Heródes halála után nagy zűrzavar támadt Izráelben: egymást követték a lázadások és felkelések. Heródes végrendelete szerint birodalmát a samaritánus Malthakéval való házasságából született fiaira, Heródes Arche1ausra, Heródes Antipas a, valamint a jeruzsálemi Kleopatrával való házasságából származó Phi1ippusr a hagyta. A területi megoszlás a következőképpen történt: Arche1aus (Kr. e. 4Kr. u. 6.) kapta meg Judea, Idumea és Samária provinciákat, az ország legjelentősebb részét, de nem a királyi, hanem az ethnarcha címmel. Heródes Antipásé (Kr e 4Kr u 39.) lett Galilea és Perea.
Philippus (Kr. e. 4Kr. u. 34.) uralma alá került a Jordán völgy északi része. Antipás és Philippus a tetrarcha címet kapták. Gáza, a Deka-polisz városai, Gadara és Hipposz ugyanúgy közvetlenül a római Syria provincia alá tartoztak, mint azelőtt mielőtt ezeket Augusztus Heródesnek ajándékozta.
Salome, Heródes testvére a tengerparti városok közül Jamniát és Azótust, a Jordán völgyi heródesi alapítású Fazáelt kapta és Askelónban egy palotát. Heródes birodalma széthullt. Augusztust Heródes halála után a család tagjai közül többen is megkeresték. Heródes már maga is kegyvesztetté lett Augusztusnál uralkodása utolsó néhány évében, így ennek természetes következménye volt az, hogy Augustus a királyságot megszüntette. A zűrzavaros helyzet rendezésére Syria provincia helytartóját, P. Quintilius Varust küldteki.

A helytartónak először Galileai Judás-sal kellett leszámolnia, aki a Heródes által kivégzett Ezékiás fia volt. Mikor Heródes meghalt Judás és párthívei fegyvert fogtak, és Galilea legfontosabb erődítményét Sepphoristel fog1a1tá el.
Judás csapatait meglehetősen nagy sereg állt rendelkezésére, a királyi fegyvertárból fegyverezte fel. Judás magát akarta királynak kikiáltatni, Varus szíriai helytartó azonban véget vetett a felkelésnek. Judás a hegyek közé menekült, a mozgalom résztvevői a hegyi barlangokba fészkelték be magukat. Miután Varus a lázadásokat leverte, helyőrségül otthagyta azt a légiót, amely eddig is Jeruzsálemben állomásozott.

Heródes utódai közül Archelaus uralmának lett leghamarabb vége. Kemény és önkényes uralkodása következtében hamarosan annyira meggyűlölték, hogy alattvalói közül egy zsidó küldöttség kereste meg Augustust, és ez előadta neki panaszait. Ezzel Augustus kellő alapot nyert ahhoz, hogy Archelaust elmozdítsa és a délgalliai Viennába száműzze.
Heródes halála után tíz évre Archelaus uralmi területe, önállóságát elvesztette, és római provinciává lett. Ez a helyzet azután csak átmenetileg, egy egészen rövid időre szűnt meg, Kr. u. 41-44 között. Archelaus uralkodásának a vége újra zűrzavart idézett elő. A felkelés vezetője ismét Judás volt, felkelése a cenzus (apographe) második részével függött össze. A felkelést Quirinius (Kr. u. 6-7.) leverte, Judás maga is elesett (ApCsel 5:37).

A szabadságharcosok visszahúzódtak Galilea és Trachonitis barlangjaiba, hogy készüljenek a végső küzdelemre, egyéni akciókat azonban továbbra is folytatnak. E harcos csoportot a rómaiak sicariusoknak nevezték, hogy ők hogyan nevezték magukat, az bizonytalan. Nincs kizárva, hogy a makkabeusok örököseinek egy harcos csoportjáról, az esszénusok balszárnyáról van szó.
Archelaus területének első római procurátora Coponius (Kr. u. 6-9.) volt. Római közigazgatás, katonai felügyelet érvényesült az ország centrumában. A pénzügyi irányítás és az igazságszolgáltatás feletti felügyelet is Róma kezébe került. A római helytartó székhelye Caesar e a (Cézárea) lett, amelyet Heródes építtetett fel, minden igénynek megfelelő módon, Jeruzsálemben pedig az Antonius-várban tartózkodott állandóan egy kisebb katonai egység (cohors). Innen az egész templom-tér jól belátható volt, így szükség esetén azonnal be tudtak avatkozni.

