A principatus idejében a városi jogú településeket általában colonia, municipium névvel jelölték. A colonia Róma testéből mintegy kiszakított új várost jelentett, a municipium a helyileg már régebben kialakult, várossá emelkedett települést. Itáliában és a legtöbb provinciában a rangfokozatok értékelését illetően bizonyos értelemben eltérés mutatkozik: Itáliában a municipium, vagyis az ősi, helyi gyökerekkel rendelkező város volt a rangosabb, s a kiszolgált katonák települését, a coloniát az újgazdagok kissé lenézett lakóhelyének tekintették.
Ezzel szemben azokban a provinciákban, mint pl. Pannóniában is, ahol a városi életmódnak semmiféle előzménye sem volt, éppen a coloniákban élő italikus veteránok és kereskedők hozták létre azt a fejlett társadalmi, jogi és műveltségi szintet, amelyre a municipiumok helyi lakossága csak lassan, négy-öt generáció alatt jutott el. A provinciális municipiumoknak ezért az volt a törekvésük, hogy mennél előbb válhassanak coloniává, hiszen ez jelentette a „rómaibb” életforma kereteit.

A kutatás mai állása szerint Pannónia területén kb. 25 város lehetett, amelyek az alábbi időrendben nyerték el a colonia vagy a municipium rangot:

Emona a Száva mentén Tiberius-kori colonia,
Savaria a Borostyánkő-útvonal mentén Claudius-kori colonia,
Neviodunum a Száva mentén Flavius-kori municipium,
Scarbantia a Borostyánkő-úton Flavius-kori municipium,
Poetovio a Dráva partján Traianus-kori colonia,
Mursa a Dráva partján Hadrianus-kori colonia,
Bassianae, Cibalae és Mun. Iasorum a Dráva-Száva közén Hadrianus-kori municipium,
Gorsium, Mogentiana és Mursella a Duna és a Balaton között feltehetően Hadrianus-kori municipiumok,
Aquincum és Carnuntum a Duna-parton Hadrianus-kori municipium, Sala a Borostyánkő-útvonalon és Mun. Faustinianum a feltételezések szerint a Dráva-Száva közén a II. században lett municipium,
Vindobona a Duna-parton Commodus-kori municipium,
Brigetio a Duna-parton Caracalla-kori municipium,
Mursella a Duna-Száva-Dráva háromszögében ugyancsak Caracalla-kori municipium,
Sopianae a Drávától északra feltehetően már a II. században városi település volt, a IV. században a feltételezések szerint Valeria polgári igazgatásának a székhelye.
Iovidze a Dráva mentén feltehetően már a II. században városi település, a IV. században püspöki székhely.
Mun. Volg . . P helyét esetleg á Duna és a Balaton közötti sávban keresik; a városi rang elnyerésének időpontja ismeretlen.
A hadrianusi municipiumok többségé pl. Bassianaé, Cibalae, Aquincum, Carnuntum a Severusok alatt colonia rangra emelkedett.

Fentiek alapján megállapították, hogy a pannóniai urbanizáció szakaszosan haladt előre; a folyamat egy-egy fontosabb állomása a Flaviusok, Hadrianus, majd a Severusok korára tehető. A Iulius-Claudius-dinasztia idejében az új tartomány déli és nyugati sávjában vagyis a Száva mentén és a Borostyánkő-útvonalon kereskedővárosok létesültek.
A katonai megszállást követően felmérték az új tartomány területét, és kijelölték néhány város helyét. A legkorábbi alapítású városoknál a kataszteri felméréssel egy időben az utcahálózatot is kitűzték. Ennek következtében a lakótömbök már ebbe a rendszerbe illeszkedtek, és többnyire azonos tájolásúak voltak. A városfejlődés során, illetve a város funkcionális változásai következtében e települések szerkezete folytonosan változott, sőt torzult.

Módosult:
a) az épületek tájolása,
b) a városfal szerkezete,
c) az utcahálózat beosztása
d) a forum helye és még a temetők rendje is.

