A korai hamvasztásos temetők vizsgálatát megnehezíti az a tény, hogy kevés feltárt és publikált temetőt ismerünk Pannoniában ebből a korból, és ezek is egyenlőtlenül oszlanak meg a tartományban. Eltérő az egyes temetőknél a feltárás során megfigyelhető jelenségek rögzítésének értéke is. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a még csak rövid idő óta a birodalomhoz tartozó területen a temetkezési rítus is változatosabb volt, erősebben színezték a helyi hagyományok, és így a szétszórtan elhelyezkedő ismert temetőkből nem lehet az egész provinciára érvényes, általános rítusra következtetni.
Délnyugat-Pannoniából sok és jól feltárt, pontosan megfigyelt temetőrész áll rendelkezésünkre,) de ezek viszonylag kis területen, a Száva - Krka környékén csoportosulnak. Jelentős vizsgálati lehetőségeket nyújt az emonai temetők közel 2400 sírja, melyek mintegy fele jól feltárt, pontosan megfigyelt. Nyugat-Dunántúlon Savaria, Arrabona és Brigetio néhány temetőjét vizsgálhatjuk csak, valamint a Dunántúl északnyugati részéről két-három sírból álló temetőrészeket. Ezek közül is az arrabonai és brigetiói feltárások régiek, nélkülözik a legalapvetőbb megfigyeléseket is, anyaguk zavaros, közlésük csak a leltárkönyvek adatai alapján történt.
A keszthely-újmajori temetőnek is csak anyagából ismerünk valamennyit, sírösszefüggései bizonytalanok. Pannonia keleti részéről alig ismerünk korai temetőket. Aquincum temetőiből csak a Bécsi úti temető bizonyos vonatkozásait közölték ellentmondó sírösszefüggésekkel és az arany-hegyiároki temető egy sírját, valamint temetőtérképét. Ismerünk még néhány sírt eraviscus területről, valamint a kékesdi temetőt, a vasasi temető három sírját" és az intercisai temető régi feltárásából néhány sírt."
A Dráva-Száva közének keleti részéről szinte semmit. A dunántúli temetők megfigyelésértékére jellemző, hogy csak Kékesden figyeltek meg melléklet nélküli sírokat, holott ezek nyilván minden temetőben voltak, de a régi ásatások a kis csont- és hamutömeget nem vették észre, vagy ha észre is vették, nem regisztrálták.
A korai, hamvasztásos temetőkre általában érvényes, hogy elsősorban a városból kivezető utak mentén helyezkednek el (pl. Emona, Savaria). Természetes, hogy a temetők növekedésével ez a szabály egyre kevésbé tartható be, és azokon a településeken, ahol nagyméretű temetőfeltárások folytak, megállapítható, hogy a temetők lassan körülölelik a települést (pl. Intercisa).
Sajnálatos, de a legtöbb pannoniai településnek és temetőnek nem ismert oly mértékben a topográfiája, hogy a temetők elhelyezkedését pontosan meg lehetne állapítani. Arrabona, Brigetio, Savaria sokszor idézett temetőtopográfiái általában kisebb feltárt temetőrészek, és néhány közbeeső feltárt sír elhelyezkedésének figyelembevételével spekulatív alapon készültek.
Az alapvető rítus a hamvasztás. Ennek a rítusnak igen sok változata lehetséges. Maga a hamvasztás történhet központi égetőhelyen, ustrinumon, vagy történhet oly módon, hogy a máglyát a sír mellé vagy a sírba rakják, és égetés után a hamvakat csak belehúzzák a megásott sírba, vagy éppen a sír fölé épített máglya esetén magától beleroskad az elégés után a sírgödörbe. A hamvakat helyezhetik urnába: urnás sír vagy egyszerűen a mellékletek közé: szórt hamvas temetkezés. Az urna lehet kő (ossuarium), üveg vagy agyagedény.
A mellékletek mindegyikét elégethették a máglyán a halottal együtt, vagy csak egyeseket, vagy egyet sem. A sírépítésnek is igen sok módozata van: kő-, tégla-, földsír, egy- vagy kétkamrás sírok, padkás sír stb.
A felsorolt rítusbeli sajátságok mindegyike azonban csak pontos ásatási megfigyelések esetén ismerhető fel. A Drávától északra eső területen feltárt temetőknél ezek a megfigyelések általában hiányoznak. A déli területek jó megfigyeléseiből azonban nem jogos mert, mint azt egy kis terület jól feltárt, megfigyelt temetői mutatják, még egy kis területegységen belül is vannak a rítusnak csak egy-egy településre jellemző sajátságai."
Elképzelhető, bár egyelőre csak néhány helyen bizonyítható, hogy az egyes törzseknek is vannak csak rájuk jellemző rítusbeli sajátságai (a latobicusok házurnái és talán az eraviscus kocsi-temetkezések). Jelenlegi adataink tehát csak azt bizonyítják, hogy a temetkezés rítusa rendkívül változatos lehetett, és a sokféle változatnak csak töredéke rekonstruálható jelenlegi ismereteink alapján.
