Emona az Alpok magas nyúlványai között, a Száva völgyében feküdt, a Nauportus (ma Vrhnika) felől érkező, hasonló nevű folyó (Ljubljanica) torkolatánál, ott, ahol az Itáliából Aquileián, Longaticumon és az Ocra fennsíkján át érkező út északkelet és délkelet felé kettéágazott; azon a helyen, ahol a mai szlovén főváros, Ljubljana található. Az innen továbbinduló északkeleti út, az ősi Borostyánkő út a Dunához, s onnan a Barbaricumba tartott, a délkeleti a Szávát követve a Balkánon át a Keleti tartományok felé haladt. Emonát Itáliával egy másik út is összekötötte, mely Tergeste irányából, dél felől érkezett.

Mommsen nyomán az emonai colonia alapítását hosszabb időn át Octavianus iapod háborújához kapcsolta a kutatás, majd B. Saria érvelése vált széles körben elfogadottá, mely a deducti ót Tiberiusnak tulajdonította. Abban is egyetértés uralkodott, hogy a várost később - az már viták tárgya volt, hogy mikor - Itáliához csatolták. Az utóbbi időben azonban mind az alapítását, mind az adminisztratív hovatartozását illetően erősen megoszlanak a vélemények. A jelenlegi szlovéniai kutatás Emonát egységesen Itália X regiójába sorolja, és még azt is kétségbe vonja, hogy a város a története során valaha is Pannoniához tartozott.
A kutatók egy része a Tiberius-kori alapítást is elveti, s a város létrehozását vagy Octavianusnak tulajdonítja, és az időpontot Kr. e. 27 előttire teszi, vagy pedig, újabban, a colonia deductiós voltát is megkérdőjelezve, tituláris coloniát feltételezve jóval későbbre, esetleg akár Claudius korára. A vélemények ily nagyfokú megváltozása részben Emona Itáliai kapcsolatainak kutatásával, részben az Illyricum kettéosztásának, ill. Pannonia provincia létrehozásának időpontja körül meginduló vitákkal függött össze, és a források egy részének, mindenekelőtt az auctor-helyeknek a jelentős átértékelését - mindenekelőtt megbízhatóságuk megkérdőjelezését jelentette.

Emona alapításának időpontja nem hagyományozódott ránk. A város teljes neve elvileg colonia Iulia Emonensium lenne, a feliratokon azonban csak a colonia titulus nélkül, Iulia Emona formában fordul elő. Polgárai a Claudia tribusba tartoztak. A városnév Iulia jelzője, mely az alapítóra utal, - Iulius Caesartól eltekintve - Octavianus- Augustustól vagy Tiberius császártól egyaránt származhat, a Claudia tribus pedig vagy Tiberiusra, vagy Claudiusra utal. Mindezek alapján a második princeps alatti colonia-szervezés valószínűnek látszik. Az ezt megkérdőjelező álláspont, az Augustus-kori alapítás teóriája annak összefüggésében merült fel, hogy az Észak-Itália X. régiójában fekvő, Claudia tribusba tartozó városok, Acelum, Concordia, Iulium Carni cum Tiberius-kori alapítása megkérdőjeleződött.
Acelum esetében az Octavianus/Augustus-kori alapítás bizonyíthatónak látszik. Ebből kiindulva ezeknek a városoknak a létrehozását egységesen Octavianus-Augustusnak tulajdonítják, s alapításukat egy nagyszabású, időben Kr. e. 27 előttire tehető városfejlesztésként értelmezik. Mivel pedig Emona a 3. században az auctor források tanúsága alapján Itáliához tartozott, a 2. századból származó feliratos forrásanyaga pedig erős itáliai kötődéseket mutat, a Claudia tribusba való tartozása alapján úgy vélik, hogy immáron a colonia történetének a kezdeti szakaszából is nyomós érvvel rendelkezünk a város Itáliához tartozását illetően. Ha ugyanis Emona alapítása a szóban forgó urbanizációs program része volt, akkor a város kezdettől fogva Gallia Cisalpinához, illetve ennek csatolása után Itáliához (a későbbi X. regióhoz) kellett, hogy tartozzék.