A kutatás rendelkezésére álló régészeti anyagot településenként vizsgálva e felsorolt öt adat szempontjából a pannóniai városépítésről a következők állapíthatók meg:
A legkorábbi városok Emona és Savaria, valamint Siscia, Sirmium és Scarbantia közül a két colonia településrendszere szabályosnak mondható. Bizonyára készen kapott várostervek szerint tűzték ki utcahálózatukat.
Megfigyelték, hogy az insulák beosztása, oldalaik aránya a szokásos augustusi, claudiusi coloniák adatai közé sorolható. A hasonlóság ellenére két, viszonylag jelentéktelen eltérés mutatkozik Emona és Savaria építkezéseinél. Emonában egy Augustus és Tiberius nevét feltüntető felirat szerint városfal épült 14 körül, ezzel szemben Savaria jelenlegi ismereteink szerint Claudius korában nem kapott városfalat. Ebből következik, hogy az I. sz. 15 és 50 közötti időszakában olyan mértékig konszolidálódhatott a helyzet a Borostyánkő út mentén, hogy a polgári települések erődítését szükségtelennek tartották.

A másik két eltérés a két város utcahálózatának a méreténél mutatkozik: Emona insulái kisebbek Savariáénál, ahol már tágasabban, levegősebben építkeztek. Az I. század folyamán még e két colonia is csak nagy vonalakban, vázlatszerűen alakult ki. Elkezdődött ugyan a provincia területének a felmérése, meghatározták az igazgatási körzetek határait, de a lakosságnak mintegy 90 %-a Pannóniában még a római megszállás előtti szinten vagy ahhoz hasonló körülmények között élt a Száva vonalától északra levő területeken.
A Flaviusok idejében, majd döntő mértékben Hadrianus alatt, a helyi települések közül a hangsúlyosabb civitas-központok váltak municipiummá. Így aztán a II. század közepére már nagyjából az egész provincia közigazgatása, a hadsereg által igénybe vett területek kivételével, az autonómiára berendezett különféle városok kapcsolatából, szövedékéből állott.

Az urbanizációs folyamat megindulása óta még csupán egyetlen évszázad telt el, s mégis e viszonylag rövid időszak ellenére óriási különbségek figyelhetők meg az egyes városok fejlődésénél. A municipiumok élete területenként, a helyi adottságok szerint más-más intenzitással bontakozott ki. Azonos rang vagy azonos jogállás ellenére a szabályoktól teljesen eltérő településszerkezetek és városképek jöttek létre.
A flaviusi municipiumokban, vagyis Scarbantiában, Sisciában és Sirmiumban a kevés régészeti megfigyelés arra mutat, hogy a város utcahálózatát, az insulák méretarányát, a forum helyét a claudiusi coloniák szkémája szerint tűzték ki, általában 90x65 m-es, vagyis 6 : 5 arányú insulákra lehetett következtetni. Noricumban Plavia Solva municipiumánál ugyanez a tendencia mutatkozik.

A nyolc-tíz Hadrianus-kori municipium közül csupán néhánynak a területén folyt tervszerű ásatás. A legkorszerűbb eredmények Gorsiumból ismeretesek. Itt a város centrumában 2x3, vagyis hat 55x63 m-es insula helyét figyelték meg. A városszerkezet szempontjából fontos, hogy a két főutca egymást derékszögben keresztezte, metszette.

Figyelemre méltó, hogy ugyanekkor a határ mentén már egészen más irányban fejlődtek a légiós táborok szomszédságában felnőtt polgárvárosok:

Carnuntum, Aquincum településrendszere meglepően hasonlít a katonai táborokéhoz. Aquincum polgárvárosánál pl. az észak-déli főutca beletorkollik a kelet-nyugati főutcába és azt nem metszi. Az előbbi tengelyében, az út meghosszabbításának a vonalában (a castrum principia helyén) épült fel a forum nagy szentélye. Hasonló elrendezésre lehetett következtetni Carnuntum esetében is.
Nyilvánvaló, hogy a provincia belsejében a kisebb városokban legfeljebb a forum és közvetlen környezete épült be szabályosan. Az aránytalanságok a flaviusi és a hadrianusi municipiumok településrendszerében és életmódjában Pannóniában nem az ősi hagyományok (meglevő kultuszhely, jellegzetes építkezés stb.) befolyása nyomán keletkeztek.