A város nyugati részén fekvő pompás Heródes-palota voltalakásuk,ezt praetoriumnak nevezték. A praetorium eredetileg a praetor urbanus hivatali helyisége Rómában és a mintegy 9000 főnyi római testőrgárda, a praetoriánusok kaszárnyája Rómában, a császárkorban általában a római közigazgatási tisztviselők székhelye a provinciák középpontjaiban, még későbben általában a római közigazgatási tisztviselőknek a provinciák székhelyein, s a városon kívül épült nyaralói.
Az udvarukhoz tartozó személyzet az ún. praetoriánusok. A júdeai procurator a színkövettől (legatus) függött. A római felsőség, hatalma elismerésének jeleként megkívánta az alattvalói eskü letételét és a naponkénti áldozatot a császárért a templomban. Viszont ezzel Izráel a császár kultusz minden formájától mentesült. A római procurator joga és felelőssége az adó behajtása volt. Ezt úgy oldotta meg, hogy az adó behajtását a helyi hatóságokra bízta, 11 körzetre osztva fel a provincia területét. Kr. u. 30-tóI procuratori jóváhagyás kellett a halálos ítélet hozatalához is, a bírósági ügyek (bizonyos megszorítással) és a vallási ügyek intézése maradt meg Izráel hatáskörében: ezt a Nagytanács (synedrion, szanhedrin) által intézte.

A templomadót is zavartalanul szedhette. A procurator a római katonáknak megtiltotta, hogy a császár képével díszített zászlóikat a városba bevigyék. Izráel vallásszabadságát Róma tiszteletben tartotta. A Nagytanács jelentősége megnőtt. Élén a főpap állt, akit a római hatóság nevezett ki. A főpap munkatársai a farizeusok és sadduceusok pártjának képviselői, ezek írástudói és a vének, a nép előkelő „laikus" elemének a tagjai. Jeruzsálem és Júdea vidékének lakói közül kerültek ki.
A Nagy Heródes uralkodása idejében működő főpapokat, Ananelt (Kr. e. 37-35). III. Aris-tobulus, III. Jósua, Simon, Mattathias, József, akiket maga Heródes nevezett ki, majd Jozarius Eleázár, II. Jósua, Jozarius (másodszor) es Hannás (ananus) követte, ez utóbbi Kr. u. 6-15-ig töltötte be a főpapi tisztet. Utódai fiai: Ismael, Eleázár, Simon, majd 18-37-ig veje József: Kajafás. Krisztus munkássága Kajafás idejére esik. Az ellene irányuló terv és a kirakatper megrendezője Kajafás volt: ő mindenesetre a törvényesség látszatának a megőrzésével ítélte halálra Jézust. A halálos ítélethez szükséges római hatósági hozzájárulást is sikerült a helytartó minden vonakodása ellenére megnyernie, egy kis megfélemlítéssel, amely szinte varázsszóként hatott: „Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja" (Jn 19,12).

Az első római procurator mindössze három évig (Kr. u. 6-9) kormányozta Júdeát. Utóda, M. Ambibulus (9-12), szintén csak három évig látta el ezt a tisztet. Kr. u. 14 körül, amikor Róma császára Tiberius (Kr. u. 14-37) lett, Anius Rufus lett a procurator, őt azonban már a következő évben felváltotta Va1erius Gratus (Kr. u. 15-26), Jézus munkásságának és halálának az idején pedig Pontius Pilátus (Kr. u. 26-36) volt a római helytartó.
Pilatus Seianus barátja, L. Aelius Seianus pedig Tiberius császár udvarának teljhatalmú irányítója volt, consuli rangban. Tiberius kegyeit élvezte, az uralkodóra szinte korlátlan befolyással volt, már-már a császár utódát látták benne, de a császár ellen szervezett összeesküvésbe belebukott. Tiberiust nagyon megdöbbentette az összeesküvés híre, azonban mivel még kellő időben jutott tudomására, idejében tudott intézkedni.

Kr. u. 31. okt. 18-án a szenátusban letartóztatta Seianust, halálra ítélte és ki is végeztette. Holtteste 3 napon át maradt az utcán, végül a Tiberisbe vetették. Seianus a zsidóellenes párt képviselője volt Rómában. Nem csoda, ha Pilátus procuratorsága sem mentes a zsidók elleni provokációktól.
Pilátus megtette azt, ami pedig Róma rendelkezése ellenére való volt, hogy a római „sas"-t, ami a római hatalom szimbóluma (a messiási uralom szimbóluma az oroszlán), a császár képével együtt Jeruzsálembe vitette. Izráel ebben az első parancs megsértését látta, és heves ellenállással válaszolt rá. Kényszerítették a helytartót e felségjel visszavonására.

