logo

XX Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Josephus Flavius (Joszéf ben Matitjáhu)

Miután a szír helytartót elűzték az országból, Júdea, néhány kikötőváros kivételével ismét zsidó fennhatóság alá került. A Szanhedrin, amelynek élén Rabban Simon ben Gamliél állott, gondoskodott a jogról és a rendről az országban. A lakosságot katonai kiképzésben részesítették, a városokat megerősítették és fegyvereket gyártottak. Külsőleg is újra rend uralkodott, és a bíróságok működtek. Sőt, a kormányzat még saját pénzt is veretett, és a Szanhedrin olyan rendeleteket hozott, melyek a kornak és a körülményeknek megfeleltek.
A kormány fő gondja azonban mégis az ország biztonsága volt. Ennek érdekében parancsnokokat neveztek ki, akik a katonák kiképzését irányították, fegyverekkel látták el őket, és a városokat biztosították az ellenséges támadással és rajtaütéssel szemben. Ez a váratlan lelkesedés olyan embereket is magával ragadt, akik addig nem értettek egyet a zelóták politikai szándékaival. így aztán olyan emberek is magas katonai ranghoz juthattak, akik a felkelés helyes voltáról nem voltak ugyan teljesen meggyőződve, a kor uralkodó hangulatából azonban nem tudták kivonni magukat. Ezek közé tartozott Joszéf ben Matitjáhu hakohén.

Joszéf ben Matitjáhu Caligula uralkodásának első évében született. Apja papi nemzetségből származott. Anyai részről a Hasmoneusokkal állt rokonságban, családja tehát Jeruzsálem legelőkelőbbjei közé számított. A törvény tanításaiban rendkívüli jártasságra tett szert, személyes adottságai pedig olyan kiemelkedőek voltak, hogy egyes adatok szerint a város előkelői már tizennégy esztendős korában elismerték tudását.
Saját elbeszélése szerint a farizeusok, a szaddokeusok és az esszénusok egyaránt oktatták, tanították, anélkül azonban, hogy a megszerzett ismeretek kielégítették volna tudásvágyát. Tudomást szerzett egy sivatagban élő aszkétáról, akihez tanítványként csatlakozott, és ahol három teljes évet töltött el. Ezután visszatért Jeruzsálembe, hogy a közéletnek szentelje magát. Ekkor elsősorban a farizeusok alapelveit képviselte.

Huszonhat éves korában Joszéfet Rómába küldték, hogy néhány baráti kapcsolatban álló pap szabadon bocsátását kieszközölje. Az utazás kalandosnak és egyúttal sikeresnek bizonyult. Joszéf mintegy két éven át Rómában maradt, latinul beszélt, görögül is megtanult és el volt ragadtatva a nagyvárosi élettől. Mikor visszatért Jeruzsálembe, a várost már a felkelés lázában találta. Mivel Joszéf jól ismerte a rómaiak szokásait és életét, két paptársával együtt parancsnoknak nevezték ki Galileába, az ott létrehozandó katonai erők élére.
Az ország északi része, Galilea a támadó rómaiak ellen védőbástyául szolgált, Joszéf ben Matitjáhu őrhelye így az ország egyik legfontosabb katonai állomáshelye volt. Amióta a rómaiakat legutóbb a Jeruzsálem felé vezető úton megverték, kilenc hónap telt el ez elegendő idő arra, hogy a döntő harcra felkészüljenek. Joszéf megerősített néhány galileai várost, és nagy hadsereget gyűjtött maga köré. Ámde személye azonban nem felelt meg a buzgó zelóták, a Giszkalai János-féle felkelők ízlésének. Gyakran voltak vitái Giszkalai Jánossal, míg végül Joszéfet azzal gyanúsították, hogy a rómaiak oldalán áll. Sőt, Jeruzsálemből küldöttséget menesztettek Galileába, hogy Joszéf ben Matitjáhut felmentsék és visszarendeljék. Ő azonban elkerülte az összeütközést, nem ment bele a vitába. Továbbra is hű maradt feladatához: Galilea védelméhez.

Az időszámításunk szerinti 67. esztendő tavaszán a rómaiak megjelentek Galibában, szír csapatokkal és II. Agrippa csapataival is megerősített hatalmas sereggel. Agrippa Vespasianus egyik tanácsadója lett. A római túlerő láttán Joszéf Jeruzsálemből felhatalmazást kért arra, hogy az ellenséggel tárgyalhasson. Amikor ezt megtagadták tőle, folytatta a harcot a római túlerő ellen.
A legjobb galileai hareo-sok Jotapata sziklavárában, Cfát közelében sáncolták el magukat, Élükön Joszéf ben Matitjáhu állt. Hat héten keresztül elkeseredett, szívós ellenállást tanúsítottak az ellenséggel szemben, míg végül a rómaiaknak sikerült a várost csellel bevenni. A rómaiak kegyetlen bosszút álltak a város kiéhezett lakóin, akik nem is kértek könyörületet a maguk számára. Joszéfnek sikerült elmenekülnie, és a városon kívül egy barlangban talált menedéket, ahol már negyven ember rejtőzött. Amikor a rómaiak rábukkantak a rejtekhelyre, az utolsó életben maradt jotapataiak elhatározták, hogy inkább megölik egymást, mintsem a római fogságba kerüljenek.
Jotapata eleste után Joszéf - elutasítva a csoport határozatát - megadta magát a rómaiaknak. Okosan, ügyes szavakkal és politikai előrelátással azt jövendölte Vespasianusnak, hogy két éven belül Róma császára lesz. Felajánlotta neki szolgálatait, és elkísérte a hadvezért valamennyi háborús vállalkozására.

Két évvel később- Nérót időközben meggyilkolták - az egyiptomi és júdeai légiók valóban császárrá kiáltották Vespasianust. Az új császár Joszéfnek, „az isteni hang szolgájának” visszaajándékozta szabadságát. Ettől kezdve Joszéf kapcsolatban maradt a flaviusi uralkodóházzal. A korabeli szokásnak megfelelően felvette Vespasianus családi nevét, és Josephus Fíaviusnak szólíttatta magát.


Jacob Allerhand - A Zsidóság története - Az első szentély pusztulásától a Talmud lezárásáig