A Dunántúlon a bennszülött lakosság hagyatéka éppenséggel nem volt annyira karakterisztikus, hogy a municipium rang elnyerését követően az új városrendezések útjába komolyabb akadályokat gördített volna. Viszont mennél később jutott egy-egy település municipium ranghoz, annál erőteljesebben hatott életformájára és a városépítésre a település funkciója. Ezzel magyarázható, hogy miért formálódott a Borostyánkő útvonal melletti kereskedővárosoknak, a tartomány belsejében elterülő mezővárosoknak vagy pl. a limes menti légiós táborok szomszédságában mintegy azok függvényeként felnövő polgári településeknek a városképe más-más szkéma szerint.

A II. század közepéig keletkezett pannóniai városoknál az eltérések ellenére szabálynak mondható, hogy mindenütt kőépületek álltak a fórumon, és mindegyik városban emeltek capitoliumi szentélyt, curiát vagy basilikát, sőt közfürdő sem hiányzott az együttesből. A provincia mindegyik városában elkészült a közműhálózat első fázisa, s ugyanakkor a jelentősebi) városok, települések szélén felépültek az amphitheatrumok. E nagyobb lélegzetű középítkezések kiadásait a városi vezetőség felajánlásaiból és a befolyt közpénzekből fedezték.
A felsorolt monumentális középületek révén a II. század közepére a coloniák és a municipiumok centruma városias benyomást öltött. Ugyanekkor a mellékutcákban a lakóházak építkezése és berendezése meglehetősen kezdetleges volt, a magánháztartások közművesítésére még nem került sor.

Az urbanizáció intenzitását vizsgálva a Dráva-Száva közének nyugati sávja települt be legsűrűbben, s az itteni városi lakosság életszínvonala emelkedett viszonylag a legmagasabbra (a terület keleti határa Inferior és Superior észak-déli határával egyezik). Legritkábban lakott s a városépítés szempontjából is kezdetleges viszonyokat tükrözött még ekkor a Drávától északra húzódó területnek az a része, amely Inferiorhoz tartozott (a Duna és a Balaton északkeleti szegélye között).

A II. században a Dráva-Száva közére esik a városok 3/5-e, a Dunántúlra 2/5-e, az összes város közül x/3 a colonia s 2/3 a municipium. A pannóniai városhálózat a rajna-dunai provinciákéhoz viszonyítva általában közepesnek mondható; Noricumban ugyanekkor csak 9 város jött létre, Dáciában 12, Moesia Superiorban 13.

Az összehasonlítás arra mutat, hogy Pannóniában a romanizáció egészséges fejlődésnek indult volna a II. században, ha a markomann-quad, szarmata háborúk nem jöttek volna közbe.

Felmerülhet a kérdés: vajon a provincia lakossága milyen arányban, mekkora százalékban élt a városokban? A kutatás álláspontja szerint hektáronként kb. 250-300 fővel lehet számolni a sűrűn beépített területeken.

Pannónia kisebb-nagyobb városi települései közül Sirmium 60, Bassianae 19, Emona 23, Savaria 43, Carnuntum polgárvárosa 60, Scarbantia 23, Vindobona és Brigetio 20, Aquincum polgárvárosa 38, Gorsium 38 ha kiterjedésű volt.
Átlagban tehát városonként mintegy 20-28 hektárnyi sűrűn beépített területtel lehet számolni, ami azt jelentené, hogy a tartomány városi lakosságának a száma sohasem érte el a negyedmilliót.
A városok kb. 50 60 km-enként létesültek (ha egybevetjük a sűrűbben és ritkábban telepített területeket), s a provincia fontosabb útvonalait szegélyezték. A köztük levő távolságok átlag egynapi lóvasútnak feleltek meg. A Balaton körül ritkább volt a városok láncolata, itt viszont állami és császári birtokok, úgynevezett villagazdaságok helyettesítették bizonyos fokig a város szerepét.

