logo

XX Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A Balaton környékének településhálózata

A Dunántúl területén a római kortól beszélhetünk a mai értelemben vett urbanizációról. Pannoniában huszonegy város ismert. A provincia Magyarországra eső területén kilenc, napjainkig topográfiai és funkcionális értelemben is részben továbbélő városi rangú település jött létre a főutak csomópontjaiban és a folyóvölgyeknél: Aquincum (ma Óbuda), Brigetio (ma Komárom-Szőny), Mogentiana (lokalizálása bizonytalan), Mursella (ma Mórichida), Salla (ma Zalalövő), Savaria (ma Szombathely), Scarbantia (ma Sopron) és Sopianae (ma Pécs).
Amint azt a bevezetésben ismertettem, az első városok a Borostyánkő út nyomán alakultak ki, majd a hódítások idején a katonaságnak és a nyomukban érkező polgári elemeknek köszönhetően a folyamat a 2. században felgyorsult: a provincia déli területein, majd a Duna közelében egyre több település nyert városi rangot. A markomann háborúk (167-180) pusztításai után a 3. század eleje hozott új fellendülést.

A Balaton-felvidéken a sűrű megtelepedés ellenére azonban nem alakultak ki városi rangú települések, így territoriális hovatartozása is bizonytalan: a legközelebbi nagyobb település Gorsium (ma Tác-Fövenypuszta) és feltehetően Mogentiana városa volt. A későrómai időkben, a barbár betörések elleni védekezésként létesített keszthely-fenékpusztai erőd volt az egyik legfontosabb objektum a Balaton partján.
Gorsium az Itinerarium Antonini útikönyve szerint két jelentős útvonal, a Sopianaet Brigetioval, illetve a Sopianaet Aquincummal összekötő belső, diagonális útvonalak csomópontjában helyezkedett el, de közelében haladt el az Aquileiát Aquincummal összekötő főút is.

Az 1. század elején itt létesült katonai tábort lerombolták, miután a határt a Duna vonaláig tolták ki, azonban stratégiailag is értékes elhelyezkedése miatt nem hagyták veszendőbe menni az állami földeket: Aquincumhoz tartozó, városi jogokkal nem rendelkező, azonban vallási szempontból jelentős településsé vált. A császárkultusz szentélyének alapjait már közvetlenül Pannonia provinciának 2. század eleji, két részre osztása után megkezdték: Gorsium ekkor, földbe ásott házaival még szerény, falusias település képét mutatta, ám hamarosan megkapta a városi rangot.
A 170-es évek szarmata támadásai nyomán azonban súlyos károkat szenvedtek épületei, amelyeket Septimius Severus 202. évi látogatására hoztak rendbe. Új virágkorát a 3. század elejétől élte, miután Caracalla is látogatást tett itt 214-ben.

A 260. évi nagy szarmata támadás pedig végérvényesen romba döntötte Gorsiumot is. A provincia újjászervezése csak Diocletianus 284. évi trónra lépésével érkezett el, aki Pannoniába helyezte át székhelyét, és a Herculia néven újraalapított Gorsium ekkor valószínűleg Valeria provincia közigazgatási központja lett.
Mogentiana városa a Hadrianus által i. sz. 124-ben alapított városok körébe tartozik. Ettől a municipiumtól eltekintve a Balaton-felvidék és a Bakony lejtőinek uralkodó gazdasági és települési típusa a villagazdaság volt. Bár a kisváros pontos helye a régészeti feltárások hiányában nem ismert (minden bizonnyal a Somló-hegy környékén keresendő), ám territoriuma egészen a Balaton partjáig futhatott, és még Fenékpuszta is a részét képezhette.

A 2. század folyamán igazgatási körzetében egyre sűrűbb birtokhálózat épült ki, ám idővel a nagybirtokok magukba integrálták a közelükben működő kisebb birtokokat és falvakat is. Néhány, latifundium méretű terület állami vagy császári kézben is lehetett, ez pedig gátat szabott a városok kialakulásának és fejlődésének.
A mai Veszprém és Zala megyékben több száz római kori lelőhely található, ezek közül feltűnően kiugró a villák és egyéb vidéki települések nagy száma, különösen a Balatontól közvetlenül északra eső sávban: az épületek, épületmaradványok gyakorisága, sűrűsége nagy- és középbirtok rendszerre utalhat. Ez minden bizonnyal összefügghet azzal, hogy a szőlő és gabona termesztésére a kedvező környezeti adottságok megfelelő alapot biztosítottak. A kis arányú feltárás miatt (az általam vizsgált 189 lelőhelyből mindössze 27 területén történt ásatás) kevés az ismert alaprajz.

Az építési törmelékek alapján a látszólag egyedül álló épületek valójában inkább egy-egy villa vagy település részei lehettek, vagy akár út menti állomásként (mansio) is működhettek. A Balaton környéki villák között voltak egészen gazdag, nagy pompával és dísszel kiképzett urasági épületekkel rendelkezők (pl. a korábban már bemutatott balácai díszítmények), de voltak szerényebb, dísztelen, kizárólag a célszerűséget szolgáló villák is. Korai veterándeductioval hozható kapcsolatba a pogánytelki villagazdaság, míg a balácait italicus család birtokközpontjának vélik a régészek.
A Balaton-felvidéken a villák mellett a másik legjellemzőbb települési forma a falusias jellegű telep volt: a patakok, források mentén csaknem mindenütt találkozhatunk római kori telepnyomokkal. A jelenségek általában falusias települések földbe mélyített, tapasztott falú, esetleg kőből épült házaihoz, vagy egy-egy földbirtokcentrumhoz tartoznak.

A mai Magyarország területén öt későrómai, belső-pannoniai erőd ismert amelyek a limes mögötti második védvonalként jöttek létre:331 Herculia mellett Környe, Kapospula-Alsóhetény (Iovia), valamint a Balaton környékén Ságvár (Tricciana vagy Quadriburgium) és Fenékpuszta (Valcum vagy Volgum) erős falai magasodtak. A Balaton délkeleti partjának közelében fekvő Ságvár erődjének alaprajzát Rómer Flóris közölte elsőként.

Az 1937-től Paulovits István vezette ásatásból azonban kiderült, hogy az erőd kisebb, mint amekkorának azt Rómer feltételezte. Radnóti Aladár szerint egy nagyobb császári birtok központja volt itt: a földhöz kötött telepeseket (colonusok) ezen a birtokon telepítették le.
A Balaton déli partján a régészeti feltárások tizennégy mai település területén csaknem húsz római korban fennálló lelőhelyet hoztak a felszínre, jellemzően a berkek szélén, a magasabban fekvő szárazulatokon: a Balatonszabadi és Vörs közötti szakasz – különösen Fonyód és Balatonújlak között – csaknem lakatlan volt a római időben, ezen a vidéken a mocsár, a láp uralkodott.
A part mentén számos telep vált ismertté, amelyek a római uralom teljes ideje alatt fennálltak: az 1-2. században állt fenn Fonyód, Fehérbézseny telepe, míg az 1-3. században létezett Balatonszemes, Egyenes-dűlő telepe. A legtöbb telep azonban a 2-3. században (pl. Balatonboglár, Berekre-dűlő és Ordacsehi, Bugaszeg) működött, de 4-5. századi telepek is ismertek. A régészeti irodalom a déli parton elszórtan villákat is említ.


Forrás: Részletek Firnigl Anett - Római kori villák történeti környezetének vizsgálata a Balaton-felvidéken - Doktori értekezéséből