Kőből épített vagy kövekkel körülrakott sírokat Dél-Pannoniában figyeltek meg, Straza, Novo Mesto, Brsljev, Roje pri Sentjerneja, Dolenje Polje, Vek pri Kriza, Globodol, Ribnica, Regerca Vas, Emona temetőiben. Néhány esetben az épített sír belül fallal két részre volt választva, az egyik részbe az égett csontokat rejtő urnát, a másikba a mellékleteket helyezték.
A Drávától északra eddig ilyen sírépítési mód nem került napvilágra. Mannersdorfban a temető alaprajza azt sejteti, hogy az egyes sírokat vagy inkább sírcsoportokat fából épített kerítések vették körül. Hasonlóan fával vették körül (kerítés?, kunyhó?) a halimbai sírokat is, ahol már a terület leletszegénysége is valószínűvé teszi az objektum településként, a kör alakú és négyszögletes foltok házként való meghatározását.
A mannersdorfi temetőalaprajz közlése után teljes biztonsággal kimondhatjuk, hogy itt is temetőről és nem településről van szó. Van néhány téglából épült sír is Néha a sír falát ki is tapasztották (pl. Győr-Nádorváros). Az ossuarium és a kőládasír ritka (Kleinvarasdorf, Ribnica, Savaria, Kertész utca, Savaria, Rumi út, Balaton-vidék), s egyelőre csak Pannonia nyugati részéről ismeretes.
A sír falai gyakran kiégtek. Ennek oka lehet a sír rituális megtisztítása égetéssel, vagy az, hogy amikor a máglya maradványai égett csontokkal, mellékletekkel a sírba kerültek, még nem hűltek ki, és kissé kiégették a sír falát és alját. Az egyes esetekben csak gondos megfigyelések dönthetik el, hogy a két változat közül melyik valószínű. Előfordulnak padkás sírok is. Az intercisai padkás sírok körül kialakult vita - ti. hogy nyugati vagy keleti csoportok hozták-e magukkal ezt a rítust - nem tudta egyértelműen eldönteni ezek származását. Azóta Dél-Pannoniában olyan falazott sírok is előkerültek, ahol a padka kőből volt elkészítve (Brsljev és Straza), lehettek tehát e rítusnak pannoniai előzményei is. Lehet azonban e rítus kialakulásának oka az, különösen ott, ahol a padka csak a homokba van vágva, hogy a mély sírt a laza homokba csak lépcsősen lehetett jól elkészíteni.
Az urnák lehetnek kő-, üveg- vagy agyagedények. Az ossuariumokról már esett szó. Az üvegurna ritka, és inkább csak jelentősebb kereskedelmi központokban található (Emona). Az agyagurnáknak sok változata van. Előfordul, hogy egy sajátos edényformát készítenek erre a célra, amely rossz, erősen pelyvás anyaga miatt háztartási célokra nem is használható (Pristava pri Trebnjem).
Többnyire azonban valamelyik nagyobb méretű háztartási edényforma, fazék vagy gabonatartó edény válik urna funkciójúvá. Megfigyelhető azonban, hogy egyes zártabb településegységekben azonos jellegű edényeket használtak urnának, pl. a Száva-Krka közötti területen a hengeres nyakú fazekakat. Emellett vannak széles körben elterjedt, általánosan urnának használt típusok, pl. a magas, fésüléssel díszített, egyébként fazékformájú edények. Egy-egy területen, esetleg településen sajátos urnahasználat is kialakulhatott. Emonában pl. a különböző helyeken, különféleképpen eltört amphorák lesznek sok esetben az urnák, amelyekbe vagy belehelyezik a hamvakat, vagy a földre helyezett hamvakat ezekkel borítják le.
Különleges, sajátos, eleve rituális célra készült edények Dél-Pannoniában a házurnák, amelyek használóiban a forma elterjedése alapján a latobicusokat ismeri fel P. Petru. Az urnasírokat lassanként felváltják a szórt hamvas sírok. A folyamat fokozatosan megy végbe, míg a dél-pannoniai I. századi temetőkben alig akad szórt hamvas sír, addig pl. az Aquincum-Arany-hegyiárok II. századi temetőjében a 260 sírból mindössze 3 volt urnasír. A szórt hamvas rítus változatainak regisztrálását csak aprólékos megfigyelések tennék lehetővé. A jelenleg ismert, általában régi, rosszul feltárt temetők anyaga erre nem nyújt lehetőséget.
A kora császárkori nagyobb sírszámú, hamvasztásos temetők szinte mindegyikében akad néhány csontvázas sír. Ezek a sírok általában nem tekinthetők a későbbi csontvázas rítus előfutárainak, mivel, ha egyáltalán vannak mellékleteik, azok a hamvasztásos sírok mellékleteivel egykorúaknak látszanak, de gyakoribb eset, amikor mellékleteik nincsenek, ezért datálhatatlanok.