Egy másik álláspont nem veti ugyan el Emona alapításának korábban széles körben elfogadott időpontját, a város Illyricumhoz, ill. Pannoniához tartozását azonban igen - több dologgal is érvelve, pl. a vidék személynévanyagának jellegzetességeire, Emona geopolitikai helyzetére, Illyricum katonai jellegére, ill. a polgári igazgatás itteni hiányára hivatkozva - kétségbe vonja.
A Caesar- és Augustus-kori városalapítások, főleg pedig a városok tribus-beosztása körül, kétségtelen, sok még a tisztázatlan kérdés. Bizonyos, hogy a polgárháborúk és a triumvirek időszakában a diktátoron és Octavianuson kívül más városalapítók is tevékenykedtek, akikről csak véletlenszerűen van tudomásunk, s az is, hogy az új városok tribus-beosztásánál ebben a monarchia felé tartó, átmeneti időszakban még nem feltétlenül az alapító polgárjogi besorolásához igazodtak, hanem talán valamilyen más szempontot is érvényesítettek.

Általában a kutatás abból indul ki, hogy az egyazon adminisztratív egységen belül létrehozott, egyazon tribusba tartozó városok egyszerre, egyazon törvény keretében nyerték el a városi alkotmányt. Ez az Emona Itáliához tartozását vallók álláspontját látszik erősíteni, szeretném azonban egy eddig elhanyagolt szempontra felhívni a figyelmet, mely a kérdést más megvilágításba helyezi.
Az Északkelet-Itália felől kiinduló további római expanzióban három személy játszott kiemelkedő szerepet: Octavianus /Augustus, Tiberius és Claudius császár. Tevékenységüknek az Itália biztonságával összefüggő feladatok megoldása is része volt, így ésszerűnek tűnik, hogy az ekkortájt keletkezett itteni városok alapítóiként is elsősorban őket vegyük számításba. Octavianus Kr. u. 35-tel kezdődően, a Venetia szomszédságában élő iapodok, és Száva-völgyi pannon törzsek elleni hadjáratával összefüggésben intézkedhetett Itáliának ebben a részében triumviri, majd 31-től consuli minőségében, Kr. e. 27 - Kr. u. 14 között pedig már Augustusként, különleges felhatalmazásai révén a római állam kül- és biztonságpolitikájának egészét irányítva.

Tiberius feltételezhető Észak-Itáliai aktivitása a Kr. e. 15-ben, Drusus öccsével közösen vezetett, alpesi tartományok elleni hadjáratával, majd Kr. e. 12 után a Noricummal szomszédos Illyricumban zajló hódításaival, Kr. u. 6-9 között a pannon-dalmata felkelés leverésével, Kr. u. 14-ben az Augustus halálakor kitört illyricumi legiós zendüléssel hozható összefüggésbe, Kr. u 14 után pedig a római állam élén ő volt Augustus utóda.
Claudius császárról mindenekelőtt a szomszédos Noricum annektálása, majd urbanizálása kapcsán feltételezhetjük, hogy esetleg Észak-Itáliában is hozott létre városokat. Az Octavianus / Augustus kezdeményezésére létrehozott városok - úgy tűnik, a Sergia tribusba tartoztak. A feloldhatatlannak tűnő ellentmondás az egyes városok egyértelműen Augustus-korinak tűnő alapítása és a Claudia tribusba való tartozása között nézetem szerint onnan ered, hogy a kérdéssel foglalkozók tévesen ítélik meg Tiberius Kr. u. 14 előtti államjogi helyzetét: a princeps alárendeltjének tekintik, s tevékenységét Augustus működésének részeként értelmezik, holott ez Tiberiusnak csak a korai, legatusi működésére igaz.

Kr. u. 4-től, mostohaapja által történő adoptálása után önálló parancsnoki jogkört, imperium proconsularét és tribunicia potestast kapott, a hatalma formailag tehát az Augustusé mellé rendelődött. Tribunusi és proconsuli hatásköre lehetővé tette számára, hogy Itáliában és azon kívül, saját jogán, bármikor földosztást ill. colonia-alapításokat kezdeményezzen. Ily módon, az Augustus életében alapított, Claudia tribusba tartozó városokat minden nehézség nélkül akár Tiberiusnak is tulajdoníthatjuk, s nem feltétlenül kell a létrehozásukat - az augustusi érába látszólag nem illeszkedő Claudia tribus, vagy a városnevek Iulia jelzője mellől hiányzó Augusta megkülönböztetés miatt - kényszeresen a Kr. e. 27. év előtti időre datálnunk, s az “egyazon tribus = egyazon alapító törvény” elve alapján egyetlen nagyszabású városfejlesztő akció részeként értelmeznünk.
Anélkül, hogy Octavianus Északkelet-Iália történetében játszott szerepét kissebbíteni akarnánk, vagy hogy az itteni városalapításainak a lehetőségét ki akarnánk zárni, ne felejtsük el, hogy az ő iapod- hadjárata viszonylag korlátozott hatókörű volt, s a triumvireket követő időszakban mégiscsak elsősorban Tiberius volt az, aki hosszú éveken át, tartósan foglalkozni volt kénytelen Északkelet-Itálai biztonságának kérdésével. Itália veszélyeztetettsége egyébként, megítélésünk szerint nem elsősorban a polgárháborúk korában, hanem majd csak a pannon törzsek lázadása idején vetődött fel igazán élesen.