Érdekesen alakult a pannóniai urbanizáció a III. század első felében, vagyis éppen abban az időben, amikor Itáliában és a provinciák többségében a városi életmód gyors hanyatlásnak indult. Pannóniában a városiasodás súlypontja ekkor a Duna menti területre tevődött át. A Marcus-féle háborúk következtében a provincia belsejében a legtöbb kisváros teljesen tönkrement, néhánynak a fejlődése hosszú időre megtorpant (pl. Mogentianae, Mursella, Scarbantia stb.). Új város kizárólag a határvonalon keletkezett, vagy mint pl. a Dráva-Száva közének keleti részén a határmenti sávban, ami ebben az időben a provincia katonai bázisát jelentette.
Az aquincumi és carnuntumi polgárvárosok rendezése, Aquincumban a városfal építése is erre az időszakra esik. A severusi katonai konjunktúra idején a légiós táborok melletti katonai városok jutottak túlsúlyra: a colonia vagy a municipium rangot a canabaera is vonatkoztatták, ami a korábbi szabályok értelmében teljesen elképzelhetetlen volt. A tartomány katonai romanizációja következtében éppen a katonavárosokban folyt a legjelentősebb építkezési tevékenység. Hivatalos tervek szerint rendezték az utcahálózatát, lakónegyedeit, a település kereskedőrészét és az ipari kerületeket.

Carnuntum, Vindobona, Aquincum, Brigetio városépítése a III. század első felében azt példázza, hogy a katonavárosok rendezett utcái, közműhálózata, kőházai, ill. emeletes középületei a provinciális városkép igényeinek mindenben megfeleltek. A pannóniai városképeknek különleges színt adtak bizonyos fokig az ekkor felépülő orientális kultuszok szentélyei: Mithras, Dolichenus, Magna Mater, Dea Syria még a fórumon is helyet kaptak a klasszikus istenségek mellett.
Az új szentélykörzetek rendszerint a város szélén, már meglevő kis kultuszhely bővítése révén a város fórumán álló templomnál lényegesen monumentálisabbá váltak, s nagyobb látogatottságnak örvendtek (pl. Poetovioban, Savariában, Brigetioban).

A határzónában a III. század elején a magánépítkezések is megszaporodtak, sőt néhol a középületeknél már díszesebbek a lakóházak, a városi villák. Az építtetők a munusok vállalói, az adományozók, a katonai középrétegből és az orientális kereskedőcsaládokból kerültek ki. Megfigyelhető, hogy a lakosság jól szituált rétege a határ menti zónában is többet áldozott saját kényelmére, mint városa szépítésére és fejlesztésére.

A városok előnyös helyzetének az infláció vetett véget a III. század közepén, a provincia minden településén szinte megállt az élet a 260-ra tehető nagyhatású ellenséges betörés körüli időszakban (csupán Carnuntumot kerülte el az ellenség inváziója és bizonyos mértékig a Borostyánkő útvonalat). Ezt azért hangsúlyozzuk, mert ez az ellenséges betörés a pannóniai településhálózat egyensúlyát teljesen felborította.
260 után a kormányzat elsősorban Dél-Pannóniának a Dráva-Száva közötti területébe invesztált lényegesen többet, mint a Brigetio-Aquincum háromszögébe, ami azzal magyarázható, hogy az itáliai bázissal való összeköttetés miatt újból szükségessé vált a Száva menti és a Borostyánkő útvonalra fűződő települések feljavítása.

Dácia kiürítésekor a katonai erők nagy részét a dél-pannóniai városokba vonták vissza, s a tartományi ügyintézéssel, közigazgatással kapcsolatos hivatalok többségét is ide helyezték. Sirmiumba pénzverde és különféle hivatalok kerültek, Sisciában ugyancsak pénzverde és fegyvergyár működött. A városba került garnizonok is megpezsdítették az életet, és lehetőséget nyújtottak az új építkezéseknek; Poetovioban pl. a lakosság létszáma szinte megduplázódott, s a különböző lakónegyedek összekapcsolódtak az új építkezések folytán; a Drávára merőleges útvonalak mellé, a folyó fölé magasodó dombokra is villákat emeltek.