Mellékleteik hiánya alapján lehetnének a legszerényebb réteg halottai is, akiknek még máglyára sem telt, valószínűbb azonban, hogy az egyedülálló csontvázas temetkezéseknek rituális oka van, hiszen ismerünk családokat Rómában, amelyek a hamvasztásos temetkezés korában is mindvégig csontvázasan temetkeznek. Annál is inkább valószínűnek látszik ez a feltételezés, mert a bennszülött lakosság kelta részének temetkezési rítusa a foglalás időpontjában csontvázas volt. Jól tükrözik ezt a kettősséget az eraviscus terület (Fejér, Tolna megye) korai birituális temetői, ahol egyazon temetőben kerülnek elő a római kori kelta - eraviscus - mellékletekkel (pecsételt tál, csokor, illetve szárnyas fibula) ellátott csontvázas, illetve hamvasztásos temetkezések.
A mellékletadás a rítuson kívül mindenkor a gazdasági helyzet függvénye is. Jól illusztrálja ezt a tételt az emonai temetők hatalmas leletanyaga. Az I. században, amikor mint a borostyánút jelentős kereskedelmi centruma, Emona gazdasági virágkorát éli, a sírokba nagyszámú mellékletet helyeznek, köztük drága importdarabokat (sigillaták, üvegek stb.), ez a mellékletadás azután egyre csökken, mennyiségét és minőségét illetően egyaránt, míg a II. század végén már csak néhány gyenge minőségű kerámia kerül a sírokba. Ez a változás nyilván Emona kereskedelmi súlyának csökkenését jelzi, a borostyánút másodlagossá válását, a Duna vízi útja jelentőségének növekedésével.
Az elszegényedés nem lehet olyan mértékű, mint amit a sírok tükröznek. Ez a tükör mindig kissé negatív irányban torzít, ti. a lakosságnak valószínűleg módja van még bizonyos fényűzési cikkek megvásárlására, csak kisebb mértékben, és ezért inkább az élők használják, nem helyezik a halottak mellé a sírokba.
A legáltalánosabb melléklet a kerámia. Elsősorban a rendkívül változatos házi kerámia, amelynek formaadása szinte területenként változik. A terület ipari széttagoltságát illusztrálja az olyan sajátos helyi kerámiaművesség, mint például a vasasi temető besimított díszítésű egyedi kerámiája. Természetesen elsősorban a tálalóedények, tál, korsó, bögre, és csak ritkábban a konyhaedények, fazék, hombár kerülnek a sírokba. Az importkerámia mennyisége a sírokban jelzi a település helyét a kereskedelmi életben. Dél- és Nyugat-Pannoniában gyakori, Kelet-Pannoniában jóval ritkább, itt több olyan temető is van (Kékesd, Vasas), ahol egyáltalán nem kerülnek a sírokba.
Az égett apró fémek, ékszerek stb. csak a gondosan feltárt sírokban figyelhetők meg, ezért jelenlétükből vagy hiányukból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Megtalálásukat az is befolyásolhatja, hogy a helyi szokásnak megfelelően a halottal együtt elégtek, vagy csak égetés után helyezték ezeket a sírba. Általában fibula, csat, veretek a leggyakoribbak. Eszközök igen ritkán kerülnek a sírba.
A fegyvermelléklet szintén ritka. A közelmúltig az volt a kutatás általános álláspontja, hogy mivel a rómaiak tiltották a katona fegyverrel való eltemetését, mert az állami tulajdont képezett, a fegyvermellékletes sírok nem rómaiak, hanem betörő vagy betelepített barbárok sírjai.
A közelmúltban azonban egyre gyakrabban kerültek elő fegyverrel eltemetett férfiak, sokszor egyértelműen római mellékletekkel, ezért ma az a nézet az uralkodó, hogy ezekbe a sírokba a római kori bennszülött arisztokrácia vagy a tehetősebb réteg tagjai temetkeztek.
A mellékletadásnak különös, barbár pompát tükröző formája a kocsi-temetkezés, amikor a halott mellé nemcsak apróbb használati tárgyait teszik, hanem egy teljes, jól felszerelt kocsit és a kocsihoz tartozó lovakat is eltemetik.
Az elképzelés, amely szerint a halál utazás, és a túlvilág valahol messze van, nagyon távol, amit kocsival, csónakkal lehet csak megközelíteni, általános ősi képzet. Pannonia kelta bennszülötteinek körében általánosan elterjedt volt, amit jól bizonyítanak a sírköveken, különösen a boi és az eraviscus területen elterjedt ábrázolások, ahol a halott két- vagy négylovas kocsin utazik a túlvilág felé. Ez az elképzelés az alapja a kocsival való temetkezésnek is. A rítus elterjedése jól körülhatárolható (két kivétel: Petrovina és Poljanec) Pannonia északkeleti része, a Civitas Eraviscorum területe.