A felkelés leveréséről szemtanúként és egyben hiteles katonai szakértőként tudósító Velleius leírásából ugyanis arra következtethetünk, hogy Illyricum és Itália határzónája ekkor még nem volt sem az egyik, sem a másik oldalon a betörő ellenség első csapásait feltartóztatni képes coloniákkal kellőképpen megerősítve. A határokat biztosító komolyabb intézkedésekre mind Észak-Itáliában, mind Illyricumban valószínűleg majd csak a felkelés leverését követően került sor. Hogy pontosan mikor, nem tudjuk.
A Varus katasztrófa, és a germániai események - Tiberius háborús elfoglaltsága, és a veteránelbocsájtások felfüggesztése - nyílván lassították az ilyen jellegű munkálatokat. Az bizonyos, hogy a határ túloldalán, Illyricumban a római uralmat megszilárdító intézkedések megtétele majd csak 14 nyarán került napirendre - ezzel állt ugyanis közvetlen összefüggésben Tiberiusnak az Augustus halála miatt félbeszakított küldetése -, és áthúzódott Tiberius uralkodásának kezdeti időszakába is.

Itália X regi ójának az urbanizációját tehát nem feltétlenül indokolt egyetlen kampányszerű, korai akcióként felfognunk. Sokkal valószínűbb, hogy itt is - mint másutt - a fokozatosság érvényesült. Azt nem vitatjuk, hogy a Claudia tribusba tartozó Emona alapítása elválaszthatatlanul a X regio városiasodásához kapcsolódott, hiszen az alapítása a többi városéval egyetemben egyazon biztonságpolitikai célokat szolgált. Mindebből azonban még nem következik, hogy az a terület, ahol a várost alapították, a szóban forgó városokhoz hasonlóan, eredetileg Gallia Cisalpinához, majd ennek megszüntetése után Itáliához is tartozott.
Ha azokból a megfontolásokból indulunk ki, amelyek a rómaiakat a Felső-Száva vidékének megszerzése körüli évtizedekben a határvonalak kijelölésében vezérelték, akkor először is megállapíthatjuk, hogy a döntéseikben az etnikai szempontok (egy- egy nép vagy törzs egyazon adminisztratív egységen belül való tartásának szándéka) a katonaiaknak mindig alárendelődtek.

Arra vonatkozóan, hogy Itália határa ebben az időben hol húzódott, van elvi támpontunk: Velleius, a Maroboduus germán királysága felől Rómára leselkedő veszély ecsetelése kapcsán ugyanis megjegyzi, hogy Itália határait az Alpok legmagasabb csúcsai mentén vonták meg. Ez Venetia térségében a Iuliai Alpok (legmagasabb pontja a Triglav 2863 m) és a Karszt hegység Javorniki vonulata (1796 m) közötti Okra fennsíkját jelenhette, melynek a legmagasabban fekvő része, ill. Itália felé a legszűkebb átjárója egyébként nagyjából ott található, ahol Kr. u. 169-ben, a Markomann-quad betörés nyomán a praetentura Italiae et Alpium erődvonalát valószínűleg megépítették, ahol a késő-antik erődítések ma is láthatók, a mai Raskovec alatt.
Emona ezen a vonalon kívül esett, egy a Száva völgyével keleti irányba lejtő, s kelet felé nyitott medencében, 293 m-es tengerszin feletti magasságon. Ennek a területnek a római uralom alá kerülése pontos időpontját nem ismerjük. Bizonyos - Iulius Caesar közös, Gallia Cisalpina-béli és Illyricumi helytartósága a bizonyítéka ennek -, hogy Kr. e. 59-ben Gallia Cisalpina és Illyricum egymással határos provincia volt. E két tartomány biztosította Itália számára az Appenini-félsziget és a Balkán közötti szárazföldi hidat.
Ennek az összeköttetésnek a szerepe Caesar balkáni polgárháborúja során felértékelődött, és folytak is errefelé hadműveletek, s ugyancsak e terület stratégiai fontossága indította Octavianust - természetesen egyéb okok mellett - ennek a szárazföldi hídnak a kiszélesítésére.

