Az adók

Az adók két csoportba oszthatók: közvetlen adók és vámok. A közvetlen adók behajtásáért a szanhedrin volt a felelős a római procurator felügyelete alatt. Az adóknak ismét több fajtája volt, így pl. amit a föld termése után kellett fizetni21 (tributum soli) és a fejadó (tributum capitis). A tributum soli-t Kr.e. 63 óta Rómának kellett fizetni.
A tributum capitis keltette a legtöbb ellenállást, ezt csak Kr.u. 6, vagyis a bekebelezés (12.2.1) után kellett fizetni. Ez a fejadó képezi a vita tárgyátd0 amikor megkérdezik Jézust, szabad-e a császárnak adót fizetni vagy nem. Különösei kb. 17-ben nehezedett ez az adó súlyosan Szíria és Júdea népességére.
A nevezett adó, akárcsak a vámok rendszere már a korábbi időben is fennállott ilyen vagy olyan formában. Itt most egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk a vámszedő alakját, tekintve, hogy az evangéliumok nagy figyelmet szentelnek neki. A vám magába foglalta a behozatali és kiviteli adókat, továbbá az út-, a kikötő és a piaci helypénzt. Ezeket a vámokat általában gazdag vállalkozók kibérelték a rómaiaktól.

A vámhivatalok tulajdonképpeni munkáját aztán ezek alacsonyabb rangú vámszedőkkel és egyéb személyzettel végeztették. Az Újszövetségben majdnem mindig ez utóbbiakról van szó, kivéve Zákeust (Lk 19,1-10). A Mk 2,14-ben említett Lévi ilyen alacsonyabb rangú vámszedő. Ők egy védtelen társadalmi csoporthoz tartoztak, akiket többnyire nagyon rosszul fizettek. Ez a helyzet majdnem elkerülhetetlenné tette a korrupciót. Meg is vetették őket érte. Nem a szegények és a napszámosok, mert nekik általában nem kellett vámot fizetniük, hanem a jómódúak, akik szolgálataikat igénybe vették. Amikor Jézust a vámszedők barátjának nevezik (Mt 11, 19), ebben benne van az, hogy ő az efféle gőg ellen tiltakozott.


Földbirtokosok és bérlők

Jézusnak sok példázatából (Mt 20,1-15; Mk 12,1-11) kitűnik, hogy voltak nagybirtokosok. A Misna és régészeti adatok alapján bizonyítja Applebaum, hogy időszámításunk első századában a nagybirtok erősen megnövekedett. Egész falvak kerültek gyakran egyetlen birtokos tulajdonába.Ennek az oka az volt, hogy mindig több paraszt volt kénytelen eladni a földjét betegség, szárazság és főként a magas adók következtében. Ezek a földművesek aztán fiaikkal együtt napszámosokká váltak. Maguk az új tulajdonosok, a nagybirtokosok a városokban laktak (gyakran Jeruzsálemben), vagy úton voltak (Lk 16,1-8). Közülük sokan a főpapi családok vagy kereskedők rokonai voltak. Birtokuk felügyeletét többnyire intézőkre sózták. A tulajdonképpeni munkát napszámosok, rabszolgák és bérlők végezték.
Alig szorul magyarázatra, hogy mindennek nagy befolyása volt az ország társadalmi és gazdasági helyzetére. Júdeábán és Samáriában, de főleg Galileában a földművelős volt a fő megélhetési forrás. A parasztság elszegényedése a vidék roppant visszaesésével járt. Ez főleg Galileát sújtotta nagy mértékben, mert itt volt a legtöbb falu. Ezért még arra is gondoltak, hogy Josephusnál a galileai elnevezés egyszerűen annyit jelent: falusi.

A nagybirtokosokon és a fogyatkozó számú parasztokon kívül még különféle bérlők is voltak az országban. Némelyeknek a termés meghatározott részét kellett a tulajdonosnak leadni (gyakran a felét vagy harmadát), mások állandó összeget fizettek pénz formájában, ismét mások remélhetővé tettek egy darab földet, aztán később a termés felét fizették bérbe.
A fizetendő bér mértékéből látszik, hogy ezeknek a bérlőknek nehéz élete volt. Ráadásul a bérleten kívül még adókat is kellett fizetniük (14.3.1). Jézus több példázatából is kitűnik, milyen nehéz volt ezeknek a bérlőknek az élete.