A kocsi-temetkezés a II. században terjed el, így az az elgondolás, amely őskori gyökerekből kísérli meg levezetni, a nagy hiátus - mintegy 300 év - miatt nehezen igazolható. A sírok az általában dionysikus jelenetekkel gazdagon díszített kocsin kívül sok egyéb értékes mellékletet is tartalmaznak, áldozati felszerelést, importált edényeket és üvegeket. A mellékletek az életforma romanizálódását hitethetnék el, ha nem állna ezzel szemben a pompás készletek, kocsi, lovak - a halott tiszteletére történő - elpusztításának barbársága.
Felszínesen romanizált, kisszámú, igen gazdag réteg, az eraviscus törzsi arisztokrácia temetkezési szokása lehetett, mely megfelelvén a túlvilág elképzelésnek és a római segítséggel frissen szerzett gazdagság fitogtatásának, valószínűleg nem a több évszázada nem gyakorolt szokásra való visszaemlékezésként, hanem egyszerűen divatként terjedt el.
A sírhely megjelölésének sajátos formája a halom-sír. Pannoniában a rítus elterjedési területe elsősorban a Noricummal határos vidék. A halomcsoportok legsűrűbben a Dráva és a Répce közti területen fordulnak elő, ritkábban a határvidék északi, a limeshez közelebb eső területén. A nyugati területen tapasztalható gyakorisághoz képest szórványosan fordulnak elő Kelet-Pannoniában, elsősorban Fejér, Tolna, Baranya megye területén. Gyakorta kerülnek elő a hegyvidék lábánál, dombos területen, ritkábban a síkságon. Hasonló jelenséget figyeltek meg a Rajna-vidéki és belgiumi halmok esetében is. Római jellegű települések, városok, táborok közvetlen környékén csak kivételesen (pl. Zalalövő) fordulnak elő.
Egy-egy halomsíros temetőben a halmok száma igen változó. Az eddigi legnagyobb temetőben 50 halmot figyeltek meg, de az eddig regisztrált halmok mintegy egyharmada egyedül áll. A halmok mérete változatos, 3,5 m átmérőjű 0,2 m magas halmoktól 25 m átmérőjű 3,5 m magas halmokig terjednek adataink.
A halmok belsejében a hamvasztásos temetkezés minden formája megtalálható - így a szórt hamvas sír, az egykori járószintre vagy gödörbe helyezve, urnasír, kőláda-sír, kövekkel szabálytalanul körülrakott sír. Ezeken kívül a csak ebben a sírtípusban elképzelhető sírformák, a kerek, falazott sírkamrák kupolával, négyszögletes, bolthajtásos sírkamrák, az egykori járószint alá mélyített sírkamra dromossza1. A kőből épített, falazott formák Pannonia nyugati területeire jellemzőek, Kelet-Pannoniában az eddig feltárt halmokban egyszerű urna vagy szórt hamvas sírok kerültek elő.
A mellékletadás mennyisége és minősége változó. Egyetlen, az egész területre érvényes, igen fontos jellemzője az, hogy nem kapcsolódik több szállal a római kort megelőző anyagi kultúrákhoz, mint bármelyik más, nem halomsíros hamvasztásos temető leletanyaga. Elsősorban és döntő többségben helyben készült kézműipari termékek, kerámiaedények, bronzékszerek kerülnek a sírokba, ezek a tárgyak azonban már római provinciális ízlést tükröznek, legfeljebb távoli eredetüket lehet a római kort megelőző időszakban keresni (pl. kerámián besimított dísz, szárnyas fibula stb.).
A kereskedelmi útvonalak mentén fekvő halomsírokból importtárgyak, sigillaták, üvegek, bronzedények kerültek elő, de a leletanyag legnagyobb részét itt is helyben készült darabok teszik ki.
A halomsíros temetkezés megjelenését birodalom-szerte az I. század közepére, második felére teszik a kutatók. Ebben az időben a romanizáció terjedésével párhuzamban vagy esetleg kapcsolatosan tűnik fel a rítus a Rajna-vidéken, Belgiumban, Dél-Angliában. A pannoniai kutatás is általában erre az időpontra, az I. század közepére keltezi a halmos temetkezés szokásának megjelenését Nyugat-Pannoniában, míg kelet-pannoniai feltűnését a II. század elejére, a terület romanizációs fokában tapasztalható fáziseltolódásnak megfelelően. Újabban felmerült a nyugat-pannoniai halmok esetében egy még korábbi - I. század első fele - keltezés lehetősége a magdalensbergi telepen megfigyelt halomsíros temető alapján.