A tetrarchia idején a birodalom vezetősége újabb intézkedésekkel és erőteljes beruházásokkal kísérelte meg a határtartományok felerősítését. E cél érdekében Ázsiában, Afrikában, Britanniában és a Rajna-Duna határvonal provinciáiban azonos rendelkezésekkel, hasonló támogatással állították talpra a városokat.
A IV. század folyamán Pannóniában több szakaszban erősítették meg a katonai és polgári településeket. Az építkezésekkel egy időben rendszerint az elnéptelenedett városok lakosságát is feltöltötték.

Elsősorban az új tartományi székhelyeket építették újjá és vették körül a jelek szerint szabálytalan alakú védőfallal. Sirmiumban és Savariaban a városok néhány pontján megtalálták már az egykori irodalomban említett városfalak nyomait. Sisciát és Sopianaet is hasonló rendszer védhette. Ugyanekkor megerősítették az új császári székhelyeket összekötő Augusta Treverorum-Vindobona-Sirmium átlós útvonal fontosabb csomópontjait is: Scarbantia és Bassianae városok ellipszis alakú monumentális erődfala ekkor épülhetett: előbbi meglétét ásatások, utóbbiét légifelvétel bizonyítja.
A csomópontok ilyen mértékű biztosítására azért volt szükség, mert a IV. század közepére a trier-constantinopolisi átlós út vált a legfontosabbá s ennek a pannóniai szakaszán a Vindobona-Sirmium utón bonyolódott a provincia közlekedésének a zöme. Az útvonal biztonsága nélkül a résztartományi székhelyek között is megszakadt volna az összeköttetés. Itáliával továbbra is a Száva menti és a Borostyánkő út tartotta a kapcsolatot: Emona városfalát pl. kijavították, Neviodonum fölé mentsvárat emeltek, Aquae Balisaet és Poetovio-t később megerősítették.
A limes menti városoknál ezzel szemben nagyszabású erődítésről egyelőre nem tudunk. Itt nem volt szükség erre, mert a polgári lakosságot is védte a szomszédos tábor helyőrsége, illetve a határmenti erődrendszer.

A Constantinus-kori restaurációs program egyik jellemzője, hogy az épületek a legtöbb esetben a korábbi városszerkezetektől teljesen eltérő rendszerhez igazodnak, tájolásuk mindig eltér valamennyire attól a lebontott épülettől, amelynek a helyére kerültek. A kétféle tájolási tengely nemcsak Sirmium, Siscia, Oorsium, Savaria, Scarbantia, Carnuntum esetében szembetűnő, hanem a vidéki települések, magányos villagazdaságoknál is.
Felmerülhet ennek alapján annak a lehetősége, hogy a nyugati provinciákkal egy időben a IV. század elején Pannóniában is új centuriációra került volna sor. A teljesen új alapokon nyugvó közigazgatás esetleg új kataszteri felmérést tett szükségessé.

A IV. század első felében a pannóniai városok életében alapvetően új korszak kezdődött; újonnan tájolt utcák, új közigazgatási szervek részére létesített új alaprajzi elrendezésű épületek révén a városszerkezet lényegesen módosult, amit csak tetézett a monumentális városfal koszorúja (pl. Bassianae, Scarbantia).
Az új erődrendszerek csupán a település centrumát vették körül, s elzárták a korábbi utcák egy részét. A városfal egyenes vagy íves vonalához (pl. Sirmium) később utcák igazodtak, eltorzítva a derékszögű városszerkezetet. A principátus idejével való összehasonlításnál a városépítés szempontjából jellemzően újnak mondható az is, hogy a korábban viszonylag azonos nívójú pannóniai városok közül Sirmium messze kimagaslik ekkor, elhagyja a többi település szintjét: császárváros, valóságos világváros lett.