Az a vidék azonban, ahol később Emonát létrehozták, a Száva felső folyásánál fekvő terület, ahol Strabón szerint a noricumi törzsekhez tartozó tauriskusok szállásterülete volt, még ha esetleg érintették is a szóban forgó katonai akciók, úgy tűnik, hogy majd csak meglehetősen későn, Tiberius és Drusus Noricum elleni hadjárata során, Kr. e. 15-ben került szilárdan római uralom alá - tehát abban az időszakban, amikor Gallia Cisalpina már nem is létezett. Mint frissen meghódolt, romanizálatlan területet Itáliához nem csatolhatták. Ennek lehetőségét egyébként az itteni lakosság Kr. e. 15 utáni adózó státusza ki is zárja.
Az Alpok legmagasabb vonulatán kívül folyó római terjeszkedés - minden jel arra mutat - nem módosította Gallia Cisalpina határait. A Felső-Száva völgye meghódításától kezdve csakis Illyricumhoz tartozhatott. Emona vidékét a későbbi források is egybehangzóan Illyricumhoz, illetve annak kettéosztása után az új északi tartományhoz, Pannoniához sorolják. Velleius történeli munkája - a pannon-dalmata lázadás leírása kapcsán - Nauportus (Vrhnika) és Tergeste (Trieszt) határát jelöli meg Itália határaként. Helyismeretében megbízhatunk, hiszen Augustus legátusaként ő vezette az Itáliában sorozott sereget az Illyricumban tartózkodó Tiberiushoz, és parancsnokként maga is harcolt a felkelők ellen.

Tacitus - az Augustus halálakor kirobbant legiós lázadás leírása kapcsán - az illyricumi hadsereg Nauportus melletti építkezéseiről tudósít. Nauportus 20 km-re nyugatra feküdt Emonától, az a hely, tehát, ahol Emona felépült, már az Illyricumi helytartó illetékességébe tartozott.
Plinius pannoniai városnak mondja Emonát, és Ptolemaios is Itália és Noricum szomszédságába helyezi. Indirekt bizonyítékként még Tacitust is megemlíthetjük, aki - a Vespasianushoz csatlakozó dunai seregek Vitellius elleni felvonulásának leírása kapcsán első elfoglalt városként Aquileiát említi, majd Opitergium és Altinum átállását, Emonát viszont, amely kikerülhetetlenül a seregek útvonalába esett, nem.

Kézenfekvő hogy azért nem, mert nem a Vitellius által birtokolt Italiához, hanem a saját bázisukhoz, Pannoniához tartozott. Figyelemreméltó, hogy mind Strabón, mind Velleius, mind pedig Tacitus megnevezi Nauportust, mint a szóbanforgó vidék fontos települését, nem említi viszont Emonát.
Strabónnál annak a helynek, ahol a Nauportus mellett elfolyó, hajózható Ljubljanica - nála tévesen Korkoras - a Saosba ömlik, vagyis ahol Emona keresendő, még nincs neve. Az általa leírtak az Octavianus Iapod-hadjáratát, valamint Tiberius és Drusus Noricum elleni hajáratát követő, de még az Illyricum meghódítását megelőző, nagyjából a Kr. e. 33-15 utáni állapotoknak felelnek meg, Velleius leírása a Pannon-dalmata lázadás kezdete körüli időre, Kr. u. 6-ra vonatkozik, Tacitusé pedig a Kr. u. 15. év augusztusi-szeptemberi eseményeit rögzíti.

Az auctorok egyöntetű hallgatásának az oka az lehet, hogy Emona colonia ekkor még nem létezett. Nem támasztja alá a korai, Octavianus-kori alapítás elméletét egyébként Emona pénzforgalmának elemzése sem. A római település létezésének első biztosan datálható dokumentuma az a Kr. u. 14 utolsó harmada-15-eleje között állított, B. Saria, majd később J. Sasel, újabban Mráv Zsolt által is rekonstruált építési felirattöredék, melyet a szóbanforgó szerzők egybehangzóan - a hiányosan fennmaradt 5. sor [murum turresq(e) d]ederunt-ra történő kiegészítése alapján - az emonai városfal építési felirataként határoztak meg, s melyet J. Sasel, a colonia alapításával közvetlenül is összefüggésbe hozott. A szóban forgó objektum adományozói Augustus és Tiberius császárok voltak. Tiberius titulaturájából azonban világosan kiderül, hogy az építést Augustus halálát követően már ő fejezte be.