A szokás virágkora az I-II. század fordulója, illetve a II. század eleje Nyugaton, a II. század közepe Kelet-Pannoniában. Ezután egyre kevesebben temetkeznek ily módon, a II. század végére a szokás lassan megszűnik. Biztosan a markomann háborúk utáni időből származó halomsírt eddig mindössze egyet közöltek, ez Becsehely-Pola. Egyes kutatók a szokás megszűnését a csontvázas temetkezésre való áttéréssel hozzák kapcsolatba, ez a feltételezés nem látszik valószínűnek, hiszen a csontvázas temetkezés nyilvánvalóan nem zárja ki azt, hogy a sir fölé halmot emeljenek, mint ahogyan ez a dél-angliai halmok esetében tapasztalható is.
A halomsíros temetkezés szokásával kapcsolatban még igen sok a nyitott kérdés. Tulajdonképpen még a jelenleg ismert elterjedési terület is vitatható. Felmerült ugyanis az úgynevezett elsimított halmok problémája. A halomsírok a megfigyelések szerint nemcsak Pannoniában, hanem másutt is elsősorban a dombos, hegyes vidéken kerülnek elő nagyobb számban, de ezt a jelenséget eddig általában a halomsírok retardáló jellege jellemzőjeként értékelték. Lehetséges azonban a jelenségnek más magyarázata is, hogy ti. a szokás megvolt a sík vidékeken is, itt azonban a közel kétezer éves mezőgazdasági művelés elsimította, megszüntette a kisebb halmokat.
Elképzelhető tehát, bár csak közvetett bizonyítékokkal igazolható, hogy Kelet-Pannoniában is sokkal több halom volt eredetileg, mint az ma látható. Vitatható a halomsíros gyakorlatot követő réteg gazdasági súlyának homogenitása is. Hiszen nyilvánvalóan erősen különbözött a nagyméretű inotai halmokba kocsival, lovakkal, sok importtárggyal temetkező család gazdasági helyzete és pl. a zalalövői apró halmok alá jelentéktelen mellékletekkel temetkező családoké.
A vita azonban legerősebben az eredet kérdése körül hullámzik. A probléma a rendelkezésünkre álló adatok ellentmondásos mivoltában rejlik. A rítus a bennszülött lakosság körében terjed el, ez arra mutatna, hogy autochthon eredetű. Azonban a római kort közvetlenül megelőző évszázadok temetkezési szokásai közt nincs meg.
A Hallstatt-kori halomsírokig terjedő négy évszázadnyi hiátust igen nehéz bármilyen magyarázattal (kelta hatás stb.) áthidalni. Ellentmondásos eredményre jutunk, ha az elterjedési területet az illír-pannon, illetve kelta törzsi területekkel próbáljuk összevetni. Maga a szokás - mivel a La Téne-korban hiányzik, és csak a Halstatt-korban van meg - inkább illír-pannonnak tekinthető, a római korban viszont éppen a jobban elkeltásodott területeken mutatható ki, a klasszikus pannon területeken hiányzik.
A halomsíros temetkezés szokása a romanizációval együtt terjed, nemcsak Pannoniában, hanem a birodalom más területein is, olyan területeken, amelyek bennszülött lakossága területenként más és más, és amiket a történelem során először a Római Birodalom kapcsol be. Ezek a tények a szokás római kapcsolataira, esetleg eredetére látszanak utalni, ha nem mondana ennek ellent, hogy tisztán római jellegű települések, városok, katonai táborok temetőjeként csak kivételesen fordul elő.
A rítusnak akár autochthon, akár római eredetét akarjuk bizonyítani, mindkét esetben a hagyományozás módja marad magyarázatlanul. Autochthon eredeztetés esetében a négy évszázadnyi hiátus és a különféle őslakossággal rendelkező provinciákban való egyidejű fellépés megmagyarázhatatlan. A rómaiaktól való átvétel esetén az az elképzelhetetlen, hogy hogyan tud egy népesség olyan szokást elterjeszteni, amit maga nem gyakorol. A vélemények a két fentebbi lehetőség közt oszlanak meg, vagy az illír-pannon alapokból való származást igyekeznek igazolni," vagy a római hatást, vagy esetleg a kettőt együtt, a római hatásra végbemenő „illír reneszánsz" tünetét látják e rítus felelevenedésében.
Ha azonban más oldalról közelítjük meg a problémát, felvethető az a kérdés is, hogy ilyen nagy területen igen sok etnikum által gyakorolt egyszerre vagy rövid időn belül fellépő, szinte magától adódó gondolat - a sír halommal való jelölése - esetében szükséges-e egyáltalán az eredet kérdését kutatni. Nem lehet-e itt egyszerűen valamiféle temetkezési „divatról" beszélni, amely végigfut a birodalom északi határprovinciáin, és amelynek bármiféle etnikai vagy történeti jelentőséget tulajdonítani felesleges.
