A Savus (Száva) mentén a Bacuntis (Bosut) torkolatánál feküdt, a drávai út Cibalae felől érkező folytatásának, és a Száva menti útnak a találkozásánál. A város hivatalos neve colonia Flavia Sirmiensium volt. Feliratokon többnyire SIRM-nek, vagy SIRMI-nek rövidítették. Polgárai a Quirina tribusba tartoztak. Egyetlen feliratokon említik a Flavia pseudotribust.

A sirmiumi coloniát - a városnév császári jelzője, a polgárok tribusa (és pseudotribusa) alapján ítélve - a Flavius császárok valamelyike alatt alapították. Mivel egy Kr. u. 73-ra kiállított töredékes praetorianus diplomán a tanúk között olyan személyek szerepelnek, akik Sisciát és Sirmiumot domusukként jelölik meg, Mócsy A. e két város alapítását Vespasianus Kr. e. 71-re datált pannoniai deducti ójával hozta összefüggésbe.
Mások sokkal óvatosabbak, így pl. M. Mirkovic a Sirmiumról írt történeti áttekintésében: a domicilium ügyében kitér az állásfoglalás alól, hivatkozik viszont az idősebb Pliniusra, aki Pannoniában csak két coloniát ismert, Emonát és Savariát, Sirmiumot viszont oppidumnak titulálta. M. Mirkovic ennek alapján a colonia alapítását a Plinius 79-ben bekövetkezett halála utáni időre tette. Az idősebb Pliniusról már bebizonyította a kutatás, hogy forrásként az Agrippa-féle Augustus-kori birodalmi összeírást használta, és műve - mai szóhasználattal élve - nem minden elemében update, de a Naturalis historia keletkezésének pontos idejét sem ismerjük, nem tudjuk tehát, hogy mennyire kérhető számon a szerzőn a 70-es évek eseményeinek pontos ismerete.

Azt azonban mégiscsak tényként kell elfogadnunk, hogy Pannonia vonatkozásában rendelkezett saját korára vonatkozó, aktuális információkkal, hiszen a colonia létezéséről Sisciában tudott, és a kérdéses szöveghelyen pedig a két várost - hasonló fekvésük alapján - éppen párhuzamba állította. Plinius tehát oppidumnak nevezte Sirmiumot, és bár maga nem mondta ki róla, hogy a civitas Sirmiensium et Amantinorum központja volt, közlése a névazonosság alapján, kézenfekvő módon így értelmezhető.
Sirmiumot Mócsy A. nyomán deductiós coloniának tartja a hazai kutatás. A deductio tényét egy adsignatiót, birtokosztást jelző határkő is alátámasztani látszik, mely Beocinnál, az Amantininek tulajdonított területről került elő, és külső formai jegyei alapján az 1. század végére datálható. A terminus a vicus Iosista földjét, Ti. Cl. Priscus, praefectus alae számára kiosztott földnek, ager adsignatusnak nevezi. Beocin Sirmiumtól északra, a dunai limesút közvetlen közelében, a Cornacum és Rittium közti római útszakasznak nagyjából a felezőjénél fekszik. Ez pár km-re keletre esik Banostortól, a római Bononiától, attól a ponttól, ahol a Sirmiumból - az Alma mons-on (Fruska gora) át - jövő út egykoron a limes útra csatlakozott.

Az ala I c(ivium) R(omanorum) a Flaviusok korától kezdve - eltekintve Traianus a dák háborúiban való részvételétől - Pannoniában, a dunai limes Intercisától délre eső szakaszán állomásozott: 101-ig valószínűleg Cornacum-bán (Sotin), majd Daciából 113/14-ben visszatérve valószínűleg Rittiumban, 118/19-től pedig talán Burgenaeben.
Az ala parancsnoka részére történő adsignatióra pedig legvalószínűbben akkor kerülhetett sor, amikor az alakulat közvetlenül ezt a környéket felügyelte, vagyis a Flaviusok ill. Traianus korában. A feliraton megörökített adsignatióban az a figyelemre méltó - ami talán a pannoniai városalapítások körülményeinek tisztázásához is egy lépéssel közelebb visz -, hogy az eljárás során a római hatóságok egy egész bennszülött falu sorsáról szabadon rendelkeztek. Ez azt jelzi, hogy Iosista falu a törzstől, talán az Amantinitól kisajátított területen feküdt, vagyis a földjét a kiosztás előtt a fiscus kezelte.
Minthogy azonban a falunév használata folyamatos - nem feltétlenül egy is ürített, tehát parlagon heverő, művelés alatt nem álló helynek kell felfognunk. Vagyis a bennszülött lakosság régészeti hagyatékának a jelenléte egy-egy területen önmagában véve még nem bizonyítéka az adott területnek egy civitas peregrinához való tartozására, de arra sem, hogy azt a várost, amelynek territoriumán ilyen földek észlelhetők, szükségszerűen egy civitas peregrinából átszervezett városnak kell gondolnunk.

