római kori villák történeti környezetének vizsgálata a Balaton-felvidéken - Doktori értekezéséből