Az okok

Nyilvánvaló, hogy a különböző római procuratorok korrupt és rossz kormányzása meg a római megszállók ellen sokakban élő gyűlölet volt a harc kitörésének a közvetlen oka. Ezenkívül szerepet játszottak benne szociális, gazdasági, nacionalista és vallási indítékok is. Mégsem lehet ezek közül egyiket sem a háború döntő okának megjelölni. Meg kell ugyan állapítani, hogy különösen a szociális és gazdasági tényezők segítették elő az összeütközést, de nem lehet a 66-74 közötti eseményeket az osztályharc csúcspontjaként sem jellemezni. Éppígy nem lehet a görög és zsidó közösségek közötti ellentéteket sem a Róma elleni harc alapvető okának tekinteni.
Sokkal inkább azt kell mondani, hogy az említett tényezők összefüggése vezetett végső soron az ellenségeskedések kirobbanásához. Ebben a vonatkozásban Josephus adatait is nagyon kritikusan kell mérlegelni. Ő nagyon apologetikusan és szubjektiven írja le az eseményeket, főleg azokat, amelyek a zsidók és rómaiak között 66-74 között folyt harccal függenek össze.

Az események egybeesése lobbantotta lángra a harcot. Legelőször Caesareában. Ennek a városnak zsidókból és görögökből álló kevert lakossága volt. Amikor a görög lakosok beépítettek egy telekrészt, ami egy zsinagóga mellett volt, és ezáltal részben elzárták ezt a zsinagógát, konfliktus keletkezett a két csoport között. A konfliktust egyenesen Nero elé vitték, aki 61-ben a görögök javára szóló döntést hozott (AJ XX, 184). Ezután megmaradt a nyugtalanság Caesareában, és ez vezetett 66-ban a városban utcai harcokhoz.

Ugyanebben az időben adott Florus procurator parancsot, hogy a templom kincstárából vegyenek ki tizenhét talentumot. Ilyesmi ugyan már korábban is történt, de most kihívólag hatott. A lakosság egy része úgy űzött gúnyt Florusból, hogy utcai gyűjtést rendezett neki. Ez fölkeltette Florus dühét, és ezért parancsot adott katonáinak, hogy büntessék meg a lakosságot. Az ellenállás azonban olyan nagy lett, hogy vissza kellett vonulnia Caesareába. Csak egy cohorsot hagyott hátra Jeruzsálemben, és a város vezetőit tette felelőssé a rendért és nyugalomért (BJ 11,318kk). Ez azonban nem sikerült nekik.
Ezek az események adták meg a jelt a sicariusok és zélóták csoportjai számára, amelyek a megelőző években mind nagyobb számúak lettek , hogy megkezdjék a harcöt a rómaiak ellen. Júdea és Galilea lakosságának legnagyobb része hamarosan csatlakozott hozzájuk, éppígy az idumeaiak és 67-ben a samaritánusok is.


Békéltetési kísérletek

Nem mindenki örült a dolgok ilyen fordulatának. II. Agrippa, aki ebben az időben Alexandriában időzött, Jeruzsálembe sietett, hogy ott közvetítsen. Ez a kísérlet nem sikerült, főleg azért nem, mert Florus részéről kevés támogatást kapott Agrippa. Nem Agrippa volt az egyetlen, aki megpróbálta az összeütközést elhárítani. A főpap, a sadduceusok, a farizeusok elégedettek voltak azzal a ténnyel, hogy a vallást alig korlátozták. Ők is és Heródes dinasztiájának a hívei is mindent megteltek a béke helyreállítására.
Úgy látszik egyébként, hogy a farizeusok egy későbbi szakaszban részt vettek a harcban, de ami azt illeti, lelkesedésük mindig mérsékelt maradt1. Értesüléseink ebben a vonatkozásban teljesen Josephustól valók8, aki maga is farizeus volt, és ezt a csoportot a lehető legkedvezőbben akarta (római) olvasóinak bemutatni. Az esszénusok magatartásáról nem tudunk semmit, bár föltehető, hogy ez a csoport tekintve jellegét (9.3.4) meglehetősen távol tartotta magát az ellenségeskedésektől.
Eközben a zélóták már elfoglaltak különböző erődítményeket köztük Maszadát és Eleázárnak, a főpap fiának a vezetése alatt megszállták a templomot, és véget vetettek a császárért hozott naponkénti áldozatnak.Ebben a helyzetben a fentemlített csoportok, akik a konfliktusban közvetíteni próbáltak, II. Agrippa segítségét kérték. Ő háromezer főnyi csapatot küldött, hogy a zélótákat és híveiket kikapcsolja. Szándéka teljesen sikertelen maradt, és így a Róma elleni háborút nem lehetett többé elkerülni.


Az első sikerek

Közvetlenül II. Agrippának ez után a sikertelen beavatkozása után a zélóták lángba borították Agrippa, Berenice és a főpap palotáját. Hamuvá tették a városi archívumot is. Ez utóbbi kapcsolatban van a zélótáknak és híveiknek azzal a szociális-gazdasági törekvésével, hogy elérjék a föld tulajdon újrafelosztását, meg az afölötti elégedetlenséggel, hogy Jeruzsálem sokkal gazdagabb volt, mint az ország többi része. Néhány nappal később elfoglalták Antónia várát, és röviddel azután az egész várost fölszabadították a rómaiaktól.
Az ország többi részében is heves harcok törtek ki. Különösen a kevert, zsidó és pogány lakosságú városokban játszódtak le véres események. Aszerint, hogy melyik párt volt többségben, a másik népcsoportot gyakran szörnyű módon lemészárolták.

Cestius Gallus, Szíria római helytartója meglehetősen hosszú előkészület után 66 őszén kezdte meg a palesztinai hadjáratot. Felvonult Jeruzsálem ellen, de hamarosan vissza kellett onnan vonulnia. Visszavonulása közben táborának legnagyobb részét megsemmisítették egy hegyszorosban Béthoronnál.
Főként ennek a győzelemnek lett a következménye, hogy sokan csatlakoztak a Róma-ellenes csoporthoz. Ebből az időből származhatnak az első pénzek, amelyeket a háború évei szerint kelteztek.