Falat Augustus és Tiberius korában városi rangú települések, többnyire coloniák, ritkábban municipiumok kaptak, s ennyiben a felirat - nem feledkezve meg arról, hogy a perdöntő rész mégiscsak kiegészítés, még ha az az analógiák alapján eléggé egyértelműnek is látszik - a colonia létezésének is bizonyítéka lehet. Általában úgy vélik, hogy ez a felirattöredék nem feltétlenül visz közelebb bennünket magához az alapítás időpontjához.
A városok alapítására és a városfal adományozására ugyanis nem feltétlenül egyszerre került sor: az alapítás akár több évtizedre meg is előzhette a városfal építését. Volt azonban egy közös vonásuk ezeknek a városfal-építéseknek, amit a kutatás eddig még nem méltányolt,: olyan városokat erősítettek meg fallal, amelyek stratégiai szempontból fontos - vagy valamilyen aktuális esemény folytán fontossá váló - utakat biztosítottak, köztük is mindenekelőtt azokat, amelyek egy esetleges Itália-elleni felvonulás útvonalába estek.
Ebből következik, hogy Emona alapításához annak az új útnak a kiépítése vihet közelebb, amely a via Postumia meghosszabbításaként Aquileából - a régi karavánút nyomvonalát követve - Longaticumon át Illyricumba vezetett. Ennek itáliai szakasza még Augustus életében elkészült. Az építkezés az első princeps halálakor éppen Emona közvetlen közelében, Nauportusnál tartott, erről Tacitus tesz említést az Augustus halálakor kirobbant pannoniai legió lázadás leírása kapcsán. Az útépítés illyricumi folytatása tehát minden bizonnyal azon lépések sorába tartozott, amelyek 14 folyamán kerültek napirendre Illyricumban, s amelyek Tiberius 14. nyarának végére tervezett itteni küldetésével is összefüggtek.

A Nauportusnál folyó munkákat Tacitus szerint három illyricumi legio vexillatiói közösen végezték, ezek azonban csak egy részét képezték azoknak a feladatoknak, amelyek a három legio teljes egészének egyetlen közös nyári táborban való állomásoztatását szükségessé tették. Ezeket az építkezéseket, továbbá a Tacitus által, a zendülés kirobbanását előidéző okok között említett, veteránelbocsájtásokkal összefüggő sérelmeket, nevezetesen a hosszú szolgálat jutalmaként távoli vidéken kapott “nedves mocsarakat” és “műveletlen hegyoldalakat” már annakidején J. Sasel és az ő nyomán mások is Emona folyamatban lévő alapításával hozták összefüggésbe.
A paludes és montes, mint egy-egy vidék terméketlenségének, és emberi lakhatásra való alkalmatlanságának szimbólumai ugyan gyakori irodalmi közhelyek voltak, ez esetben azonban valóban Emona vidékére illenek. A Száva völgyében fekvő coloniát két oldalról a Iuliai Alpok nehezen járható nyúlványai határolták, a folyótól délre eső területei pedig erősen mocsarasak voltak. Az alapítás valószínűleg már a zendülés kirobbanása előtt megkezdődött, a zendülés leszerelését követő, Tacitus által részletezett intézkedések - a 16 évnél hosszabb ideig szolgálók elbocsájtása, pénzbeli végkielégítés, a csapatok gyors visszairányítása téli táborhelyükre, stb. - ugyanis azt mutatják, hogy a katonaságnak 14 szeptembere után a városépítéshez már nem lehetett köze.

A veterándeductióra nincsenek olyan közvetlen bizonyítékaink, mint amilyenekkel Savariából, vagy Poetovióból rendelkezünk. A katonai tábort, melyről korábban feltételezték, hogy a legio XV Apollinaris Carnuntumba történő áthelyezése után az itt létesített veterán colonia alapja lett, eddig nem sikerült megtalálni. Egyáltalán az is kérdéses, hogy a XV Apollinaris legio valaha is Emonában állomásozott.
Egyesek feltételezik, hogy Emona nem is deductiós colonia volt, hanem - némely illyricumi városokhoz hasonlóan, itt is egy már meglévő település nyerte el rangemeléssel - talán nem is ekkor, hanem később - az autonóm jogállást. A városfal azonban, melynek Kr. u. 14 végéről - 15 elejéről datált dokumentuma van, feltételezi a colonia létezését, ugyanakkor azonban Emonának nincsenek is a késői Augustus-kort megelőző, régészetileg, vagy auctor-forrásokkal igazolható komoly településelőzményei.