A sokféle elméleti megoldáskísérlet mellett az anyag szisztematikus, minden vonatkozásra kiterjedő feldolgozása mind ez ideig nem történt meg. Továbblépés a probléma megoldásában csak ettől várható. A csontvázas temetkezésre való áttérés módja nem követhető, mivel a rítusváltás idejéből kevert rítusú átmeneti temetőink nincsenek. Ez nemcsak pannoniai, hanem általános birodalmi jelenség. A jelentős rítusváltás ugyanis éppen akkor ment végbe, amikor a birodalom politikai és gazdasági válsága következtében a provinciák közötti import minimumra csökken, a pénzforgalom akadozik. Ezek a gazdasági nehézségek még negatívabban tükröződnek a mellékletadásban. Ez lehet az oka, hogy a III. századi temetkezések szinte teljesen hiányoznak.
Csak olyan temetőkből ismerünk III. századi sírokat, amelyeket az illető település kezdetétől használnak (Emona, Intercisa stb.). Külön álló csak a III. században, tehát a rítusváltás idején használt temetőink nincsenek. Ez csak oly módon magyarázható, ha feltételezzük, hogy az említett gazdasági nehézségek miatt csak jellegtelen, helyben gyártott, tehát nehezen datálható tárgyak kerülnek a sírokba, érmek pedig egyáltalán nem. Így azután a III. századi temetkezéseket nem lehet kiválasztani a II. századi, illetve a IV. századi temetők jellegtelen, szegény sírjai közül. Éppen ezért a rítusváltás módjáról egyelőre szinte semmit sem tudunk. Oka hasonlóképpen nehezen megközelíthető.
A felsorolt okok miatt nem ismerjük a Pannoniában kialakuló csontvázas rítus sajátosságait sem a IV. századnál korábban. Ezért csak nagy körültekintéssel szabad a IV. századi temetőkben a helyi rítustól az esetleges idegen elemeket elkülöníteni.
A IV. századból igen gazdag és jól elemezhető anyag áll rendelkezésre. Az 1965-ig publikált jelentős anyag összegyűjtése és részletes elemzése már megtörtént.» Az elmúlt 15 évben azonban újabb, jól feltárt, pontosan megfigyelt temetők egész sora került közlésre.
Az új feltárások nem cáfolták, inkább erősítették a korábbi elemzés eredményeit. E temetők megoszlása az egykori Pannonia területén szintén aránytalan. A legtöbb sírt Valeriából ismerjük. Kevesebbet Pannonia Primából, Savia és Pannonia Secunda alig néhány sírral szerepelhet az összeállításban.
Topográfia
A IV. századi temetők már nem a város falain kívül, attól jelentős távolságra terülnek el, hanem közvetlenül a városfalakig húzódnak, sőt a század vége felé már a települések felhagyott részeit is elfoglalják. Aquincumban, Intercisában, Sopianaeban," Gorsiumban és más helyeken korábbi épületek közé és mellé temetik a halottakat.
Aquincumban arra is akad példa, hogy az igen sekély sírt egy korábbi út fölötti törmelékrétegbe ássák. A sírok csak olyan helyeken kerülnek érintetlen földbe, ahol a település kis kiterjedése miatt a beépített terület közvetlen közelében még nagy üres területek állnak rendelkezésre (Tokod, Pécs környéki temetők stb.).
Bolygatás
A temetőkben megfigyelt bolygatás mértéke bizonyos szabályszerűséget mutat. Minél közelebb van a temető használatának időpontja ahhoz az időszakhoz, amikor a temetőhöz tartozó település rendje megbomlott, és lehetővé tette a sírrablásokat, annál több sírt találunk megbolygatva (szinte bolygatatlan a század közepén használt Keszthely-Dobogó, erősen bolygatott a IV-V. század fordulóján használt táci temető).
Ez érthető, ismerve a késői temetők viszonylagos szegénységét, ahol a rablást eredményesen csak azok kísérelhették meg, akik pontosan tudták, hogy a sok melléklet nélkül, illetve szegényes melléklettel eltemetett halott közt melyik az a néhány kivételesen gazdagon ellátott sír, amelyet érdemes megbon-tani. A helybeliek által elkövetett rablások viszont csak olyan időszakban képzelhetők el, mikor a település rendje már kezd felbomlani.
Tájolás
A tájolást illetően két szempont lehet jellemző egy temetőre: a tájolás iránya és rendszere. A tájolás iránya Pannoniában döntő többségben nyugat-keleti, illetve pontosabban délnyugat-északkeleti. Néhány, a század közepén használt, elsősorban vidéki temető tájolása kelet-nyugati. Mivel azonban ezek egyébként nem térnek el sem leletanyagukban, sem rítusukban az általános pannoniai képtől, nem alkothatnak külön csoportot.
A nyugat-keleti tájolás a század végére válik általánossá, mégsem tekinthető a keresztény sírok jellemző tájolásának, mert bár a század során a kereszténység jelentős előretörésével kell számolnunk, semmi esetre sem lehet a vallásban oly mértékű egyöntetűség, mint azt a késői temetők teljesen homogén tájolása mutatja.
