logo

XVIII Aprilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Claudius és a Szamaritánusok

Ellenségeskedésre került a sor a zsidók és a szamaritánusok között, mégpedig a következő okból: a galileaiak, akik az ünnepre Jeruzsálembe zarándokoltak, rendesen Samarián át vették útjukat. Amikor most is ezen az úton mentek, Ginae város lakosainak egy csoportja megtámadta őket és sokat megölt közülük; ez a város Samaria és a nagy síkság határán van.
A támadás hírére a legtekintélyesebb galileaiak felkeresték Cumanust és kérték, álljon bosszút a meggyilkoltakért. Cumanust azonban megvesztegették a szamaritánusok, úgy, hogy rá se hederített a galileaiak panaszára.
Ezen úgy felháborodtak, hogy az egész zsidó népet fegyverbe szólították szabadsága védelmére; mert a szolgaság – így lázították őket – már magában véve is keserves, mennyivel elviselhetetlenebb tehát, ha még becstelen sértésekkel is tetézik. A tisztviselők, hogy lecsillapítsák izgatottságukat, megígérték nekik, hogy kieszközlik Cumanustól a bűnösök megbüntetését. Azonban meg sem hallgatták őket, hanem fegyvert ragadtak, segítségül hívták Deinaios fiát, Eleázárt – azt a rablót, aki már évek hosszú sora óta a hegységben lakott, és a szamaritánusok néhány faluját földig égették.

Mihelyt Cumanus erről értesült, a sebastei helyőrséggel, négy zászlóalj gyalogsággal és a felfegyverzett szamaritánusokkal a zsidók ellen vonult, sokat megölt közülük és még többet foglyul ejtett. Midőn Jeruzsálem elöljárói és főemberei látták, milyen szörnyű csapás sújtotta a népet, zsákruhába öltöztek, hamut hintettek fejükre és könyörögve kérték a lázadó tömeget: álljanak el szándékuktól, dobják el fegyvereiket és nyugodtan menjenek haza, hiszen különben elpusztítják szülővárosukat, fölégetik templomukat és szolgaságba hurcolják őket magukat, feleségeiket és gyermekeiket. A felszólításnak meg is volt a foganatja, a tömeg szétoszlott, a rablók pedig visszavonultak rejtekhelyükre. Innen kezdve egész Júdeában egymást érték a rablótámadások.
Most a szamaritánusok vezetői Ummidius Quadratus syriai kormányzóhoz fordultak, aki akkor éppen Tyrusban volt, és a samariai falvak fölégetése és földúlása miatt bepanaszolták a zsidókat. Nem is annyira a rajtuk esett méltatlanság miatt emelnek panaszt – mondták –, mint inkább azért, mert fitymálták a rómaiakat, holott a zsidóknak, ha úgy érezték, hogy jogtalanság esett rajtuk, az ő döntésükhöz kellett volna folyamodniuk, nem pedig ellenség módjára betörni az országba, mintha római hatóság nem is volna a világon; kérik tehát, segítse őket jogaikhoz.

romaikor_kep



A szamaritánusok így vádaskodtak. Ezzel szemben a zsidók azt állították, hogy a felkelés és az ellenségeskedések okai a szamaritánusok, mert ajándékokkal megvesztegették Cumanust és így rávették, hogy a galileaiak lemészárlása ügyében semmit se intézkedjék. Miután Quadratus mindkét fél panaszát meghallgatta, elhalasztotta a tárgyalást, és megígérte, hogy majd akkor mond ítéletet, ha Júdeába megy és az ügyet alaposabban megvizsgálja. A felek tehát dolguk végezetlenül távoztak.
Nem sokkal utóbb Quadratus elment Sama-riába, ahol alapos vizsgálat után úgy döntött, hogy a zavargás okai a szamaritánusok. A szamaritánusok és a zsidók közül azokat, akik a lázongásokban részt vettek és akiket Cumamus elfogott, keresztre feszíttette. Azután innen elment egy Lydda nevű helységbe, amely majdnem akkora volt, mint a város; ott törvényszéket tartott és újra tárgyalta a szamaritánusok panaszát. Eközben tudta meg az egyik szamaritánustól, hogy egy Doetos nevű előkelő zsidó négy más lázítóval együtt megpróbálta a népet elpártolásra bírni a rómaiaktól. Ezeket Quadratus kivégeztette, Ananias főpapot és Anan templomparancsnokot pedig cinkosaikkal együtt bilincsbe verve Rómába küldte, hogy Claudius császár előtt feleljenek tetteikért.

Ugyanígy megparancsolta a zsidók és a szamaritánusok elöljáróinak, valamint Cumanus helytartónak és Celer ezredesnek, hogy menjenek Itáliába a császár elé, és az ő bírói széke előtt intézzék el viszályukat. Mivel attól félt, hogy a zsidók megint fellázadnak, maga Jeruzsálembe ment és meggyőződött róla, hogy a nép éppen egyik vallási ünnepét tartja és nyugodtan viselkedik; erre abban a meggyőződésben, hogy most már nem kell félni újabb lázadásoktól, otthagyta az ünneplőket és visszatért Antiochiába.

Midőn Cumanus a samariai főemberekkel Rómába érkezett, a császár határnapot tűzött ki nekik, amelyen majd viszályukat tárgyalni fogják. A császár szabadon bocsátott rabszolgái és bizalmasai a legnagyobb erőfeszítéssel dolgoztak Cumanus és a szamaritánusok érdekében, és valóban megnyerték volna a pert a zsidók ellen, ha az ifjabb Agrippa, aki éppen Rómában volt és látta a zsidó főemberek súlyos helyzetét, nem kérte volna meg Agrippinát, a császár feleségét: járjon közben férjénél, hogy amikor a viszályban dönt, azokat sújtsa megérdemelt büntetéssel, akik okai voltak a lázongásnak.
Ez a közbelépés jól előkészítette Claudiust, aki ítéletében a szamaritánusokat bélyegezte az ellenségeskedések értelmi szerzőinek, és közülük azokat, akik előtte megjelentek, kivégeztette, Cumanust száműzte, Celer ezredest visszavitette Jeruzsálembe, a nép szeme láttára végighurcoltatta az egész városon, azután pedig lefejeztette.


Forrás:
Josephus Flavius: A zsidók története