Júdea és Samária

Amint láttuk, Archelaus lett az ország eme területének az etnarchája. Az etnarcha cím magasabb, mint a tetrarcha (negyedes fejedelem), de alacsonyabb, mint a király, és gyakran adták vazallusnak. Máté (2,22) egyébként Árchelaust királynak nevezi. Josephus is megteszi egyszer (AJ XVin,93), de helytelenül. Heródes összes fia közül ő ért föl leginkább apjával a kegyetlenségben.
Archelaus kormányzása csak rövid ideig tartott (Kr.e. 4-Kr.u. 6). Egy Júdeából és Samáriából jövő küldöttség panaszait Augustus komolyan vette. Archelaust fölmentette tisztségéből, és Galileába száműzte. Lehet, hogy Augustusnak ennél az elhatározásánál az is szerepet játszott hogy Archelaus kormányzási módja fenyegette a nyugalmat és biztonságot a Szíriából Egyiptomba vezető fontos kereskedelmi út mentén.

Archelaus területe ekkor Szíria római provincia része lett, és egy procurator kormányozta.
Ez az esemény a fennálló helyzet mélyreható megváltoztatása volt. Mindenek ellenére akár Heródes, akár Archelaus általában számoltak a zsidó vallással, mert ismerték ezt a területet, nem úgy, mint a római procuratorok. Az egymás után következő producatorok ebben a vonatkozásban hibát hibára halmoztak: Coponius (6-9), Marcus Ambibulus (9-12), Annius Rufus (12-15), Valerius Gratus (15-26), Pontius Pilatus (26-36), Marcellus (36-37), Marullus (37-41).
Állandóan zavargások fenyegettek, amelyeket a jeruzsálemi lelki vezetők néha le tudtak csitítani, de máskor mégis kitörtek, még ha csak korlátozott mértékben is. Főként a nagy jeruzsálemi ünnepeken gyakran feszült helyzet uralkodott.

A római kormányzás kezdetén keletkezett az egyik legnagyobb baj. A Római Birodalomba való betagolás alkalmával adóösszeírást kellett tartani. Ez Kr.u. 6-7-ben történt, Quiriniusnak, Szíria római legátusának vezetése alatt13. Ez az adóösszeírás (census) egyfajta népszámláláson kívül a földtulajdon összeírását tartalmazta. Főként a népszámlálás váltott ki súlyos vallási kifogásokat (vö. 2Sám 24,lkk). Csak nagy fáradsággal tudta az akkori főpap Jóázár a népet rábeszélni, hogy ezt a cenzust eltűrje.
Ennek ellenére a népesség egy kis része mégis fölkelt. Ez a csoport zélótákból, vagy velük rokon csoportosulásból állott (12.8.1), a galileai Júdás vezetése alatt. Ezt a fölkelést, amelyben Júdás föltehetőleg életét vesztette (vö. ApCsel 5,37), a rómaiak leverték. A lázadás parazsa azonban a hamu alatt izzott, amíg 66-ban hevesen ki nem tört.

A fejezetünkben leírt időszak legnevesebb procuratora Pilátus. A konfliktusok halmozódtak az ő idejében. Többször is sikerült a zsidók vallásos érzéseit megsértenie, például azzal, hogy a császár képével ellátott pajzsokat helyeztetett el jeruzsálemi palotáján. A zsidók ebben a császárkultusz kezdetét látták, és tiltakoztak Tiberiusnál, Augustus utódánál. Ő megparancsolta Pilátusnak, hogy a pajzsokat vigye vissza ceasareai rezidenciájába.

Néhány vonatkozásban a júdeaiaknak bizonyos kiváltságaik voltak. így például a zsidók mentesültek a római hadseregben való katonai szolgálattól. Ami a szanhedrin illetékességi körét illeti, még javulásról is beszélhetünk a Heródes és Archealus idejéhez viszonyítva. Ez különösen a belső ügyekre nézve állt (vö. Mt 5,22).
Vallási területen a szanhedrin még a diaszpórában is érvényesítette befolyását. A szanhédrin vezetője a főpap volt, akit mint ilyet a rómaiak is elismertek a belső kormányzat képviselőjeként. A szanhedrin volt a felelős a közvetlen adók behajtásában is, amit a császárnak kellett fizetni (ld. 14.3.1).


Fülöp területe (Kr.e. 4-Kr.u. 33/34)

Az Augustus által Fülöpnek juttatott területek az ország északi és keleti részén voltak , és gyakorlatilag nem zsidó lakosság lakta. Olyan vidékekre is kiterjedt, amelyek eredetileg nem alkották az ószövetségi Júda vagy Izrael részét és csak később csatolták hozzá. Fülöpöt tekintik Heródes legkevésbé fontos örökösének. Ő volt biztosan a legrokonszenvesebb. Viselkedésének mérsékeltnek mutatkozott, nem vállalkozott ambiciózus módon nagy politikai tevékenységre. Apjához hasonlóan nagy érdeklődést mutatott az építkezések iránt. Többek között megnövelte és átépítette a Jordán Forrásvidékén fekvő régi Panias várost, amelyet az azonos nevű tengerparti várostól való megkülönböztetés kedvéért Caesarea Filippinek neveztek (vö. Mt 16,13).

Fülöp halála után országát először Szíriához csatolták, majd 37-ben I. Agrippának adták királyságul.


Heródes Antipas területe (Kr.e. 4-Kr.u. 39)

Heródes Antipas jelentékenyebb részt kapott Heródes örökségéből, mint Fülöp (14.1.2). Tetrarchiája azért jelentős, mert ez volt Keresztelő János (Perea) és Jézus (Galilea) elsőrendű működési területe. Perea a Jordán túlsó oldalán feküdt, Galileától tehát Antipas országának a másik felétől elválasztotta a Dekapolisz és Samária.
Heródes Antipas viselkedése hasonlított legjobban apjáéra, de nála kevésbé volt tehetséges. A Jézus által róla mondott ítélet nagyon kedvezőtlen. A Lk.13,23-ban Jézus rókának nevezi. Ami építő tevékenységét illeti, nem maradt le apja és bátyjai mögött, a kezdeményezésére létrejött egyik legkiválóbb építkezés Tiberias város, Tiberius császárról nevezték el, akinél Antipas nagy kegyben állott.

Heródes Antipas első felesége IV. Aretas nebateus király lánya volt. Amikor ezt az asszonyt eltaszította és elvette Heródiást, Fülöpnek, testvérének a volt feleségét, összeütközésbe került a nabateusokkal, akiktől súlyos vereséget szenvedett. Josephus szerint (AJ XVin, 116kk) némely zsidók ezt a vereséget Isten büntetésének látták Keresztelő János megöléséért. Ennek a szakasznak a függetlenségét némelyek kétségbe vonják, a legtöbben azonban hitelesnek tekintik. Ez a szakasz kiegészíti azt, amit ezzel kapcsolatban az evangéliumok elmondanak Keresztelő Jánosról. A Mt 14,3-12 és a párhuzamos helyek szerint Jánost Salome tánca után, Heródiás felbújtására fejezték le.

Tiberius halála (37) után hamar vége lett Heródes Antipas hatalmának. Kegyvesztett lett Caligulánál, amihez Heródes Agrippa intrikái is hozzájárultak, és a császár 39-ben Galliába száműzte.