Kronológia

Általánosságban azt lehet mondani, hogy Jézus Augustus (Kr.e. 27-Kr.u. l4) és Tiberius (14-37) római császárok uralkodása idején élt és működött. Ha Jézus életének kronológájával foglalkozunk, biztosan meg lehet állapítani, hogy a keresztyén időszámítás kezdete és Jézus születése nem esnek egybe. Ezt annak a négy évnyi számítási hibának a terhére lehet írni, amit Dionysius Exiguus szerzetes a hatodik században elkövetett.
Az evangéliumokból nem lehet pontosan megállapítani, mikor született Jézus. Máté (2,1) ezt mondja: Heródes király napjaiban. Ennek tehát legkésőbb Heródes halálának évében Kr.e. 4-ben kellett lennie. Lukács (2,2) kapcsolatba hozza a Quirinius Szíria római legátusa idejében tartott adóösszeírással. Jézusnak eszerint Kr.e. 6-7-ben kellett születnie, amikor Júdea és Samária közvetlen római kormányzás alá kerültek.
Kísérletek történtek arra is, hogy Jézus születési idejét az asztronómia segítségével határozzák meg, azzal a csillaggal kapcsolatban, miről a Mt 2,2-ben van szó. Ennek alapján Kr.e. 7-ben állapítják meg születési évét. Az adatok tehát nem egybehangzóak. A Mt 2,1 áll legközelebb Dionysius Exiguus korrigált számításához, amely szerint Jézus Kr.e. 4-ben születhetett.

Ugyanezek a nehézségek mutatkoznak, ha Jézus működésének az időtartamára kérdezünk. A szinoptikus evangéliumok azt a benyomást keltik, mintha Jézus csak egy évig járt volna prédikálva körbe, mivel ennek során csak egy páska ünnepet említenek. János evangéliuma ezzel szemben kétszer vagy háromszor beszél páska ünnepről, és ebből arra lehet következtetni, hogy Jézus működése egy évnél hosszabb ideig tartott.
Tekintve, hogy az evangélisták csak válogatást adnak abból a sok elbeszélésből, amelyek Jézusról forgalomban voltak, elgondolható, hogy a szinoptikusok csak annak az egy jeruzsálemi páska ünnepnek szenteltek figyelmet, amely olyan fontos volt Jézus halálával és feltámadásával kapcsolatban. Ebben a megvilágításban kézenfekvőbbnek látszik Jézus hároméves működése. Az evangélisták hagyománya szerint Jézus ennek az időnek a legnagyobb részében Galileában volt, mégpedig szülővárosának, Názáretnek a tágabb környékén.
Jézus keresztrefeszítésének évét és napját tekintve is bizonytalanságban vagyunk. Jézus azon a napon halt meg, amely megelőzte a páska ünnepet (v.ö. Mk 15,42). A Lev 23,6 szerint a páskát Niszán 15-én kell tartani. Többnyire azt feltételezik, hogy Jézust 30 vagy 33 áprilisában feszítették meg és temették el.


Jézus és korának különböző irányzatai

Az Újszövetség adataiból látszik, hogy Jézus leginkább a farizeusokkal állt vitában, és hogy a sadduceusok elleni polémiájában a farizeusok oldalán állt, mint például a föltámadás kérdésében. A sadduceusok Jézus korában kicsi, de hatalommal rendelkező arisztokráciát alkottak (9.1), amely politikai területen is kulcspozíciókat tartott a kezében. A köznéppel alig volt kapcsolatuk, és a szegények iránti együttérzésükről nem tudunk (9.1.4). Nyilvánvaló, hogy Jézus ebben a vonatkozásban is közelebb állt a farizeusokhoz, akik a köznép figyelmét és rokonszenvét élvezték. Ez semmit nem von le abból, hogy Jézus sokszor kritikával állt a farizeusokkal szemben (pl. Mt 23,3.27k). Feltűnő azonban, hogy Jézus farizeusok elleni kritikájának nagy része a Talmudban is előfordul ilyen vagy olyan módon, pedig ez biztosan farizeusi eredetű mű. A Sota 22b pellengérre állítja a (nem igazi) farizeus hét típusát. Jézus és a farizeusok közti ellentét látható a válólevél (Mk 10,2-12) és egy bénának szombaton történő gyógyítása kérdésében (Mk 3,1-6), de nem biztos, hogy ezekben az esetekben a farizeusok összességével való ellentétről van-e szó. Feltűnő az is, hogy a szinoptikusok nem említik a farizeusokat Jézus perében

