logo

XXIV Junius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Róma és Jeruzsálem - az örök küzdelem

Írásomban nem akartam azt a látszatot kelteni, hogy az ókori zsidóság homogén közösséget alkotott, amelynek minden tagja egységesen ítélte meg a Római Birodalmat. Természetesen különbségeket fedezhetünk fel például a qumráni tekercsek, az alexandriai Philón, Flavius Iosephus, vagy a rabbinikus judaizmus Róma-képe között ugyanakkor tagadhatatlanul több közös pontra is találhatunk bennük, aminek az az oka, hogy a zsidóság jelentős része Moshe Halberthal kifejezésével élve egy „szövegközpontú közösséget” (text-centered community) alkotott az ókorban, melynek középpontjában a héber Biblia állt. De vajon beszél-e a héber Biblia a Római Birodalomról?
Ha a mai bibliaolvasó felüti konkordanciáját a „Róma” kifejezésnél, egyetlen ószövetségi utalást sem fog találni. Ugyanakkor a Dániel könyvének 2. és 7. fejezetében található translatio imperii sémájában kiemelt szerepet kap a negyedik birodalom (malchu reviaa), amely a zsidó (és keresztény) hermeneutikai hagyomány szerint Rómára vonatkozik. A 2. fejezetben Nabukadneccár álmában felbukkanó arany fejű, ezüst mellű és réz derekú szobor vas lábairól Dániel ezt a kijelentést kapja: „a negyedik birodalom pedig erős lesz, mint a vas, mert miként a vas széttör és összezúz mindent, bizony mint a vas pusztít, mind amazokat [a korábbi birodalmakat] szétzúzza és elpusztítja” (Dán 2:40).
A 7. fejezetben Dániel álmában előjövő fenevadak (oroszlán, medve, párduc) közül a negyedikről ezt a leírást olvassuk: „rettenetes és iszonyú és rendkívül erős, nagy vasfogai voltak, falt és zúzott és a maradékot lábaival összetaposta, és ez különbözött mindazoktól az állatoktól, amelyek előtte voltak, és tíz szarva volt neki” (Dán 7:7).

Mindenesetre a zsidóság számára csak 70 után válhatott teljes bizonyossággal egyértelművé, hogy ez a negyedik birodalom maga Róma. Dániel könyvének 9. fejezetében ugyanis az alábbi enigmatikus kijelentés olvasható: „a várost és a szent(hely)et elpusztítja egy eljövendő fejedelem népe” (vehaír vehaqódes jaschít ám nagíd habbá, Dán 9:26). A közelebbről meg nem határozott „fejedelemnek” (nagíd) mindenképpen a perzsa uralom után kellett eljönnie, mivel a kijelentés ekkorra datálódik (Dán 9:1).
A prófécia a jeruzsálemi Templom IV.
Antiochos Epiphanés általi deszakralizálására (Kr. e. 168-165) sem vonatkozhatott, mivel a sáchát gyökből képzett jaschít jelentése egyértelműen elpusztít, megsemmisít. Ezt a kijelentést tehát csakis Jeruzsálem és a Templom 70-ben bekövetkezett pusztulására vonatkoztatható profetikus előrejelzésként értékelhették a zsidó írásmagyarázók.

A két város: Róma és Jeruzsálem közötti ellentét sokkal mélyebb gyökerű, mintsem hogy politikai, gazdasági vagy kulturális okokkal magyarázhatánk. Jól ráérzett erre Nietzsche, aki A morál genealógiájához című művében azt írta: „A két szembenálló érték, a »jó és rossz«, a »jó és gonosz« félelmetes, évezredek óta tartó küzdelmet folytat a Földön, és bármennyire bizonyos is, hogy az utóbbi érték régóta túlsúlyban van, mégis akad mindmáig olyan hely, ahol a küzdelem eldöntetlenül folyik tovább. (...) E harc szimbólumát olyan írásban rögzítették, amely a történelem egészének folyamán mindezidáig olvasható maradt: »Róma Júdea ellen, Júdea Róma ellen« nem volt eleddig olyan esemény, amely nagyobb horderejű lett volna, mint ez a küzdelem, ez a kérdésfeltevés, ez az ádáz ellentmondás.”

Jacob Taubes a Nyugati eszkatológia című művében arra hívja fel a figyelmet, hogy az Örökkévaló nevében küzdő zélóták a „hetvenes háborúban” a rómaiak világuralmát vonták zélóták és a rómaiak szívós, sőt elkeseredett viadalában kétféle világprincípium csap össze.”
Bár az imperium Romanum bukását a kelta bárdok és az egyiptomi jósok is megjövendölték, a zsidók eszkhatológiája ennél jóval nagyratörőbb volt: számukra Walter Benjamin szavaival szólva „a jövő minden pillanata a kiskapu volt, ahol beléphet a Messiás”, akiről ugyancsak Dánielnél írva áll: „És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és az a birodalom más népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké” (Dán 2:44).

Az a zsidóság, amely puszta létezésével egy ilyen „örökkévaló impérium” (malchú dí lealmín) előhírnöke, nem illeszkedhetett és soha nem illeszkedhet bele a birodalmi álmok szövögetőinek terveibe. A zsidó történelem tehát mindaddig a háború, pusztulás, szenvedés története marad, míg meg nem jelenik a Messiás. A próféta szavai szerint: vead qéc milchámá necherecet sómémót („és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás”, Dán 9:26).



Grüll Tibor


Grüll Tibor a Pécsi Tudományegyetem docense, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem magántanára, a Szent Pál Akadémia tanszékvezető főiskolai tanára. Fő kutatási területe a korai császárkor, valamint a római kori zsidóság és kereszténység története.


Forrás: Grüll Tibor Pax Romana alulnézetben Hogyan látták a zsidók a „római békét"?