logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Judea és Samária Kr. u. 6-41

Judeát Kr. u. 6-tól római procuratorok kormányozták. A római procuratorok elég gyorsan váltogatták egymást: Coponius, Marcus Ambivius, Annius Rufus, Valerius Gratus, Pontius Pilatus, Marcellus és Marullus követték egymást. Közülük csak Tiberius Gratus (15-26) és Pontius Pilatus (26-36) kormányoztak hosszabb ideig.

2. Judea - ez volt a tartomány hivatalos neve - a Syria provincia keretébe tartozott és procuratorok47 kormányozták, akik azonban nem voltak alárendelve a Syriát kormányzó császári legátusoknak. Judea székhelye a tengerparti Caesarea volt, a procuratorok csak a zsidó ünnepekre mentek fel Jeruzsálembe, hogy a zarándokok nagy számára való tekintettel helyben legyenek minden esetleges rendzavarásnál vagy tömegmegmozdulásnál. Judea 11 körzetre (toparchia) oszlott, egyik toparchia székhelye Jeruzsálem volt. Körzeti székhelyek voltak Jerikó és Lydda is.
A procurator gyakorolta a tartományban a legfőbb polgári hatalmat, de Júdeábán katonai csapatokkal is rendelkezett. Ezek egy részét a helyi lakosságból (de nem a zsidók közül) sorozták és katonailag fontosabb helyeken voltak a helyőrségek. A procurator kezében volt a legfőbb bíráskodás is, de a helyi hatóságoknak is volt korlátozott bírói jogkörük. A procurator jogkörébe tartozott - és kormányzásának egyik legfontosabb feladata volt - az adók behajtásának ellenőrzése. Az adókat a helyi hatóságok szedték be, de a procuratort felelősség terhelte a behajtás teljesítéséért.

A zsidóság vallásos érzékenységét a római hatóságok nagy mértékben kímélték. Ez folyománya volt azoknak a kiváltságoknak, amelyeket Julius Caesar adományozott a zsidóknak. Különösen is tiszteletben tartották a rómaiak Palesztinában a mózesi törvényben gyökerező képtilalmat. Ezért eltekintettek attól, hogy a légiók csapatjelvényeiket és főként az azokat díszítő császári mellképeket bevigyék Jeruzsálembe.
Ugyancsak elismerték a rómaiak a zsidó monotheizmust és noha megkövetelték a hűséget a császár iránt, nem kényszerítették a zsidókat arra, hogy részt vegyenek a császárkultuszban, hanem megelégedtek azzal, hogy a jeruzsálemi templomban naponta áldozatot mutassanak be a császár életéért.

1. A római kormányzat, főként gazdasági tekintetben súlyos teherként nehezedett a tartományra, amely egyébként sem volt gazdag. Coponius-szal egyidőben került Syria provincia élére mint legatus Quirinius, akinek fontos feladata volt, hogy adóösszeírást (census) hajtson végre.
Az összeírás súlyos nyugtalanságot támasztott, amelyet csak nehezen lehetett lecsillapítani. Ehhez járult, hogy a lakosság tele volt messiási váradalmakkal, melyek folytonosan megújuló felkelésekben robbantak ki. E felkeléseket a galileai Júdás indította el, aki Gamalában született és Ezékiás fia volt. Ekkor alakult meg a zelóták radikális aktivista pártja, amely ettől fogva egészen Jeruzsálem pusztulásáig állandóan nyugtalant» tóttá az országot és azt végül is romlásba döntötte.