A szabályos négyszög alakú település és az egymásra merőleges utcahálózat sem spontán módon kialakult, hanem tervszerűen megépített városra utal. Mindenképpen fogalmazva deductiós coloniával kell tehát számolnunk, mégpedig - Róma biztonságpolitikai gyakorlatát szem előtt tartva - a hasonlóképp elsődleges stratégiai fontosságú utak mentén alapított római városokhoz hasonlóan, veterán coloniával.
Az, hogy Augustus, illetve Tiberius nem az ekkor már városias jellegű Nauportust emelte municipiumi rangra, és vette körül védőfallal, hanem úgy döntött, hogy attól 20 km-re keletre egy új, megerősített coloniát alapít, azt bizonyítja, hogy Nauportus nem volt alkalmas arra a feladatra, amit Emonának szántak: ti. hogy kívülről, Illyricumból biztosítsa Italiát.

A közelmúlt kellemetlen tapasztalatai nyomán (a Száva völgyében lakó pannon törzsek felkelése, a dák kérdés, és a Varus-katasztrófa) a megerősítés helyének kiválasztása is gondos mérlegelés tárgya volt. Emonát azoknak az utaknak a találkozásánál alapították, amelyek a germánok és a pannonok földje felől egyaránt Itáliába tartottak. Ezzel az új városnak Itália védelmében a külső kettős hídfőállás szerepét szánták. Ebből az is következik, hogy mindaddig, amíg Emonának erre a funkciójára szükség volt, vagyis amíg Illyricum, ill. Pannonia nem integrálódott szervesen a birodalomba, és amíg a szóban forgó utakat további római településekkel meg nem erősítették, addig reálisan nem is számolhatunk Emona Itáliához való csatolásával. Itáliai városként Emona először Hérodianosnál, Maximinus Thrax 338. évi, Itália elleni hadjáratának ismertetésénél szerepel.
A város Itáliához csatolását többen a markomann - kvád háborúk háborúk időszakára teszik, és Itália védelmének megerősítésével, a praetentura Italiae et Alpium létrehozásával hozták összefüggésbe. J. Sasel ezt az eseményt egy korábbi munkájában - az emonaiaknak a praetorianusok soraiban való nagyszámú előfordulása alapján - valamivel korábbra, a 2. század elejére tette. Egy ilyen korai időpontban történő átcsatolás talán Traianus adminisztratív intézkedésével, Pannonia kettéosztásával állhatott volna összefüggésben.
Túl kevés a rendelkezésünkre álló adat azonban, hogy a kérdésben dönteni tudjunk, és mindkét megoldás hagy maga után nyitott kérdéseket. Praetorianusokat a térségünkben a Száva völgyének más városaiban, és Dalmatiában is toboroztak. Úgy tűnik, ez a Flavius császárok valamilyen kiváltságával állhatott összefüggésben. A jelenleg megállapítható aránybeli különbségek, nem biztos, hogy megfeleltek az egykoriaknak, s még ha el is fogadjuk, hogy eredetileg voltak ilyenek, azokat minden bizonnyal több tényező is befolyásolhatta: a Rómától való távolság, esetleges keretszámok, a megélhetési lehetőségek eltérései az egyes városokban, foglalkozásválasztási szokásokban megmutatkozó különbségek, a lakosság eredete, s talán a város adminisztratív hovatartozása is.

A 2. században (Traianus vagy akár a markomann háborúk alatt) történő átcsatolás gyanúját néhány apró megfigyeléssel talán mi is megerősíthetjük. Az egyik az, hogy a Traianus alatt szervezett új császári lovas testőrség, az equites singulares Augusti soraiban - ahová a provinciák bennszülött lakosságából válogattak katonákat, s akik között feltűnően nagy számban találunk pannoniaiakat, mindenekelőtt savariaiakat, néhány esetben azonban poetovioiaikat és sisciaiakat is - nem ismerünk eddig egyetlen egy emonait sem.
A másik - Emona feliratokon való megnevezésének “itáliaias módja”, azaz a colonia rang jelölésének elhagyása, mely egy második század első felére - közepére datálható feliraton figyelhető meg először.

Emona városi - akkori terminológiával élve civitas - rangját a 4. században is megőrizte.