Diocletianus és I. Constantinus idejétől kezdve a pannóniai települések élete bizonyos fokig konszolidálódott néhány évtizedre; az új rendszabályok változott tartalommal bár, de mégiscsak biztosították egy időre az urbánus szervezetek fennmaradását a provinciában. Egyik 307-ből származó aquincumi felirat még feltünteti a városi ordo tagjait. Az építkezések is pozitívan tájékoztatnak a IV. század első harmadának életszínvonaláról: még egy ízben kijavították a közműveket, karbantartották a középületeket, változatlan maradt a legtöbb colonia kiterjedése.
Bár II. Constantinus idejében császári rendeletre Pannónia nagyobb városaiban új diadalíveket emeltek, szimbolizálva az uralkodók monumentális építkezéseit, éppen ekkor, a IV. század közepén kezdtek rohamosan hanyatlani a határ menti városok, s elnéptelenedésük is feltartóztathatatlanul megindult.

A városi élet felbomlása területenként más és más intenzitással és eltérő módon zajlott. A leggyorsabban ment tönkre Valeria, s a legtovább tartotta magát a Dráva-Száva vidéke. Valeria limes menti sávjában pl. már a IV. század végén és az V. század elején a polgári lakosság is bekapcsolódott a határvédelembe.
A korábbi légiós táborok szomszédságában emelkedő polgárvárosokat fokozatosan elhagyták, a táborok körüli canabae is romokban hevert, legfeljebb az erőd közvetlen közelében tengődött kisebb lakótelep. Maga a limes menti castrum mentsvára lett egy nagyobb körzetnek; ugyanezt a funkciót töltötték be a tartomány belsejében a tartományi székhelyek és az erődített telepek.

Az V. század folyamán Pannonia Prima településein is rohamosan egyszerűsödött a városi életforma. Ennek az oka részben a sok új „barbár” telepes és a csekély létszámú, helyben maradt urbánus lakosság együttélésével magyarázható. A kiváltságos helyzetben levő résztartományi székhelyek lakossága természetesen jobb körülmények között élt még a IV. század végén is, mint a provincia kisebb városai.
Savaria és Sopianae lakosságát a IV. században nem „barbár” családokkal töltötték fel, hanem új hivatalnokgárdával, tehát kulturáltabb, városlakó elemekkel. A meg-megújuló ostromokat követ tőén a romanizált családok elvándorlása sem volt teljes.

A központosított adminisztráció itt még egy ideig fenntartotta az egykori állami gépezet maradványait. Az V. század közepe táján ezt a szerepet az egyház vette át; rendet tartott és irányította a lakosság életét. A kis egyházközségek rendelkeztek az építkezésekre fordított közpénzekkel, magánerőből új már alig épült, a városi lakosság közadakozásából emelték a templomokat. A védelemre berendezkedő lakosság részére magtárak, raktárak, kézműves műhelyek álltak minden rendszer nélkül az erődfalak mögött.
A magánépítkezések színvonala egészen primitívnek nevezhető: boronaházakat, vertagyag-falú kunyhókat tapasztottak a korábbi romos kőépületekhez, itt húzta meg magát a lakosság, amint erre a Vindobona, Carnuntum, Scarbantia, Savaria, Poetovio romjai között folyó ásatások bizonyító anyagot szolgáltattak. Az V. század közepén keletkezett földrengés katasztrofális hatását több városban kimutatták az ásatások.

Pannonia Secunda és Savia területén a korábbi városszerkezetek változatlanul érvényben maradtak a császárkor végéig. Lényeges átalakuláshoz a nagyszabású egyházi építkezések sem vezettek, hiszen a legtöbb templom a mártírsírok helyén, a város szegélyén létesült, s alakultak búcsújáró hellyé; a város inkább széthúzódott.

A VI. század elején amikor Theodorik halála után Justinianus megkísérelte helyreállítani az Imperium Romanum tekintélyét több Dráva Száva közi és nyugat-pannóniai egykori római városba helyőrséget küldött. Az erődfalakat kifoldozták, s az új zsoldosok a romos településen együtt éltek a helyben maradt „romanizáltak” utódaival.
A városerődök a környező lakosság centrumának számítottak, ahol peremvárosi szinten folytatódott az élet. A lakosság generációkon át továbbvitte a kezdetleges körülmények ellenére a római építőszokásokat.

A VII-IX. század időszakában néhány késő császárkori, fallal körülvett településen germán, avar, szláv népcsoportok váltották egymást. Aromái utcákon közlekedtek, a városfalakat is megújították. A korai középkor első évszázadaiban az egykori római településekre beköltöző és betelepített lakosság ezért akaratlanul, mondhatni öntudatlanul igazodott egy olyan adottsághoz, amelynek gyökereit nem ismerte, építkezése is szokatlan volt számára, mégis befolyásolta életformáját.

