Pannonia területe a mai Dunántúlra, a Dráva-Száva közére, a Bécsi-medencére, az alsó¬ausztriai Burgenlandra és a Szávától délre eső sávra - Szlovénia keleti, illetve Horvátország északi részére - terjed ki. A tartomány határát a mai Bécs és Belgrád közötti Duna-szakasz jelentette.
Pannonia meghódítása, amelyet elsősorban politikai és hadászati okok indokoltak, semmint a gazdasági tényezők, több részletben történt: a későbbi Pannonia provincia területén a Szávától délre eső részeket i. e. 12. és i. sz. 8. között elsőként Augustus (i. e. 30-i. sz. 14.) legioi érték el, majd Tiberius császár (i. sz. 14-37.) hódításai már a Dráva-Száva közére is kiterjedtek.

Pannonia jelentőségét Róma számára elsősorban Itália védelme határozta meg: az Alpok természetes védővonalat jelentett, azonban az Adriát (Mare Hadriaticum, Aquileia városa) a Balti-tengerrel (Mare Suevicum, Kaup vagy Truso városa, ma Mokhovoye) összekötő Borostyánkő út vonaláról támadható volt, ezért fokozatosan a Duna mai magyarországi vonaláig terjesztették ki fennhatóságukat. Ez a sáv azonban csak a Vespasianus (69-79) és Traianus császársága (98-117) közötti időszakban épült ki olyan formában, amely a Birodalom számára határvonalat képezett, folytatva a Duna felső, illetve alsó szakaszán már kiépülő erődítéseket. A katonai súlypont ekkor a déli területekről áttevődött a Dunához: a Birodalom védhetősége szempontjából kulcsfontosságú területen az egyik legerősebb sereg állomásozott.

A későbbi provincia területe a római hódítást megelőzően nem számított egységesnek sem földrajzi, sem politikai szempontból (maguk a rómaiak sem tartották annak a foglalás előtt), lakossága is kelta és illyr népekből állt. A provincia nevét a pannon népcsoportról nyerte a korábbi nagy tartomány, Illyricum kettéosztásakor: ekkor jött létre Pannonia és Dalmatia provincia, mindazonáltal a pannonok nagy része inkább Illyricum déli felében, a későbbi Dalmatiában élt.

A római hódítást követően a helyi lakosságot bennszülött kerületekbe (civitas) osztották, amelyek általában egy-egy nép által lakott területet foglaltak magukba, és kezdetben katonai felügyelet alatt tartották ezeket a népeket. A civitasok kijelölésével a földek jelentős része a hódítóké lett, amely nagyarányú új lakosság megjelenésével járt. Tudatos letelepítésekkel elsősorban a provinciában állomásozó alakulatok veteranusai számára juttattak jelentős földbirtokokat, kijelölt helyen, egy-egy katonai tábor vagy útcsomópont közelében, de a Balatonnál is.
Az első várost, Emonát i. sz. 14. előtt alapították, a következő város, Savaria csak 50-ben alakult meg. A városok fejlődése Vespasianus, illetve Hadrianus császársága idején lendült fel a 2. század elején. A városok száma ekkor még alacsony volt, a lakosság falvakban, falusias jellegű településeken (vicus) és villákban élt. A 2. század végén, Marcus Aurelius császárnak a germánokkal vívott háborúi hatalmas pusztítást okoztak a provinciában, az újjáépítések a 3. század elejétől indultak meg.

A provincia belsejében kevesebb a bennszülött lakosság emlékanyaga, itt a városi rang is ritka. A Balaton-felvidékre így már a kezdetektől megtelepülő itáliaiak nyomán veteranusok is érkeztek: földbirtokokat nyerve építkezésekbe kezdtek, az így létrejövő villagazdaságokban római módra gazdálkodtak. E majorságok nagysága és díszítettsége a tulajdonos rangjának és anyagi helyzetének függvényében változott, de míg a Borostyánkő út menti települések gazdagsága a kereskedelemből származott, a limes menti városok jólétét pedig a táborok közelsége határozta meg, addig a tartomány belső részének gazdasági élete elsősorban a mezőgazdasági termelésen alapult.

Pannoniát 103-tól közigazgatási szempontból két részre, Pannonia Inferior és Pannonia Superior tartományokra osztották, Aquincum, illetve Carnuntum központokkal. Ekkor az általam vizsgált terület keleti szegélye Pannonia Inferiorhoz. A Balaton-felvidék és a tó nyugati vége pedig Pannonia Superiorhoz került. A tartomány belső vidékein megszaporodtak a nagy- és középbirtokok központját alkotó villagazdaságok, a legjelentősebb Balaton-felvidéki villa, Baláca is a 2-3. században nyerte mozaik- és falfestménydíszítéseinek nagy részét.

214-ben Pannonia Inferiort is két legios tartománnyá szervezték át, módosították a Pannonia Inferior és Pannonia Superior közötti határokat: így Pannonia Inferior is több területhez jutott, átcsatolták hozzá Brigetio városát, valamint a mai Veszprém megye egyetlen városát, Mogentiana municipiumát is. A Balaton környéke tehát teljes mértékben Pannonia Inferior fennhatósága alá került.
A 3. század második felétől előtérbe került Pannonia gazdasági életének fejlesztése, a katonaság szerepe változott, a provincia pedig elsősorban a mezőgazdasági termelésre állt rá: legfontosabb exportcikkei a gabona, gyümölcs és a jószág voltak, amelyeket a villagazdaságok szolgáltatták.

A 3-4. században újra módosították Pannonia közigazgatási felosztását. Ekkor négy új tartományt hoztak létre: Pannonia Primát Savaria, Valeriát Sopianae, Saviát Siscia, valamint Pannonia Secundát Sirmium központtal. A Balaton környéke a 2. század eleji felosztáshoz hasonló határokkal rendelkezett: Pannonia Prima és Valeria tartományok határa a tó keleti partja mentén húzódott.

A provincia gazdasági és politikai stabilitásának a 3-4. századtól rendszeressé váló barbár támadások vetettek véget, Pannonia Itália egyik legfontosabb védőbástyájává vált a barbár támadások idején, amely a limes késő római kori több lépcsős megerősítését tette szükségessé. Azonban a 4. századtól állandósuló háborúskodások a provincia politikai és katonai súlyának elvesztéséhez, és végső bukásához vezettek: az 5. században a hunok, 546 után a langobárdok, majd 586-tól az avarok lettek a Dunántúl urai. A történelem eseményei szétzilálták Pannoniát, a provincia területe fokozatosan zsugorodott, a rómaiak emléke pedig pusztulásnak indult.

A római kori városok, települések azonban a Birodalom bukása után is tovább éltek: a honfoglaló magyarok települései ugyanott alakultak ki, ahol a rómaiaké, egyrészt, mert ugyanazok a természeti és földrajzi tényezők befolyásolták helyük megválasztását, másrészt, mert a római telepek, erődök köveit, mint építőanyagot felhasználhatták. Több helységnév az újkorban is fennmaradt, amelyek azóta is őrzik az antik előzményeket.