A jeruzsálemi gyülekezet

A Cselekedetek könyve elmondja (2,41) a jeruzsálemi első keresztyén gyülekezet előállását. Csak nagyon gyér adatokkal rendelkezünk ennek az ősgyülekezetnek a működéséről. A Cselekedetek könyvének a szerzője (Lukács) nem a történelem megírását tűzte ki célul. Ennek a bibliai könyvnek az első fejezetei csak azt akarják nyomatékosan közölni, hogy nincs másban üdvösség, csak Jézus Krisztusban. Biztos, hogy János, Jakab és Péter fontos alakjai voltak ennek a gyülekezetnek.
A Csel 2,44kk és 4,32-37 (vö. még 5,1-11) elmondja, hogy ennek a gyülekezetnek az egysége egy ideig abban is megnyilvánult, hogy közben birtokolták a javakat bár ezeknek a szakaszoknak a valódisága vitatott. A gyülekezetnek ilyen berendezkedése abban a korban mégis elhihetőnek látszik ként azért, mert az ókorban kimutatható az ilyen életmód több példája is. Sok minden szól amellett, hogy ez a gyülekezet hű maradt a zsidó hithez, ezért általában úgy tekintették, mint egy a zsidó közösségen belüli csoportosulást. Tagjai részt vettek a templomi kultuszban (vö. ApCsel 3,1), és föltehetőleg tartották magukat a zsidó valláshoz tartozó előírásokhoz is. Emellett szól az is, hogy a római felsőség később még jó ideig a zsidóságon belüli áramlatnak tekintette a keresztyéneket.

A jeruzsálemi gyülekezetben már bizonyára gyakorolták a keresztséget és az úrvacsorázást (vö. lKor 11,23). Közelebbi adatok tanyában nem lehet megmondani, hogyan és milyen formában történt mindez. Hihető, hogy az első időben a tizenkét tanítvány képezte a jeruzsálemi gyülekezet magját. Annak ellenére, hogy csak nagyon keveset tudunk a jeruzsálemi ősgyülekezetről, biztosra lehet venni, hogy nagyon nagy jelentősége volt. Innen kiindulva mindenütt keletkeztek olyan embercsoportok, amelyek a feltámadott Úr-ban való hit által összetartozónak érezték magukat.


A Jeruzsálemi gyülekezet görögül beszélő tagjai

Az előző fejezetekben már többször megállapítottuk, hogy Jeruzsálem az idők folyamán jelentős várossá lett. Ennek egyik következménye az volt, hogy az idők folyamán görögül beszélők megtelepedtek ebben a városban, bizonyos zsidó körökben is szokásba jött a görög nyelv használata. Nyilván voltak köztük olyanok is, akik az ősgyülekezethez csatlakoztak. Az ősgyülekezeten belül konfliktus támadt ezzel a csoporttal (vö. ApCsel 6,1).
Lukács elmondja, hogy ebben a helyzetben a görögül beszélők csoportjából hét férfit beállítottak diakónusnak (ApCsel 6,3). Az a benyomásunk, hogy a diakónus elnevezést ebben az időben a misszionáriusi tisztségre használták (vö. 8,4kk). Egy rövid üldözés idején a hét diakónus egyikét, Istvánt megölték (7,57k).
Az üldözés nyilván a jeruzsálemi gyülekezet görögül beszélő része ellen irányult csupán, mert olyan személyek, mint János, Jakab és Péter zavartalanul folytatták tevékenységüket a városban. Ezzel szemben a gyülekezet gögörül beszélő tagjait elüldözték Jeruzsálemből.

Ennek az eseménynek az lett a következménye, hogy az elüldözöttek most más helyeken is gyülekezeteket kezdtek alapítani. A Cselekedetek könyvében (8,4kk) ezzel kapcsolatban Fülöp diakónus működésére történik utalás, aki Samária városában hirdette Krisztus evangéliumát. Mások többek között Antiochiába mentek (ll,19kk), itt kezdték később használni a keresztyén nevet Jézus követőire.