logo

XV Martius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Szentélyek - Intercisa

Intercisában jött létre Pannonia Inferior legjelentősebb auxiliaris erődítménye. A Duna fölé magasodó löszfalon építették meg, ahonnan jól belátható volt a Duna másik oldala. A markomann-szarmata háború után Kr. u. 176-ban került ide a cohors I milliaria Aurelia Antonina Hemesenorum. Szír katonáinak megjelenésével terjednek a keleti kultuszok a csapatoknál és a letelepedett veteránok alkotta szír coloniában.

A Kr. u. 200-as évekre tehető a település virágkora, az auxiliáris tábor körül a keleti betelepülők hozták létre a nagy kiterjedésű canabaet. Intercisa területén valószínűleg három Mithraeum is működhetett, egyiküket a tábortól délre a limes út nyugati oldalánál tételezik fel az ott fellelt számos emlék alapján.
A település Mithras-szentélyét a régészeti kutatásoknak mindmáig nem sikerült megtalálni, jóllehet az emlékek lelőhelyeinek áttekintése, egyértelműen mutatta, hogy az az Öreghegyen volt, azon a területen, ahol a 20. század elején Nyuli József szőlője feküdt. Erről a parcelláról, illetve a vele esetleg szomszédos Nyuli Márton féle szőlőből származik ugyanis a ma ismert Mithras-emlékek több mint fele Intercisa területéről.



Forrás:
Részletek Vágási Tünde (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, történelem szak, ókortörténet) A pannoniai katonaság vallási élete a principátus korában. Mithras és Jupiter Dolichenus-kultuszának feliratos emlékei című Diplomamunkájából