Josephus elhallgatja a zelóta-felkelések messiási jellegét, de találóan jellemzi azt a szerencsétlenséget, amelybe Júdás és követői a népet döntötték:
Júdás felszólította a népet - írja Josephus -, „hogy védelmezze meg szabadságát, mert most van itt a legjobb alkalom, hogy békességet, biztonságot s még hozzá dicsőséget is szerezzenek. Azonban Isten csak akkor fogja őket megsegíteni, ha elhatározásaikat keményen végre is hajtják és ebben a nagyon fontos ügyben minél hajthatatlanabbul cselekszenek. Az efféle beszédeket nagy tetszéssel fogadták és így a vakmerő lázadás nemsokára óriási arányokat öltött. E miatt... az izgatás miatt rengeteg szenvedés sújtotta népünket. Egymás után következtek a háborúk és természetes, hogy a zsidók a folytonos támadások miatt súlyosan szenvedtek. Igazi barátaikat, akik segíthettek volna rajtuk, elvesztették.
Elszánt rablók zaklatták az országot, a legderekabb férfiakat sorba meggyilkolták, állítólag a közjóért, a valóságban azonban csak egyéni haszon reményében, így szüntelenül voltak lázadások, ömlött a polgárok vére, a lakosok abban az igyekezetükben, hogy az ellenpártból senkit se hagyjanak életben, egymást gyilkolták, máskor pedig ellenségeiket öldösték le. Az éhínség miatt az elvetemültség a végsőkig fajult, városokat elfoglaltak és feldúltak s végül a lázadás Isten templomát is az ellenség (ti. a rómaiak) tüzének dobta oda martalékul."

2. A helytartók közül viszonylag legtöbbet tudunk Pontius Pilátusról; I. Agrippa egyik levele szerint Pilátus „hajthatatlan és kíméletlenül kemény volt". „Megvesztegethetőség, erőszakosságok, rablások, gyalázatosságok, sértegetések, ismételt kivégzések bírói ítélet nélkül, végtelen és kibírhatatlan kegyetlenségek" jellemezték kormányzását.
Pilátus valószínűleg a zsidógyűlölő Seianus baráti köréhez tartozott: ez érteti meg azt a kihívó és kíméletlen politikát, melyet folytatott. Ezzel egyfelől eltért elődei óvatosabb és kíméletesebb irányvonalától, másfelől pedig egyre fokozódó elégedetlenséget váltott ki a lakosságban. Kormányzói tevékenysége alatt nőtt meg és erősödött fel az az elkeseredés, amely végül is a Palesztinái háborúban robbant ki.

A nagyobb vérontás elkerülése végett ugyan Pilátus egyes különösen kirívó esetekben kénytelen volt engedni. így mindjárt működése elején, amikor bevitette Jeruzsálembe a római légiók jelvényeit, rajtuk a császár képmásával. Más esetekben viszont kíméletlenül keresztülvitte akaratát. A Jeruzsálem vízellátása érdekében épített vízvezeték költségeit a templom kincstára terhére fedezte, amit a zsidó lakosság súlyos szentségtörésnek érzett. Amikor Jeruzsálemben a lakosság e miatt tömegesen tüntetett és a szétoszlásra való felhívás eredménytelen maradt, a katonaság fegyveres erővel avatkozott be, úgyhogy a tüntetésnek igen sok áldozata volt.
Egy másik esetben Pilátus Heródes egykori palotájában, amelyben jeruzsálemi tartózkodása alkalmával megszállni szokott, aranypajzsokat rakatott fel, rajtuk Tiberius császár nevével. A zsidók ezt a képtilalom megszegésének minősítették és tiltakoztak. Csak mikor magánál a császárnál sikerült emiatt panaszt tenni, szállíttatta el Pilátus a címerpajzsokat császári rendeletre Caesareába. Pilátus kegyetlenségének egyik esetét említi Lk. 13,1 is.

Végül Pilátust saját kegyetlensége buktatta meg, amikor a samáriaiak egy a Garizim hegyére igyekvő zarándokcsapatát katonasággal verette szét és az összetűzésnek sok halálos áldozata is volt. A samáriaiak által beadott panaszra a szíriai helytartó Vitellius Pilátust Rómába küldötte, hogy ott vonják felelősségre. Hogy ott Pilátus hogyan tisztázta magát, nem tudjuk, az antik írók hallgatnak további sorsáról. Keresztyén tudósításokra támaszkodó adatok szerint öngyilkosságot követett volna el, későbbi legendák szerint pedig kivégezték volna.


Forrás: Kovács Károly - Hellénizmus, Róma, Zsidóság