A szegények, helyzete

Közülük először a napszámosokat említjük, bár közéjük tartozott a legtöbb bérlő is. Olyan emberekről van itt szó, akik meghatározott időre, legalább egy napra szolgálatban voltak valakinél. Rajtuk kívül hallunk még olyan munkásokról, akik valamivel állandóbb szolgálati kötelékben voltak. A tárgyalt korszakban ennek a két csoportnak a helyzete nem volt rózsás. Munkanélküliség gyakran volt közöttük, annak minden következményével. A szőlőmunkások példázatában például még tizenegykor elegen állnak munka nélkül a piacon (Mt 20,6k).
Még nehezebbek voltak a rabszolgák életkörülményei. Rabszolgaságba akkor került valaki, ha például nem tudta kifizetni az adósságait. Ezzel kapcsolatban tanulságos az irgalmatlan adós szolgáról való példázat. Az látszik belőle, hogy két lehetőség volt az adósság megfizetésére: Az első. hogy az adóst feleségével, gyermekeivel és tulajdonával együtt eladták (Mt ,25), a másik, hogy az adóst börtönbe vetették, amíg a családja minden adósságot le nem törlesztett (18,30).

Még Jézus korában is gyakran előfordult, hogy valaki rabszolga volt saját honfitársainál. Emellett voltak idegen eredetű rabszolgák, de hogy ezek a rabszolgák többségét tették volna ki, ez nem biztos. Abból a tényből, hogy Simon ben Giora 66 és 70 között megparancsolta minden (zsidó) rabszolga szabadonbocsátását (BJ V.508), másra enged következtetni. Az Újszövetségből kitűnik, hogy ebben az időben nagyszámú koldus volt az országban. Helyzetük, mint bárhol máshol, nagyon rossz volt (Lk 16,20k).


Ipar és kereskedelem

A zsidó irodalom adatai szerint ebben az időben több mint 40 különböző mesterember-csoport volt található Palesztinában. Sokan közülük a földműveléssel voltak kapcsolatban. Gyakran papok és írástudók is mesterséget folytattak a hivataluk mellett (vö. ApCsel 18,3).
A mesterség apáról fiúra szálló foglalkozás volt. Voltak néha családok, amelyek egy bizonyos mesterségben különösen ügyesek voltak és ezt a készséget mesterségbeli titokként gondosan őrizték a családon belül. A mesteremberek közötti nagy változatosság ellenére számuk csekély volt, összehasonlítva azokéval, akik a mezőgazdaságban tevékenykedtek.

Kereskedelmet ősidők óta föníciaiak, később kanaániták űzték. Innen van az, hogy a kanaánita szó magával a kereskedővel volt sokáig azonos. Lassanként mind több júdeai és Galilea meg Samária lakosa kezdett kereskedelemmel foglalkozni (IMakk 14,5). Jézus korában aztán már bizonyára meglehetősen virágzó kereskedelem volt.
A kereskedelem fejlődését különböző tényezők segítették elő. Az átmenő kereskedelmet segítette elő az, hogy Palesztina az Egyiptomból Mezopotámiába vezető fontos kereskedelmi utak mellett feküdt. Ezenkívül utalni kell a görög városokkal és főként a diaszpórában lakó zsidókkal való kereskedelemre. Ezzel kapcsolatban gondolnunk kell a jeruzsálemi zarándoklatokra, amelyek kétségtelenül kedveztek a kereskedelmi forgalomnak.

A kereskedelem növekedésére nézve fontosak voltak a különböző városok piacai. A régészeti kutatás kimutatta, hogy milyen fontos helyet foglalt el a piac Jeruzsálemben. A mesterségek termékein kívül a mezőgazdasági terményeknek is nagy jelentősége volt a kereskedelemben. A kereskedelmi forgalomra természetesen hátrányosak voltak a vámok (14.3.1), amiket mindig meg kellett fizetni.