A politikai háttér

Hadrianust olyan császárnak ismerik, aki a Római Birodalom határainak állandósítását tűzte ki célul és nem törekedett további terjeszkedésre. Ezért lemondott azokról az igényekről, amelyeket Traianus Partiára támasztott (vö. 17,4). Ezáltal persze olyan területek, mint Szíria és Palesztina annál fontosabbak lettek, mert a Római Birodalom keleti határai közelébe kerültek. Palesztina egyik legnagyobb problémája volt a zsidó és görög lakosság viszonya.
Ebben a vonatkozásban a rómaiak régi alapelvüket alkalmazták: oszd meg és uralkodj!. Így akarták a békét ezen a területen fönntartani. E cél elérésének másik eszköze a római katonai hatalom megerősítése Arabia provinciában (a nabateusok országában). Ebben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy a múltban gyakran voltak jó szövetségi kapcsolatok Júdea és Partia között. Arabia provincia megszállásának megerősítése növelte a két ország közötti gátat.
Birodalmának keleti részén átutazva Hadrianus meglátogatta kb. 130-ban Palesztinát is, és mint mindenütt, itt is emeltetett épületeket hellenisztikus stílusban. Ez többek között Caesareában és Tiberiasban történt. A túlnyomóan zsidó Szefórisz város ekkor kapta a Diocaesarea nevet, amelynek első szótagja az olimpiai Zeusszal áll kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy nem minden zsidó örült ennek a tevékenységnek, és ez még erősebben így volt, amikor Jeruzsálem és vallási kérdések is szőnyegre kerültek.


A gazdasági helyzet

Vannak utalások arra, hogy a gazdasági helyzet Hadrianus kormányzása idején megint rosszabbodott. Úgy látszik, hogy főleg a bérlők helyzete lett nyomorúságosabb. Rabbinikus forrásokban újra meg újra szó van földbirtokosokról, akik bérlőiket nyomorgatják és ehhez még erőszakot is használnak. Ezek a földbirtokosok gyakran rómaiak voltak, vagy olyan valakik, akik a rómaiak vagy a császár nevében jártak el. Applebaum szerint ezeket a köpéseket megerősítik bérleti szerződések, amelyeket Murabbaat és Nahal Héfer barlangjaiban találtak. Ezek a szerződések olyan bérleti megállapodásokat tartalmaznak, amelyeket a fölkelés idején Bar Kochba és más zsidók kötöttek egymással. Nyilvánvalóan olyan földekről van szó, amiket Bar Kochba az akkori tulajdonosoktól vett el.
Ezek az adatok azt a benyomást keltik, hogy a rossz gazdasági körülmények is táptalajul szolgáltak a 132-135-ös felkelésnek. A kizsákmányoltság érzése nyilván növekvő feszültséget teremtett. Egy római légiónak Szefóriszba való áthelyezése is arra mutat, hogy feszült volt a helyzet. Nyilván elég volt Róma részéről egypár provokatív cselekedet ahhoz, hogy a bomba felrobbanjon.


Közvetlen okok

Cassius Dio abban a tényben jelöli meg a lázadás okát (LXIX 12,1-2), hogy Hadrianus Jeruzsálemnek görög-római városa való újjáépítését tervezte Aeiia Capitolina név alatt. A História Augusta azonban azt az okot hozza föl, hogy Hadrianus megtiltotta a körülmetélkedést. Továbbá néhány forrás célozni látszik Hadrianus ígéretére, hogy újjáépítteti a templomot, amit később megint visszavont. Ezeknek a szövegeknek a hitelessége annyira vitatott, hogy további fontolóra vételük nem szükséges.
Ami a két első okot illeti, sokan vannak azon a véleményen, hogy a körülmetélkedés megtiltása és a jeruzsálemi templom újjáépítésének a terve inkább a felkelés következményének, mint okának tekintendő. Más szavakkal: Itt olyan intézkedésekkel van dolgunk, amelyeket a fölkelés után hoztak. Ami a templom újjáépítését illeti, itt Eusebius közlésére támaszkodnak, aki ebben az értelemben nyilatkozik. Nehéz ebben az anyagban pontos következtetésre jutni, mert a nevezett források túl kevés adatot nyújtanak. Viszont már láttuk, hogy Hadrianus birodalmának különböző helyein hellénista építményeket emeltetett. Ebbe a keretbe biztosan jól illeszkedik az Aelia Capitolina alapításának a terve.
Tekintve, hogy Hadrianus kb. 130-ban látogatta meg Palesztinát, kézenfekvő, hogy ez a terv akkor került előtérbe. Ezt a Jeruzsálemet illető szándékot ezért legalábbis a fölkelés egyik okaként kell említeni. Kevesebb támpontunk van a körülmetélkedés megtiltására vonatkozólag. Túlságosan messze merészkedik, aki ezt mutatja be a lázadás fő okának.

Mindezek mellett még egy nézetet kell mérlegelnünk. Scháfer arra a lehetőségre gondol, hogy volt Palesztinában olyan zsidó csoport, amely aktívan támogatta Hadrianus hellénista politikáját. Ez a csoport lelkesen üdvözölte többek között Jeruzsálemnek Aelin Capitolina római provinciává változtatását is. Hadrianus csak ezekre volt tekintettel a terveivel, és később nagyon meg volt lepve a tövényhű zsidók lázadása miatt.
A 132-135-ös fölkelés meg annak előzményei tehát sok vonatkozásban rokonságot mutatnak a IV. Antiochus Epifanész elleni fölkeléssel a Makkabeusok idején. A Róma-barát zsidóknak az igenlő magatartása jutna aztán kifejezésre az Oracula Sybyllina V,46-50-ben, amely Scháfer szerint Hadrianust mértéktelenül dicséri.

Valóban nagyon reális lehetőség, hogy ilyen Róma-barát zsidó csoportosulás volt Palesztinában. Ezt a csoportot főként azok között kell keresnünk, akiknek haszna volt a római megszállásból. Nem szükséges itt nagyobb csoportosulásra gondolnunk, az viszont kétségtelen, hogy Palesztina sok nem zsidó lakójának a rokonszenvét élvezhették Befolyásukat ezért nem szabad lebecsülni. Ennek a csoportnak a létezése így elősegíthette a fölkelést.

Ha áttekintjük mindazt, ami ebben a paragrafusban van, az a benyomásunk támad, hogy különböző tényezők együttese okozhatta a fölkelést. Ezek közül különösen a gazdaságit nem szabad szem elől téveszteni.