Összefoglalóan a pannóniai városok településrendszerével kapcsolatban az alábbi jellemző vonásokat emelhetjük ki:

1. A pannóniai városépítés kezdete az eredeti értelemben vett, klasszikusnak mondható római urbanizációnak már csupán a végével érintkezett. A Iulius-Claudius-ház alatt az imperium területén több száz új várost alapítottak, Pannóniában ezek közé mindössze két szabályos alaprajzzal rendelkező colonia sorolható: Emona és Savaria.

2. Az urbanizáció lendületes korszakának nevezhető Pannóniában a Flaviusoktól Hadrianusig terjedő mintegy hetven év. Többségükben a helyi települések emelkedtek ekkor municipium rangra, ezért városrendezéssel igyekeztek legalább a települések centrumában rendezett állapotokat teremteni, a speciális feladatokat igénylő igazgatási központ kialakítása érdekében.
A municipiumok szerkezete ennek következtében területenként különböző típussá formálódott: a provincia belsejében a főútvonalat szegélyezi mindkét oldalon néhány szabályos insula, ezzel egy időben a limes menti polgárvárosoknál inkább a castrum szkémája ismerhető fel. Sakktáblaszerű insula-rendszerhez hasonló szabályosságra csupán a Száva-menti és a Borostyánkő-útvonal mentén létesült municipiumoknál törekedtek, de a gyakorlatban ez sehol sem valósult meg.

3. Részben a városépítés viszonylag rövid korszakával magyarázható, hogy Pannóniában nagyjából hasonló szintű városképek alakultak ki. Később sem növekedett meg egyik városnak sem olyan mértékig a jelentősége az egy Sirmium kivételével, amely a IV. században császári székhellyé vált-, mint pl. Itáliában, Észak-Afrikában vagy Kis-Ázsiában. (Az óriási szintkülönbségeket jól illusztrálja ott az a példa, hogy Karthágóban, Antiochiában ahhoz pl., hogy valaki bejusson a város vezetőségébe, tízszeres, sőt hússzoros „summa honoraria”-t kellett fizetnie, mint a provincia kisebb városaiban.)

4. A pannóniai városok fejlődését minden bizonnyal az is befolyásolta, hogy szinte évszázadonként más-más területre tolódott át a tartományon belül az urbanizáció súlypontja. A provincia belsejénél, a főforgalmi utaknál már a II. században fontosabb volt a limes: Superior és Inferior székvárosainak helyét 124-ben ezért jelölték ki a Duna-parton, egy-egy légiós tábor szomszédságában. A katonai jelleg azután mind fokozottabban érvényesült a városépítésben is a III. és a IV. századok folyamán.

Az urbanizáció súlyponteltolódása miatt mindig egy újabb várostípus építkezése kapott lendületet, s ez a városszerkezetekre is kihatással volt. Egészen leegyszerűsítve a problémát azt mondhatjuk, hogy:
a) Pannóniában az I. században a kész tervek szerint felépített colonia,
b) a II. században a városrendezéssel kialakított municipium,
c) a III. század elején a városi szintre emelkedett canabae, légiós táborok mellett
d) a IV. században a városfallal körülvett erődített város fejlődött számottevően.

Mindebből következik, hogy a pannóniai városépítésben az eredeti előírások alig jutottak érvényre, hiszen a II. század folyamán létrejött szabálytalan városképek is mind jobban torzultak a III IV. század folyamán. A városi életforma felbomlása a IV. század második felében feltartóztathatatlanul megindult.

Az V-VI. században a provincia déli és nyugati részén néhány római város helyén éltek. A település elsősorban mentsvárként funkcionált, ahol a falak mögött vegyes összetételű lakosság húzta meg magát. Az egykori városszerkezet már teljesen széthullott; a romos épületek egy részében még laktak, a közművek fenntartásának módjára azonban már senki sem emlékezett.


Dr. Póczy Klára