A tájolás rendszerében a városias jellegű települések és a kisebb vidéki települések temetői közt jelentős különbség van. A vidéki temetők általában nem fő világtájak szerint és 60-70°-os ingadozással vannak tájolva, ami pontosan a Nap egy év alatt változó állása szerinti tájolást jelent. A városi temetők tájolása kötetlenebb.
Általában vagy pontosan azonos irányban, nyilván valamilyen objektumhoz, vagy meglehetősen nagy ingadozással, szinte minden irányban tájolják a sírokat, esetleg valamiféle parcellarendszer alapján (Intercisa), vagy esetleg a temető jelentős sírját sugarasan veszi körül a többi sír (Sirmium, Synerotas temető). Idegen etnikum különválasztására a tájolás vizsgálata nem alkalmas.
Rítus
Az alapvető rítus csontvázas, a hamvasztás szokása teljesen megszűnt, a több ezer csontvázas sír között mindössze 3-4 hamvasztott rítusút találhatunk. A csontvázas temetkezés kevesebb variációt tesz lehetővé. Változatok legfeljebb a sír elkészítésében mutatkoznak. A szarkofág igen ritka. Az előkerült szarkofágok nagyobb része korábbi darabok újrafelhasználása, és így gyakoribb a már hosszabb ideje magasabb színvonalon élő közösségekben (Aquincum, Intercisa stb.).
Az újonnan készített szarkofágok díszítetlenek - hiszen földbe ásásra vannak szánva - és a temető sírjainak mindössze 1-2%-át teszik ki (pl. a táci temetőben 439 sírból 2). Gyakrabban használt sírforma az ún. épített sír. Vakolatba rakott kő- és téglatörmelékből összeállítva, külseje, belseje néha elsimítva, bevakolva, speciális esetekben (pécsi ókeresztény sírok) festve is. Szintén gyakori a tegulákból doboz vagy háztető alakra összeállított sír. Ez a sírtípus is általában jelentősebb települések temetőiben gyakori, olyan helyeken, ahol egyébként is használnak tegulát.
A leggyakoribb a földsír, a többé-kevésbé szabályosan földbe ásott üreg. Néhány esetben padkás (Intercisa, Tokod), illetve aknasír (Somogyszil) is került elő. Koporsót csak igen ritkán figyeltek meg (Intercisa).
Mellékletek
A halottak mellé tett anyag egységes. Csak az ipari vagy kereskedelmi szempontból jelentősebb szerepet játszó településeken mutat kisebb változatosságot (pl. Intercisában vagy a század végén Sopianaeben).
A legjellemzőbb melléklet az ékszerféle, nőknél a fülbevaló, nyaklánc, karkötő együttes, férfiaknál a fibula, csat, szíjvég. Az edénymelléklet, üveg vagy kerámia ritkább. Az edények közül csak korsó és bögre, valamint néhány esetben tál kerül a sírokba. Az eszközmelléklet feltűnően kevés. Igen gyakori melléklet az érem. Különösen kisebb települések temetőiben néha 1 sírba 20-22 érem is kerül (pl. Zengővárkony).
A mellékletek elhelyezése is egységes. Az ékszereknél ez természetesen a viseletet tükrözi, néha az egész provinciára érvényes szabályokkal. A karkötők viselésének erősen kötött rendje van, a jobb karon általában egy, ritkábban több kígyófejes, a bal karon több csont-és bronzlemez, esetleg vas karkötőt hordanak. Érdekes, hogy a férfiak „ékszer"-mellékletei a század vége felé haladva egyre gyakrabban nem a viseletnek megfelelő helyen, hanem a lábnál vagy a lábakon kerülnek elő.
Az edénymellékletek helye a halott jobb oldala, gyakrabban lábnál, ritkábban a medence vagy a felsőtest mellett. A mellékletekre és elhelyezésükre vonatkozó szabályok a gyereksírokra nem érvényesek. Ezekbe szokatlan tárgyak, pl. nagyméretű vaseszközök is kerülhetnek, a szokásos tárgyak, kerámia stb. elhelyezése viszont teljesen kötetlen. Ezért a gyereksírok különlegességeit a temetkezés szubjektív vonásai közé kell sorolni, és csak megfelelő körültekintéssel szabad értékelni.
Kétfajta mellékletről külön is érdemes szólni, jelentősége, illetve feltételezett jelentősége miatt. Egyik a hagymafejes fibula. Általában katonáknak tulajdonított melléklet. Elterjedése azonban nem esik egybe az erősen militarizált területtel, viszont összpontosul a bürokratikus apparátus központja kör-zetében.86 Ha ezt a megfigyelést összevetjük a késő antik ábrázolásokon megjelenő hagymafejes fibulát viselő személyek feltételezhető hivatalával, akkor a hagymafejes fibulát nem vagy legalábbis nemcsak katonai viseletként kell értékelni.