Ami a kumráni közösséget illeti, sokszor kiemelték, hogy Jézusnak, csak Keresztelő Jánosnak szoros kapcsolatai lehettek ezzel a csoporttal Mindazonáltal nyilvánvaló különbségeket lehet kimutatni Jézus és a kumráni közösség között, és ugyanez áll Keresztelő Jánosra is. Ha mégis szó van egyezésekről, akkor ezek főként közvetettek.
Kérdéses Jézusnak a zélótákhoz való viszonya. Néhányan újra meg újra hangsúlyozzák ezzel a csoporttal „való közeli rokonságát Mások teljes mértékben elutasítják ezt a felfogást. Valóban nehezen képzelhető el, hogy Jézus a rómaiakkal szembeni erőszakos ellenállás szószólója lenne, pedig a zélóták ezt képviselték. Jézus különböző kijelentései azt mutatják hogy ő nem az erőszak útját jelölte ki az Isten országának megvalósításához Mindez nem zárja ki, hogy a maga korában Jézust sokán mégis zélótának tekinthették. Főleg Jézus galileai háttere segíthette elő az ilyen gondolatmenetet.


A Jézus elleni per

Ahogy az előzőekben már megjegyeztük, a szinoptikus evangéliumok egyszer sem hozzák kapcsolatba a farizeusokat Jézus perével. János evangéliumában ez megtörténik. Ott például a 18,3 és 12-ben farizeusokat olvasunk azon a helyen, ahol Máténál (26,47) a nép vénei, Márknál (14,43) írástudók és vének, Lukácsnál pedig (22,52) a templomőrség vezetői és a vének áll. Hogy Jánosnál itt farizeusok vannak, ez feltehetőleg későbbi értelmezés eredménye, ami viszont azzal áll kapcsolatban, hogy ez az evangélium később keletkezett, mint a szinoptikusok.
A fentiek azt a benyomást keltik, hogy a farizeusok biztosan nem játszottak aktív szerepet Jézus perében, és több egyetértéssel viseltettek iránta, mint ahogy azt általában föltételezik. Ebbe az irányba mutat, hogy a farizeusok gyakran védelmező magatartást tanúsítanak az első keresztyének iránt.
Amikor a sadduceus főpap elfogatja az apostolokat, a farizeus Gamáliel mimkálkodik a megszabadításukon (ApCsel 5,17-42). Azután Josephus elmondja, hogy amikor Jakabot, Jézus testvérét 62-ben a sadduceus főpap parancsára megölik, a farizeusok panaszt tettek II. Agrippánál. Ennek eredményeképpen a főpapot elmozdították.

Mindezek mellett utalnak még arra a tényre is, hogy A Mk 15,55-64 (és par)-ban nem lehet szó a farizeusi gyakorlat szerinti perről. Ez arra a következtetésre vezetne, hogy itt akkor a sadduceusi perrendtartásra kell gondolnunk, de ilyen jogi eljárásról semmit sem tudunk. Egy másik kérdés, amit eddig még nem oldottak meg kielégítően: a szanhedrin illetékessége a halálbüntetést illetően. Sokan föltételezték, hogy erre nem volt felhatalmazása, de ez egyáltalán nem bizto1. Mindenesetre tény marad, hogy Jézust végül Pilátus ítélte halálra, és a rómaiak végezték ki. Dequeker így aztán jogosan írja: Pilátus felelőssége Jézus kivégzésében nagyobb volt, mint ahogy azt az evangéliumok érzékeltetik érthető okokból, hiszen ezeket római közönségnek írták.
A fentiekkel szoros kapcsolatban áll az a kérdés, hogy Jézust politikai okokból ítélték-e el. Néhányan ezt a nézetet védelmezik. Már megállapítottuk (14.5.2), hogy Jézus nehezen tartozhatott a zélóták közé. Az azonban könnyen elképzelhető, hogy a római felsőség és a vele rokonszenvező sadduceusok annak tekintették galileai háttere miatt. Főként azért, mert a megelőző évtizedekben Galileát a lázadó mozgalmak fészkének tekintették.