Egy másik, nagyobb zavargás akkor támadt, amikor Pilátus elhatározta, hogy a templom pénzén vezetteti be a Jeruzsálem közelében levő forrás vízét a városba. Pilátus provokatív magatartása mutatkozik meg a korabeli pénzen is. Pilátus, Seianus kegyeltje, az amicus Caesaris („a császár barátja”) cím birtokosa volt.
Amikor Seianus Tiberius kegyeiből kiesett, sőt politikai cselszövéséért életével fizetett (Kr. u. 31), Pilátus politikai vonalvezetése is megváltozott. Ettől kezdve nem provokált, sőt kereste a zsidók tetszését. Ez lehet a háttere a Jézus perében tanúsított magatartásának.

Galileában es Pereában Heródes Anti p a s (Kr. e. 4Kr. u. 39) viszonylag önállóan uralkodhatott. Királyi rezidenciája először Sepphorisban (ma Szaffusje) volt, Kr. u. 30-ban azonban a Genezáret tó nyugati partján egy új fővárost építtetett, amelyet Tiberius császár tiszteletére Tiberiasnak nevezett el.
Heródes Antipas, akit Jézus rókának nevezett (Lk 13:32), Aretas (IV.) nabateus (arab) király lányát vette feleségül. Ismeretes azonban a nagyravágyó Heródiással, Aristobulus leányával, Nagy Heródes és a Hasmoneus Mariamné unokájával való törvénytelen kapcsolata, (Heródiás előbbi házasságából született leánya Salome).
Heródes Antipás eleinte ügyes politikát folytatott, később azonban Heródiás szelleme károsan befolyásolta, sőt szerencsétlenségét idézte elő. Keresztelő Jánost Heródiás miatt záratta a Machairus börtönébe (Lk 3:19-20), majd miatta fejeztette le is (Mk 6:14-29. Mt 14:1-12). Tette miatt babonás félelem szállta meg, s meglehetősen zavaros vallási felfogása alapján Jézusban a visszatérő Keresztelőt látta. Jézust halálos ítéletének meghozatala előtt küldette hozzá Pilátus, hátha ezzel sikerül elhárítania magától az egész kellemetlen ügyet, azonban Antipás a római helytartó iránti nagyrabecsülése jeleként visszaküldte hozzá.

Jézus pere alkalmával került baráti viszonyba egymással Pilátus és Heródes Antipas. Ez a barátság azonban már egyiknek sem ért sokat. Pilátus 37-től már nem volt procuratora Júdeának, és Antipás is hamarosan száműzetésbe került. A nabateusok háborút indítottak ellene, és ebben vereséget szenvedett (Kr. u. 36.). Vesztét három évvel később Heródiás nyugtalan nagyravágyása okozta. Heródiás ugyanis arra ösztönözte, hogy a Tiberiust követő Caligula császártól szerezze meg a királyi címet. Caligula azonban nemcsak, hogy a királyi címmel nem ajándékozta meg, hanem Kr. u. 39-ben helytartóságából is elmozdította, és a galliai Lugdu-numba száműzte.

Philippust, aki Nagy Heródes uralma után a Jordán északi részét kapta meg, Flavius Iosephus jó uralkodónak tartja. A Jordán keleti forrásánál, a Hermon hegy délnyugati lábánál építtette fel fejedelmi rezidenciája számára a ragyogóan szép várost, amelyet a császár tiszteletére Caesarea Philippinek nevezett.
Philippus Heródiás leányát, Salomét (Mk 6:22) vette feleségül. Gyermektelenül halt meg Kr. u. 34-ben, és akkor uralmi területét Syria provincia területéhez csatolták. Kr. u. 37-ben I. Heródes Agrippa (Kr. u. 374 4) kapta meg Caligula császár uralkodásának kezdetén (Kr. u. 37-41) Philippus tetrarcha uralmi területét és a királyi címet. Ez az Agrippa, Aristobulus fia, Nagy Heródesnek a Hasmoneus Mariamnéval való házasságából származó unokája.

Uralmi területe 39-ben, miután Antipást száműzték, az ő területével gyarapodott, 41-ben pedig Júdeával és Samáriá-val is.