Általános tanulságokon túl azonban a beocini határkőből semmiféle konkrét következtetést nem tudunk levonni Sirmium alapítására vonatkozóan. Kellett, hogy legyen telepítés Sirmiumban, hiszen csak így érthető, hogy a város colonia, és nem municipium lett, emellett erre mutat a város idegen eredetűnek látszó lakossága is.
Nyitva marad azonban a kérdés, hogy a telepítésre egyszeri alkalommal, deductio formájában került-e sor, avagy a kisajátított terület többszöri, folyamatos viritim adományozások formájában történő felhasználásával. A iosistai adsignatio körölményei és datálása mindkét lehetőséget megengedik.

A Domitianus alatti alapítás azonban, melyre M. Mirkovié is inkább hajlott, számomra is valószínűbbnek tűnik. Nemcsak azért, mert a Plinius szöveghely a Vespasianus alatti alapításnak ellentmondani látszik, hanem amiatt is, mert Sirmium előterében és a Duna alsó szakaszán Domitianus volt az, aki éveken át hadműveleteket folytatott a szarmaták és a dákok ellen. Ezek a háborúk többek között a legiók nagyfokú koncentrálását is jelentették a pannoniai limes szerémségi, dákok elleni szakaszán: a 80-as évek második felében két, 89-ben átmenetileg (amíg a XXI Rapax meg nem semmisült) három legió is állomásozott itt, Sirmiumban magában is tartózkodtak csapatok hosszabb-rövidebb ideig, még ha az egy időben feltételezett legiós tábort nem is igazolta a kutatás.
A legiók megjelenése már csak azért sem mellékes, mert biztos adataink eddig csak legiós veteránok számára történő földosztásokról vannak, auxiliárisok telepítéséről viszont - ez utóbbiak adták a Dunai limes alsó szakaszának, Sirmium környékének a korábbi helyőrségét is - egyelőre nincsenek. Ellentmondani látszik a vespasianusi alapításnak a pannoniai urbanizáció térbeli kiteljesedésének a folyamata is, melynek alapvető jellemzője Augustustól kezdve a fokozatos, lépésről lépésre történő előrenyomulás volt, és nem az arcvonalba előretolt hídfőállások kiépítése.

A sirmiumiak coloniájának territoriumát a civitas Sirmiensium et Amantinorum szállásterületéből alakították ki. M. Mirkovié a Cornactes territoriumát is – a kezdetektől - Sirmiumhoz sorolja, míg Mócsy A. szerint ezek szállásterületét, a Bacuntius völgyét majd csak egy Traianus-kori területrendezéskor csatolták a sirmiumi coloniához. Nem sorolja ezzel szemben Mirkovic az Amantini Kelet-Szerémségben fekvő területeit a sirmiumi coloniához, szerinte ugyanis a mai Petrovce melletti bennszülütt település (ahol majd később Bassianae megalakul) eredetileg nem a scordiscusokhoz, hanem az amantinusokhoz tartozott, akik a colonia alapításakor vagy önállóvá váltak, vagy ami még valószínűbb, a scordiscusokkal szervezték őket egy közös civitas peregrinába.
Sotin (az ókori Cornacum) és Jarak (a római Fossae) egy- egy sirmiumi elöljáró feliratának a lelőhelye, Hopovónál pedig egy sirmiumi származású centurio síremléke került elő, ami alapján ezeket a helyeket a sirmiumi coloniához sorolhatjuk. Ezek szerint a colonia északi határa valószínűleg a Duna volt, nagyjából a mai Sotin - Petrovaradin (Újvidék közelében) közötti szakaszon. Valahol Beocin és Petrovaradin között hagyta el a Dunát és déli irányba fordulva, a mai Hopovótól keletre, Rumától valamivel nyugatabbra haladva Jarak, a római Fossae felé tartott. Fossae még a coloniához tartozott.

A Szávától délre eső területet egészen a provinciahatárig, ugyancsak Sirmiumhoz sorolja a kutatás. A Cornacates területe feliratokban szegénynek, és elkülönültnek tűnik. Ugyanezt mondhatjuk el a Száva jobbpartján elterülő területekről. Itt a folyó pátijához szorosan tapadva tradicionális életmódjukat folytató kelták települései figyelhetők meg.
Egyéb területeken a bennszülött lakosság hagyatéka ill. megállapítható telepei keverednek az idegenek hagyatékával. Feliratos emléket a város territoriumán a peregrinus jogállású bennszülött lakosság nem nagyon hagyott maga után. Idegenben állított feliratokon azonban megjelennek