Korsó-pohár együttes
Ezt az együttest bizonyos megfigyelések, valamint a pécsi festett sírkamra ábrázolása alapján mint a keresztény sírok jellemzőjét értékeli a magyar kutatás.88 Ellene szól azonban ennek az értékelésnek két fontos tényező. Egyrészt az, hogy az egész provinciában általános edénymelléklet éppen ez a két forma, amelyek egyedül vagy együtt, kerámiából vagy üvegből, gyakran kerülnek a sírokba, tehát a halottak valamiféle vallási elkülönítésére nem alkalmasak. Másrészt, ha feltételeznénk, hogy a korsó-pohár együttes a halott keresztény vallására utal, akkor ennek az együttesnek a század során előrehaladva egyre több sírban kellene előfordulnia, hiszen a IV. században a kereszténység jelentős előretörésével kell számolni. Ez azonban nem így van.
A század végén használatos temetők közül ugyanúgy, ahogyan az a század elején megfigyelhető, egyesekben több, másokban kevesebb ilyen melléklet kerül elő annak megfelelően, hogy van-e fazekasipar a településen, vagy nincs. Így más jellemzőt kell keresni a keresztény sírok különválasztására. Feltétlenül olyan mellékletet vagy rítust, melynek előfordulása a század során emelkedő tendenciát mutat. Van ilyen változás, és ez a halott ruházatát érinti.
A század során előrehaladva ugyanis egyre gyakoribb a férfisírokban, hogy a ruházathoz tartozó fémtárgyak, fibula, csat, szíjvég nem a viseletnek megfelelően van elhelyezve, vagyis feltehető, hogy a halottat olyan ruhában, esetleg halotti ingben temették el, amire ezeket nem lehetett felcsatolni. A változás elsősorban a férfisírokat érinti. Megfigyelhető az is, hogy a század vége felé egyre több férfit temetnek el mellékletek nélkül.
A IV. század során egzisztenciális kérdéssé vált kereszténység természetes, hogy inkább érinti a férfilakosságot, mint ahogyan ez más területen, a keresztény nevek elterjedésével kapcsolatban is bizonyítható volt.
Etnikum
Érdekes módon, ha a temetőket pénzforgalmuk alapján keltezzük, ritka esetben jutunk a század 30-40-es éveinél korábbi időpontra. Ennek okát azonban nem abban kereshetjük, hogy ezeket a temetőket valóban csak a 330-340-es években kezdték volna használni, inkább abban, hogy Pannoniában a tetrarchia kori és kora constantinusi pénzforgalom mindenütt igen alacsony, így e korszak érmei nem kerültek a sírokba. Mégis valószínűleg a temetők használatának ilyenforma látszólagos késői megkezdése indíthatta a kutatást egy nyugati betelepítés feltételezésére.
Hozzájárulhatott ehhez az a már említett tény is, hogy nem ismerjük a III. század második felének pannoniai rítusát, így nehéz eldönteni, hogy milyen rítuselemek tekinthetők helyinek, illetve idegennek. Ennek a nyugatról való betelepítésnek a feltételezése I. Constantinus vagy II. Constantius alatt, napjainkig visszatér a temetőpublikációkban. A betelepítés tényének cáfolata igen egyszerű.
A feltételezett területen, a Rajna-vidéken, azok a tárgyak, amelyek alapján a betelepítést feltételezték (csavart és csont karkötő, bizonyos gyöngyformák, hosszúkás vaseszközök) nem ismeretesek, vagy csak igen szórványosan kerülnek elő, vagy annyira egyszerű, általánosan használt típusokról van szó, amelyek mindenütt megtalálhatók a Római Birodalom területén. Mint analógiák csak azért kézenfekvőbbek a nyugati darabok, mert ezen a területen több feltárás történt, az anyagot publikálták, és nálunk is hozzáférhető. Az illető terület, a Rajna-vidék rítusa azonban nálunk teljesen idegen. Míg Pannoniában elsősorban ékszerek kerülnek a sírokba, a Rajna-vidéken inkább edények, igen szép, drága üvegek és sok kerámia. Az éremmelléklet Pannoniában gyakori, a Rajna-vidéken igen ritka, szinte ismeretlen.
A feltételezett kibocsátó terület tehát anyagában és rítusában egyaránt idegen. De van-e szükség egyáltalán betelepítés feltételezésére? A temetők részletes elemzése azt mutatja, hogy a rítus homogén, legfeljebb a városi és falusi jellegű települések mutatnak kisebb eltéréseket, amelyeket részben a város jobb ellátása, részben a falu kötöttebb társadalma indokol. A leletanyagban mutatkozó különbségek kicsik, és az egyes területek helyi iparának eltérésein alapulnak. Jelentéktelen változtatásokkal készítik és helyezik sírba ugyanazokat a tárgyakat szerte a provinciában.
A homogén rítus és tárgyi anyag nyilván homogén népességet takar. Idegen népelemek egyelőre nem mutathatók ki, legfeljebb idegen egyedek, de ezek is csak az igen késői időkben. Napvilágra került Pannoniában néhány múmiasír is, leleteik alapján a IV. századra keltezhetők.
Lányi Vera