A Római Birodalom műveltségét a magas szintű ipari és mezőgazdasági termelés, a kereskedelem és pénzrendszer, fejlett települési hálózat és lakáskultúra, igényes ipar- és képzőművészet jellemezte. Emellett meghatározó tényező volt a jól kiépített úthálózat, az állandó zsoldos hadsereg felállítása, és az írásban rögzített jogrend, a latin nyelv. Pannonia, amint arról már szó esett, elsődlegesen katonai szempontból volt kiemelkedő fontosságú a Birodalom számára, valamint mezőgazdasági és a helyi piacra termelő kézművesipar tekintetében is jelentőséggel bírt.
A rómaiak építkezéseikkel átformálták a dunántúli táj képét: kőfejtőket nyitottak, kitermelt anyagából pedig katonai táborok, kövezett utcájú, csatornázott városok, villagazdaságok épültek, amelyeket utak kötöttek össze egymással, és ezek nyomán kialakították temetkezési helyeiket, erdőket irtottak, mocsarakat csapoltak le, halastavakat hoztak létre, tereprendezésbe kezdtek.
Az egykori Pannonia provincia legnagyobb részét kitevő Dunántúl Magyarország egyik legváltozatosabb területegysége: az északi terület felszabdalt hegyvidéki táj képét mutatja a Dunántúli-középhegység és az Alpokalja vonulataival, míg a terület középső részén hangsúlyos tengelyként jelentkező Balatontól délre a Dunántúli-dombság lankáival találkozunk. Kutatásom a Balaton vidékét, a tó északi partját, valamint keleti és nyugati szegélyét, és a Bakony déli lankáit érinti.
A Balaton-felvidék természeti adottságai között meghatározóak az északnyugati szakasz mocsarasabb területei, a Bakony vonulatai, a Bakonytól a Balaton felé lejtő lankásabb területek, a badacsonyi tanúhegyek, és a művelésre és kertgazdálkodásra alkalmas enyhe esésű domboldalak és sík területek.
Az ókori szakírók leírásának tanúsága alapján is sűrű erdők borították a terület nagy részét: fenyvesek, tölgyesek, bükkösök, nyárfa- és fűzfaligetek voltak itt, amelyek faanyagot kínáltak többek között az építkezésekhez és a fürdők üzemeltetéséhez is.
A szőlőtermesztéshez szükséges irtások is jelentősen befolyásolták a tájképet. Rómer Flóris írta a Bakonyról: „Jóval többet mutathatunk fel a hozzánk közelebb eső rómaiak itteni időzéséből. Ha mindjárt e nagy nemzet telepítvényeinek, – melyek nem csak ezen erdő szélein, de mostani belsejében is elég számosak és terjedelmesek lehetnek – neveit sem történeti munkáikból, sem hátrahagyott műemlékeikből nem tudjuk is meghatározni, azt legalább, hogy itten huzamosabb ideig kellett lakniuk, kézzel foghatólag bebizonyíthatjuk.
Hogy a hatalmas világhódítók nem csak a kies, szőlőművelésre igen alkalmatos Balaton mellett, de a Bakony rengetegei közt is laktak, és huzamosban tartózkodtak, eléggé mutatják a Palotától Vásonyig és a Balaton északi partján mindenhol található római művek maradványai, – valamint Veszprém megyének a győri országút és a megye keleti határi közt fekvő erdőség északi lejtőjén is mindenhol felfedezett sírkertek, cserepek, fegyverek, oltárok, nevezetes – írással ellátott – réztáblák.”
A romanizációnak köszönhetően a római építkezésmód is erősen jelentkezett a kezdeti időkben a Balaton környékén: a bennszülöttek földbe mélyített házai helyett a veteranusok újonnan szerzett földjeiken kőből és fából kezdtek építkezni: az 1-2. század fordulójától itt is megjelentek többek között az atriumos házak, amelyet később a római kultúrát már elsajátított bennszülött arisztokrácia is átvett. A Balaton-felvidéket a fokozatosan kiépülő útrendszer segítségével lassan behálózták az új telepesek elszórt villagazdaságai, és a római hatásokat lassan felvevő bennszülött falusias települések (vicus) is.
A Balaton-felvidék római kultúrája tehát nem a táborokban, hanem a villákban, telepeken alakult ki, így ez a kialakuló kultúra nem katonai, hanem polgári jellegű volt. Az itt folyó termelőmunka biztosította nemcsak a limes, hanem a Birodalom szívének, Itáliának terményekkel való ellátását is.